Háttérismeret a "GYERMEKKOROM" című anyaghoz:

Tiszaföldvár története - 1848-ig

 

(Tartalomjegyzékhez  --  Gyermekkorom)    Tiszaföldvár 1848-ig > Tiszaföldvári Memorandum > Tiszaföldvár 1848-tól > Tiszaföldvár ma      

 

Tiszaföldvár - egykori mezőváros - a Tiszazug északi kapujában terül el. A Szolnok irányából érkező látogató több kilométer távolságból is felfigyel arra a tájból kiemelkedő, tornyokkal díszített magaslatra, amelyen a település fekszik.

 

Tiszaföldvár környéke

 

A Tiszazug települései úgy épültek, hogy a folyóvízhez a lehető legközelebb legyenek, de az árvizek ne fenyegessék létüket. A 86-89 méter tengerszint feletti magasságban lévő óholocén folyóterasz, úgy látszik, már sok ezer év óta árvízmentes. A Tisza árterületébe félszigetként benyúló Tiszaföldvár területén az újkőkortól kezdve kimutathatók az ősember korai megtelepedésének nyomai.

 

Tabán

 

Az első írásos adat a településről 1467-ből származik. A Thyzafeudwar-ként említett falu és a hozzá tartozó Marthjenő földesura a dunaföldvári apát volt. Tiszaföldvár legrégibb része a nevében a török kor emlékét őrző Tabán. Az 1571. évi török összeírás alapján az akkori Földvár 250-300 lakosú, közepes méretű falu volt. A magaslati fekvés és a falut két oldalról határoló Tisza mocsarai jól védhetővé tették ezt a helyet. A község régi elnevezése „Mocsárvár”. Igen, hiszen mocsár vette körül azt a 8-10 méter magas kiemelkedő dombot, melyen a telepesek megtelepedtek. É-D-i irányba nyúlik el ez a darab föld, mint valami óriási méhkas. Ezen a dombháton az 1720-as években újratelepült a község. A lakosság mély árkot, sáncot húzott melybe belevezették a vizet. Így az a várost minden oldalról körülvette, megszületett a "Földvár" elnevezés. A sánc vége még ma is olyan méretű, hogy elférne benne a meg nem áradt Zagyva vize. A betemetett rész a Sánc utca nevet viseli. Egy 1820-as leírás szerint a művelt földeket mocsarak és tavak övezték, a határ 22%-án volt vízborítás. Bél Mátyás 1735-ben azt írja, hogy: „Egykor török végvár volt itt, vízzel övezett kettős árokkal, mindkét árok mély, meredek mederben.” A települést déli irányból védő árokrendszert a középkori falu utolsó tárgyi emlékét, a mai Sánc utca vonalában, csak a XX. század elején temették be.

 

Mezőgazdasági jellegű település, ahol kezdetben kendert, kölest, szőlőt, dinnyét termesztettek, baromfit, birkát tartottak az emberek. A Tisza vize sok halat adott, a környező mocsárban bőven termett a nád. A föld igen termékeny. A hódoltság idején Földvár földesurai gyakran cserélődtek.  Ők is, de a váci egyházmegye is megpróbálta a ténylegesen "birtokban lévő" török földesurak feje fölött az adókat beszedni. A többfelé adózás nagyon megterhelő volt, mégis az igazi pusztulást, esetenként az elnéptelenedést az olyan nagy hadjáratok eredményezték, mint az 1596. évi török, illetve az 1658. évi tatár pusztítás. A zűrzavaros viszonyok ellenére a vallási élet élénk volt a településen. Valószínű, hogy Tiszaföldvár lakói is a közeli Mezőtúron működő protestáns prédikátorok, elsősorban Szegedi Kis István hatására tértek át a protestáns hitre, már a 16. század második felében, 1642-ben már kálvinista prédikátora volt a falunak. 1673-ban kálvinista templomot is építettek.

