Rieth József

Gyermekkorom - Tanítóképzőben, érettségi

 

(Tartalomjegyzékhez -- Gyermekkorom  --  Képzős élmények)    <<<   Érettségi   >>>    

 

          TANÍTÓKÉPZŐ, ÉRETTSÉGI (TARTALOM)

Készülődés -

Korábban -

Melléktétel -

Továbbtanulás -

 

 

            Készülődés              Készülődés - Korábban - Melléktétel - Továbbtanulás

 

Misével kezdtem a napot. Minden reggel ministráltam Apró Palival a kora reggeli szentmisén. Mise után hazasétáltunk, ő sietett az iskolába, én pedig az érettségire való felkészülésnek vágtam neki. A napi tanulást a templomnál zártuk. Az esti litánián megint csak együtt szolgáltunk, de míg reggel csak ketten voltunk, este már többen álltunk az oltárnál. Részt vettünk az esti imán, azt rendszerint mi vezettük a Palival. Az esti imán néhány hívő mellett Zsuzsóék is rendszeresen részt vettek, többnyire mind az öten.

 

Becsületesen készültem az érettségire. Tételcédulákat készítettem minden tételről, vagyis apró (A6-os, 148x105mm) cédulákra kiírtam a szükséges rövid szöveget minden tételről. Apró betűkkel, áttekinthetően szerkesztettem meg. Ezek a tételcédulák már korábban, még az egyes anyagok leadásakor elkészültek, az órákra is ezekből készültem. Hatalmas, egész-délelőttös tanulósétákat tettem a Mártonhegyre, vagy a templomréten a fűben heverészve, esetleg a templom mellett le-föl sétálva tanultam az anyagot. Becsületesen tanultam, alaposan beosztottam az anyagot, az egyes blokkokat rendszeresen összefoglaltam, ismételtem. (Szomorú, de a történelmi úgynevezett "melléktételeket" csak felületesen tanulgattam, inkább csak átfutottam -- hiszen ami "mellékes" az MELLÉKES!)

 

 

            Korábban              Készülődés - Korábban - Melléktétel - Továbbtanulás

 

Az írásbeli nagy izgalommal folyt. A tanárok ismertették a szigorú vizsgafeltételeket. Különösen a matematika szabályai voltak szigorúak. Olyan felügyelő tanárok voltak beosztva, akiknek a matematikához vajmi kevés köze volt: földrajz, magyar, történelem, rajz, ének tanárok. A kidolgozás után ki lehetett menni, de le kellett adni a dolgozat piszkozatát. Rendszeresen bejött ellenőr, aki körbesétált a teremben. Az előkészítés a fiúk többségét alaposan felizgatta, de ez érthető is. A csalás gyanúsítása és a védőintézkedések természetes, hogy idegesebbé teszi az embert.

 

Nem izgultam különösebben, hacsak attól nem, hogy ugyan milyen feladatokat kapunk. Nehéz feladatok voltak, de nem túlságosan. Gondolkozni kellett, és aránylag könnyen meg lehetett oldani mindegyiket. Gyorsan kész lettem, mégegyszer mindent leellenőriztem, és boldogan állapítottam meg: minden rendben. Sikerült, hiba nincs benne. Diadalmasan álltam fel -- a legtöbben még ugyancsak gyötrődtek a megoldásokon -- büszkén indultam a katedrához és átadtam a vázlatomat az elnöklő Kántor tanárúrnak. Dicsérően nézett fel rám, hiszen az elsők között voltam, akik kész lettek. Aztán a végeredményt nézte (ezért kell dupla aláhúzással kiemelni, hogy azonnal láthassák a lényeget?) és összehasonlította a könyökénél dugdosott cetlivel (úgy dugdosta, mint magunkfajta diák szokta a puskát rejtegetni a felügyelő tanár elől). Hű, de nagy hibát követett el! Egy pillanat alatt ellestem a titkos gondolatait: világosan láttam a cetlin a feladatok végeredményeit. Szemvillanás elég volt, hogy a tanári végeredményt megjegyezzem. De ez az eredmény nem egyezett az enyémmel. Azt hittem, elájulok! Ez hogy lehet, hiszen alaposan leellenőriztem mindent. Kántor tanárúr tekintete már nem dicsérően, hanem szánakozva emelkedett vissza rám, jelezve, hogy kimehetek. Legszívesebben rohantam volna vissza a helyemre azonnal, de a kimenetel után is ezt tettem. Lázas igyekezettel újra és újra ellenőriztem mindent, hiába. Az én eredményem jött ki minden újraszámolással. Nem volt mit tenni, az utolsó pillanatra tisztáztam le az eredeti számításaimat, remegő szívvel adtam le a feladatot, és vártam az eredményhirdetést.

