|
Háttérismeret a "GYERMEKKOROM" című anyaghoz: PELLE JÁNOS: A katolikus egyház és a zsidótörvények(Tartalomjegyzékhez -- Gyermekkorom) Tanácsköztársaság < Terror < Kereszténykurzus < Zsidók > Nyilasok > Zsidótörvények > Volksbund
TARTALOM: 1938-tól a német megszállásig; Az első zsidótövény; A második zsidótörvény; A törvény fogadtatása; A parlamenti vita; Az 1939. májusi választás; A Szent Kereszt Egyesület; Püspökök fellépése; Fenntartások; A harmadik zsidótörvény; Szélsőséges megnyilvánulások; Serédi Jusztinián álláspontja; Apor Vilmos találkozása; Slachta Margit kiállása; A német megszállás.
1938-tól a német megszállásig1938-tól a német megszállásig; Az első zsidótövény; A második zsidótörvény; A törvény fogadtatása; A parlamenti vita; Az 1939. májusi választás; A Szent Kereszt Egyesület; Püspökök fellépése; Fenntartások; A harmadik zsidótörvény; Szélsőséges megnyilvánulások; Serédi Jusztinián álláspontja; Apor Vilmos találkozása; Slachta Margit kiállása; A német megszállás.
A magyar társadalomban a harmincas évek második felében megerősödtek azok az erők, melyek a felhalmozódó társadalmi elégedetlenséget a zsidók ellen fordították.
A Horthy-rendszer konzervativizmusát először a külpolitikai fejlemények következtében aktivizálódott, revansra vágyó katonatiszti csoportok törték meg. Darányi Kálmán miniszterelnök 1938. március 5-én elmondott győri beszédében egyszerre hirdette meg a nagyszabású, Magyarország területi követeléseit katonailag megalapozó fegyverkezési programot és a "zsidókérdés" rendezését. Azzal, hogy a kormány elismerte, hogy szükség van "a társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatásosabb biztosítására" - ez volt az 1938. évi XV. törvénycikk hivatalos indoklása -, két ponton is szakított az addigi, konzervatív hagyománnyal. Egyrészt a szélsőjobboldal követelésének engedve, tizennyolc év után újra "megoldatlannak" nyilvánította a zsidókérdést. Ezzel elismerte, hogy az 1920. évi XXV. tc., a numerus clausus törvény nem érte el kitűzött célját, s a "zsidótlanítás" folyamatát egy újabb, meghatározatlan cél eléréséig folytatni kell, ami teret nyitott újabb és újabb követeléseknek. Elvi jellegű engedmény volt továbbá, hogy a törvényhozás az elkerülhetetlennek változásokat immár a gazdaságon belül hajtotta végre, vagyis olyan területen hozott korlátozó rendszabályokat, melynek autonómiáját az állam addig tiszteletben tartotta. Az első zsidótövény1938-tól a német megszállásig; Az első zsidótövény; A második zsidótörvény; A törvény fogadtatása; A parlamenti vita; Az 1939. májusi választás; A Szent Kereszt Egyesület; Püspökök fellépése; Fenntartások; A harmadik zsidótörvény; Szélsőséges megnyilvánulások; Serédi Jusztinián álláspontja; Apor Vilmos találkozása; Slachta Margit kiállása; A német megszállás.
Az első zsidótörvényt szinte alig lehet elválasztani a másodiktól. Maga Darányi Kálmán rögtön az elfogadása után elégedetlenségét fejezte ki. Imrédy Béla, akit 1938. május 14-én választottak miniszterelnöknek, s részt vett mindkét szöveg kidolgozásában, az első kapcsán "igazságtalanságot" emlegetett. A szélsőjobboldal nyomban újra követelőzni kezdett, az antiszemita uszítás olyan heves lett, mint soha azelőtt. Nem volt a társadalomnak és a gazdaságnak olyan területe, ahol a nyilas sajtó munkatársai ne találtak volna "közellenségnek" számító zsidókat, akiknek az eltávolítását követelték. Az 1938. évi XV. tc. törvénybe iktatta a zsidóságról kialakult előítéletet, s ezzel legitimált egy súlyosan negatív sztereotípiát, melyet attól fogva senki sem vitathatott. A második zsidótörvény1938-tól a német megszállásig; Az első zsidótövény; A második zsidótörvény; A törvény fogadtatása; A parlamenti vita; Az 1939. májusi választás; A Szent Kereszt Egyesület; Püspökök fellépése; Fenntartások; A harmadik zsidótörvény; Szélsőséges megnyilvánulások; Serédi Jusztinián álláspontja; Apor Vilmos találkozása; Slachta Margit kiállása; A német megszállás.
