|
Háttéranyag Izraeli utazásunkhoz Ősi Jeruzsálem emlékei: 5 - Siloé-tó - Krollnál 1 - Óváros - Falak - 2 - Városfal - Feltárás - Ősi Jeruzsálem - 3 - Királysírok - Pogány szentély - Királykorban - Tyropaion-völgy - 4 - Gihon - Siloé - 5 - Siloé-felirat - Siloé-csatorna - Csatorna - Siloé-templom - 6 - Sírok - Gallicantu -
203. kép. A Siloé-felirat
1880 nyarán arab gyerekek fürödtek a Siloé tavában. Játék közben az egyik bemerészkedett az alagútba, és 8 méternyire a bejárattól észrevette, hogy karcolások vannak a falon. Amikor C. Schicknek ez a fülébe jutott, azonnal a helyszínre sietett és látta, hogy az adott helyen, az alagút keleti oldalában egy részt egészen simára csiszoltak, s keretként veszi körül a mezőt az érdes fal. A lecsiszolt felület 50 cm magas, 70 cm széles. Akkoriban a csatorna még nem volt kitisztítva, úgyhogy ennek a feliratos mezőnek az alsó széle a vízben volt. Akkor az alagút a tábla felett 2 m magas volt. A táblával szemközti falban kis fülke volt lámpa számára. Írást azonban csak a sima mező alsó felébe véstek, a felső része üresen maradt. Erre egyelőre pontos magyarázatot nem találtak. Lehet, hogy a király nevét akarták felül bevésni.
C. Schick többszöri sikertelen kísérlete után H. Guthénak sikerült gipszmintát vennie a feliratról, s utána a szakértők világszerte foglalkozni kezdtek az óhéber írással írt szöveg megfejtésével.
A felirat további sorsát H. Guthe, nem kis keserűséggel, így mondja el: ,,1890 júliusában az egyik tekintélyes jeruzsálemi úr megbízott néhány szilváni fellahot, hogy emeljék ki neki a feliratot a falból. A 2000 éves emléket szemrebbenés nélkül kivésette és birtokába vette. E munka közben a kő 6 vagy 7 darabra széttörött. Egy nagyobb és 5--6 kisebb részben tudták csak kiemelni. Az egész írott felületet kivették, de a törések következtében néhány betű megsérült, s hogy a dolognak ne maradjon nyoma, egy hamisítványt falaztak be a helyére.'' De a rablás csak kitudódott, s a Török Múzeum igazgatója nyomozni kezdett a felirat után. A tetteseket elfogták, s az eszmei szerzőt egy fél évre bezárták. A feliratot tartalmazó kő ma Isztambulban van.
"Megtörtént az áttörés, és ez a története: Csákány csákánnyal szemben dolgozott, s amikor már csak három könyöknyire voltak egymástól, mindegyik hallotta... és látta a másikat, mert nyílás támadt a sziklában jobbról is, balról is. Az áttörés napján találkozott kőfaragó a kőfaragóval, csákány a csákánnyal. S akkor folyni kezdett a víz a Gihon-forrásból a Siloé-tóhoz mintegy 1200 könyök hosszan, és a szikla száz könyöknyire volt a bányászok feje fölött.''
A Siloé-felirat azért jelentős, mert ennek birtokában és más leletek segítségével a kananeus-föníciai-héber ábécé fejlődését végig -- Jézus koráig -- nyomon lehet követni Izrael egész történetén.
A késői bronzkortól fogva (Kr. e. 1600--1200) Palesztinában legalább négy írásrendszert használtak egyidejűleg: az egyiptomi hieroglifás írást, a szótagoló babiloni ékírást (Amarna-levelek) és két ábécés írásrendszert: az ugariti ékírást és a vonalakkal író kananeus-föníciai írást.
A kananeus-föníciai írás tökéletes formája a bibloszi Ahirám király (Kr. e. 10. század) szarkofágján maradt ránk. A föníciaiaknál használatos huszonkét mássalhangzó-jel elsősorban Bibloszból terjedt dél felé a Kánaánban élő héberekhez, és kelet felé a szíriai arameusokhoz. A hiányzó magánhangzójelek szerepét az arameusoknál a ,,h, w, j'' töltötte be, és ,,az olvasás anyjának'' hívták őket, mert az ,,a, o, a, i'' hangokat jelölték velük.
