Rieth József

SZÍVÜGYEM

Kórházi élményeim 2005-ben. Betegnapló

2005-ben sorsdöntő esemény történt életemben. Váratlanul -- minden feltűnő  előzmény nélkül -- egyre súlyosabb betegség tört rám, és hirtelen szívműtétre ítéltek. Élet és halál közt kellett döntenem. Nehéz döntés volt. Ennek, vagyis két hónap élet-halál küzdelmének története van itt leírva.

 

BEVEZETŐ                          Bevezető -- betegen -- kórházkóstoló -- vizsgálatok -- döntés -- kimenőn -- érfestés

MŰTÉTEK - Epeműtét      Sebészet -- epeműtét -- lábadozás -- felépülés

                      -  Szívműtét      Előkészület -- felkészítés -- szívműtét (Mútéti leírás) -- intenzíven

                     -   Utókezelés    Szíves elbocsátás -- vizenyős javulás -- vizesen

REHABILITÁCIÓ              Ferenc kórházban -- hazabocsátás -- kontroll

IMAÉLETEM                      Előzmények -- Rádöbbenés  -- Választás -- Belenyugvás -- Átrendeződés -- Remény -- Újrakezdés -- Víz, víz -- Visszatérés -- Kétévesen 

IDŐPONTOK                        A betegségem időpontjai

DIÉTÁK                                 CUKROSDIÉTA (Cukorbetegség -- Kezelés) -- EPE-DIÉTA -- SYNCUMAR (tabletta -- diéta -- profilaxis)

VEGYES                                Edzésprogram -- Epeismeretek -- Életmód (Vörösbor)  -- Szívműködés és műtét -- Terhelési értékek -- Meditáció -- Fájdalom

                                               Személyekről -- Szent Ferenc Kórház (Tahy-interju) -- Szívsebészeti Klinika -- Új Szent János Kórház

 

Nehéz dolog sorsdöntő dolgokról hitelesen, tárgyilagosan beszámolni. Nehéz, mert egyik oldalról érintett vagyok az eseményekben, és ezért mások számára csak vázlatosan közölhetők azok az élmények, amelyeket átéltem. Ha költő, vagy író lennék, rendelkezésemre állnának azok az eszközök, melyek lehetővé tennék élményeim érdekes, pontos, közérthető, szuggesszív előadását. Ámde sem művész, sem kiemelkedő fogalmazó nem vagyok. A beszéd területén mindég elfog a kisebbségi érzés kísértése. Talán nem fogalmazok elég simulékonyan, talán mindég másról és máskép beszélek, mint amit hallgatóim várnak tőlem. Ez a kísértés sok lelki gyötrődést okozott már eddigi életemben. Mégis, most, mindezek ellenére itt ebben az írásban, mint műszaki ember, igyekeztem pontosan kifejezni magam, és csupán a legszükségesebb mértékben engedtem meg magamnak a számomra ingoványosnak tűnő "idegen" műfajok területére tévedni. (Pedig sokszor de jó is lett volna...)

 

Másik oldalról tekintve nehéz beszélnem ezekről a dolgokról, mert nincs gyakorlatom bennük. Sem szakember (orvos, pszichológus, teológus, filozófus, stb.) nem vagyok, sem kellő tapasztalatokkal nem rendelkezem ezen a téren. Életemben először kerültem kórházba, először voltak komoly műtéteim, és mindez inkább kóstoló volt, mint megszokott élmény. Minden újdonságként ért; egy kicsit a katonaság emlékét idézte, kicsit a szállodák világát, a lelkigyakorlatok élményét, vagy néhány nyaralással, üdüléssel kapcsolatos tapasztalatot juttatott eszembe. (Még időnként a számomra teljesen ismeretlen börtönök világát is megpróbáltam beleképzelni ebbe a kórházi időszakba) Tudom, egyik sem volt teljes hasonlóság, így nagyon gyatra módon tudom leírni ezeket az emlékképeket.

 

Természetem is akadályoz abban, hogy megbízható hitelességgel írjam le élményeimet. Ugyanis egészségemre, körülményeimre ritkán és roppant mértéktartóan szoktam panaszkodni. Betegségeimet igyekszem eltitkolni, mindent megteszek a magam gyógyítására. A fájdalom bizonyos mértékig észrevétlen rajtam, tűrőképességem általában nagy. Ami másoknál hosszú panaszáradatot indít meg és egész viselkedésüket megváltoztatja, nálam alig észrevehető magamba fordulást eredményez. Ami gondot, élményt mások bőven, színesen, a beleélés illúzióját keltve tudnak előadni, a hasonló gondok élmények bennem maradnak, gyorsan halványulnak, kívülállók számára ismeretlenül vesznek el. "Remete természetem" miatt belső világom a környezetem számára meglehetősen ismeretlen. Tapasztalatom szerint nincs is az emberekben komoly érdeklődés a benső világom iránt, de nem is tudom pontosan mások elé tárni. Általában mostani kórházi emlékeimet sem sikerült sem orvosaimmal, sem másokkal érdekesen megosztani.

