Gyermekkorom - Szeminárium, tantárgyak

Rieth József

Gyermekkorom - Szeminárium, tantárgyak

(Tartalomjegyzékhez -- Gyermekkorom -- Szemináriumi élmények) <<< Tantárgyak >>>

SZEMINÁRIUM, TANTÁRGYAK (TARTALOM)

Aszketika -

Biblikum -

Dogmatika -

Filozófia -

Görög -

Héber -

Liturgia -

Retorika -

Aszketika Aszketika - Biblikum - Dogmatika - Filozófia - Görög - Héber - Liturgia - Retorika -

Spirituálisunk, egyben lelki életünk irányítója, Erdős Mátyás tanította ezt a számomra igenkellemes és kívánatos tantárgyat. A tárgy tulajdonképpen két tudomány volt, az aszketika és a misztika, két éven keresztül tanultuk. Szerencsésen az alapvető aszketikát sikerült maradéktalanul végig vennem, nagyon szerettem. A napi elmélkedési pontokkal és a heti gyónási alkalmakkal együtt kiváló lehetőséget biztosítottak lelki fejlődésünk gyors kibontakoztatására és ennek a kemény önnevelő eszköznek a hatékony alkalmazására. Matyi bácsi -- mi csak így neveztük egymás közt -- nem volt kemény nevelő mester, nem követelt szigorú böjtöket és önsanyargatást, de következetessége, kedvessége és meggyőző ereje nagyon nagy hatással volt rám. Mint lelki vezető, az első volt, aki komoly lendületet adott nekem az életszentség felé vezető út keresésére, kidolgozására. A ő hatására kezdtem kialakítani -- és a mai napig is ezen az általa mutatott következetes úton haladok -- világképemet. Tanítása -- majd később Othmár atya lelki vezetése -- formálta utamat Teilhard nyomán a jelenlegi, immár időskori lelki világomhoz.

Biblikum Aszketika - Biblikum - Dogmatika - Filozófia - Görög - Héber - Liturgia - Retorika -

Bartl Lőrinc, Lenci bácsi volt a biblikum tanárunk. Az első és másodévet összevonva tanította, egyik évben az Ószövetséget, másik évben az Újszövetséget. A kápolna feletti kis előadóban tanított, a teremből hatalmas ablakon keresztül a kápolnába lehetett letekinteni. A professzor úrnak a lakószobája ott volt az előadó mellett. Érdekesen, színesen adott elő. Nagyon modern bibliaismeretet tanított. Keményen megkövetelte a tananyag ismeretét, szigorúan feleltetett. Egy nehéz anyag beszámolóján óriási vérengzést csinált, mindnyájan izgultunk, féltünk, hogy ránk kerülhet a sor. A mellettem ülő másodéves Bárány Frici -- ismerve pszichológiai érdeklődésemet -- odasúgta nekem: "Szuggerálni fogom Lenci bácsit, hogy téged hívjon fel a következőnek!". Visszasúgtam: " Nem is tudsz szuggerálni!". "Na figyelj csak...!"-- válaszolta, azzal meredten nézte a professzort. Rövid szünet után Lenci bácsi megszólalt: "Bárány Tisztelendő úr, maga nagyon szemez, jöjjön ki felelni...!" Szegény Fricinek kemény vallatást kellett átélnie, én meg megúsztam...

Emlékszem, az egyik órán a Napkeleti Bölcsek látogatásánál elmondta, hogy valószínűleg bölcsek, tán mágusok voltak, és nem királyok, sőt -- feltehetően -- még csak nem is hárman voltak. Érdeklődve hallgattuk az előadást. Egyszer csak jelentkezett egyik társunk, és könnyekkel küzdve közölte: "Professzor Úr, egy világ omlott össze bennem..." Ő még csak a háromkirályos, ládákkal érkező fényes karavánokról hallott, számára szentségtörés-jellegű volt egyszerű bölcsekről, szimbolikus értékű ajándékokról beszélni.

Dogmatika Aszketika - Biblikum - Dogmatika - Filozófia - Görög - Héber - Liturgia - Retorika -

Eleinte Brückner rektor úr tanította roppant lazán. Másodévre átvette a prefektus úr, Símai professzor. A lakásában -- a kápolna melletti szobájában -- nagyon szigorúan tanította. Ékes latin nyelven tanított. Vallástörténetet tanított a latin nyelvű Schütz könyv alapján. A feleleteket is latinul követelte meg, és nem tolerálta az úgynevezett "konyha-latint". Maga a téma érdekes lett volna, de Símai professzor modora hideg, sokszor szinte barátságtalan volt.