A héberek átvették a kananeus ábécés írást és saját írásformát fejlesztettek belőle. Az óhéber írás eddig legrégibb emléke Salamon kora tájékából való: egy 7,5 x 10 cm-es agyagtáblácska, amelyet Geszer mellett találtak, és mint a geszeri parasztnaptár vált közismertté.
A Siloé-feliraton látható írásmóddal írt Izaiás és Jeremiás próféta. A kumráni tekercsek már azt az írásformát őrzik, amellyel Jézus korában írták le a héber és arám szövegeket.
1 - Óváros - Falak - 2 - Városfal - Feltárás - Ősi Jeruzsálem - 3 - Királysírok - Pogány szentély - Királykorban - Tyropaion-völgy - 4 - Gihon - Siloé - 5 - Siloé-felirat - Siloé-csatorna - Csatorna - Siloé-templom - 6 - Sírok - Gallicantu -
A nagy rajz Ezekiás király alagút-csatornáját mutatja, amelyet a Gihon-forrástól a város nyugati oldalára vezettetett. A kisebb rajzok közül az első (A) az építés szakaszait mutatja, a másik (B) az alagút keresztmetszetének változásait, a harmadik (C) a mai medence helyzetét ábrázolja vázlatosan.
Az alagút kijáratánál (I) lévő felirat 1200 könyökben határozza meg az alagút hosszát. Ez 540 méternek felel meg. A modern mérőeszközökkel 533,1 métert mértek.
Amikor az alagutat építették, kelet és nyugat felől egyszerre kezdtek fúrni. A nyugati oldalon induló tárna északkelet irányában indult ívelt kanyarral. 66 m után éppen a hegygerinc alatt van (II). Rövid szakaszon (II--III) keletnek tart, majd a megkezdett ívet befejezve a következő 65 méterrel visszaér a kiindulópont kelet-nyugati magasságába (III--IV). Ekkor helyesbítették a fúrás irányát, és egy kis szakasz egyenesen keletnek tart. Itt nagyon rossz körülmények közé kerültek a munkások, s ha csak néhány métert haladtak volna még előre, áttörték volna a keleti hegyoldalt (V). Ezért sürgősen északkelet felé fordultak, de alig 45 m után megint csak fenyegetett a felszínre jutás veszélye (VII). Ezután egy kis kitérővel északi irányban haladtak tovább (VII--VIII) és közeledtek ahhoz a helyhez, ahol a szemből érkezőkkel találkozniuk kellett (VII--IX).
A dél felé induló csapatnak kedvezőbb helyzete volt: puhább régetekben és természetes barlangokon keresztül haladtak előre. A lényeges különbség a két csoport munkája között onnan adódott, hogy a Gihon felől jövőknek több volt a levegőjük: egy sziklarepedésen át jól szellőzött a tárna, amit vágtak. Mielőtt azonban a két alagút találkozását leírnánk, kövessük csak tovább a nyugat felől indult munkásokat. A találkozási pont után az alagút északi irányban egyenesen a forrás felé tart (X--XI), de 75 m után elfordul északnyugati irányba (XI--XII), majd odakanyarodik a forráshoz (XIII--XIV).
Amikor a két irányból érkező vágatokat már csak 30 méter választotta el, és mindkét oldalon hallani lehetett a másik csapat kalapácsütéseit, az alagutak addig nyugodt, egyenes vezetése bizonytalankodni kezd. S minél lázasabban igyekeztek azon, hogy a lehető leggyorsabban találkozzanak, ez a találkozás annál inkább késett. A dél felől érkezők hol jobbra, hol balra indultak és tértek vissza az elhagyott irányhoz (l. az A rajzot). De ezeket a téves vágatokat hamar abbahagyták, ezért maradtak csak egész rövid kikezdések. Az utolsó tíz méteren már nagy volt a türelmetlenség: a falak nincsenek simára faragva, csak éppen kitágították a járatot.