Még azelőtt, hogy az Imrédy-kormány 1938. december 23-án, "karácsonyi ajándékként" a parlament elé terjesztette a második zsidótörvényt, olyan áttérési hullám indult meg a zsidók között, hogy január 13-án már a katolikus püspökkari értekezlet is foglalkozott vele: "Az új, most tárgyalás alá kerülő javaslattól a zsidók bizonyos enyhítéseket vártak, és ez a remény olyan erős megkeresztelkedési áramlatot indított meg, hogy több püspök úrnak külön kellett intézkednie a megkeresztelkedni szándékozó zsidók ügyében. Hogy a megkeresztelkedők szándékainak őszinteségéről meggyőződhessenek, a megkeresztelkedést megfelelő oktatástól és bizonyos idő elmúltától tették függővé. Az új javaslat azonban szigorításokat tartalmaz az előbbi törvénnyel szemben" - foglalta össze a helyzetet Serédi Jusztinián. A hercegprímás szerint "igazságtalan a keresztség szentségének lelki átalakító hatását is bizonyos terminushoz kötni", és "nem felel meg az egyház szellemének és a tényeknek az, hogy a keresztények között puszta vélelem alapján éles különbséget tesz a törvényjavaslat zsidó és nem zsidó között, illetve eddig megkeresztelt és eddig meg nem keresztelt zsidó között, mert a valóságban az eddig megkeresztelt zsidók között is sokan vannak olyanok, akik életükkel komoly keresztény szellemről tesznek tanúságot, és bizonyosan lesznek ilyenek a később megkeresztelkedők között is". Bár Serédi a magyar katolikus egyház nevében különböző módosító javaslatokat fogalmazott meg, alapjában véve egyetértett a második zsidótörvénnyel, sőt, továbbiakat sem zárt ki: "Mindezek mellett azonban további intézkedésekre is szükség van: nevezetesen erélyesen szüntessék meg gazdasági, társadalmi és közéletünkben s törvényhozásunkban azokat a jelenségeket, melyeket a zsidó szellem honosított meg ott."[1]
A református egyház felfogása sem tért el a katolikusokétól, ahogy ez a Soli Deo Gloria egyesülethez közel álló Magyar Út című hetilapból is kitűnt. Az 1939. január 7-i Faji elv vagy kereszténység? című cikkében Pap Béla idézi Ravasz László püspök újévi prédikációját, melyben a zsidósággal kapcsolatban hangsúlyozta: éppen az igazságtalan szenvedés fogja megmutatni, hogy igazi volt-e a magyar szellemi és lelki közösségbe való belegyökerezés, vagy nem. Ahol igazi volt, megacélozódik, ahol nem, ott nem baj, hogy elszakad. A törvény fogadtatása1938-tól a német megszállásig; Az első zsidótövény; A második zsidótörvény; A törvény fogadtatása; A parlamenti vita; Az 1939. májusi választás; A Szent Kereszt Egyesület; Püspökök fellépése; Fenntartások; A harmadik zsidótörvény; Szélsőséges megnyilvánulások; Serédi Jusztinián álláspontja; Apor Vilmos találkozása; Slachta Margit kiállása; A német megszállás.
Ezek után nem meglepő, hogy amikor az 1939 februárjában megjelent Itéljetek! Néhány kiragadott lap a magyar-zsidó életközösség könyvéből című röpirat, egyike azoknak, melyekkel a magyar zsidó közösség tiltakozott az újabb törvény és a fokozódó diszkrimináció ellen, azt katolikus részről nem fogadta megértés. A kevés szöveget, annál több képet tartalmazó füzet felsorolta Magyarország zsidó akadémikusait, olimpiai bajnokait, az 1848-as szabadságharc és az első világháború zsidó hőseit, s arra is hivatkozott, hogy az 1919-ben az ellenforradalomban részt vett 72 tiszt között is 15 (20 %) volt zsidó. A Magyar Sion, az esztergomi érseki udvar "hivatalos hetilapja" 1939. április 2-i számában ezt írta a röpiratról: "Nem hagyhatjuk szó nélkül, ha már a zsidóságnak annyi "kiválósága" juthatott fel a legmagasabb polcokra, s nyerhetett hírt és dicsőséget fajának, csak annál rútabbnak látszik az a hálátlanság, amellyel a nemzetbomlasztó zsidók viselkedtek a vendéglátó magyarsággal szemben. Ítéljetek! - mondja a füzet címe. Oh, nem kell erre felhívás a meggyötört és összevesztett nemzetnek. A nemzet már régen ítélt, és ítéletének legkiáltóbb dokumentuma a Ház asztalán fekvő és tárgyalás alatt álló zsidójavaslat." A parlamenti vita1938-tól a német megszállásig; Az első zsidótövény; A második zsidótörvény; A törvény fogadtatása; A parlamenti vita; Az 1939. májusi választás; A Szent Kereszt Egyesület; Püspökök fellépése; Fenntartások; A harmadik zsidótörvény; Szélsőséges megnyilvánulások; Serédi Jusztinián álláspontja; Apor Vilmos találkozása; Slachta Margit kiállása; A német megszállás.
A második zsidótörvény, az 1939. évi IV. tc. tárgyalása során az ellenzék érvelését meg sem hallgatta a képviselők többsége. Gróf Apponyi György hiába nevezte a március kilencediki ülésen "a világon egyedülálló abszurdumnak" a keresztény faj fogalmát, s utasította vissza a tervezetet a keresztény szellem és erkölcs nevében. Ugyanígy érvelt a kereszténységét hangsúlyozó, kisgazda Sulyok Dezső is, aki kikérte magának, hogy a nyilas Hubay Kálmán Mózes könyvein gúnyolódjon. De mennyire lehetett hatásos a kereszténységre hivatkozó érvelés a második zsidótörvény ellen, amikor a magyar katolikus egyház feje, Serédi Jusztinián hercegprímás a következőképpen vélekedett a felsőház április 15-i ülésén: "T. Felsőház! Tudom és vallom, hogy azok közül, akiket a törvényjavaslat zsidónak nevez, sokan megérdemlik, hogy megfelelő visszaszorítás legyen az osztályrészük, mert előbb említett túlkapásaikkal sokat vétkeztek a keresztény Magyarország ellen, de azt is tudom, hogy vannak közöttük olyanok is, akik ellen nem volt kifogás és akik éppen ezért, az állam törvényei szerint például szabályos választás útján, vagy egyenesen állami kinevezés útján kerülnek abba a pozícióba, amelytől most ez a törvényjavaslat megfosztja őket. Ismétlem, magam is vallom a visszaszorítás szükségességét, de az a nemzet jogos önvédelme alapján keresztény módon, igazságosan, vagyis az összes körülmények figyelembevételével lehetőleg egyéni elbírálás alapján történjék." Hasonló álláspontra helyezkedett Ravasz László, a református, és Raffay Sándor, az evangélikus egyház feje, azaz bizonyos fenntartásaik hangoztatásával megszavazták, s keresztény lelkiismeretükkel összeegyeztethetőnek találták az újabb, radikális jogfosztást.
Nem használtak a német nemzetiségű Gratz Gusztáv figyelmeztető szavai, és a szintén ellenzéki Payr Hugóé sem. Pedig ő március 13-án az "újfajta bolsevizmus" veszélyére figyelmeztetett, s a törvényjavaslat kapcsán felhívta felhívta a figyelmet a gazdasági rend alapelvei elleni támadásra: "Ne méltóztassanak azonban csodálkozni: ha az egyszerű emberek azt látják, hogy a nagyurak, a miniszterek és törvényhozók áttörik a magántulajdon elvét, és a törvények segélyével akarják elvenni egy népcsoport állását, vagyonát, munkája gyümölcsét, megélhetési lehetőségét, akkor természetes, hogy a nép egyszerűbb eszközökkel akarja majd megcsinálni ugyanezt."