Maguk a dogmák fontos emberi problémákat, a hit igen lényeges, alapvető kérdéseit határozzák meg. A bajom a filozofikus tárgyalás móddal volt. A hinni akarás alapvető emberi irányulás (szerintem elhatározás és szándék kérdése) és ha ehhez az ember megkapja a Hit kegyelmét, akkor már nincs nagy szükség a filozófusi bölcselkedésre, mert az legfeljebb megnyugtat és félrevezető kérdések firtatásától, meg ostoba kételkedésektől ment meg. Számomra a való világ analógiái és mechanizmusai sokkal kreatívabbnak bizonyultak. A fizika, kémia, biológia, evolúció és Történelem végtelen számú csodái, törvényei, mechanizmusai nekem határtalanul termékenyebbnek bizonyultak, mint a dogmatikus bölcselkedések. Ennek ellenére a Nagy Teológusok, híres Dogmatikusok az én szememben csodálatos tudósok maradtak és nem tudok betelni a tudományos apparátus nélküli analízisük csodálatával.

Filozófia Aszketika - Biblikum - Dogmatika - Filozófia - Görög - Héber - Liturgia - Retorika -

Nem szerettem a filozófusokat -- magyarul se, de latinul még kevésbé -- nem az én érdeklődésem szerint beszéltek. Aztán belecsöppentem a kötelező filozófia stúdiumba, a számomra oly idegen gondolkodásmóddal kellett tanulnom és vitatnom ezeket a tételeket. Társaim és professzorom (Vajda prefektus úr) vad szenvedéllyel vitatkoztak az esedékes témákról, én meg csak néztem csodálkozva. Tanultunk a lényegről és formáról. Szenvedélyes viták folytak a penetrációról, esszenciáról és akcidenciáról. Számomra -- azonkívül, hogy a latin szöveget csak gyengén (igen gyengén!) értettem -- idegen volt mindegyik téma, mindegyik bizonyítás. Úgy éreztem, értelmetlenségeket ragoznak, magától értetődő dolgokat vitatnak, felesleges dolgokat bizonygatnak. Lassan kiderült, hogy a filozófiát se szerettem...

Görög Aszketika - Biblikum - Dogmatika - Filozófia - Görög - Héber - Liturgia - Retorika -

Görögből egy idős, enyhe bencés tanárunk volt. Nem támasztott szigorú követelményeket velünk szemben. Nem is törtük magunkat túlságosan. Félévkor aztán egy szigorú apró növésű tanárt kaptunk, szintén bencést. Rögvest megállapította, hogy semmit se tudunk. Hatalmas iramban kezdett munkába, hogy utolérjük magunkat, az elvárásoknak megfeleljünk. Az eredmény -- úgy hiszem -- minimális volt. Vért izzadtunk mindannyian, tanár és diák egyaránt. Betanultuk az igeragozás egyes számú eseteit, meg egy mese néhány sorát, de emlékeim szerint nem tudtuk utolérni a kívánatos nyelvismereti szintet. Lehet, hogy ebben része volt az új tanár ellenszenves hozzáállásának...

Héber Aszketika - Biblikum - Dogmatika - Filozófia - Görög - Héber - Liturgia - Retorika -

Bartl professzor tanította a héber nyelvet is. Nagyon érdekelt. (Részben mindég érdekeltek a titkosírások, és mint idegen jelrendszer, azonnal felkeltette a figyelmemet. Szerettem a tömörsége miatt. A gyorsírásnál is és a héberben is a magánhangzó elhagyása egy új titkosírási módot sugallt nekem. Az elv alkalmazásával és egyszerű geometriai jelek használatával össze is állítottam egy érdekes jelrendszert, egy saját titkosírást.) Nagyon szívesen tanultam a héber ismereteket. Nem sokat tanultunk meg belőle, és ebben része volt talán annak is, hogy tankönyvünk nem volt hozzá, de talán Bartl professzor sem volt ideális nyelvtanár. Később -- már civil életemben -- is visszatértem a nyelv tanulásához, bár meg kell vallanom, minimális a héber ismeretem. Ahhoz azonban elegendő volt ez a csekély tudás, hogy a zsoltárok tanulmányozásához (héber versszerkezet felismerése), az ószövetségi szövegek jobb megértéséhez, általában az Ószövetség és a keleti emberek tanulmányozásához nagy segítséget adjon.

