BESZÉLGETÉS DR. JERMENDY GYÖRGY ORVOSPROFESSZORRAL

A CUKORBETEGSÉG OKAI

(Lásd még a cukros diétáról és a kezelésről mellékelt cikkeket.)

Az orvosi statisztikák szerint a cukorbetegség (magyarosan írott orvosi nevén diabétesz mellitusz) népbetegség, amelynek 1-es típusú (inzulintól függő) és 2-es típusú (inzulintól nem függő) válfaját különböztetik meg. Mindkettőre a vércukorszint kóros emelkedése jellemző, s az, hogy nem megfelelő kezelés esetén többé-kevésbé súlyos szövődményei támadhatnak. A két betegségtípus okai alapvetően, míg a következményei kisebb mértékben térnek el egymástól. Mi a két betegségtípus jellegzetessége, miképp ismerhetők fel, s milyen módon kezelik őket? Erről beszélgettünk dr. Jermendy György professzorral, a Fővárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky Kórházának III. számú belgyógyászati osztályát vezető főorvossal, a Magyar Diabétesz Társaság elnökével.

Mielőtt a cukorbetegség két típusáról esne szó, nézzük: mire való a vércukor, s mekkora a vérben mérhető töménysége?

A vérben levő cukornak -- szőlőcukornak (glükóznak) -- az a biológiai feladata, hogy a sejteket hasznosítható energiaforrással lássa el. Töménységét nagyon bonyolult szabályozórendszer tartja rendesen 6 millimól/liter alatti értéken. Nemzetközileg (egyebek között az Egészségügyi Világszervezet által) elfogadott útmutatók alapján cukorbetegségről akkor beszélünk, ha e szabályozórendszer működésében zavar támad, s a vércukor mennyisége éhomi állapotban (azaz tizenkét órával az utolsó étkezés után) egymást követő két mérés alkalmával meghaladja a 7 millimól/liter értéket.

 

l-es típusú cukorbetegség akkor támad, ha tönkremennek a hasnyálmirigy úgynevezett Langerhans-szigeteinek inzulint elválasztó béta-sejtjei, mert ilyenkor hiányzik ez a hormon a szervezetből. 2-es típusú cukorbetegség esetén elválasztódik ugyan inzulin, de nem tudja kifejteni hatását a célsejteken, ekképp azok nem veszik fel a cukrot a vérből (ezt inzulinrezisztenciának nevezzük), így magas marad a vércukor szintje. Ha a vércukortartalom nagymérvű, akkor a vese által kiválasztott cukor megjelenik a kiürülő vizeletben is.

 

A vércukorszint szabályozásában azonban nem csak az inzulin vesz részt.

Részese -- egyebek között -- a hasnyálmirigy Langerhans-szigeteinek alfa-sejtjeiből elválasztódó glukagon nevű hormon is, amely az inzulinnal ellentétben növeli a vércukortartalmat.

 

 

Jó ideje ismeretes, hogy az 1-es típusú cukorbetegség autoimmun eredetű, vagyis azért alakul ki, mert a szervezet védekezési rendszere saját sejtekre támad rá.

Bár az okát még nem tisztázták, azt kimutatták, hogy az inzulinelválasztó béta-sejtek valamiért „idegen"-né, „ ellenség"-gé válnak a védekezési rendszer számára, s az elpusztítja őket. Ez általában néhány nap alatt bekövetkezik, olykor azonban hetekig vagy évekig elhúzódik. A betegség  2-es típusú válfaja azonban nem autoimmun kórforma.

 

Az utóbbi cukorbetegség-típust mi idézi elő?

A legfontosabb ok a testtömeg felesleg, az elhízás, illetve az ennek alapján kialakuló inzulinrezisztencia. A kialakulásban azonban örökletes tényezők is szerepet játszanak. Az inzulinrezisztencia mellett a kórfejlődés során a béta-sejtek funkciózavara, a csökkenő inzulin elválasztás is megjelenik.

 

 

A betegség két válfaja nem egyformán gyakori.