Ha egyáltalán mérlegre lehet tenni az alsóházban felhozott érveket a zsidóság védelmében, talán a konzervatív keresztény nagyiparos Payr Hugó szavainak lehetett a legnagyobb hatása. A nagybirtokosokhoz és az arisztokráciához közel álló, gróf Bethlen István körül csoportosuló konzervatív körök, akik Imrédy Béla bukását okozták, még évekig szívós utóvédharcot folytattak. Igyekeztek tompítani a zsidótörvények hatását, s bár az antiszemitizmus kollektív pszichózisát nem tudták megtörni, egészen a német megszállásig megakadályozták a tömeges deportálást. Az 1939. májusi választás1938-tól a német megszállásig; Az első zsidótövény; A második zsidótörvény; A törvény fogadtatása; A parlamenti vita; Az 1939. májusi választás; A Szent Kereszt Egyesület; Püspökök fellépése; Fenntartások; A harmadik zsidótörvény; Szélsőséges megnyilvánulások; Serédi Jusztinián álláspontja; Apor Vilmos találkozása; Slachta Margit kiállása; A német megszállás.
A "zsidó érdekek" érvényesítése szempontjából az 1939. május 28-i és 29-i választás sorsdöntő, tragikus fejlemény volt. A kormánypártok és a jobboldali ellenzék pártjai versenyeztek zsidóellenességben, s ehhez a programhoz megnyerték a választók túlnyomó többségének bizalmát a magyar történelem első általános és titkos választása során. Az 1939. májusi választások eredményéről elég, ha a katolikus egyházhoz közel álló Nemzeti Újság május 31-i számából idézünk: "A nemzet véglegesen leszámolt a baloldallal. Akár a polgári liberalizmus formájában, akár a marxizmus formájában próbálkozott, olyan megsemmisítő vereséget szenvedett, hogy az írmagja is alig került be az országgyűlésbe." A nyilas pártok 49 mandátumot, a szavazatok 19,2 százalékát szerezték meg, pedig az előző parlamentben csak 13 képviselőjük foglalt helyet. Tragikus fejlemény volt, hogy a 187 mandátumot szerzett Magyar Élet Pártjának, a kormánypártnak sok képviselője rokonszenvezett a szélső jobboldallal.
Az 1939 nyarától fokozatosan erősödő, szélsőséges antiszemiták elől nemcsak a zsidók, de a "racionális", mérsékelt antiszemitizmust elfogadó, de a "túlzásokkal" szembehelyezkedő erők is állandóan visszavonultak, képtelenek voltak egységes, elvi álláspont kialakítására. A második zsidótörvényt bizonyos fenntartásokkal elfogadó egyházak felfogása "keresztényi szellemben megoldandó társadalmi kérdésként" kezelte a problémát, s elutasított minden direkt állásfoglalást.
A Horthy-rendszerbe integrálódott zsidó, illetve zsidó származású bankárok, nagyiparosok természetesen a katolikus egyház legfelső köreiben is igyekeztek "lobbizni" a már "faji" alapra helyezkedő második zsidótörvény enyhítéséért. A törvényszöveg belső ellentmondásait kiemelve igyekeztek fellépésre bírni a katolikus püspöki kart, hogy a felsőházban emeljék fel a szavukat, a törvény enyhítése, mindenekelőtt az áttértek és a vegyes házasságok zsidó származású tagjai érdekében.
"A bíboros hercegprímás ismerteti Kornfeld Móric báró beadványát, amelyben a püspöki kar figyelmét felhívja a katolikus hitre tért zsidókra, kik a zsidótörvény következtében a zsidóknál is rosszabb helyzetbe kerültek. Róluk senki sem gondoskodik, míg a zsidó hiten maradottakat a világ zsidói hathatós akcióval támogatják. Szükségesnek látja egy egyházi és világi férfiakból[ ]álló bizottság megalakítását, amely a zsidótörvény által érintett katolikusokat elsősorban erkölcsi védelemben részesítené. E bizottság tekintélyét és működésének hathatósságát kétségtelenül biztosítaná, ha a nagyméltóságú püspöki kar egyik tagja volna kegyes megalakítását és vezetését elvállalni. E bizottság intézkedéseinek végrehajtására és az adminisztratív munkák vezetésére talán a Szent Kereszt Egyesület kínálkozik, amelynek tagjai önként jelentkezett konvertiták, és elnöke a hercegprímás megbízásából dr. Almássy József központi szemináriumi vicerektor. A püspöki kar felkérésére a kalocsai érsek szívesen vállalja a bizottság megalakítását és vezetését." - olvasható az 1939. október harmadikán a hercegprímási palotában megtartott püspökkari értekezlet jegyzőkönyvében.[2]
A Szent Kereszt Egyesület1938-tól a német megszállásig; Az első zsidótövény; A második zsidótörvény; A törvény fogadtatása; A parlamenti vita; Az 1939. májusi választás; A Szent Kereszt Egyesület; Püspökök fellépése; Fenntartások; A harmadik zsidótörvény; Szélsőséges megnyilvánulások; Serédi Jusztinián álláspontja; Apor Vilmos találkozása; Slachta Margit kiállása; A német megszállás.
Az eredetileg zsidó vallású, majd katolizált báró Kornfeld Móric 1927-től volt a felsőház tagja. A kezdeményezésére és anyagi támogatásával létrejött Szent Kereszt Egyesület, melynek dr. Almássy József mellett Cavallier József volt a vezetője, a német megszállásig nem sokat tudott tenni a zsidók sorsának enyhítéséért, de a német megszállás után rendkívül jelentős embermentő tevékenységet végzett.
