Rieth József:

SZÍVÜGYEM --- Imaéletem -- Víz és víz

 

Előzmények -- Rádöbbenés  -- Választás -- Belenyugvás -- Átrendeződés -- Remény -- Újrakezdés -- Víz, víz -- Visszatérés -- Kétévesen 

<<<   >>>

Alig voltam túl a szívműtéten és már legyőzhetetlenül zúdult rám a vizesedés. A testi erőm gyorsan állt volna már helyre, én meg az ágyhoz voltam kötve a katéter és a víz miatti fulladás következtében. Az egyik szobatársam is a felgyülemlett víz miatt szenvedett -- reménytelenül -- és azt kellett látnom, az orvosok egyikünkön se tudnak érdemi mértékben segíteni. Kissé meginogtam, bizonytalanság vett rajtam erőt. (Betegnaplóm párhuzamos részei: Vizenyős javulás --  vizesen.)

Visszatérve a János Kórház Kardiológiájára, a mellkasomban felgyülemlett vizenyő azonnal problémákat okozott. Éreztem hogy a kezelőorvosok aggódva és némiképp tehetetlenül állnak a tünettel szemben. Kassai doktor gyors látogatásai és hirtelen beavatkozása szintén azt mutatta, itt valami komoly dolog van. Nem értettem, és nem is tudták megmagyarázni a vizesedés mechanizmusát. Jöttek a kemény vízhajtási kezelések, a katéter, a szigorú ágynyugalom, a sok folyadék fogyasztásának kötelezettsége.

 

Elsősorban kérdések kínoztak: műhiba vagy mi okozza a vizesedést? Így marad ez most már a további életemben, mint utóhatás? Hogyan lehetne (és lehet-e tudatos közreműködésemmel) gyorsítanom a remélt gyógyulást? Mert a gyógyulás jelei késtek. Lassan és bizonytalanul szívódott fel a mellkasomból a vizenyő, ezt a folyamatosan ismételt röntgen-kontroll is gyanússá tette. Új tünet volt a lábam vizesedése is. Mi váltja ki? Közben követelték a vízfogyasztásom fokozását. Teljesen új és roppant aggasztó volt a prosztata panaszom, és ezzel kapcsolatosan a katéter bevezetése. A katéter mellett viszont szivárgott a vizelet, emiatt higiéniai problémáim is támadtak. A javulás - ha egyáltalán volt is tényleges javulás - igen lassú volt, a türelmemet fogyatkozni éreztem. Az orvosok és ápolók hallgattak, csupán egymás közt tárgyaltak a bajomról. Kezdett nagyfokú türelmetlenség kialakulni bennem.

 

Ebben a helyzetben nehéz volt az imaéletem. Kérni nem kértem a gyógyulást most sem, abban azért -- ha kissé bizonytalanul is, de -- töretlenül hittem. Meg voltam győződve a biztos felépülésben, tudatosan is igyekeztem türelemre szorítani magam. Csak a javulás volt bizonytalan, lassú és terhes. A testi erőm egyre erősebben tért vissza, miközben szigorú ágynyugalomra voltam kárhoztatva.

 

Már a rehabilitáció időszaka kellett volna, hogy itt legyen, én meg csak tehetetlenkedem. A Szécher-úton már biztosítva volt a helyem, de a kezelések miatt szóba se jöhet az áthelyezésem. A tanítási időből eddig kiesett egy hónap is sok volt, és mennyi van még hátra? Lesz még belőlem ütőképes ember, vagy állandó vizesedési problémákkal fogok kínlódni? De hiszen a kezdeti fulladásaim is -- most már világosan láttam -- a vizesedés következtében álltak elő... Ki ad minderre választ?...

 

Erőszakkal szorítottam magam munkára. Behozattam a felgyülemlett és feldolgozásra váró Élet és Tudományokat. Elkezdtem az engem érdeklő cikkek kikeresését, újraolvasását, kigyűjtését. Gyorsan haladtam. Hamar utolértem magam, jól is esett a hosszú pangás után újra ízlelgetni a Tudomány zamatát. Visszatértem az Istennel való alkotóközösség boldogító tudatához, reményt adott, hogy a tanítási Kalandomnak esetleges kényszerű befejezése, nem fog tétlenségre kárhoztatni, hanem gazdag távlatot nyújt öregségemre.

