Rieth József
Gyermekkorom
- Ismerőseim kisgyermekkoromban,
(Tartalomjegyzékhez
-- Gyermekkorom -- Kisgyermekkor)
<<<
Vissza
Elemi iskola>>>
Fery Oszkár utca
Fery
Oszkár utca - Kisbácsiék -
Simonék - Temesiék -
Gyurka bácsi - Holczer trafikosnéni -
Lakók -
(Németvölgyi út - Fery Oszkár utca - Mozdony
utca - Tejcsarnokos néni - Fürödtem - Dombi Ilonka)
|
A
Fery Oszkár utca 32, és csendőrparádé a tanítóképző előtt |
Elköltöztünk
1932-34 táján a Németvölgyi útról a Fery Oszkár utcába. Életembe új ismerősök léptek.
Persze
apránként léptek be az új emberek a gyermeki látókörömbe, és természetes, hogy
ezek javarészt egyszerű emberek voltak. Olyan vidékre jöttünk, amely látszólag akkor
indult komoly fejlődésnek. Egymás után épültek a nagy bérházak, láthatóan
errefelé kezdett terjeszkedni a város. Iparosokra is szükség volt az egyre több
lakó ellátása érdekében. Egy nemrég épült házban bérelt édesapám műhelynek
alkalmas üzlethelyiséget, a Mozdony utca,
vagy új nevén a Fery Oszkár utca 32-ben. Az utca ezekben az években kaphatta
azt az új nevet, amellyel
Fery Oszkárról a kommün
alatt kivégzett csendőrtisztről nevezték el. A közelünkben volt a
Tanítóképző
Intézet, ennek pincéjében történt három csendőrtiszt kivégzése. Házunk négy emeletes volt, két
lépcsőházzal. Az utcai fronton tíz lakó, a hátsó részben tizennyolc lakó élt. A
hátsó épületszárny magasföldszintjén lakott a háziasszonyunk és népes családja.
Özvegy asszony volt, férjét sohase láttam. Valahol vidéken földbirtoka is
lehetett, gyakran utaztak el oda. A ház földszintjén volt három lakás, a többi
területet mosókonyha, mellékhelyiségek és pince töltötte meg. Az utcai oldalon
négy üzlethelyiség volt, ezek egyike lett a mienk. A túlsó szélen eredetileg
pékség volt, ami később tejcsarnok lett. A tejcsarnokos néni kedves ismerősöm
volt, bár a selypítésem miatt sokat
csúfolt. A háború kezdetén megszűnt a
tejcsarnok, és Tóth bácsiék költöztek oda. A tejcsarnok mellett trafik volt,
Holczer-né, egy hadiözvegy üzlete. A
trafikos néni igen fontos szerepet játszott életemben, pesztrám, nevelőnőm,
pótanyám volt. Az üzletünk mellett teremnyi méretű kapualj volt, a végén a lépcsőházzal
és az udvari kijárattal. Az üzletünknek volt egy hátsó kijárata is a kapualjba.
A kapubejárat és a trafik közt egy üzlethelyiség volt. Abban jó ideig borbély
műhely működött, de a háború kezdetétől a műhely megszűnt, lakók költöztek oda és több lakó váltotta
egymást, akik az életemben semmilyen szerepet sem játszottak.
Amikor úgy 4-6 éves
voltam, történt velem egy kellemetlen eset, ami hosszú időre zavarta lelki
életemet. Az történt, hogy a műhely hátsó részében, a lakótérben
mezítelenül fürödtem egy nagy lavórban.
Kedveltem a langyos vízben való pancsolást. Szüleim ilyenkor magamra hagytak,
hadd játsszam a vízzel, én meg élveztem a víz különleges struktúráját, a mesés
világot idéző csillogását, a különleges fénytörést a vízben. Ekkor vendég
érkezett, Dombi Ilonka, aki a szomszédos, 34-es ház egyik üzlethelyiségében lakott
szüleivel. Ez a nálam 4-5
évvel idősebb lány édesapám bíztatására bejött hátra a lakásunkba. Beszélgettünk.
Nagyon feszélyezett beszélgetés volt ez részemről, roppant kiszolgáltatottnak
éreztem magam. Ott ültem csupaszon a vízben, Ilonka meg velem szemben egy kis
sámlin. Bár szóba se jött, de éreztem magamon a kíváncsi tekintetét, szinte
égetett a mohó pillantása. Közömbös dolgokról beszélgettünk (pontosabban ő
beszélt, én zavartan hümmögtem), de úgy éreztem, meztelenségemmel ő most
súlyosan visszaél. Valószínűleg hamarosan elment, de ez a néhány perc számomra
örökkévalóságnak tűnt. Ez a
találkozás nagyon megzavart, sok gondot és gondolatot ébresztett bennem. Még
édesanyámnak is elpanaszoltam, de ő fölényes nyugalommal legyintett, semmiségnek
tekintette az ügyet. Szegény, azt hitte, megnyugtatott. Tévedett. Évekre belém
rögzült a bosszú kísértése minden lány irányába: hasonló helyzetbe szerettem
volna hozni lányokat, nőket egyaránt. Soha nem volt erre lehetőségem
(valószínűleg meg se tudtam volna tenni!!!), de a kisördög rendre visszahozta a
kísértést évtizedeken keresztül...