A ,,B'' ábra a találkozási pont körüli 10 méteres szakaszt mutatja. A két vágat szintkülönbségét a falakon is látni lehet, de leginkább az alagút mennyezetén. Úgy látszik, mintha attól a perctől, hogy a két csoport elkezdte hallani egymást, a türelem és a gondosság elveszett volna. Sem a magasságra, sem a falszélességre nem ügyeltek, csak egy céljuk volt: minél hamarabb előre! A bányászok idegességét az északi oldal vakvágataiban is érzékelni lehet. Három könyöknyi távolságból már egymás hangját is hallották. Nyilván pattanásig feszültek az idegek attól, hogy találkozik-e a két vágat vagy elhaladnak egymás mellett? Elképzelhető a diadalordítás, amikor az egyik véső átütötte a falat, meglátták a másik csapatot, és kezet fogott egymással a két bányász!
Miután a Parker-expedíció megtisztította a csatornát az évszázados szeméttől, meglepődve állapították meg, hogy az alagút szélessége 58--65 cm között változik, tehát nagyjából állandó, a magassága azonban feltűnő ingadozásokat mutat (B vázlat). Azt előzőleg is tudták, hogy a mennyezet magassága változik, de hogy a csatorna alja is ilyen fokú ingadozást mutat, azt csak most észlelték. A csatorna megtisztítása előtt úgy vélték, hogy teljes hosszában 30 cm-es esése van. Most kiderült, hogy 218 cm az esése, tehát átlagosan 4 mm méterenként. Az alagút teljes hosszában azonban egyenetlen az esés eloszlása. Az oly nagy mértékben eltérő profilok, ahogy a B rajzon látszik, csak úgy képzelhetők el, hogy utólag igazítottak a csatorna alján. Az alagút a két végén a legmagasabb. A Gihon-forrásnál 1,94 méterrel indul, s 50 méter után 3,1 m magas lesz, de a legtöbb helyen nem magasabb 1,8 m-nél. A Siloé-tónál a kezdetnél 3,86 m, hamarosan 5,08 m magas lesz. Ez csak azzal magyarázható, hogy a csatorna esésének biztosítása érdekében utólag mélyítették le az alagutat.
1 - Óváros - Falak - 2 - Városfal - Feltárás - Ősi Jeruzsálem - 3 - Királysírok - Pogány szentély - Királykorban - Tyropaion-völgy - 4 - Gihon - Siloé - 5 - Siloé-felirat - Siloé-csatorna - Csatorna - Siloé-templom - 6 - Sírok - Gallicantu -
205.1. Bejárat a Gihon-forráshoz
A 205-ös képek a sziklába vágott csatorna bejáratát mutatja. A forrás medencéjéből készült felvétel az ősrégi barlangot mutatja. A háttérben a mai lépcsőlejárat látszik. Az egyes részleteket, a forrás medencéjét (B) és a barlangot (E) az alábbi vázlatból lehet azonosítani.
86.1. Gihon-térkép 86.2. Gihon keresztmetszet
205.2. Az alagút belseje kb. 140 méternyire a déli kijárattól, a D profil a 204,B ábrán
206. kép. A Siloé-tó a 19. században
A felvételen a Siloé-tó 1897-es állapota látható. Ha összehasonlítjuk a 207. képpel, meggyőző adatot kapunk ahhoz, hogy ezen a földön semmi sem marad meg eredeti állapotában. H. Guthe, akinek a Siloé-felirat megmentése köszönhető, ezt írta 1882-ben:
,,A mai Siloé-tó, amely a Siloé-forrás vizét összegyűjti, 1897 óta jobb állapotban van. E. Robinson (1838) és T. Tobler (1846) arról írnak, hogy részben romokban van a tó. Ch. Wilson (1865) arról panaszkodik, hogy itt minden elpusztul, a törmelék mindent maga alá temet.'' Ezek a panaszok nem újak. Már az ulmi dominikánus, Felix Faber erről tudósít 1483-ban: ,,A forrás előtt egy tó van. Fal és boltozatok veszik körül, olyan mint egy kolostor kerengője. A boltozati íveket márványoszlopok tartják, de ezek az építmények részben beomlottak, részben közel állnak az összeomláshoz. Pedig egyszerűen helyre lehetne állítani, de senki nem nyúl hozzá, senki nem törődik vele. Az egész épület napról napra omlik, éppen úgy, mint a Szentföld többi szent helyei.''