 

A török uralom alóli felszabadulás idején ismét elpusztult a falu. Lakói csak a 90-es években szállingóznak vissza. A község új földesurai, gr. Forgách Simon és Bertóti István szolnoki várkapitányok nem sokáig élvezhették itteni birtokaik jövedelmét. A Rákóczi-szabadságharc idején az egész Kunságot így Földvárt is felégették a császári zsoldban harcoló rácok. Heves és Külső-Szolnok vármegye 1711-ben így csak mint kiterjedt, lakatlan pusztáért fizette meg a kincstárnak a Tiszaföldvárért járó ius armorumot.

 

A szatmári béke után 1722-ben 23 református jobbágy család érkezett Heves megyéből, Karcagról, Kisújszállásról és Kunmadarasról. Majd 1728-tól, amikor a község egyik fele a báró aszódi Podmaniczky család tulajdonába került, újabb evangélikus magyar és tót jobbágyok jönnek. 1755-től Földvár egész területe az aszódi báró Podmaniczky család tulajdonában volt. A földesúr minden eszközzel támogatta a jobbágyok letelepedését és boldogulását. A sokfelől érkező új lakókat csak a mélyen gyökerező protestáns hitük köti össze. Földesuruk lutheránus, de támogatja, még anyagiakkal is nemcsak az evangélikusok, hanem a reformátusok szabad vallásgyakorlását, sőt az utóbbiak templomépítését is. Jól tudja, hogy a jobbágyok helyben maradásának ez az egyetlen biztosítéka. A falu lakói eleinte veremlakásokban éltek, az egykori leírás szerint "műveletlenek, durvák és kóborlók. Az egyszeri szántásra is jól termő földön, a nyomásos gazdálkodás keretei között általában elegendő gabona termett a megélhetéshez. A szőlők is jól teremtek. A hasznot azonban inkább az állatállomány adta.

 

Ebben az időszakban 1788-ban szentelték fel a református templomot, amely a II. József által kiadott türelmi rendelet korlátozásai miatt „fordít hátat” a főútnak. A városnak jelenleg is ez a legnagyobb méretű temploma, ami a lakosságon belüli református többségre utal. A templom műemlék jellegű, késő barokk stílusú. Az evangélikusok templomát 1860-ban szentelték fel. A műemlék jellegű templom késő klasszicista stílusban épült. Az 1781-ben II. József által kiadott türelmi rendelet megengedte a templomépítést a "tűrt" vallásúaknak is, de tornya és utcára nyíló bejárata nem lehetett. Ezért fordít hátat a templom a jelenlegi főútnak, ezért van a tornya a nyugati "oskola" felőli oldalon. A rendelet ellenére a templommal együtt megépült a tornya is 1788-ban, viszont a főbejáratát a zárt templomkertre nyíló északi oldalon alakították ki. A főtérre - piactérre néző jelenlegi főbejárata csak az 1929. évi renoválás során kapta meg a díszesebb, barokkos formáját.

 

1808-tól a földvári birtok vezetését báró Podmaniczky II. János vette kézbe. A széles látókörű, vállalkozó szellemű báró majorságában megnövelte mind az állatállományt, mind a gabonatermelést. Messze földön híressé vált a tiszaföldvári ménes. A gazdasági fellendülés hatására a földesúr földjeit maga a község vette bérbe, amely ekkorra már komoly gazdasági erővel rendelkezett. 1846-ban Földváron megszűnik az úrbériség. A Podmaniczkyak megrendült anyagi helyzetük miatt rákényszerülnek a jobbágyok örökváltsággal történő felszabadítására.

 

Néhány rossz időjárású évben az éhínség is felütötte a fejét. A nehézségek láttán a földesúr 1837-ben létrehozta a Szükség Hombárt, amely a tehetősebb földvári gazdák újabb betéteivel, adományaival a szűkebb esztendőkben is képes volt biztosítani az ínséget szenvedők ellátását. Ebből az emberbaráti szándékkal létrehozott alapítványból fejlődött ki a későbbiekben a Takarékmagtár, majd 1898-1947-ig a Polgári Társulati Alap, mint a tőkés társulás és vállalkozás sajátos formája. A XIX. század elejének gazdasági fellendülése a polgárosodást is elősegítette. A község fiúiskolájában a debreceni Kollégiumból érkeztek a rektorok, akik még latin nyelvet is tanító igényes oktatást folytattak. 1837-ben már 2962 fő a lakosság száma.