Kisbácsiék
Fery Oszkár utca
- Kisbácsiék -
Simonék - Temesiék -
Gyurka bácsi - Holczer trafikosnéni -
Lakók -
(Ellátogatott - Farkasrét - Gyümölcs)
|
|
Főszereplők voltak életemben, és szüleim életében.
A Kisbácsi mosolygós képű, vidám ember volt, mosolya közben ki-ki villant arany
műfoga, nagyon jól állt neki. A
Németvölgyi úton voltak házmesterek, de
a Kisbácsi (talán később, de valószínűleg már születésem idején is) postás volt.
A Németvölgyi út 16-ban, a messze hátranyúló épület földszintjén, az
udvari résznél laktak.
Két gyermekük volt: egy velem egykorú fiú, a Pisti, és egy idősebb lány, a Mici.
A fiú korábban evő-cimborám, a lánynak "hajasbabája", játszótársa voltam.
Mindkettőjüket megharaptam. Később Farkasrétre költöztek, de Kisbácsi ezután is
rendszeresen ellátogatott hozzánk, ilyenkor hosszasan beszélgetett szüleimmel.
Szerettem ezeket a látogatásokat, mert felnőtt témákról beszélgettek, és én
éberen figyeltem a szavaikat. Gyakran hozott nekünk ez a kedves ismerősünk gyümölcsöt: hatalmas
kosárban cseresznyét, sárgabarackot, szilvát kaptunk. Ilyenkor körül ültük a
kosarat és teli szájjal majszoltuk a finom gyümölcsöt. Amit nem tudtunk
elfogyasztani, abból édesanya lekvárt, befőttet készített.
Simonék
Fery Oszkár utca
- Kisbácsiék -
Simonék - Temesiék -
Gyurka bácsi - Holczer trafikosnéni -
Lakók -
(Segéd-házfelügyelő - Földet vettek)
|
|
Faluról
kerültek fel "Simonbácsiék", egyszerű falusi emberek voltak, akiket a nehéz
gazdasági helyzet hozott a városba, ahol munkalehetőségeket reméltek. Az asszony takarított, a férfi kőműves mellett dolgozott. Az
alagsorban, a mosókonyhával szemben, a közös WC előterénél laktak egy komfort
nélküli helyiségben. Gyakran jöttek át mihozzánk beszélgetni, ilyenkor hosszú
mesélő esték résztvevői voltunk mi gyerekek is. Szerettem ezeket a beszélgetéseket, mert
felnőtt dolgokról és legtöbbször nem gyerekfülnek való témákról volt szó.
Simonbácsi érdekesen tudott történeteket mesélni. Volt azokban mindenféle:
falusi élmények, mendemondák, katonatörténetek, politikai értékelés,
fantasztikus történet. Zamatos nyelvezettel adta elő végtelen mesesorait, valami
egyedi stílusban, roppant izgalmas fordulatokkal. Az
asszony
Mórról származhatott, egy ideig ott is lakhattak, azután költözhettek
Budapestre. Mórról sokszor szereztek bort, de szinte végtelen sorát adták elő a
móri történeteknek. Simonbácsi valahonnan Szolnok környékéről származott, talán Dévaványáról. Így aztán kicsit édesanyának lelkileg "földije" is volt, sok közös
ügyről tudtak beszélgetni. Tüzér volt a katonaságnál. Háborúban sohase volt, de
a katonatörténetei valódi hadihelyzeteket idéztek. Beszélt lőgyakorlatokról,
balesetekről, meg mindenféle kaszárnya és táborélményről. A házban segéd-házfelügyelők voltak, amikor
szüleim hármunk mellett kevésbé tudták a házfelügyelőséget ellátni, például húgom és öcsém
születésekor. Valamikor a 40-es évek elején spórolt pénzükből földet vettek Pest határában (lehet,
hogy Rákoshegyen, vagy Rákoskert külterületén). Ott gazdálkodtak,
egy egyszobás házban laktak. Életük azt példázza, hogy egy igazi parasztember nem tud
meglenni föld nélkül. Jobb életmód az ő számára a föld megművelése bármi áron, mint a városi
"tedd ezt-tedd azt" munkalehetőség. Egyszer a 40-es években meglátogattuk őket, vonattal kellett odautaznunk.