A római quadriporticusból, amelynek szépségéről a bordói zarándok megemlékezik (333), nem maradt egyéb, mint a medence közepén árván álló oszlopdarab. Amikor C. Schick 1881-ben átkutatta a medencét, a fenéken lévő földben találta meg, amely egy méternyi vastagságban rakódott le a sziklára. Több oszlopdarab áll a medence másik végében, illetve az oldalfalba befalazottan. A medence két szélén a régi fal látható, amely a medence márványlapokkal kirakott aljára támaszkodik. A felette lévő újabb oldalfalak nyugaton, délen és keleten 50 cm-rel vékonyabbak. Ha valaki a vízhez akart jutni, annak a ferde keleti falon (a kép jobb oldalán) kellett lemásznia. De régebben volt lépcső, amelyik levitt a medencéhez.
A medence végében látható a csatorna nyílása. A romok felett ott áll annak a római falnak egy része, amely a quadriporticust vette körül annak idején. Ennek oldalszélessége 21,5 m volt (l. a 208. képet). Északi fala felett állt a templom, amelyet a vak meggyógyítása emlékezetének szenteltek. Mint látható, két oszloptöredékre fektettek rá egy nagy kőlapot és ez alatt folyik a víz a medencébe.
A képen a Siloé-tó a renoválás után látható. 1911-ben építették a boltíves csarnokot az alagút végéhez. A víz most egy 15,5 m hosszú és 5,5 m széles medencébe gyűlik össze, amelyhez lépcsőn lehet lemenni, s a medence mellett teraszt képeztek ki. Ma a medencéhez járnak a közeli Szilván falu asszonyai mosni.
1 - Óváros - Falak - 2 - Városfal - Feltárás - Ősi Jeruzsálem - 3 - Királysírok - Pogány szentély - Királykorban - Tyropaion-völgy - 4 - Gihon - Siloé - 5 - Siloé-felirat - Siloé-csatorna - Csatorna - Siloé-templom - 6 - Sírok - Gallicantu -
A Siloé-tó templomának felfedezése a régészetben számtalanszor megismétlődő eset: határozott kutatási céllal ásni kezdenek, és valami egész mást találnak, mint amit keresnek. A nyugati oldalon lévő sziklalejtő lépcsőinek kutatásakor E. J. Bliss és E. C. Dickie azzal a céllal kezdtek dolgozni, hogy megmérik a tóhoz vezető lépcső szélességét. Közben egy vastag falba ütköztek, amely ferdén állt a lejtőn, amiből arra kellett következtetniük, hogy a lépcsőnél későbbi építmény. Ám ami a fallal kapcsolatban előkerült, el is feledtette a lépcső szélességének a kérdését. Megtalálták ugyanis a Siloé-templom nyugati falát. A templom romjai aránylag jó állapotban maradtak meg, s megközelítőleg pontosan rekonstruálni lehet, annak ellenére, hogy a kutatást ugyancsak körülményesen, aknák és tárnák mélyítésével lehetett végezni.
A templom nagyságát és helyzetét a környezet megszabta. Délen a Hadrianus által emelt quadriporticus, nyugaton egy majdnem merőleges sziklalejtő, északon ugyancsak az erősen lejtő hegyoldal, keleten pedig a Siloé-forrás kifolyása szabott határt.
Az alaprajzon a Siloé-tó fölött épült templom és Hadrianus quadriporticusának alaprajza látható. A hosszmetszet észak--déli irányú (l. a 204. képet).
A bazilika stílusú templomot kelet felé tájolták, főbejárata és főhomlokzata azonban az északi oldalon volt, mert a szűk hely és a meredek hegyoldal a nyugati oldalon lehetetlenné tette bejárat kialakítását. Az északi oldalon egy keskeny átrium állt, amelyből 3 kapu nyílott a templom felé. Az átrium bejáratát már nem sikerült azonosítani. Az átrium déli falán nyíló három kapu közül a főbejárat mellett két oszlop állt, s a bejáratok egy széles lépcsőt rejtő narthexbe vezettek. 16 lépcsővel tudták csak áthidalni a nagy szintkülönbséget az átrium és a templom padlózata között. A kitűnő állapotban megmaradt lépcsők a templom északi oldalhajójába vezettek. Az oldalhajót teljes hosszában megnyitották (19,5 m), és hét boltíves nyíláson át lehetett látni az egész templomot. A templom teljes hossza 33 m, a szélessége 15,5 m volt. A mellékhajókat mozaikkal, a főhajót fehér márvánnyal kövezték ki. A középhajó felett négy pillérre kupolát emeltek. A szentély bejáratát két oszlop díszítette.