A keresztény egyházak szociális tevékenysége az 1939 és 1941 közötti időszakban, s még később is, elsősorban arra irányult, hogy elősegítsék a "társadalmi őrségváltást", vagyis hogy a gazdaságnak azokba a pozícióiba, melyek a zsidótörvény következtében "megürülnek", ne "értéktelen, nagyszájú elemek", hanem a népből felemelkedő, tehetséges fiatalok kerüljenek. Az "új emancipációban" játszott vezető szerep egyaránt vonzó volt mind a katolikus, mint a református társadalmi szervezetek számára. Vezetőiknek évekig eszükbe sem jutott, hogy a társadalmi felemelkedés lehetősége olyan erkölcsi veszteséget okoz, mely magát a civil társadalmat, a vallásos hitet teszi tönkre. A keresztény szellemű nevelés mellett nem kis mértékben a zsidók által elhagyott állások betöltését szolgálták a jezsuita rend által létrehozott KALOT, a Katolikus Legényegyletek Országos Tanácsa népfőiskolái, ahol kulturális, hivatásrendi vezetőképző és bizományos-ügynökképző tanfolyamokat tartottak. Hasonló feladatot vállalt a protestáns népfőiskolákat szervező KIE (Keresztény Ifjúsági Egyesületek Nemzeti Szövetsége) és az ahhoz kapcsolódó Soli Deo Gloria mozgalom is.
Az antiszemita politika tragikus következményei nem kerülték el a püspökkari konferencia figyelmét. A Budapesten, 1940. október 16-án tartott püspökkari értekezleten három főpap is kifejtette a véleményét a zsidókérdésről. Püspökök fellépése1938-tól a német megszállásig; Az első zsidótövény; A második zsidótörvény; A törvény fogadtatása; A parlamenti vita; Az 1939. májusi választás; A Szent Kereszt Egyesület; Püspökök fellépése; Fenntartások; A harmadik zsidótörvény; Szélsőséges megnyilvánulások; Serédi Jusztinián álláspontja; Apor Vilmos találkozása; Slachta Margit kiállása; A német megszállás.
"Zichy Gyula kalocsai érsek, az ún. zsidótörvény által sújtott katolikusok ügyeinek felkarolására alakított bizottság elnöke felhívja a figyelmet arra, hogy a törvény végrehajtásában a hatóságok és a közületek gyakran túlmennek a tételes intézkedéseken, veszélyeztetve a megtértek lelki életét is. Katolikus körök is az egyház álláspontjával ellenkező magatartást tanúsítanak velük szemben. A törvény végrehajtásával kapcsolatban keresztény jelszavak leple alatt embertelenkedés folyik. A törvény, illetve az önkény által sújtottak védelemre szorulnak. Hitéletük elmélyítése céljából szükségesnek tartja Őexcellenciája, hogy az őket tömörítő Szent Kereszt Egyesület az egyházközségek szervezetében a Credo Egyesülethez hasonló szerepet kaphasson. Őeminenciájához panaszok érkeztek, hogy a zsidó munkatáborokban vasárnap is dolgoztatják a megkeresztelteket, és misére se engedik őket."
Zichy Gyula érsek a következő indítványt terjesztette a püspöki konferencia elé: "Minthogy a miniszterelnök már bejelentette, hogy a törvényhozás előhozza a harmadik zsidótörvényt, a püspöki kar felkéri Őeminenciáját, tájékozódjék a miniszterelnöknél, vajon a tervezett törvényjavaslat nem tartalmaz-e újabb olyan intézkedéseket, amelyek a természetjog alapvető tételeibe és az egyház tanításaiba ütköznek".
Glattfelder Gyula püspök örül, hogy a kalocsai érsek ez ügyben a kormányzónál is eljárt, mert nem helyes, hogy megoldhatatlan helyzet felé engedjük sodortatni magunkat. Tessék-lássék állásfoglalás sajnálatos volna. A körlevélben történő kiállást nem tartja ésszerűnek, de éreztetni kell, hogy a püspöki karnak az ügyben megvan a maga egyöntetű véleménye. A kormányelnök figyelmét fel kell hívni, hogy újabb jogfosztás bántja keresztény érzületünket. Ha nem is honorálják lépésünket, a püspöki kar legalább megtett minden tőle telhetőt.
Őeminenciája is szükségesnek tartja, hogy a katolikusok további jogfosztást ne szenvedjenek. Igen fontos az egyöntetű álláspont, mert nagy baj, ha a kormány vagy más valaki azt hiheti, hogy a püspöki kar nem egységes. Mi nem a zsidókat védjük, hanem katolikus híveinket."[4] Fenntartások az antiszemitizmussal szemben1938-tól a német megszállásig; Az első zsidótövény; A második zsidótörvény; A törvény fogadtatása; A parlamenti vita; Az 1939. májusi választás; A Szent Kereszt Egyesület; Püspökök fellépése; Fenntartások; A harmadik zsidótörvény; Szélsőséges megnyilvánulások; Serédi Jusztinián álláspontja; Apor Vilmos találkozása; Slachta Margit kiállása; A német megszállás.