Hosszú volt az utazás, érdekes volt az egyszerű élet, de a mi számunkra,
gyerekek számára ez az
életmód volt idegen.
Temesiék
Fery Oszkár utca
- Kisbácsiék -
Simonék - Temesiék -
Gyurka bácsi - Holczer trafikosnéni -
Lakók -
(Sirály utca - Szaletli - Zöldy bácsi - Keleti
front - Bérmaapa - Facebook - Halál)
|
Húgom
Öcsivel 1943-ban, és egy kerti védőtető (szaletli) |
Házmesterek
voltak a Sirály utcában. Megismerkedésünk érdekes volt. Még alig tudtam beszélni, parányi
emberke voltam. Sokszor szaladgáltam a műhely előtt, az utcán
játszottam. Egy csaknem velem egykorú kislány szokott édesanyjával arra sétálni. A kislány mindég
szaladt felém, én ilyenkor ijedten menekültem előle, ő pedig szaladt utánam. Én futottam be a műhelybe: "Jön a Baba!"
felkiáltással. Szüleink összeismerkedtek és igen szoros kapcsolatba kerültek.
Sokszor látogattunk egymáshoz, születésnapokat együtt ünnepeltünk. Mi csaknem
minden hétvégén
ellátogattunk hozzájuk, mert mi gyerekek a kertben zavartalanul játszhattunk. A Sirály utcában, egy kertes házban voltak
házfelügyelők, de a férj közben vasutas is volt. A nagy kert kiváló játszótér
volt számunkra. Sok gyümölcsfa közt zöldséges ágyások terültek el, de a fő
attrakció számunkra, gyerekek számára a kert közepén álló szaletli volt. Ide az eső ellen sok
kerti eszközt (szerszámokat, talicskát, permetező felszereléseket) tároltak be,
de padok, nyugágyak, fonott bútorok is ide voltak bezsúfolva. Sok felfedeznivaló
és sok búvóhely adódott ebben a pici építményben. A kert közepén bőséges terület
maradt szabadon. Ezen a füves részen lehetett napozni, heverészni. A ház és kert
között bő tér kínált labdázásra lehetőséget. Nagyon sok búvóhely adódott a nagy
területen és a házban a bújócskára. Ki is használtuk ezeket a lehetőségeket.
Csak a Zöldyék teraszával volt konfliktusunk, ott a lakók (Zöldyék) tiltották a játékot.
Három lakó volt ugyanis a házban. A ház egyik vége felől lakott az emeleten az egyik család, a másik
vége felől Zöldy bácsiék
laktak. Nekik a bejáratuk előtt nagy teraszuk volt, talán ők voltak a
háztulajdonosok is. Az ostrom után Zöldy bácsival igen komoly kapcsolatom volt,
ő tett eszperantistává. De egyelőre térjünk vissza a Temesi családhoz. A
családapa, Temesi Antal később a
bérmaapám lett. Ez a bérmaapaság formális volt, mert a bérmálás idejében éppen a
keleti fronton szolgált, édesapám helyettesítette. Egyszer jött haza
szabadságra, majd visszatérve a frontra, sajnos -- úgy emlékezem -- eltűnt.
|
"Öcsi"
1943-ban,
1955-ben katonaként,
és 2011-ben, halála előtt egyedül,
valamint feleségével
|
Temesiéknek két
gyermekük volt. A
lányuk, a "Baba" (Temesi Erzsi) után még egy fiuk született, Antal (őt
csak egyszerűen Öcsinek hívtuk), aki szinte testvérként gyakran tartózkodott
nálunk. Húgommal volt egyidős, rendszeresen velünk kirándult, igen jó barátom lett.
Nem volt jó tanuló, de nekem igen jó pajtásom volt, egészen 1945-ig. Az ostrom
után már nem nagyon volt kapcsolat a két család között. Később -- 1955
tájban -- egy alkalommal, katonaideje alatt meglátogatott Öcsi minket, ám akkor én már fiatalember voltam,
teljesen eltérő lelki beállítottsággal. Csak néhány szót tudtunk váltani, nem
volt semmi közös témánk.
Erzsivel nem volt szorosabb kapcsolatunk, de a "Baba" becenév rajtaragadt, még házas korában is Babának becézték.
Utoljára villamoskalauz volt, amikor találkoztam vele. Szolgálatban volt, vele sem
sokat beszélgettünk. A háború után a Sirály utcában, a szomszédjukban épült
emeletes ház házmesterségét vállalták el. Átköltöztek az új épületbe. Ekkor már
nem tartotta egymással a kapcsolatot a két család, az új házmesterlakásban
egyszer látogattuk meg őket. 1955 utáni időktől semmit se hallottunk egymásról.