 

1846-ban Földváron a földesurak megrendült anyagi helyzete miatt megszűnik az úrbériség. A határból 5500 hold szántó és legelő került a lakosság tulajdonába. Ezzel megteremtődött a paraszti árutermelés lehetősége.

 

Tiszttartói ház (ma múzeum) és emléktáblája

 

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc lelkesítőleg hatott a lakosságra. Mintegy ötven földvári harcolt a honvédseregben. 1849-ben a szolnoki csatát megelőzően a környék Damjanich és Leiningen tábornokok seregének felvonulási területe. Fontos tanácsokozások színhelye a Földvári tiszttartói ház. (Ebben a házban született 1811-ben Somogyi Károly, a szegedi Somogyi Könyvtár alapítója). 1849. március 15-én itt tartózkodott Kossuth Lajos is, melynek emlékét a helyi védelem alatt álló tiszttartó ház falán elhelyezett emléktábla is őrzi. A jobbágyfelszabadítás lelkesítő hatása ugyan közvetlenül nem érintette a lakosságot, mégis egyetértően a gondolat mellé álltak.

 

Az 1860-as évek ínséges időszakát a földváriak a Szükség Hombár intézményével vészelték át, sőt alapítói vagyonát megforgatva növelni tudták a bevételeket. Ennek eredményeként Takarékmagtár néven a szervezet a község életének motorjává lesz. Téglagyárat és vágóhidat létesítettek. Négy tantermet építettek tanítói lakásokkal, és azokhoz tanítókat is alkalmaztak. Még nem sok városi fürdő van az országban, amikor 1897-ben a Takarékmagtár megnyitotta gőzfürdőjét. A Takarékmagtár vagyonát 100 év alatt 4000 P-ről 120000 P-re gyarapította úgy, hogy minden jó ügynek mecénása is volt.

 

A Martfűvel és Homokkal egyesített Tiszaföldvár kedvező fekvésének és 7000 lakosának köszönhetően 1886-ben járási székhely lett. A pusztatenyő-kunszentmártoni vasút és a Szolnok-Kunszentmárton közötti makadámút kiépítése bekapcsolta a települést az ország vérkeringésébe. A Tisza szabályozása révén bővülő szántóterület és a szőlőkben alkalmazott részesművelési formák több száz zsellér családnak adnak biztos megélhetést. Bővült a szőlő és gyümölcstermelés, a termesztett kultúrnövények köre.

 

Ekkor jöttek létre az első önművelő, szórakozásukat szervező testületek: a Függetlenségi 48-as Kör, az Ipartestület. Tevékenységük kiterjedt a polgárok politikai arculatának formálására is.

 

 

A 19. század második felében a katolikusok aránya egyre nőtt. Saját papjuk és templomuk nem lévén a cibakházi plébániához tartoztak. Az Almásy és Beniczky család adományából 1894-ben épült a kéttornyú, neogót stílusú Szent István-templom a Kossuth utcában, a volt sáncároktól délre. Tervezője ismeretlen, színes üvegablakait Katzmann E. budapesti ablakfestő készítette. A tiszaföldvári katolikusoknak 1900 óta van önálló anyaegyházuk.

 

 

A századforduló táján alakul ki a város egyetlen említésre és megőrzésre méltó, "történelmi hangulatot" árasztó építészeti együttese: az, amely a Kossuth teret övezi. Az egykori piacteret északon a református templom zárja le. Nyugati oldalát a városháza határolja, amelyet a régi helyén 1901-ben építettek. A déli részen az egykori Polgári Társulati Alap épületei állnak. az 1894-ben fúrt nagykapacitású artézi kút és az átadására ültetett emlékfa mellett az egykori piactéren állíttatták fel a lakosok a Poroszlai Sándor tiszaföldvári születésű szobrász által készített Kossuth-szobrot.

 

(Tartalomjegyzékhez  --  Gyermekkorom)    Tiszaföldvár 1848-ig > Tiszaföldvári Memorandum > Tiszaföldvár 1848-tól > Tiszaföldvár ma      

-------------------------

http://tiszafoldvar.hu/tortenelem/

http://hu.wikipedia.org/wiki/Tiszaf%C3%B6ldv%C3%A1r