 

 

A matek írásbeli után egész véletlenül futottam össze Csekő igazgató úrral a folyosón és -- régi barátságunk alapján nem tudtam hallgatni -- megsúgtam neki, hogy a felügyelő tanár cetlije rossz végeredményeket tartalmaz. No, ezzel bombát robbantottam. Csekő csak annyit kérdezett, hogy honnan tudom a cetli tartalmát. Perceken belül hívtak az igazgatói irodába. Akkor már egy bizottság ült ott együtt, kivizsgálandó az esetleges csalás ügyét. Hosszan vallattak a teremben történtekről: mit csináltam, mit csinált a felügyelő tanár, honnan tudom a cetli tartalmát, ki tudhatta még a cédula tartalmát, kivel beszéltem, kinek mondtam mindezt el... Látva, hogy nem történt csalás, nem óvták meg az írásbelit, engem is utamra bocsátottak. Bizonyára jól lemarták Kántor tanár urat, aki a rábízott titkot nem óvta meg. Kiderült, hogy egy rossz eredményt adtak meg a felügyelő tanár részére, pontosan a szabálytalan besegítés megakadályozására. Számomra az izgalmakon kívül a legkellemetlenebb emlék az volt, hogy naivságommal milyen nagy kavarodást okoztam. Bajba sodortam egy ártatlan tanárt, a kíváncsiságommal szerzett ismeretemet nem tudtam titokban tartani, tudálékosságommal majdnem meghiúsítottam az érettségit...

 

A szóbeli érettségi két napra volt elosztva. A névsor vége felé szerepeltem, ezért a második napra osztottak be. Csak puszta kíváncsiságból benéztem az első napon az iskolába. Szerettem volna látni a vizsgáztatás rendjét, módját. Valaki nem ment be az első napra kijelöltek közül, erre engem soroltak be helyette. Nagyon meg voltam lepve a váratlan besorolással. De meggyőztek, hogy jobb, ha hamarabb túlesek a vizsgán. Valóban, teljesen fel voltam már készülve, az utolsó napon már semmit sem akartam tanulni. Ment is a vizsga, úgy éreztem minden nagyon jól sikerült.

 

 

            Melléktétel              Készülődés - Korábban - Melléktétel - Továbbtanulás

 

A meglepetés a szóbeli vizsga második napján délben ért engem, amikor a szóbeli befejezése után a vizsgabizottság értekezletre visszavonult. Izgatottan vártuk az eredményhirdetést az egyik teremben. Ekkor visszahívtak a Bizottság elé. Kifaggattak terveimről: Hogyan akarok tovább tanulni? Mi szeretnék lenni? Furcsának éreztem a kérdezősködést, de hamarosan kiderült minden. A történelem melléktétele volt a legfontosabb az elnöknek. A történelemből volt egy sorozat főtétel és egy sorozat melléktétel. Én minden tételt megtanultam, de a melléktételekből nem is készültem tisztességesen. Az elnevezése alapján a melléktételt valójában szószerint mellékesnek éreztem. Elolvastam, vagy pontosabban beleolvastam a melléktételt tárgyaló anyagba (ez az anyag egy brosúra-szerű füzet volt egyébként), de nem tanultam úgy meg, mint az érettségi többi tételét. Az elnök csak ezekre a melléktételekre figyelt, más tantárgyak kérdései nem voltak számára érdekesek, azokkal nem törődött. Az én melléktételem címe: "Munkás és parasztmozgalmak a Dózsa-lázadás előtt". Nagyon gyenge volt a feleletem erre a tételre, a feltett kérdésekre is semmitmondó választ adtam. Az elnök meg akart buktatni a melléktételre adott gyenge feleletem miatt. A Bizottság többi tagja azonban nem értett egyet az elnökkel, mert minden más tételt jól, vagy kitűnően oldottam meg, még a történelem főtételt is. Nem engedtek megbuktatni, ezért idéztek a Bizottság elé. Megígértették velem: történelmet soha nem fogok tanítani. Könnyűszerrel megígértem, hiszen nem is volt szándékom történésznek menni.

 

 

            Továbbtanulás              Készülődés - Korábban - Melléktétel - Továbbtanulás

 

Amikor a továbbtanulásra be kellett adni a jelentkezést, három helyre pályáztam:

            Budapesti Műszaki Egyetemre (a mai Budapesti Műszaki és Gazdaségtudományi Egyetemre) -- elektromérnöknek mentem volna.

            Budapesti Tanárképző Főiskolára -- Matematika-, fizika-, kémia- és természetrajz szakos tanárnak mentem volna.

            Pázmány Péter Tudományegyetemre (a mai Eötvös Lóránt Bölcsészet Egyetemre) -- Fizika tanár lettem volna.