2012-ben Öcsi a Facebookon jelentkezett be, kérdezve, hogy én vagyok-e a régi
ismerős. Nem sikerült helyreállítani most se a gyermekkori barátságot. Még
ugyanebben az évben a közösségi oldalon szereztem tudomást haláláról.
Gyurka bácsi
Fery Oszkár utca
- Kisbácsiék -
Simonék - Temesiék -
Gyurka bácsi - Holczer trafikosnéni -
Lakók -
(Kisebbségi érzés - Pék - Hadifogság - Szántó -
Lidi néni - Öngyilkos lett - Örökségi eljárás)
|
Gyurka
bácsi és egy vásári perecárús, amilyen Gyurka bácsi lehetett.
|
Édesapa
öccse, Rieth György 1914-ben
Budakeszin született,
családunk tiszta sváb volt. A falusi
elvárásoknak megfelelően Gyurka bácsi
sem volt buzgó tanuló, talán négy
elemit végzett. Magyarul is csak igen erős sváb akcentussal beszélt, élete
végéig megőrzött egy nagyfokú kisebbségi érzést. Gyakran mondogatta, hogy ő csak
egy "buta sváb", akivel bárki bármit megtehet. Ennek ellenére, amit eltervezett
azt minden fórumon kijárta. Ő is elkerült 1930 tájékán a faluból, de a családdal
nem szakadt meg a kapcsolata. Még földterületek is voltak a nevén, amiket
valószínűleg nem művelt, de valakinek (vagy talán a rokonságnak) művelésre
kiadta, vagy bérbe adta.
Pesten
pékségben dolgozott, munkásszállásokon lakott. Nem szerzett szakképzettséget,
csak betanított munkákat végzett. Sokszor mesélt arról, hogy kétszersültet, vagy
kenyeret készít. Nagy munkaereje volt, szívesen vállalta a
legnehezebb munkákat is a sütödékben. Gyakran zsákolt, vagy csillét mozgatott. Hétvégén aztán sportpályákon, vagy a
Városligetben mint mozgóárus perecet, pogácsát, sajtos süteményt árult. Nyakába
akasztott kínáló tálcával járt le-föl, mint más
perecárus, és kínálta portékáit (de ő sohase volt szakálas!).
Édesapával szerették egymást, rendszeresen ellátogatott hozzánk. Ilyenkor nagy kosár pacsnival,
pogácsával és más pék-finomsággal állított be hozzánk. Miközben mi gyerekek
teleszájal majszoltuk a finom csemegéket, ők édesapával svábul beszélgettek, vitatkoztak.
Soha nem tudtuk meg, hogy miről tárgyaltak, de legtöbbször jó alaposan
összevesztek. Gyurka bácsi meglehetősen hirtelen haragú, indulatos, sértődékeny
ember volt. Ha nem adtak neki igazat, dúlva-fúlva elviharzott, maga után
becsapta az ajtót, ilyenkor egy időre nem láttuk, de aztán -- mintha mise
történt volna korábban -- szívélyesen állított be a nagy kosarával. És akkor
következett egy újabb hosszú sváb beszélgetés köztük. Ostrom előtt kétszer
látogattam meg pékségben, egyszer Újpesten, egyszer pedig a Pálya utcai
sütődében.
|
Hadifogságból
így érkezett haza. A telkét és
"házát"
néhányszor meglátogattuk,
amikor Máriamakk felé kirándultunk
|
A
háborúban, 1943-ban munkaszolgálatosnak hívták be, onnan hosszú
hadifogságba került. Mi --
a földjeinek az elvételét és kiosztását elkerülendő -- a szőlőjét és két
szántóját művelgettük és így megmentettük számára. Pestről napi gyakorisággal
jártunk ki gyalog ásni, öntözni. A hadifogságból való szabadulása után egy ideig nálunk lakott,
attól kezdve csak kenyérgyárban dolgozott. Egyszer baleset érte: két csille közé
szorult a keze. Bekötött, dagadt kézzel is bejárt dolgozni: "Ahogy jött, majd el
is múlik" -- mondogatta semmibe véve sérülését. Földjeit eladta, és csak egyet, a
Makkos-Mária határában levő szántót művelte. A falu abba az irányba is terjeszkedett, utak,
nyaralók épültek a környéken. Gyurka bácsi is körül kerítette a földterületét,
gyümölcsössé és veteményes kertté alakította. Szerkamrát épített a közepébe.
Közben mindkét
szomszédos telken egy-egy villa épült, jómódú katonatisztek voltak az új szomszédok.
