Háttérismeret a "GYERMEKKOROM" című anyaghoz:
(Tartalomjegyzékhez -- Gyermekkorom) Svábok > Bajorok > Betelepítés
Szvébek Bajorország - Telepesek - Szvéb Királyság - A királyság története
|
Bajorország és Európa a telepítések korában |
A dunai svábok (más néven dunamenti németek, németül Donauschwaben) az egykori Magyar Királyság és utódállamai, így a mai Magyarország területén élő német nyelvű népcsoport elnevezése. Túlnyomó többségük Bajorországból, Schwaben és Württemberg tartományokból érkezett. A történelmi és a mai Magyarországon élő dunai svábokra a magyarországi svábok nevet is használják.
A dunai svábok a németországi svábokról (Svábföld lakóiról) kapták nevüket. Ez azonban nem mindig van összefüggésben az egyes közösségek valódi származásával, amelyek nemcsak svábok, hanem jelentős részben bajor, osztrák, valamint pfalzi, hesseni, németalföldi és elzászi eredetűek.
A magyarországi németek nagy része közép- és délnémet területről került hazánkba. A német elnevezés valószínűleg a néma szóból származik. Nyelvjárásaik ún. keverék nyelvjárások, mostani formájukat már magyar földön nyerték. A "sváb" elnevezés az egész Kárpát-medencében elterjedt, a szomszéd népek nyelvében is, pedig igazi svábok csak Szatmár megyében telepedtek le – ebből Trianon után csak három falu maradt magyar területen. Az első telepesek nagyobb része Svábföldről – Schwabenből, Württembergből – érkezett, Ulmon át, hosszú dunai hajózás után hazánkba. Igen sok sváb településen ma is erről tanúskodik a Schwabengasse – Sváb utca elnevezés. Ennek a népcsoportnak a neve rögzült a Duna-medence valamennyi népének nyelvében, mint a török hódoltság felszámolása után érkezett német telepesek általános elnevezése.
A szvébek vagy szvévek (Suebi, Suevi) névetimológiájukból következően valószínűleg a svábok (Schwaben) rokonai vagy részei, a nyugati germán népek egy csoportja, amelyhez többek között a markomannok, a kvádok, a hermundurok, a szemnonok (nem keverendők össze a szenonokkal) és a langobárdok tartoztak. Indogermanista nyelvészek szerint a név a protogermán *swēbaz szóból származik, ami a *SWE (= saját ember) szótő származéka.
|
|
Tacitus szerint a Suebi törzs Germania középső vidékének nagy részét elfoglalta, sőt gyűjtőnévként alkalmazza a Dunamenti, az Elba vízgyűjtője környéki, jütlandi és holsteini törzsekre. Suebia szerinte földrajzi értelemben a Kárpát-medencétől Dániáig, illetve Balti-tengertől a Ruhr-vidékig terjedt, magába foglalva sok germán és nemgermán törzset.
Tacitus a suebi megnevezést valószínűleg a szabad ember értelemben használt germán szóból vezette le, amit a hajviseletre utaló szvéb-csomó megjelenése igazol: ezt a hajviseletet a szabad germánok hordták és megkülönböztetésül szolgált a rabszolgákkal szemben.
Tacitus leírásával ellentétben ebben a korban nincsen egységes szvéb állam, csak egy sor germán törzs, amelyek kultúrájukban jelentősen eltérnek, de bizonyos együttműködést mutatnak. Az a törzs, amelyiket a későbbi szvébként ismerünk, Caesar idejében (i. e. 58) a Rajna vidékén tartózkodott.
Caesar Gall háború című munkájában viszonylag részletes információk találhatók a szvébek életéről. Központi hatalom nélküli törzsi társadalmat ír le, amiben évenként újraparcellázzák a szántóföldeket. Az i. e. 58-as római portyáik után i. e. 56-ban egy római fennhatóság alatti germán törzs panaszkodott Caesarnak, hogy a szvébek zaklatják.
I. e. 29-ben, majd i. e. 9-ben is folyt szvéb-római csatározás, a szvébek mindkét alkalommal a hátországi erdőkbe visszavonulva vették fel a küzdelmet. Ezekről Cassius Dio és Florus beszámolói értesítenek részletesen, de még Suetoniusnál is említésre kerül.