1941 nyarára a "faji antiszemitizmus" már érezhető befolyást gyakorolt a közvéleményre. Ezt a zsidók és keresztények házasságkötését megtiltó, nemi kapcsolatukat pedig "három évig terjedhető fogházzal, hivatalvesztéssel és politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésével büntető" 1941. évi XV. t. c. 9-től 17-ig terjedő paragrafus testesítette meg. Már a második zsidótörvény felsőházi vitájából s a keresztény egyházak több állásfoglalásából kitűnt, hogy szemben állnak a "faji" gondolattal, s különösképpen ellenzik, hogy az állam ennek nevében durván, s látszólag teljesen érthetetlen módon beavatkozzon az addig hatályos házassági jogba. A magyar kormány tisztában is volt vele, hogy az újabb zsidótörvénnyel az egyházak, az első kettőtől eltérően, nem értenek majd egyet. Az 1941. március 12-i püspökkari konferencia jegyzőkönyve egyértelművé teszi, hogy a katolikus egyház előzetesen jelezte fenntartásait, de ennek nem volt foganatja. "Őeminenciája jelenti, hogy a püspöki kartól nyert megbízatása alapján hosszasabban beszélt a m. kir. Miniszterelnök úrral a készülő új (III.) zsidótörvényről, hangsúlyozván előtte a püspöki karnak azt a kívánságát, hogy a megkeresztelt zsidószármazású polgárok helyzetét a készülő törvény a mostaninál ne csak súlyosabbá ne tegye, hanem inkább enyhítse. A miniszterelnök úr nagyon tartózkodó volt válaszában. Vagy még maga sem látja pontosan, milyen is legyen a készülő törvény, vagy pedig kitért a nyilatkozat elől. Azt hangoztatta, hogy az új törvény világos lesz. Ezt a bíboros hercegprímás is kérte, még pedig két irányban: legyen világos, hogy büntetlenül kijátszani ne lehessen, de legyen világos, hogy alkalmazásában szigorítás céljából büntetlenül bele ne magyarázhassanak olyasmit, ami nincs benne."[5] A harmadik zsidótörvény1938-tól a német megszállásig; Az első zsidótövény; A második zsidótörvény; A törvény fogadtatása; A parlamenti vita; Az 1939. májusi választás; A Szent Kereszt Egyesület; Püspökök fellépése; Fenntartások; A harmadik zsidótörvény; Szélsőséges megnyilvánulások; Serédi Jusztinián álláspontja; Apor Vilmos találkozása; Slachta Margit kiállása; A német megszállás.
A keresztény egyházak a magyar országgyűlésen végül nem szavazták meg a harmadik zsidótörvényt, hanem fenntartásaik kifejezéseként tartózkodtak. A katolikus egyház álláspontját Serédi Jusztinián esztergomi érsek a felsőház 1941. július 18-i ülésén indokolta meg: "Az 1894: XXXI. tc. súlyos tévedést követett el, amikor az állam hatáskörébe vonta a házasságot: ez a törvényjavaslat pedig, amely azt alátámasztja, következetes marad a tévedésben, amikor új házassági akadályokat állít fel. Viszont a nagyméltóságú püspöki kar a katolikus hívekkel együtt következetes az igazsághoz, amikor az isteni törvényre támaszkodva, az új házassági akadályokkal éppúgy szembehelyezkedik, mint annakidején szembehelyezkedett a polgári házassággal is."
A Szovjetunió elleni háború után megindulása után valóságos gyűlölethullám öntötte el a magyar sajtót, mely az addig kialakult zsidóellenes sztereotípiákat minőségileg új szinte emelte. A nyilas, de a kormánypárti sajtó is abból a minden racionális alapot nélkülöző hipotézisből indult ki, hogy a szovjettel vívott élet-halálharcban a zsidóság az ellenség szövetségese, potenciális áruló és titkos kártevő.
Az, hogy a zsidóságot hirtelen, teljes hangerővel árulással, az ellenséggel való együttműködéssel kezdték vádolni, megteremtette annak a lehetőségét is, hogy a hadsereg és a Külföldieket Ellenőrző Országos Hivatal, a KEOKH radikális antiszemita vezetői megkezdjék a Magyarországra menekült külföldi, illetve a "kétes állampolgárságú" zsidók fizikai megsemmisítését is. Ez az akció volt a "körösmezei deportálás", amikor a Kárpátok hágóján át több mint tizennégyezer embert, férfiakat, nőket, gyerekeket szolgáltattak ki a németeknek, akiknek többségét az SS Sonderkommandója 1941 augusztusában Kamenyec Podolszk térségében agyonlőtte. A szörnyű eseményekről Slachta Margit, a Szociális Nővérek szerzetesrend főnöknője tájékoztatta Horthy Miklósnét, majd a helyszínre utazott, s jórészt fellépésének köszönhető, hogy az akciót leállították.[6]
Az antiszemita gyűlölethullám hatása alól a keresztény egyházak sem vonhatták ki magukat. "A keresztény embernek tudnia kell, hogy a választott nép attól az időtől kezdve, hogy magára és fiaira vette Krisztus Urunk ártatlan vérét, és szívta a Talmud krisztusgyűlölő szellemét, szétszóródva a keresztény nemzetek között, mihelyt az aposztáziák felhasogatták a kereszténység egységét, a zsidóság ott termett, és a minden rostjában (még messiásvárásában is) materiális szellemét, mint ragályt egy-kettőre beszivárogtatta a keresztény nemzetek lelkébe. Ez a történelem véres-tragikus eseményekkel igazolt ítélete, mely elől a zsidóság nem térhet ki", írta a például a Magyar Sion 1941. szeptember hetediki száma. A cikk címe: Sem antiszemita, sem filoszemita. Végső következtetése: "Így hát sem gyűlölködő antiszemiták, sem alakoskodó filoszemiták nem vagyunk a nagy elhatározások idején, hanem becsületes keresztény - aszemiták." Szélsőséges megnyilvánulások1938-tól a német megszállásig; Az első zsidótövény; A második zsidótörvény; A törvény fogadtatása; A parlamenti vita; Az 1939. májusi választás; A Szent Kereszt Egyesület; Püspökök fellépése; Fenntartások; A harmadik zsidótörvény; Szélsőséges megnyilvánulások; Serédi Jusztinián álláspontja; Apor Vilmos találkozása; Slachta Margit kiállása; A német megszállás.
Akadt olyan katolikus pap is, aki a hagyományos antijudaizmus konkrét politikai következtetéseit nyíltan levonta. A legszélsőségesebb példa erre Bálint György mendei plébános, aki a hagyományos vérvádat hirdette a Nemzeti Figyelő című "politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap" hasábjain. Az 1942. április 26-i számban, Magyar Falu - Magyar Pap! című cikkében hirdette meg programját, melynek pontjai "1. Zsidóellenesség 2. Önzetlen krisztusi szolgálat 3. A kimondottan magyar faj istápolása". Majd a május 31-i számban A zsidókérdésről írt cikkében kifejtette: "A Golgotán kiömlött ártatlan isteni vér átka kíséri immár kétezer év óta a zsidó népet. Hazájukat elvesztették, mint hontalanok kóborolnak országról-országra. Sehol sincs igazi otthonuk. Mindenütt a legpiszkosabb, legszennyesebb forradalmak előfutárai és mozgatói. Hideg ésszel, töretlen kemény magyar akarással hirdetem, hogy a zsidók leszerepeltek Európában. Hirdetem, hogy végzetesen eljátszottak minden jóindulatot és nekik pusztulniuk kell Magyarországról."