Azokkal sok konfliktusa volt Gyurka bácsinak, mert azok szerették volna megvenni tőle a földjét,
hiszen ezek a telkek keskeny nadrágszíj-parcellák voltak. Érthető volt a
szomszédok törekvése, hogy ilyen-olyan ürüggyel megszerezzék az ő területét is
és így a telkük bőséges villa-kertté alakulhasson. Mindent megtettek ellene:
feljelentették, hogy nem permetez, hogy keveset gyomlál, hogy rohasztja a
gyümölcsét a fán, meg még ki tudja mi mindenért.
Gyurka bácsi keményen
ellenállt a szomszédok spekulációinak. Művelgette kis birtokát, szinte hetenként
beállított hozzánk és rendszeresen hozott a terméséből.
|
Gyurka
bácsi Lidi nénivel |
Kis Lidiát vette el feleségül, aki
Pakson, 1914-ben született. Egyidősek voltak. Lidi néni takarítónő volt a Szabó Ervin Könyvtár
központjában, a Kálvin térnél.
Ő is egyszerű ember volt, aki nagyon szégyellte
egyszerűségét. Kitűnő társa volt Gyurka bácsinak. Az egyre szaporodó testi
bajokban segítője, ápolója volt, a problémáiban tanácsadó és vitatkozó társa
volt, otthonuknak gondos fenntartója és fejlesztője volt. Először egy utcáról
nyíló pincelakásba költöztek a Práter utcába, majd a Tömő utcában kaptak egy
komfort nélküli szoba-konyhás lakást. A betegségek miatt már nem tudta a kemény
fizikai munkával járó pékségi munkákat vállalni, ekkoriban a Klinikákon
dolgozott. Hozta-vitte a leleteket, vezette, kísérte a betegeket, afféle
mindenes volt. Ez tetszett is neki, de a főnökei is meg voltak elégedve vele.
Lidi néni 1990-ben meghalt, Pakson temették el. Sokat küzdöttünk a jóvátételi
ügyeinek intézésével. A hadifogság miatt jelentős összeg járt ugyan neki, de a
pénz megszerzése töménytelen adminisztrációval és buktatóval járt. Lidi néni
paksi rokonai ebben az időben nagyon rászálltak Gyurka bácsira. A
lakás megszerzése érdekében eltartási szerződést akartak vele kötni, Paksra
akarták vinni egy számára nem kívánatos környezetbe, jelentős takarékbetétjét
(csaknem négy millió forint betéte volt) "kölcsönbe" szerették volna kérni.
Gyurka bácsi sokat vergődött, de a rokonokat nem tudta lerázni.
1998. júniusának
végén halva találták a lakásán. A hivatalos verzió szerint öngyilkos lett,
az ajtókilincsre akasztotta fel magát. A lakásban nem látszott semmi
idegenkezűség, látszólag minden érintetlen volt. Számomra csak az volt a furcsa
hogy összegyűjtött pénze és a takarékbetétkönyvei mind eltűntek, pedig a lakás
legkülönbözőbb pontjain voltak eldugva. Vagy ő adta át ezeket egy rablónak, vagy
ismerős rabolta ki a nagybátyámat (olyan ember, aki tudta, hogy hova vannak
eldugva az értékek). A csalódottság, elkeseredés, reménytelenség
vihette az öngyilkosságba, ha tényleg öngyilkos lett, de én még az idegenkezűséget is el tudom képzelni,
vagyis a gyilkosságot... Az
örökségi eljárást -- Gyurka bácsi végakaratának megfelelően -- én
intéztem. Kemény ügy volt, mert az örökség 24 részre oszlott, ebből 9 fő
Németországban él, 12-en Paksiak, mi hárman (Rózsi, Laci és jómagam) voltunk
családtagok. A telek eladása és a költségek elosztása után kétmillió
kétszázötvenezer forint örökséget osztottunk el. Szomorú kötelezettség volt.
bonyolult és nehéz feladat volt az ügyek intézése, de Gyurka bácsi végakarata
előtt meghajoltam.
Holczer trafikosnéni
Fery Oszkár utca
- Kisbácsiék -
Simonék - Temesiék -
Gyurka bácsi - Holczer trafikosnéni -
Lakók -
(Trafik - Nagymama - Raccsolás - Hímzés)
|
A
trafiknak körülbelül
ilyen táblái voltak az utcán, és az üzlet belseje csaknem pont ilyen volt.