Az apszis félkörében lépcsők voltak, hátul középütt a katedra (2) állt. Az apszis előtt középen találtak egy 1,9 m hosszú és 96 cm széles lábazatot, amelyet beépítettek a márványpadlózatba (1). A templomon belüli központi helye, valamint az a tény, hogy éppen alatta torkollik az alagút csatornája a Siloé-tóba, azt mutatja, hogy itt állt a templom oltára. A főhajó keleti végének bal oldalán egy mélyedés van, amely feltehetően az ereklyetartó (3) helye volt. Az északi mellékhajó keleti végében egy négyszögletes kápolna volt (4). A déli mellékhajó teljes hosszában a quadriporticus északi oszlopcsarnokára támaszkodott. Sajnos a templomnak ebből a külső falából, amely 8 méterrel volt magasabban, mint a medence alja, nem maradt meg semmi.
A templom délnyugati sarkában ajtó nyílott, ezen át lehetett kimenni a régi, 34 fokból álló lépcsőre, és lejutni a tóhoz. Ez a 34 lépcső azonban csak töredéke annak a hosszú lépcsőnek, amely eredetileg a felsővárosból vezetett le a Siloé tavához. Amikor a templom nyugati falát építették, a változó szélességű és elég lapos fokokban vágott lépcsőt beépítették. A lépcső nyugati szélét sziklalejtő határolta, amely délkeleti irányban tovább folytatódott. Mivel egyre alacsonyabb lett, a szintkülönbséget egy vastag fallal egyenlítették ki és ez a fal egészen a Tyropaion-völgyet elzáró nagy falig húzódott. A hegyoldal és ez a fal -- a templomtól a völgyzáró falig 160 m hosszúságban -- határolta az ősi, alsó tó nyugati oldalát. A templom területén a lépcsőt a keleti oldalról 1,2 m vastag fal határolja, amely egyúttal az árkádos külső folyosó nyugati fala is. A tó körüli árkádos folyosó nyugati oldala 21,6 m, az északi oldala 22,8 m. A tó körüli épület tehát majdnem négyzet alaprajzú. Afelől semmi kétség, hogy ez az árkádos körfolyosó azonos a quadriporticusszal, amelyet a bordói zarándok 333-ban látott. Az északi és a nyugati oldalon a rómaiak által épített fal a nyers sziklához támaszkodik. Ezért valószínűnek látszik, hogy amikor még Kr. u. 135 előtt használták a tavat, annak határai ezen a két oldalon a nyers sziklafalak voltak. Így nagyjából azt is tudhatjuk, hogy Jézus korában mekkora lehetett a Siloé tava.
A déli oldalt határoló fal másfél méter vastag volt. A délnyugati sarkon három, sziklába vágott lépcsőfok vezetett fel az árkádos folyosóra, amelyet nyugati, északi és keleti oldalán teljes hosszában kettéosztott egy 70 cm magas és 30 cm széles fal (6).
A tó északnyugati és északkeleti sarkát már H. Guthe felfedezte. Az északnyugati sarok átvizsgálásakor kiderült, hogy 30 cm-rel magasabban van, mint a délnyugati sarok. Így valószínűnek látszik, hogy a víz először körbefolyt a külső, 1,36 m széles csatornában (5) és a délnyugati sarkon lévő lépcső alatt folyt be a medencébe. Ebben az esetben a 6-os számmal jelzett alacsony, felül legömbölyített fal tulajdonképpen egy pad, amelyen a zarándokok kényelmesen ülve tudták mosni lábukat a Siloé vizében.
Az árkádos körfolyosó déli oldala elé 11 méter széles udvart építettek, ahová lépcsők vezettek fel. Az udvar kövezete 1,7 méterrel magasabb szinten volt, mint a medence. Azt már nem lehet megállapítani, hogy az udvarból hogyan jutottak az árkádok alá, mert azon a részen teljesen megsemmisült minden.
Bliss és Dickie feltárása abban az időben kiemelkedő teljesítmény volt.
1 - Óváros - Falak - 2 - Városfal - Feltárás - Ősi Jeruzsálem - 3 - Királysírok - Pogány szentély - Királykorban - Tyropaion-völgy - 4 - Gihon - Siloé - 5 - Siloé-felirat - Siloé-csatorna - Csatorna - Siloé-templom - 6 - Sírok - Gallicantu - --------------------------
|