A magyar katolikus püspöki kar jegyzőkönyveiből kitűnik, a hierarchiát mennyire foglalkoztatta a tollforgató plébános ügye. "Bálint György mendei plébános a püspöki kar megnyilatkozását kéri a nyilas mozgalommal, illetve a nemzeti szocializmussal szemben. Ha eretnekség, ne legyen katolikus tagja, ha közömbös, maradjanak a hívek a pártban, és érvényesítsék ott a katolikus elveket. Esetleg az A. C. keretében lehetne az eszmék kicserélésével tisztázni a helyzetet. Nagy baj ütőképes katolikus politikai párt hiánya. Az állásfoglalás Őeminenciája véleménye szerint az Apostoli Szentszékhez tartozik, mely már behatóan foglalkozott a kérdéssel, de a fenti mozgalmakkal szemben cenzúrát nem alkalmazott. Ez sokszor jóhiszemű párthívekkel szemben annál kevésbé volna alkalmazható a püspöki kar részéről," olvasható az 1942. március 11-én tartott püspökkari értekezlet jegyzőkönyvében.[7]
Bár ekkor a magyar püspöki kar még nem nyilatkozott arról, hogy összeegyeztethető-e a katolicizmus és a nemzeti szocializmus, feltételezhető, hogy Bálint Györgynek a felettesei később, legalábbis 1943. júliusától megtiltották a nyilvános szereplést s a zsidóság elleni gyűlölet hirdetését. Serédi Jusztinián álláspontja1938-tól a német megszállásig; Az első zsidótövény; A második zsidótörvény; A törvény fogadtatása; A parlamenti vita; Az 1939. májusi választás; A Szent Kereszt Egyesület; Püspökök fellépése; Fenntartások; A harmadik zsidótörvény; Szélsőséges megnyilvánulások; Serédi Jusztinián álláspontja; Apor Vilmos találkozása; Slachta Margit kiállása; A német megszállás.
A katolikus egyháznak a zsidókérdésben elfoglalt hivatalos álláspontjára világít rá az a válaszlevél, melyet Serédi Jusztinián hercegprímás küldött 1942. július 8-i keltezéssel dr. Gedeon Aladár nyugalmazott főispánnak, aki, mint a "régi katholikus népszövetség tagja, régi magyar politikus, volt országgyűlési képviselő" sürgette őt, lépjen fel a munkaszolgálatra behívott kikeresztelkedett zsidók érdekében, s kérte, "tegyen meg mindent, amit Isten segítségével a keresztényi szeretet, a magyarság és humanizmus diadaláért megtenni képes". Serédi saját kézzel írt válasza: "A zsidókérdés tárgyában folyó 6-án kelt soraira legyen szabad fölvilágosításul közölnöm, hogy közismert felsőházi állásfoglalásaim mellett igen sok esetben léptem közbe a különböző zsidótörvények által okozott igazságtalanságok ellen. A sikertelenségnek nem a kellő ellenállás hiánya volt az oka- Legyen szabad azonban arra is fölhívnom a figyelmet, hogy Mtsgod - másokhoz hasonlóan - nem veszi figyelembe a magyar állam és a katolikus egyház állásfoglalása és intézkedései közt a különbséget. Bármily zsidótörvényt hozzanak is, a megkeresztelt zsidók mindig keresztények és az egyház teljes jogú tagjai maradnak. Senki sem mondhatja tehát, hogy a zsidótörvények következtében a ,,templom, melybe a megtért jár, nem az övé''. És nem ,,a szentek egyességének sárga karszalagos tagjai'' a zsidóságból megtértek, hanem a magyar államéi. Nagyon örülnék, ha soraim hozzájárulnának ahhoz, hogy a püspöki kar ismételt állásfoglalásának méltánylása mellett a fent is érintett fogalom elhomályosodása megszűnnék."[8]
1942 őszén érezhetően megváltozott a Kállay-kormány magatartása a zsidókérdésben. Martin Luther, a külügyi hivatal német osztályának főnöke, aki a külügyminisztériumot képviselte az európai zsidóság kiirtását megtervező, 1942 januárjában tartott "Wannsee-konferencián", a főnöke, Ribbentrop utasítására erőteljesen szorgalmazni kezdte a magyar zsidók "kitelepítését". Kállay és a mögötte állók 1942 őszén ellenálltak a nyomásnak. Titokban tartott, nagy jelentőségű döntésük fényében érdemes közelebbről szemügyre venni a katolikus egyház két kiemelkedő alakjának, Apor Vilmosnak és Slachta Margitnak határozott erkölcsi kiállását, s a szélsőjobboldal reagálását. Apor Vilmos találkozása1938-tól a német megszállásig; Az első zsidótövény; A második zsidótörvény; A törvény fogadtatása; A parlamenti vita; Az 1939. májusi választás; A Szent Kereszt Egyesület; Püspökök fellépése; Fenntartások; A harmadik zsidótörvény; Szélsőséges megnyilvánulások; Serédi Jusztinián álláspontja; Apor Vilmos találkozása; Slachta Margit kiállása; A német megszállás.