 

Célom is akadályozza a jelen emlékezésem színes, változatos, az irodalomban megszokott formában történő előadását. Nem akarok ugyanis más egyebet rögzíteni, mint a tartós emlékezésem számára a lehető legpontosabban megörökíteni ennek a két hónapnak az eseményeit, elő- és utótörténetét. Bár emberileg jogos lenne sopánkodni, saját fájdalmamat, aggodalmaimat ecsetelni, elemezni, mégsem panaszkodásnak szánom soraimat. Az is igaz, hogy egy új világ felfedezése rengeteg meglepő és az újdonság erejével ható meglepetést tár fel. De én itt most nem a szórakoztatni akarás szándékával kezdtem gépem koptatásával tölteni az időmet. Elsőrendű célom ugyanis inkább a dokumentálás. Szeretném a feledés homályától megóvni új ismereteimet, az elkallódástól menteni leleteimet, gyorsan halványuló emlékeimet szeretném felfrissíthetővé tenni. Munkámat a nagy, átfogó, a világszemléletemet feldolgozó művem részének tekintem, annak valamiféle függelékének álmodom meg.

 

Nem egyszerű a munkám azért sem, mert először járok ezen a szűk, meredek, rögös úton. A kórházakban lépten-nyomon új veszélyek -- szó szerint életveszélyek -- riogattak, nap mint nap újabb tapasztalatokat kellett feldolgoznom, újabbnál újabb kihívások tettek próbára. Ismeretlen új világ felfedezése volt ez számomra több szempontból is. Életem első kórházélménye rendre újabb tapasztalatokat, soha nem hallott ismereteket, teljesen szokatlan viselkedési normákat tárt elém. De ez csak egy -- a való életben gyakran megélhető -- mindennaposnak mondható tapasztalás és tanulás volt. Istennel való kapcsolatom is teljesen új, váratlan megtapasztalásokkal bővült. A legjelentősebb eredmény, hogy istenélményem szavakkal nem kifejezhető új imaformákkal, új beleélésekkel, új belátásokkal gyarapodott. Isten számomra ugyanaz maradt, mint korábban, az imaformák sem változtak lényegesen, de a megtapasztalás, a jelenlét megélése, a közvetlen kapcsolat kézzelfoghatósága teljesen lenyűgözött és megváltoztatott. Azokon a lázas és bágyadt éjszakákon és nappalokon számomra új értékek bontakoztak ki. A szenvedés, a fájdalom új oldaláról mutatkozott meg: nem a lelket kínzó testi-lelki gyötrődés volt már, hanem az átalakuló és Istenbe olvadó lélek átötvöződése; egy rögös, de az út végén csodálatos feloldódásba torkolló átalakulás folyamata, az Istennel való folyamatos együttlét mindent átható megélése. Az igazán jelentős értéket az a dicsőítés jelentette, hogy én, az érdemtelen kis senki ekkora csoda részese lehetek. Minden átélt és várható megpróbáltatás ennek a embert próbáló útnak a felajánlásává vált... De jó lenne, ha írásom az Olvasóban hasonló fejlődést, megismerést segíthetne...

 

Nehéz volt a munkám, lehet hogy nem is igazán sikerült, de a fő célt, az emlékek rögzítését és jelzésértékű vázlatjellegét úgy érzem elérte. Sokszor fogom még átolvasni, a múltat felidézni, a kifejezéseket finomítgatni. Talán még itt-ott ki is kell egészítenem és bizonyára még sok új részletet fogok rögzíteni. Ezt a magot, életem sorsdöntő fordulópontjának két hónapját -- úgy érzem -- sikerült itt körvonalaznom. Így, ezzel a reménnyel szeretném lezárni jelen írásomat. Terveim szerint még a későbbiekben bővíteni fogom az anyagot. Szeretnék több -- az engem érintő -- egészségismereti anyagot beépíteni, mert az itt leírtak azt is szolgálják, hogy a tapasztalataim ne halványulhassanak el, a későbbiekben is segíthessék életmódom folyamatos karbantartását.

 

Budapest, 2006 tavasza (majd a későbbi évek során a témához való vissza-visszatéréseknek az időpontjai)

 

Rieth József.

 

>>>