 

Értelmetlennek láttam és terhes volt számomra, de szintén tudományos nosztalgiát ébresztett bennem a vízhajtó kezelés utolsó periódusában előírt regisztráló kötelezettség. A nővérek buta utasítása szerint mérőhenger segítségével pontosan jegyeznem kellett, hogy az egyes alkalmakkor mennyi vizeletet ürítettem. Buta volt az intézkedés, mert ők az orvos felé csak a nappali és éjszakai összeget jelentették (valószínűleg minden rendben volt és ezért nem vizsgálták a részleteket), én azonban boldog precizitással regisztráltam még éjszaka is minden eseményt. Az egyre intenzívebb vízhajtás eredményeként az utolsó napokban látványos javulás állt be, jelentős napi vízmennyiség (5-6 liter) távozott belőlem, kezdett a lábam is apadni, kopogtatással is a mellüreg tisztulását konstatálták, csupán a szám szárazsága, és a kiöblítettség, sótlanság közérzete volt kellemetlen. De megengedték a vízfogyasztás mérséklését. Az utolsó napok már boldog reménykedéssel és hálaadással teltek. Amikor a katéter kikerült belőlem, és engedélyezték, nagyon sok időt töltöttem a folyosón való sétálgatással. szenvedélyesen végeztem a gyógytornát.

 

A séta és lépcsőn-járás a gyógytorna része volt. A gyógytorna tanárnő még\már a szabadban való sétát is előírta, folyamatosan növekvő napi távolságokkal. A hét végére én a távolságot úgy megnöveltem, hogy vasárnapra már a kórház-kápolnájába is elmehettem. Nem találtam megerőltetőnek a hosszú gyaloglást, vagy visszafelé az emelkedőt, de a séták után igazán jól esett az ágyba bújni, egyet-egyet még szundítani is. Hiába, ha nem is éreztem, ha nem is tudatosodott bennem, gyenge voltam. A gyors felerősödés hálával töltött el, imáimban a köszönetet fogalmaztam meg, a szeretetre tettem ígéretet.

 

Köszönetet mondtam a kevés és nagyon elviselhető fájdalommal járó gyógyulásért. Azért, hogy folyamatosan érezhettem az Ő Jelenlétét, segítő Erejét, Bátorítását. Csodáltam végtelen Irgalmát, az érdemtelenségemet semmibe vevő nagy Jóságát. Köszöntem a rám váró sok lehetőséget, a kiválasztottságot. Gondosan figyeltem minden apró jelre, ami a teherbíró képességem határait mutatná. (Ilyen határokat csak a tornában tapasztaltam meg, amikor az operációs sebek húzódása jelezte a légzés, valamint a karhúzások erejének felső határát, olyan érzést, mintha mindjárt felszakadna minden varratom. Ám a tornatanárnő megvigasztalt, hogy ez a gyógyuláshoz igencsak szükséges feszültség, amit persze nem kell túlerőltetni, de bizonyos mértékig a határán kell dolgozni. Még egy eset volt, amikor a kórház megkerülését egy sétában kétszer tettem meg. Itt komolyan elfáradtam.)

 

Érezve Isten végtelen szeretetét, a Ráirányuló Viszontszeretet nagyon mély érzését igyekeztem magamban felindítani, többnyire teljes sikerrel, különösen a napi áldozások hálaadással teli pillanataiban. A még nemrégiben átélt halál-emlék, a túlvilági élet nem megtapasztalt, de valami megérzett sejtetésének furcsa érzései töltöttek el, és ezek a kellemes emlék-érzések még hónapok múltán is (ez a leírás kb. fél évvel a hazatérésem után készült) eleven erővel, és a jelen-érzés boldogságával élnek bennem. Kimondhatatlan boldogság-érzelmek ezek. Körülírva is szegényesek és úgy érzem semmi meggyőző erőt sem tolmácsolnak a róla megfogalmazható szavak kívülállók számára. Milyen volt kicsit "meghalni"? Milyen volt "odaát"? Valami kellemesen lágy melegség; valami bársonyos, megnyugtató, mélyfekete, csillogóan sötétlő fénytelenség; valami roppant erős, kiegyensúlyozott feloldottság; egyfajta végtelen nyugalom; a jólérzés boldogsága. Valahogy ilyen szavak tudnák körvonalazni ezt az egyébként megfogalmazhatatlan, "túlvilági" emléket. Visszaidézve ezeket az időtlenül összelapuló emlékképeket, -- bocsánat a hasonlatért -- leginkább a tökéletes, igazi szerelemélmény mély önkívületéhez tudom hasonlítani, az abban megtapasztalt időtlen boldog feloldódáshoz,

<<<   >>>

Előzmények -- Rádöbbenés  -- Választás -- Belenyugvás -- Átrendeződés -- Remény -- Újrakezdés -- Víz, víz -- Visszatérés -- Kétévesen 

Betegnaplóm párhuzamos részei: Vizenyős javulás --  vizesen.