|
A házban volt egy
"trafik". Holczer néni vezette, egy hadiözvegy. Az első
világháború előtt jómódú család lehettek, de a háború kegyetlensége elvette férjét. Sokan
jártak így. Őket az állam kárpótolta azzal, hogy egy kis üzletet bocsátott
rendelkezésükre, ahol méltányos jövedelemre tehettek szert. Sok mindenfélét
árultak a trafikokban. No elsősorban természetesen dohányárut, de lehetett itt
kapni levélpapírt, füzetet, különféle irodaszereket is. Kellemes illat töltötte
meg az üzletet, a polcokon a különböző áruk színes sora kínálta magát a
vevőknek. Hasonlított a mellékelt képhez a mi trafikunk. Nagy forgalma volt
ugyan, de ezek a vásárlók csak ritkán hoztak számottevő bevételt. Ugyanis az
akkori gyakorlat szerint a különböző cigarettákat rendszerint darabonként
vásárolták. No, de a sok kicsi sokra megy. A sok futó vásárló azért megfelelő
jövedelmet biztosított a trafikos néninek. Nem gazdagodott ugyan meg a trafik
forgalmából, de biztos
bevételt azért elért, és nem is unatkozott vevőre várva. Nagyon szeretett és én
is őt. Sokat voltam nála, a családban úgy mondtuk, hogy a "nagymamánál" vagyok.
A lábánál
ültem a pult alatt, ott tettem vettem, nézegettem valamit, vagy beszélgettem a
trafikos nénivel. A vevők nem láthattak, nem is tudták, hogy ott vagyok.
Amikor ketten voltunk a boltban beszélgettünk egymással, nagyon értette a gyermeki nyelvemet.
Játszadoztam ott valamivel, de
rengeteget tanultam is tőle. Édesanyám mellett ő is tanított imádkozni, hívő
katolikus volt. Ebben az időszakban tőle tanultam az "imókázzunk" kérést.
Holczer "nagymama" jó pedagógus volt, valószínűleg pedagógus családból is
származott. Valamilyen fokon rokona volt az elsős tanító nénim, a Piroska néni
is, de rokona volt a Német Bandi édesanyja is, aki a Tanítóképzőben tanított,
sőt rokonuk volt a szemináriumi rektorom is.
|
Szenvedélyesen
hímeztem hasonló terítőket |
Holczer nagymamának óriási érdeme
volt abban, hogy megtanított helyesen beszélni. Leszoktatott a raccsolásról, ő tanított meg az "r"
betűt pontosan kiejteni. Attól kezdve jó ideig iszonyatos módon ropogtatva,
berregve ejtettem ki ezt az ominózus hangot, bizonyára élveztem is a
megbotránkoztató nyelvpörgetést. Az igazi eredménye az
volt, hogy megtanított a hímzés tudományára. Gyönyörű
keresztszemes, majd később más technikájú hímzéseket tanultam tőle. Koromhoz
mérten szinte tökélyre vittem ezt a mesterséget, élvezettel és nagy igyekezettel
csináltam. Nagyon sokat tanultam a színekről, a szövetanyagok tulajdonságairól,
a fonalak színeresztési képességéről. Kézügyességem rohamosan fejlődött, egyre
nagyobb anyagokat (kispárna, terítő) hímeztem. Nem csak a szép vonalvezetést és
a szépen kitöltött szirmok előállítását tanultam meg, de a fonal finom
megfeszítését is elsajátítottam, így sem laza hurkok nem maradtak, és az
alapanyag sem húzódott össze, hanem szép sima maradt. Megtanultam, hogy a hímzés
igazi értékelő tulajdonsága a hátsó oldala. Az megmutatja a szép munkát.
Lakók
Fery Oszkár utca
- Kisbácsiék -
Simonék - Temesiék -
Gyurka bácsi - Holczer trafikosnéni -
Lakók -
(Tóthék - Utcaseprő (Locsolókocsi - Szemetes) -
Merzich tanító - Ákos Gejza - indián ruha - Csikós úr - Sterbinskiék - Horváth -
Rotteridesz Ági)
Simonékról,
Tóthékról, Holczer néniről már beszéltem valamennyit. Egyszerű kisemberek
voltak, akik családunkkal rendszeres, szoros kapcsolatot tartottak. Órákig tartó
beszélgetések voltak szüleimnek velük, gyermeki életemben is mint családtagok
szerepeltek. Közvetlenül és a család barátjaként befolyásolták egyéniségem
alakulását, és én is ilyen bizalommal néztem rájuk. Voltak azonban a ház lakói
közt is olyanok, akik közvetlenül, vagy közvetve hatással voltak rám, akikkel
közvetlenebb kapcsolatom volt.