Sztrabón szerint a Soēboi törzs a Rajna-vidék egészén elszórva lakik. (VII. könyv) Ezenkívül viszont Germania, a mai Lengyelország, Csehország, a Duna és az Elba vidéke is a fennhatóságuk alá tartozott, ugyanakkor felsorolta a szvébeket alkotó törzseket is, ezért megint csak nyilvánvaló módon a szvéb nevet Sztrabón is gyűjtőkategóriaként értelmezte.
Idősebb Plinius a Naturalis Historia című munkájában a germán-háborúkról sokat írt. Szerinte a germánok öt főágból állnak, úgymint hermioni, suebi, hermunduri, chattii és cheruscii. Ptolemaiosz Klaudiosz két helyen emlékezik meg a szvébekről. Marcus Annaeus Lucanus szerint a szvébek a legtávolabbi északi germán nép. Tacitus valószínűleg kompilációt írt, azonban mivel forrásai az eltelt kétezer esztendő alatt jórészt megsemmisültek, nagyon fontos információkkal szolgál.
|
|
Az 1. században az Elba folyó melletti területeken éltek. Néhány csoportjukat a hunok elűzték szálláshelyükről, ezek részben Elzász, Bajorország és Svájc területére telepedtek, ahol feloldódtak a többi germán népcsoportban. Legnyugatibb águk azonban 409 táján behatolt Hispaniába, ahol az északnyugati területen félig-meddig független királyságot hozott létre. Keresztény királyukat, Reichartot 456-ban a nyugati gótok legyőzték, de az utolsó szvéb területek csak 585-ben kerültek gót fennhatóság alá.
A Szvéb Királyságot 410-ben alapították a Pireneusi-félsziget északnyugati csücskében, vagyis a mai Portugália és Galícia északi részén, amit akkoriban Lusitania néven neveztek. Alapítja a hunok által felbolygatott germán népek egyike, a szvév. Ez volt az első olyan terület, ahol a római birodalomtól elszakadó részen új állam alakult ki. A germán szvéb nyelvet hamarosan felváltotta egy latin utódnyelv, ami a hispániai latin nyelvekhez kapcsolja (Csak enyhe germán hatásként maradt fenn a spanyol, portugál és a galíciai nyelvben.).
A királyság 170 évig állt fenn, miközben sikerrel vette fel a harcot a terjeszkedni vágyó szomszédokkal, úgymint a nyugati gótokkal (Osztrogót Királyság), vandálokkal (Asdingi Vandál Királyság), alánokkal (Alán Királyság, egy ideig Alán-Gót Királyság). A Szvéb Királyságot a történetírás elhanyagolja, periferiális és jelentéktelen politikai tényezőként tüntetve fel. Ennek azonban önmagában az a tény is ellentmond, hogy majdnem két évszázadon át képes volt ellenállni a népvándorlás viharainak. 583 és 585 között végül a nyugati gótok támadásai vetettek véget a szvéb történelemnek.
A szvéb törzsek nem hódítóként, hanem telepesként jelentek meg Lusitania északi részén, itt is csak néhány kerületben, mint Bracara Augusta, Portus Cale, Asturica Augusta és Lucus Augusta. I. Hermenerik (másképp Ermanarich) uralkodó fogta össze a törzseket és alapította meg a szvéb államot, békét teremtve az őslakosok és a bevándoroltak között. 416-ban a vandálok és alánok érkezése még területgyarapításra is lehetőséget adott. 438-ban fia, Rechila javára lemondott a trónról. Már e legkorábbi időkben is trónviszályokról tudunk, 427-ben Heremigar jelentkezett trónigénylőként.
Rechila fia Rechiar halála utáni időkben (456) a nyugati gótok által körülvett szvéb állam lassú katonai és politikai hanyatlásnak indult, de még nagyon sokáig tartott, míg a gótok végleg legyőzték. Ehhez nagyban hozzájárult az 5-6. század fordulója körüli briton betelepülés, akik hamarosan külön egyházmegyét alkottak, és politikailag is önálló utakat jártak. Leovigild gót király 570 és 583 között három hadjáratban semmisítette meg a belső problémákkal is küzdő szvéb államot.
(Tartalomjegyzékhez -- Gyermekkorom) Svábok > Bajorok > Betelepítés
-----------------
http://hu.wikipedia.org/wiki/Dunai_sv%C3%A1bok
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szv%C3%A9bek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szv%C3%A9b_kir%C3%A1lys%C3%A1g