Apor Vilmos báró, az azóta boldoggá avatott győri püspök a következő szentbeszédet tartotta a győri székesegyházban, 1942. december 25-én. "Testvéreim! Mi katolikusok nem követhetjük az ószövetségi emberek felfogását, mely az emberiségnek csak egy szűk csoportjára korlátozta az üdvösséget, a többieket pedig kizárta Isten irgalmasságából. Krisztus Urunk tanítását követjük, aki a szűkkeblű és önző farizeusokkal szemben hirdette, hogy Ő minden emberért jött le égből a földre, és mindegyikért ontotta drága vérét a keresztfán. Az Anyaszentegyházzal tartunk, mely Krisztus tanítását minden népnek hirdeti, mindenkinek osztja a kegyelmet, és hívének, gyermekének tekinti mindazt, aki a kereszténység szentségével és hitének megvallásával a katolikus egyház közösségébe lépett. Apostoli intelmét is megszívleljük, mely így szól:,, Míg időnk van tegyünk, jót mindenkivel, főképpen pedig hitfeleinkkel!'' (Gal 6,10.) A mai idők súlyos szenvedésbe döntötték nagy részét olyan hitfeleinknek, kik egyéni hibájukon kívül, csak származásuk miatt, megélhetésüket vesztették. Vannak köztük számosan, kik születésük után azonnal megkereszteltettek, keresztény nevelésben részesültek, és felnőtt korukig nem is tudták, hogy valamelyik nagyszülőjük vére miatt nem tekinthetők teljes jogú magyaroknak. Sokan közülük a vallásos életnek kimagasló példáját adják, és az önzetlen áldozatkészségnek erényeit hősiesen gyakorolták, amíg csak képesek voltak rá. Szent Karácsony ünnepe mindnyájunkat fokozott szeretetre és jótékonyságra int. Tegyünk jót hitfeleinkkel, kik ma különösen rászorulnak a segítségünkre."[9] Slachta Margit kiállása1938-tól a német megszállásig; Az első zsidótövény; A második zsidótörvény; A törvény fogadtatása; A parlamenti vita; Az 1939. májusi választás; A Szent Kereszt Egyesület; Püspökök fellépése; Fenntartások; A harmadik zsidótörvény; Szélsőséges megnyilvánulások; Serédi Jusztinián álláspontja; Apor Vilmos találkozása; Slachta Margit kiállása; A német megszállás.
A zsidó származású katolikusok gyámolítására létrehozott Szent Kereszt Egyesület új elnökének, Apor Vilmos püspöknek 1942 karácsonyán elmondott beszédét az összes lapoknak megküldték. Minthogy nyíltan kiállt a "faji felfogás ellen", a cenzúra mindenhonnan törölte, így aztán az országos közvélemény nem reagálhatott rá. Kinyomtatták viszont - igaz, a Lélek szava című, kis példányszámú missziós folyóirat január elsejei számában - azt az Újévi levelet, melyet Slachta Margit, a Szociális Testvérek Társasága főnöknője írt. Slachta, akinek hervadhatatlan érdemei voltak az 1941 augusztusi KEOKH-deportálás leállításában, a honvédelmi miniszter beszédére hivatkozva valóságos társadalmi akció megszervezésébe fogott a munkaszolgálatosok érdekében. Felhívta a keresztény híveket: fogadjanak szívükbe "egy munkatáborost, akit a korszellem kizár a testvér-közösségből". Sürgette őket, hogy keresztényi részvétet tanúsítsanak a munkaszolgálatosok és itthon maradt családjuk iránt, s családtagjaikon keresztül gyakoroljanak nyomást a keret tagjaira, viselkedjenek emberségesen a bevonult zsidókkal.
Slachta erkölcsi nagyságát bizonyítja, hogy 1942 december végén már azonos, emberséges elbánást követeltelt a kitért és a hitükben megmaradó zsidóknak.
Endre László, a holocaust fő szervezője, az "apokalipszis lovasa" megérezte, hogy a nagyszerű asszony fellépése meghiúsíthatja a már előkészített népirtást. Január 16-i alispáni jelentésében "bélyegezte meg" Slachta Margitot.
"Amikor a vármegye közönsége osztatlan lelkesedéssel fogadja és minden erejével igyekszik előmozdítani a Kormányzóné Ő Főméltóságának a honvédcsaládok érdekében indított országos mozgalmát, ugyanakkor a legmélyebb megdöbbenéssel szerzett tudomást az azzal ellentétben álló és azt károsan befolyásoló másik megmozdulásáról, amelyet Slachta Margit, a Szociális Testvérek Társaságának főnökasszonya indított azzal a jelszóval, hogy ,,merd a szívedbe fogadni a zsidó munkatáborost''.
Akkor, amikor a vármegye közönsége tudatában van annak, hogy a zsidók az ellenünk indított háború legfőbb uszítói, akik a békés nemzeteket egymás ellen tüzelik, akik a plutokrata országokban a fegyvergyárakat pénzelik, akiknek az érdeke, hogy minél több vér és könny folyjon, akiknek kártételei ellen a magyar törvényhozás tételes törvényekkel igyekszik megvédeni nemzetünk testét és lelkét - azoknak a támogatása, vagy akárcsak érzelmi előtérbe állítása, szemben vérüket ontó magyar bajtársainkkal, a nemzet legegyetemesebb érdekeivel a legmerevebb ellentétben áll.
A vármegye közönsége, amilyen mértékben zárt egységben sorakozik fel a Kormányzóné Ő Főméltósága mozgalma mögött, éppen olyan súlyosan megbélyegzi és elítéli ez utóbbi nem honleányi és a Zrínyi Ilonákhoz, Lórántffy Zsuzsannákhoz nem méltó kezdeményezést."[10]
Az alispán intésére Slachta Margitra rontott a nyilas sajtó. A Magyarság 1943. január 13-i számában éles támadás jelent meg, mely a következőképpen végződött: "Arról most nem beszélünk, hogy Slachta Margit miért nem arra szólítja fel az ő kedves nővéreit, hogy egy honvédet fogadjanak a szívükbe, ellenben jellemző Slachta Margit politikai tájékozatlanságára, hogy újévi levelét melyik lap hozza le? Na melyik? A Magyar Zsidók Lapja." A legfantasztikusabb azonban a levél befejező mondata, amely így hangzik szóról szóra: ,,És merj tenni, merj kérni, kívánni, sürgetni olyan hozzátartozóidtól, aki munkatábor parancsnok, hogy olyan fölöttese legyen a szolgálatosnak, amilyen fölöttest az ő fiának kíván a fronton vagy az ellenség fogságában."