|
Utcaseprő
és az Erzsébet híd, valamint környéke
|
Említettem
már Tóthékat. Igen egyszerű emberek voltak, ők is vidékről
kerültek fel a nagyvárosba. Tóth bácsi fontos személyiség volt, utcaseprő. Otthon csak szürke egyenruhájában
láttam, nagy lapátját és söprűjét csak a munkában vette fel. Fontos területe
volt: az Erzsébet hídon és annak
környékén szolgált. Naponta hozta a híreket a hídon történt eseményekről, mert
az ő világában mindég történt valami érdekes. Beült a műhelybe, és folyt belőle
a szó. Nagyon fordulatosan mindég mesélt valami érdekességet, izgalmas
eseményt. Volt úgy, hogy a villamos
majdnem kiverte a kezéből a lapátját, de előfordult a gyakorlatában súlyos
baleset, híres ember látása, vagy valamilyen természeti jelenség. Ezek -- az
önmagukban talán mindennapi és természetes dolgok -- az ő beszámolóiban roppant
nagy jelentőséget kaptak. Színesen és hosszan tudta elmesélni történeteit, és
nem csak mi gyerekek, de szüleink is örömmel és a közös élmény lelkesedésével
tudtuk őt hallgatni. Kicsit olyan fontos személynek látszott, mintha az övé
lenne az Erzsébet híd, mintha csak neki épült volna a környéke, mintha őérte
fordulnának meg ott az emberek. Érdekesen adta elő élményeit, abban az időben szinte ő volt
számunkra a TV helyett az esti híradó.
|
Régi
idők köztisztasági alkalmazottai |
A mellékelt képeken bemutatom a régi utcaseprőt,
locsolókocsit és szemetest. A városok közterületeinek tisztán
tartása régen elsősorban a háztulajdonosok feladata volt. Ám miután a derék
polgárok nem mindig végezték maradéktalanul jól a dolgukat, és Pest
leginkább egy szeméttelephez kezdett hasonlítani, a főváros úgy döntött: a
tereket, utcákat központilag takarítják, a lakók feladata viszont a házuk
előtti járdaszakasz rendben tartása. Az utcaseprők kezdetben rabok voltak,
majd a feladat magánvállalkozók kezébe került. 1856-ból való az első
rendelet, amely elrendeli az úttisztítást, utcaseprést, megtiltja a szemét
utcára való kidobálását, s ekkortól jár több mint 100 éven át a szemetes
csengővel. 1885-től pedig már lóvontatású seprőgépet is alkalmaztak az utcák
takarításában, és innentől rendszeresen locsolták is a poros utakat.
Merzich
tanító úr az épület hátsó részében, a második emeleten lakott, három gyermeke
volt. Mint pedagógus, hivatásszerűen beleavatkozott a mi nevelésünkbe. Tette ezt jószándékkal, és tényleg segítően. Ezt persze mi gyermekek nem fogadtuk jó
szívvel, illetéktelennek, idegennek fogadtuk a segítőkészséget, lehetőleg
elkerültük a Merzich bácsit. Ez nem volt egyszerű, hiszen órákra beült édesapa
műhelyébe, sokat beszélgettek szüleimmel. Ezek a beszélgetések számomra
egyáltalán nem voltak még csak hasonlíthatóak se a Simon, vagy Tóth bácsi
előadásaihoz. Ebben nem voltak szaftos részletek, inkább a politika és a
gazdaság volt a főtéma. Szüleim bizonyára sokat tanultak a beszélgetésekből, de
ha mi közelbe kerültünk, akkor a mi nevelésünk került rögtön napirendre. Három
gyermekük volt, a középső velem egykorú, a kisebbik a húgommal egyidős, a
nagyobbik, egy terjedelmes lány, az pár évvel idősebb volt nálam. A két kisebb
fiú a háború után néha részt vett a mi játékainkban, de igazi barátság nem
alakult ki köztünk. A Merzich-féle nevelési elv nagyon mássá tette őket,
kölcsönösen elhúzódtunk egymástól (de ebben a papa is jelentősen közreműködött!).
|
Indián
és cowboy ideálok |
Merzichék szomszédja egy banktisztviselő volt,
Ákos Gejza (Így írta a nevét, nem tudom milyen okból.
Lehet, hogy
divathóbort, de lehet hogy tényleg Gejza volt a keresztneve. Egyébként banktisztviselő volt).
Volt egy velem egykorú (Géza) fia, aki nagy hatást tett rám, amikor indián ruhát kapott
születésnapjára. Csodálattal és némi irigységgel néztem hatalmas tollas
fejdíszét, tarka cafrangos ruháját, csodálatos forgópisztolyát (amiből
krumpliból készült golyókat lehetett kilőni). Óriási indián ismeretanyaggal
rendelkezett, hisz többször is kiolvasta a Nagy Indiánkönyvet. A mindaddig szóra
sem érdemes fiúcska hirtelen hőssé, példaképpé vált számomra. Tüzetesen
kivallattam minden részletről, gyorsan kiolvastam az osztálykönyvtár minden
"szakkönyvét", ami ilyen egzotikus ismereteket közölt. Hamar kialakítottam a
magam célkitűzését. Nem indián vágytam már lenni, hanem "covboj" (így
fonetikusan ejtve az ismeretlen angol szó olvasatát). Annak is kellett pisztoly,
de az félelmetes személyiség, akitől reszket minden bandita, amikor rákiált: "handzsup!".