A cukorbetegek 90 százaléka a 2-es típusba tartozik. Népegészségügyi, egészségügyi ellátási és gazdasági szempontból tehát a 2-es típusú cukorbetegség okozza a nagyobb gondot. Sőt, családi szempontból is, mert ez a betegségtípus gyakran halmozódik a családban.

 

A cukorbetegség örökletes hátterét egyébként rengetegen kutatják, de egyelőre nem születtek igazán hasznosítható eredmények (nem véletlenül mondogatják, hogy a cukorbetegség örökletessége a genetikával foglalkozó kutatók rémálma). Ennek valószínűleg az az oka, hogy a betegség sokgénes természetű, következésképp sok helyen következhet be „hiba". Zavar támadhat a bélben a szőlőcukor felszívódásában és a máj glükóz szintézisében, valamint a sejtek felszínén levő inzulin receptorok szerkezetében és működésében, hogy csak néhány példát említsek.

 

 

Mit tudnak felelni a cukorbeteg szülőnek arra a kérdésére, hogy: a gyermekem is cukorbeteg lesz-e?

Azt szoktuk mondani, hogy statisztikailag valamivel nagyobb esélye van erre, mint az olyan családba születő gyermeknek, akinek nincsenek cukorbeteg vérrokonai. Nem törvényszerű tehát, hogy a gyermek is cukorbeteg lesz. Arra azonban nagyon ügyelnie kell a szülőnek, hogy a gyermeke ne hízzon el, mert az is hajlamosító tényező. Étkezzen egészségesen és mértékletesen, és sokat mozogjon.

 

 

Miről veszi észre az ember, hogy cukorbetegsége van?

E betegség l-es típusának klasszikus tünetei vannak: a beteg feltűnően gyakran szomjazik meg, sok folyadékot iszik, sokszor kell vizeletet ürítenie, látszólag ok nélkül fogyni kezdhet, s bőrfertőzése és altesti viszketegsége támadhat. Ezek a panaszok előbb-utóbb hozzánk, orvosokhoz kényszerítik, s már a tünetei hallatán tudjuk, hogy mi a baja. Ezt azután vércukorméréssel megerősítjük.

 

Gondunk a 2-es típusú cukorbetegséggel van, mert az lappangva fejlődik ki. A betegségre gyakran csak negyven-ötven, sőt, akár hatvan-hetven év fölött derül fény. Előfordul, hogy tünetek híján akkor figyelnek fel a betegségre, ha például jogosítvány szerzése vagy megújítása végett szemészeti vizsgálatra kerül sor (a szemész már olyasmit vesz észre, ami öt-hat éve meglevő cukorbetegség szemészeti szövődménye), valamilyen ok miatt vérvizsgálatot végeznek, vagy a páciens szűrővizsgálaton vesz részt. Az természetesen nem indokolt - és nem is lenne gazdaságos -, hogy valamennyi negyven év fölötti honpolgárunkat szűrővizsgálatnak vessük alá, ám a veszélyeztetetteknek ajánlatos erre rászánniuk magukat. Sajnos, gyakran előfordul, hogy olyan beteg kerül hozzám, aki már legalább tíz éve cukorbeteg, sőt, olyan páciensem is akadt, aki cukorbetegség okozta ideghártya-bántalma miatt már alig látott, mégsem fordult orvoshoz.

 

 

Kik számítanak veszélyeztetettnek?

Akiknek a családjában cukorbetegség fordul elő, negyven-ötven évnél idősebbek, elhízottak, magas vérnyomásban szenvednek, eltérés tapasztalható a vérzsír-összetételükben, érelmeszesedéses szövődményük (például szívizominfarktusuk, szélütésük, alsó végtagi érszűkületük) volt, s hozzájuk jönnek azok a nők, akik négyezer grammosnál nagyobb gyermeket szültek.

 

 A szűrővizsgálat - bárhol végzik is - mindig terheléses vizsgálat. Az éhgyomorral érkező pácienstől vért veszünk, majd 75 gramm szőlőcukrot tartalmazó, kissé émelyítő oldatot kell meginnia, s e terhelés után két órával újra vért veszünk tőle. A vizsgálati eredmény (a két vércukorérték) egyértelműen mutatja, hogy a páciens egészséges-e, vagy cukorbeteg, vagy csökkent a glükóztűrése. Az utóbbi még nem cukorbetegség, de annak az „előszobá"-ja.