Nagy derültséget okozott számunkra, amikor az egyik évfolyam az egyik tanulmányi kirándulásáról Bartl professzornak héber szöveggel küldött üdvözlőlapot. Lenci bácsi ekkor nagyon kért bennünket: "Kérem, üdvözlő lapot ne írjanak a jövőben nekem héberül!". Az történt ugyanis, hogy -- mivel akkoriban az üdvözlőlap kedvezményes tarifával volt feladható, ha csak öt üdvözlő szó (vagy kevesebb) volt a lapra írva, ám a postahivatalnok nem tudta értelmezni a héber írást azon a bizonyos üdvözlő kártyán -- a postán portó bélyeget tettek a levelezőlapra, amit természetesen Lenci bácsinak kellett fizetnie.

Liturgia Aszketika - Biblikum - Dogmatika - Filozófia - Görög - Héber - Liturgia - Retorika -

Szerettem ezt a stúdiumot. Szerettem a történeti részét is, szerettem a gyakorlatokat is, de a gregorián ismereteket is. Másodéves koromban bekerültem az antifonisták közé, és ez nagy megtiszteltetés és elismerés volt számomra. Igaz, hogy plusz elfoglaltságot jelentett, mert heti gyakorlással járt, meg vasárnaponként a káptalani délutáni zsolozsmákon is közre kellett működni, de szívesen csináltam, mert a gregorián zene áramlása, hangulata nagyon fellelkesített.

Csodálatos volt számomra mindég a nagyszámú asszisztencia méltóságteljes mozgása, áramlása. Érthetőbbé vált a liturgia által a szentmisék, zsolozsmák és más szertartások mozgásban, látványban, összhangban kifejeződő belső tartalma, közölnivalója. Mivel így tevékeny résztvevővé váltam, a Bensőségesség közös átéléssé vált bennem. Az fájt időnként, ha valami nem volt kellő mélységig gyakorolva, vagy mások tévedése rögtönzésre, kényszermozgásra kényszerítet, mert ilyenkor megakadt bennem a liturgikus ima átélésének folyamata. A liturgikus előírások precíz és átszellemült végrehajtása a mai napig áthatja imaéletemet.

Retorika Aszketika - Biblikum - Dogmatika - Filozófia - Görög - Héber - Liturgia - Retorika -

Nehezen indult számomra a szónoklati stúdium. Félelmetes feladat volt egy rövidke beszéd összeállítása is, de az előadása is. A vázlat elkészítése még csak ment valahogy, de annak érdekes, figyelem felkeltő és pontos kibővítése már nagyon nehéz feladat volt. És akkor még nem említettem a meggyőző, magával ragadó előadást. Nem voltam, és ma sem vagyok egy karizmatikus személyiség, a nyilvános szereplés mindég görcsös félelemmel töltött el. Ha valamiféle téma nem mélységes meggyőződésből árad belőlem, azt mindenki észreveszi rajtam és már vége is a lelkesítő beszédnek.

Mindezek ellenére szerettem a szónoklattant, bíztam abban, hogy a tanulás és gyakorlás lassan képessé tesz a sikeres beszédtechnika elsajátítására. Persze a kezdet nehéz volt, sok sikertelenség ért. De a kedvemet ezek a kis kudarcok nem vették el. Nagyon igyekeztem.