Szegény édesanyám varrhatta a háromszögletű kendőt, hallgathatta az álmaimat a
hősi csatákról, a rivális bandákról. Sajnos forgópisztolyt -- nagy
szomorúságomra -- nem kaptam, csak egy silány ismétlőpisztolyt, amibe hébe-hóba
kaptam patron-szalagot. Álmaimban a mellékelt képekhez hasonlóknak láttam Gézát
mint indiánt és képzeltem magamat mint cowboyt. De -- bár ennek jelentőségét én nem érzékeltem
élményként -- olvasó készségem jelentősen fejlődött, és ez a talentum egy
harmadikos-negyedikes nebuló életében sorsdöntő...
Csikós úr
a félemeletről már más területen befolyásolta életemet. Akárcsak a Merzich
tanítóúr, ez a Csikós úr is hatalmas tömegű ember volt, de eltérően a pedagógus
lerohanó és erőszakos stílusától, ő kedvesen érdeklődő volt. Tele volt ő is
tanáccsal, de azt vonzóan és roppant erős ráhatással mondta el. Ittam a
véleményét. Volt egy nálam négy-hat évvel idősebb fia, akivel soha semmi dolgom
sem volt, talán nem is beszélgettünk soha egymással, de Csikós úr szavai nyomán
számomra példakép volt. A fiú sportszerűen, egyesületben úszott, és valószínűleg
jó eredménnyel. Amikor én megtanultam úszni, és látszólag tehetséges voltam,
Csikós úr rendszeresen ellátott tanácsokkal. Beszélt az úszásstílusokról, a
sportszerű életről, az akarat erősítéséről, és mindezek rám igen jó hatással
voltak.
Sok olyan lakó volt, akikre jobban odafigyeltem, de
csak életük, vagy néhány cselekedetük volt alakító tényező az életemben.
Felettünk laktak a Sterbinskiék, akiknek szép villájuk volt a Lejtő út tetején.
Az ő előszobájukban -- valahányszor cipőt vittem hozzájuk, vagy hivatalos ügyet
intéztem, és az előszobában kellett várakoznom -- mindég csodálattal néztem egy aktképet -- talán Kleopátrát
próbálta modellezni -- ami ártatlan gyermek lelkemet alaposan megfertőzte. Sok
kísértésem forrása lett ez a kép. -- Egy emelettel feljebb lakott egy nyugdíjas
postafelügyelő családja, a Horváthék. A papa nagyon öreg volt, és nagyon beteges. Sok bajuk
volt a bácsival, mert a Schiller fűszeres kirakott gyümölcsét mindég megdézsmálta,
rendszeresen eltévedt séta közben, egyszer napokra eltűnt és valahol vidéken egy
árokpart szélén találták meg. A lányuk egy evangélikus lelkész felesége volt,
két kicsiny gyermekük volt. No, a lelkészné-asszony nem volt igazán úrilány,
vagyis semmiképp sem viselkedett lelkész-férjéhez méltóan. Nem volt súlyos baj vele, de
erőszakos, önző és beképzelt volt. Az emberek megdöbbentek: "Hogy lehet egy
ilyen nő egy lelkész felesége?". Rossz példa volt az emberek számára. --
Felettük laktak a Rotterideszék. A férfi valamilyen bankhivatalnok volt. Őnáluk
a velem egykorú lányukat, Ágit kell említenem. 1940 tájékán szerelmesek voltunk
egymásba. Helyes kislány volt, de csak nagyon ritkán, és rövid időre
találkoztunk, pedig sok mindenről szerettünk volna beszélgetni. Leleményesen úgy
hidaltuk át a problémánkat, hogy titkos levelezésbe kezdtünk. Igen ám, de a
levélszekrény mi legyen. No ezt is megoldottuk. A lépcsőházban volt egy doboz,
amiben elektromos vezeték ment az emeletre. Ha levettük a fedelét, egy apróra
összehajtogatott levél éppen elfért a vezetékek mellett. Egy ideig vígan
leveleztünk, fejlődött is számottevően mindkettőnk fogalmazási készsége. Aztán
édesanyám megtalálta Áginak az egyik levelét, és röviden pontot tett a
szerelmünkre. Szerinte én ne álmodozzak úri lányokról. De a Jóisten is úgy
határozott, hogy a Rotterideszék még jóval az ostrom előtt elköltöztek a házból,
és ezzel Ági eltűnt a látókörömből.
Fery Oszkár utca
- Kisbácsiék -
Simonék - Temesiék -
Gyurka bácsi - Holczer trafikosnéni -
Lakók -
(Tartalomjegyzékhez
-- Gyermekkorom -- Kisgyermekkor)
<<<
Vissza
Elemi iskola>>>
|
|