 

 

- Milyen kimenetele volt hajdan a cukorbetegségnek?

Az inzulin felfedezése előtt (ezt a hormont nyolcvanöt éve ismerjük, s felfedezőit később orvosi Nobel-díjjal tüntették ki) az 1-es típusú cukorbetegség gyógyíthatatlan volt, következésképp az ilyen betegek mindenféle kezelési (például étrendi) próbálkozás ellenére gyermekként vagy fiatal felnőttként meghaltak. Az inzulin megjelenésével a betegségnek ez a válfaja kezelhetővé vált. Azért nem a gyógyítás szót használtam, mert az inzulin nem gyógyítja meg a beteget, hiszen a tönkrement béta-sejtjei nem alakulnak ki újra, ekképp a kívülről bejuttatott hormon csak pótolja a hiányzó sajátját, azaz kezeli a betegségét. Megkell jegyezni azonban, hogy ez nem kevés, hiszen a jól kezelt cukorbetegség nem keseríti meg érdemben a beteg életét.

 

Már csak a szövődményekre tekintettel is alighanem oda kell figyelniük a kezelésre.

De még mennyire. Ha inzulinra szorul a beteg, akkor azt rendszeresen kapnia kell, a tablettával kezelt betegnek pedig szednie kell a gyógyszerét. Ezenkívül nagy gondot kell fordítania egyrészt az étkezésére (diétázására), mert ez is feltétele annak, hogy a vér cukortartalma ne haladja meg a kívánatos értéket, másrészt a testmozgására. Ha minden az orvosi előírások szerint történik, a cukorbeteg hosszú ideig él. Az évtizedek alatt azonban szövődményei jelenhetnek meg, de ezek nem törvényszerűek, azaz nem fenyegetnek minden beteget. Elsősorban akkor lehet számítani rájuk, ha a páciens nem volt szakszerűen kezelve a hosszú időtartamú betegsége során (ezt úgy mondjuk, hogy nem volt jól beállítva), vagyis a kelleténél magasabb volt a vércukorszintje.

 

 

Melyek a leggyakoribb szövődmények?

Érszövődmények a kis- és a nagyerekre egyaránt jellemzők lehetnek. A cukorbetegség elsősorban a szemben, a vesében és az idegrendszerben levő kisereket támadhatja meg. A szemben ideghártya-bántalom (szakmai szóval retinopátia diabetika) alakulhat ki, amely enyhe esetben szemfenéki eltérésre, súlyosabb esetben látásromlásra, még súlyosabb esetben vakságra vezethet. Szeretném hangsúlyozni, hogy a súlyos végállapot csak igen ritkán, s olyan betegek esetében következhet be, akik hosszú időn át elhanyagolják a betegségüket.

 

Míg a szemészeti rendellenesség az életminőség romlása miatt előbb-utóbb orvoshoz kényszeríti a beteget, a veseszövődmény lappangva fejlődik ki, ekképp csak vizeletvizsgálattal ismerhető fel idejében. A vizelet kiválasztását végző érgomolyok károsodása miatt előbb fehérje jelenik meg a vizeletben, majd a vérnyomás is emelkedik, s a végső állapot a veseelégtelenség, amely összeegyeztethetetlen az élettel. Ezt azonban már jó ideje művese-kezeléssel vagy megokolt esetben veseátültetéssel kezelni lehet.

 

Az idegrendszeri szövődmények elsősorban alsó végtagi panaszokat (zsibbadást és fájdalmat) szoktak okozni, de az is előfordul, hogy teljesen érzéketlenné válik a láb, illetve szerencsétlen esetben talpi fekély alakul ki (ezt diabéteszes lábnak nevezzük). Ez fertőzésre vezethet, amelynek súlyos esetben kisebb-nagyobb mérvű csonkolás lehet a következménye. Ezenkívül szív-ér rendszeri és urogenitális, azaz a vizelet kiválasztást és a nemi működést végző szerveken megfigyelhető idegi következmények is ismeretesek (például merevedési zavar támadhat a férfiaknál).