Első beszédem egy gyászbeszéd volt, valamilyen angol király temetéséről. Alaposan betanultam a kijelölt szöveget, végig gondoltam minden egyes mondat hangulatát és elképzeltem minden mozdulatomat. Ennek ellenére nem tudom hogy kerültem fel a szószékre, nem láttam az előttem ülő társaimat. Óriási lámpalázam volt, de ezt nem csak titkolni akartam, hanem le is akartam győzni. Az óra a nagy ebédlőnkben volt. A hosszú teremben körben ültek a társaim. Középen állt a szószék velem. Tőlem jobb kéz felől állt a professzorunk Városi tisztelendő úr egy szék karfáján támaszkodva, előre-hátra billegett. Én remegő térdekkel mentem fel a szószék lépcsőin. Ahogy azt tanultuk, méltóságteljesen körülnéztem. Gépies volt a mozdulat, hiszen semmit se láttam nagy izgalmamban. De -- ennek ellenére -- megvolt a vizuális kontaktus, indíthattam a beszédet. Igyekeztem drámai hangot magamra erőltetni és az odaképzelt ravatalra mutatva dörögtem: "Testvéreim! Itt fekszik a nagy halott előttünk! ..." És mondtam a betanult szöveget, pontosan, elakadás és hiba nélkül, úgy ahogy kellett. Minden sikerült, fellélegezve vártam a professzorunk véleményét. Dicsérve foglalta össze produkciómat, minden sikerült, hibátlan volt a szónoklatom. Az értékelés végén aztán változatlan hangon hozzátette: "De azért kedves tisztelendő úr -- engedjen meg egy megjegyzést -- legközelebb lehetőleg ne rám mutasson mint nagy halottra." Azt hittem hirtelen, rám szakadnak az Ősrégi Szeminárium vastag falai, vagy megnyílik alattam a föld. Nagyon szégyelltem magam. De megbocsátott, hiszen ő is tudta, hogy egy első beszéd mekkora lelki zavartsággal jár.

Vicces volt az első nagy, igazi próbálkozásom sikertelensége is. A szemináriumnak volt egy -- a Polgári és Tanítóképző önképzőköréhez hasonló -- műhelye, ennek neve Magyar Iskola volt. Ennek programjában évről évre meghirdettek egy szónoki versenyt. A témája egy Mária ünnep volt, erre kellett három perces ünnepi beszédet írni. Nekem is jelentkeznem kellet. Megírtam a beszédemet, buzgón meg is tanultam, alaposan felkészültem, látszólag minden rendben volt (bár őszintén megvallva nem aspiráltam győzelemre, inkább csak a "futottak még" kategóriában, a harmadik harmadban való szereplésre számítottam). Sorra kerültem végre és határozottan léptem fel a szószékre. És ott minden kiesett a fejemből. A beszéd szövegéből semmire se emlékeztem. De ha már itt vagyok, akkor beszélek (de mit?...) "Kedves Híveim, Mária Születésnapjára emlékezünk ezen a gyönyörű ünnepen. -- Vágtam bele mondanivalómba -- Ennyit szerettem volna mondani." -- Zártam magvas "mondanivalómat" és már távoztam is a szószékről. Nem tudom, hogy kerültem a helyemre, minden, de minden kiesett a fejemből. A mellettem ülő évfolyamtársam megdöbbenve súgta a fülembe: "Tiszta hülye vagy! Legalább mondtál volna valamit! Ezért álltál ki?..." Mindent, de abszolút mindent elfelejtettem.

Nem tudom, mikor tanultam meg nyilvánosság előtt szerepelni. Sokszor kellemetlenül sikerült szerepelnem szakszervezeti vagy üzemi nyilvánosság előtt. De amikor később szakmai közönség előtt, iskolai osztályban vagy szülői értekezleten, még később imacsoportban vagy TV vetélkedőben kellet beszélnem, minden gátlás nélkül tudtam "szónokolni" (vagyis spontán és jó gesztusokkal, meggyőzően és lelkesítően). Itt már tudtam alkalmazni azt a technikát, amit a Képzőben próbált valamelyik tanárom belém szuggerálni (sajnos csak sok éves késéssel). Azt tanácsolta, hogy -- amikor érzem, hogy semmire se emlékezem, vagy közeledik a torkomra valamilyen kegyetlenül erős görcs -- álljak meg a mondókámmal, a legnagyobb természetességgel tartsak egy kis szünetet, nyeljek egy nagyot és vegyek egy mély lélegzetet, majd folytassam a gondolataim átadását. De ha netán még mindég bennem van a görcsös bénaság ismételjem meg az előbbi gyakorlatot, mindaddig, amíg fel nem oldódik. A lényeg, hogy ne essek pánikba!... Hiszem hogy sikerült megtanulnom elkerülni a lámpaláz miatti leblokkolást! Nehéz feladat volt!...