A szintén nyilas Pesti Újság január 11-i száma sem adta alább: "Régen tudjuk, hogy Slachta Margit legelszántabb ellenfele az új korszellemnek, tudjuk azt is, hogy időnként éles kirohanásokat intéz a "modern barbárság" ellen, de mégis túlzásnak tartjuk, hogy az ébredő idők volt képviselőnője, egy keresztény női társulat vezetőnője ma a zsidó munkatáborosok sorsát előbbre valónak találja a magyar fájdalmak enyhítésénél." Még a Drótkefe című antiszemita élclap január 22-i számának cikke is Slachtát gúnyolta.
A nagyszerű asszony ezekre a Nemzeti Újság 1943. február 16-i számában válaszolt. A Pest vármegye törvényhatósági bizottsági tagjaihoz írt nyílt levélben leszögezte: "A keresztény erkölcstan nem ismer kollektív megtorlást. Ez kizárólag a fölséges Isten joga, akinek módjában van a tömegben sújtott ártatlanoknak isteni módon igazságot szolgáltatni, amire ember nem képes. Ember csak egyéni bűnöket büntethet, és csak bírói úton hozhat ítéletet. Az Igazság mérlegén faji előjogok nem esnek latba, csak erkölcsi minőség számít. Mindezeket vonatkoztatom a nemzeti munkaszolgálatba behívottakra is." Cikke befejezése határozott szembeszállás az antiszemitizmussal: "A gyűlölet vallásának minden híve pedig ellensége önmagának, a társadalomnak és a hazának." A német megszállás és következményei1938-tól a német megszállásig; Az első zsidótövény; A második zsidótörvény; A törvény fogadtatása; A parlamenti vita; Az 1939. májusi választás; A Szent Kereszt Egyesület; Püspökök fellépése; Fenntartások; A harmadik zsidótörvény; Szélsőséges megnyilvánulások; Serédi Jusztinián álláspontja; Apor Vilmos találkozása; Slachta Margit kiállása; A német megszállás.
A helyzet azonban nem kedvezett a zsidóság iránti együttérzés tömegessé válásának. Bizonyos szempontból 1943-44-re Magyarországon is hasonló helyzet alakult ki, mint Németországban.
1944. március 19-én, Horthy távollétében, aki a klessheimi kastélyban egyszerre volt Hitler tárgyalópartnere és foglya, bekövetkezett a német megszállás. A kormányzó hazaérkezve, a nácik követelésére kinevezte Sztójay Döme kormányát. Az új miniszterelnök a minisztertanács ülésén március 29-én bejelentette, hogy szabad kezet kapott a zsidóságra vonatkozó rendeletek meghozatalában, s ezzel Jaross Andor belügyminiszter, Baky Endre és Endre László államtitkárok szervezésében, Adolf Eichmann eszmei irányításával és az általa vezetett mintegy kétszáz fős kommandó logisztikai közreműködésével megkezdődött a magyarországi zsidóság gettósítása, majd deportálása. Abban, hogy a Soa utolsó felvonásaként, a második világháború végén, Budapest kivételével, sor kerülhetett a magyar zsidóság tömeges deportálására, kül- és belpolitikai okok egyaránt közrejátszottak.
A katonai megszállástól sokkolt, dermedt és apatikus magyar közvélemény viszonylag gyorsan reagált a gettók és a deportálások szeme előtt zajló borzalmaira. Ez nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Horthy Miklós, akit közben az amerikai elnök, a svéd király és XII. Piusz pápa is figyelmeztetett, leállíttatta a budapesti zsidóság deportálását. A németellenes politikusok letartóztatása, az ellenzéki lapok betiltása ellenére, vagy éppen ennek következtében bekövetkező erjedésben szerepet játszott külső tényező is, a szövetségesek normandiai partraszállása. A Bethlen István volt miniszterelnök körül csoportosult "liberálkonzervatív" politikai kör ezután már képes volt hatni a kormányzóra, kimozdította passzivitásából. 1944. június második felére a keresztény egyházak is rádöbbentek arra, hogy nem maradhatnak tétlenek: aktivizálódott a katolikusok Szent Kereszt Egyesülete, és a protestáns lelkipásztor, Berecky Albert által 1942 októberében alapított Jó Pásztor Bizottság. 1944 végére sem a jezsuiták, sem a pannonhalmi bencések, sem Apor Vilmos nem korlátozta a mentési akciókat kizárólag a megkeresztelkedett zsidókra. 1938-tól a német megszállásig; Az első zsidótövény; A második zsidótörvény; A törvény fogadtatása; A parlamenti vita; Az 1939. májusi választás; A Szent Kereszt Egyesület; Püspökök fellépése; Fenntartások; A harmadik zsidótörvény; Szélsőséges megnyilvánulások; Serédi Jusztinián álláspontja; Apor Vilmos találkozása; Slachta Margit kiállása; A német megszállás.
Jegyzetek
[1]A püspöki kar tanácskozásai. A magyar
katolikus püspökök konferenciáinak jegyzőkönyveiből, 1919-1944. Szerk.:
Gergely Jenő. Budapest, 1984, Gondolat, 257-258.
[6] Slachta Margit 1941. július 29-i és augusztus
13-i keltezésű leveleit Majsai Tamás tette közzé. In: Ráday Gyűjtemény
évkönyve. IV. 205-206 és V. köt. 217-218, Budapest, 1986.
[8] Prímási levéltár, Esztergom, Serédi Jusztinián
személyes iratai 5464/1942. sz. (Tartalomjegyzékhez -- Gyermekkorom) Tanácsköztársaság < Terror < Kereszténykurzus < Zsidók > Nyilasok > Zsidótörvények > Volksbund ---------------------------------------------- Vigilia 66. évfolyam 2001. január (vigilia@katolikus.hu) PELLE JÁNOS: 1950-ben született. Az ELTE BTK-n 1974-ben magyar-francia szakos diplomát, majd ugyanott 1979-ben doktori fokozatot szerzett. 1984-ben az irodalomtudomány kandidátusa. Könyvkiadói szerkesztőként, majd újságíróként dolgozik, történeti munkákat publikál. A témához kapcsolódó könyvei. Az utolsó vérvádak (1996), Antiszemitizmus és totalitarizmus (1999). A tanulmány részlet az Európa könyvkiadónál 2001 tavaszán megjelenő kötetéből. http://www.vigilia.hu/regihonlap/2001/1/pel0101.html
|