 

A nagyér szövődmények érelmeszesedései jellegűek. Ilyen például a koszorúér-elmeszesedés, a szívizominfarktus, a szélütés és az alsó végtag nagy ereinek elmeszesedése. Ezek a kórképek elsősorban a 2-es típusú cukorbetegségben gyakori szövődmények.

 

 

Hogyan foglalhatók össze a cukorbetegség kezelésének irányelvei?

Az életmód-terápiával kezdeném, amely egyrészt az étkezési előírások betartását, másrészt az életkornak megfelelő fokozott testi aktivitást jelenti. A fiatal cukorbeteg akár focizhat is, a középkorú kocogjon vagy ússzon, míg az idősebb rendszeresen sétáljon. Ez mindkét típusú cukorbetegség esetén kívánalom. Ehhez jön az 1-es típusú betegek esetén az inzulin (a belőle továbbfejlesztett úgynevezett analógjait is beleértve), a 2-es típusúaknál pedig a tabletta, illetve hatásának az elvesztésekor szintén az inzulin.

 

 

Hol tartanak a hasnyálmirigy vagy a béta-sejtek átültetésével kapcsolatos próbálkozások?

Ez lenne az igazi, hiszen ekképp az 1-es típusú cukorbetegség okát lehetne megszüntetni. Ennek a lehetőségét világszerte kutatják, s vannak is eredmények, de egyelőre csak ritka esetben és nagyon megfontolt körülmények között kerülhet rá sor. Ha a beteg inzulinnal kiválóan kezelhető, jelenleg szóba sem jön a szerv- vagy a sejtátültetés.

 

Dr. P. T.

-----------------------------------------------------------------

A Mindentudás Egyetemén 2006. májusában Dr. Jermendy György "Miért baj a cukorbaj?" címmel tartott előadást, ennek előzménye volt ez a beszélgetés.

--------------------------------------------------------------------------------------------------

 

DR. JERMENDY GYÖRGY

 

Szeghalmon született 1947-ben. A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen 1972-ben szerzett orvosi diplomát. Előbb a fővárosi Merényi és Szent István Kórházban dolgozott belgyógyászként, majd 1992-től a Fővárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky Kórházának osztályvezető főorvosa. Belgyógyászatból és kardiológiából szerzett szakorvosi képesítést. A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen habilitált és lett egyetemi magántanár. A Belgyógyász Szakmai Kollégium tagja, fővárosi belgyógyász szakfelügyelő főorvos. Évek óta igazságügyi orvosszakértőként is tevékenykedik. Az orvostudomány kandidátusa fokozatot 1985-ben, a doktorit 1997-ben nyerte el. Elnöke a Magyar Diabétesz Társaságnak, vezetőségi tagja a Magyar Belgyógyász Társaságnak és a Magyar Hipertónia Társaságnak, tagja egyebek között a Magyar Kardiológusok Társaságának, a Magyar Nefrológus Társaságnak, az Amerikai és az Európai Diabétesz Társaságnak. Szerkesztőbizottsági tagja a Diabetologia Hungarica, a Hippokrates, a Current Hypertension Report (magyar kiadás), a Háziorvosi Továbbképző Szemle, a Metabolizmus és az International Diabetes Monitor című folyóiratoknak, s rovatvezetője az Orvosi Hetilapnak. Egy monográfia társszerkesztője, egy szakkönyv írója, két szakkönyv társszerzője és egy szakkönyv szerkesztője. Negyvenhárom könyvfejezetet, három tankönyvfejezetet és kétszázhuszonhat tudományos cikket írt. Munkásságáért egyebek között Magyar Imre- és Gömöri Pál-emlékéremmel, Hetényi Géza-, Pro Sanitate- és Pro Diabetologia-díjjal tüntették ki.

------------------------------------------------------------------------------------------------

Forrás: Élet és Tudomány - 2006/20 - 614.o.