Hamar megkaptam a választ: nem vettek föl. Az elutasítás indoklása: helyhiány. Megsúgták a tanáraim, hogy az elutasítás valódi oka a politikai megbízhatatlanságom. Ebben az időben a kommunisták részéről a szocialista osztályharc már nagyon keményen folyt. Mindenhova megbízható kádereket (munkás vagy paraszt származású, a kommunista párt tagja) állítottak, a régi rend tagjait, gyermekeit, rokonait igyekeztek kirekeszteni, megfélemlíteni, árulóvá kényszeríteni. Megkezdődtek a koncepciós perek, amelyekben szigorú ítéletekkel félemlítették meg az embereket, a máskép gondolkozókat, vagy potenciális ellenfeleket. Osztályidegen voltam több (politikai) szempontból is:

            - édesapám nem ment be a szövetkezetbe -- "ezzel a szocializmus ellenségévé vált, aki az állami gazdaság fejlődését akadályozta,

                                             aki a magángazdaságot konzerválta, aki burzsuá elem maradt";

            - rokonaim kitelepített svábok, Volksbundisták -- "a nép ellenségei voltak, az ellenséges nácizmus hívei, kollektív bűnösök";

            - klerikális érzelmű és gyakorlatú vagyok -- "nyiltan a klerikális reakció híve voltam, hitvalló módon gyakoroltam vallásomat, ezzel a kapitalizmus szekértolója

                                             és a nép ópiumának terjesztője, az ifjúság megrontója lettem".

 

Ekkoriban már egymás után folytak a papok elleni perek, amelyekben a papi előljárók és lelki vezetők mellett diákok is a vádlottak padjára kerültek. Hivatalosan is meghirdették a harcot a klerikális reakció ellen. Ebben a légkörben szó sem lehetett arról, hogy egy ilyen magamfajta osztályidegen az ifjúság nevelője lehessen. Ekkor, rövid töprengés után -- anélkül, hogy erről bővebben konzultáltam volna tanárokkal, papokkal -- jelentkeztem az esztergomi szemináriumba: paptanár leszek (gondoltam naivan). Meg kell vallanom, Öveges professzor úr példája lebegett szemem előtt a döntés során. Csodáltam tudását, tanári stílusát, azt szándékoztam másolni. A papi hívatással nem volt problémám: ekkor már intenzív lelki életet éltem, Liska atya jóvoltából és lelki olvasmányaimból világos volt előttem az elkötelezett élet minden nehézsége és öröme, az egyházirend magasztossága lebegett szemem előtt. Liska atya -- bár ő korábban soha nem ajánlotta nekem a papi hívatás választását, még csak nem is célzott rá -- helyeselte döntésemet, és segített a következő lépésekben. Komolyan megfontolva, szilárd elhatározással jelentkeztem tehát Vajda tisztelendő úrnál, majd Szelényi plébános úrnál.

 

Liska Zoltán -- Vajda János -- Szelényi István -- Uherkovich Gábor

 

Uherkovich tanár úr az elutasítás után eljött szüleimhez. Ekkor már Pécsre volt kinevezve, és -- amint édesanya később elmesélte nekem -- kezét összetéve kérte édesapámat, hogy beszéljenek rá: menjek hozzá Pécsre. Tanuljak ott a tanárképzőn, az ő keze alatt. Nem mentem, én már a papság mellett döntöttem. Meg kell vallanom, hogy bár a természetrajz (mai megnevezése biológia) kedvenc tantárgyaim közé tartozott, de az igazi hívatásom a fizika, azon belül is az elektromosság felé vonzott. A vágyott fizikatanárságban is volt kellemetlen momentum, az szomorított el némileg, hogy egész évben tanítanom kell majd mechanikát, hőtant, hangtant, mindenféle unalmasabb részt, hogy aztán néhány hét alatt -- az év végén -- összecsaphassam az elektromossági ismereteket. (Akkor még nem tudtam, hogy az elektromosságnak parányi szegmensét is lehet tanítani évekig -- egyetemi szinten...). Velem nem beszélt Uherkovich tanár úr...

 

A nyáron keményen tanultam a latint, mert az a szemináriumi évkezdés alapfeltétele volt. Közben gyerekeken a lélektani megfigyeléseket szorgalmasan folytattam. Minden nap felsétáltam a Mártonhegyi úton, a Misszálénak a latin hasábját olvastam, így készülve a latin vizsgára. Gyorsan elmúlt a nyár. Az utolsó napokban kissé keserű nosztalgiával búcsúztam a pesti kilátástól. A Költő út egyik padján elmélkedtem az elmúlt évek emlékeiről, a sok szép kirándulásról, de előttem már a papi szolgálat szép álmai lebegtek. Fájt a búcsúzás, éreztem: itt van már néhány hét távolságban a gyermekkorom vége.

 

 

          TANÍTÓKÉPZŐ, ÉRETTSÉGI (TARTALOM)

Készülődés -

Korábban -

Melléktétel -

Továbbtanulás -

 

(Tartalomjegyzékhez -- Gyermekkorom  --  Képzős élmények)    <<<   Érettségi   >>>