Tartalomjegyzékhez <<< Utazások - Magyar utak - Külföldiek - Elmaradt utak - Időrendben - Útikereső
Madrid történetéről 1561-ben II. Fülöp a mórok alapította települést választotta Spanyolország központjául. Egyetlen előnye a központi fekvése volt. Gyors fejlődésnek indult, mert vonzotta a kereskedőket, művészeket. Templomok, kolostorok, paloták épültek. 1808. V.2-án megkezdődött a Napóleon elleni szabadságharc. A Toledoi-kaput ebben az időben kezdik építeni. A rövid köztársaság után (1883-84.) XII. Alfonz uralkodása idején a város elektromos áramot, villamosvonalat és telefonhálózatot kapott. Ekkor már 500 ezer lakósa volt a városnak. 1919-ben megindult az első metró. A polgárháború után a nacionalisták Madridot két éven át megszállva tartották. Franco hivalkodó építészete jellemezte ekkor a várost. A főváros az óvárosból és a főúri részből áll. Az óvárosban van a kormányszékhely, amely előtt látható a spanyol utak nulla kilométerét jelző kőlap. Madridi látogatás 8óra 28 perckor elindultunk Madrid felé. A körgyűrűn közelítettük meg a fővárost. Megdöbbentő volt átvergődni a földalatti főút-kereszteződéseken, többszintes körforgalmi csomópontokon. Hamarosan meg is érkeztünk egy kedvező parkolóhelyre és kiszállva a "dugó" miatt gyalog mentünk a várost megnézni. Sétáltunk a belvárosban 11.30-ig. Megnéztük a Toledó kaput, a Ferences templomot, a királyi palotát és a katedrálist. [B12-20] A palota előtt széles tér van, ennek városfelőli oldalán szobrokkal és növényekkel gazdagon ellátott gondozott park van. Különösen látványos a San Francisco el Grande templom, amely klasszicista stílusban épült és 33m átmérőjű kupolája van. Sajnos zárva volt, pedig Goya képeivel díszített belsővel rendelkezik. A katedrális mellett van a királyi palota. Különböző Fülöpök lovas szobra. Nem messze innen van a hatalmas vásárcsarnok. Láttuk Don Quiote szobrát, aztán végig mentünk egy sétáló utcán, láttuk a hatalmas toronyházakat, amelyek helyén egykor kis házacskák álltak, és a király egy intésére kerültek lerombolásra. A minisztériumi negyed a bankok központja, itt van a Hadügyminisztérium is, és a Főposta csodás neogót épülete. Elsétáltunk a Cibeles-szökőkút mellett, amely a nagyforgalmú tér közepén áll, oroszlános fogaton a termékenység istennője ül. Innen a déli sugárúton jutunk el Prado- múzeumhoz. Itt van a városkapú is, ezen vonult be III. Károly 1777-ben, akkor ez volt a város széle. Láttuk még Kolombusz szobrát és a város címerállatát: egy medve az eperfánál. Itt, a közelben is van egy hatalmas, díszes épületekkel körbezárt főtér, a Plaza Mayor. Az Opera mellett hatalmas térre érkeztünk: a Pl.Puerto del Sol-ra. Itt látható a spanyolok "0"-kilóméterköve, a rendőrség épülete előtti járdán. Óriási forgalom van mindenfelé, és mindenütt építkezés. A város az ország középpontjában lett felépítve, de ma is minden utcácskában építkeznek, restaurálnak. 1/2 12-re meglehetősen elfáradva ültünk buszunkba és elhagytuk Madridot is. Útközben találtunk egy szupermarkettet, ahol enni-innivalót vásároltunk, majd Barcelona felé vettük utunkat. A 650 m tengerszínt feletti magasságon épült Madrid után lassan ereszkedtünk a tengerparton fekvő Katalónia fővárosához.Látnivalók Az ÓVÁROS nevezetességei: — Puerta del Sol kormány-székhely harangtoronnyal. "O" km kőlapja. — Plaza Mayor III.Fülöp lovas-szobrával. — Plaza del Villa a barokk városházával (17.sz.), két 16. sz-i palota — Plaza de Paja a Capilla del Obispo 1520. és San Francisco el Grande 18.sz. — Mercada de la Cebada (árpapiac) — San Isidro 17.sz. katedrális — La Latina negyed, vasárnaponként bolhapiaccal — keleti oldalon a Lovapies városrész az egykori zsidónegyed keskeny sikátorokkal — Real Academia de Bellas Artes (Goya festmények).
Az ELŐKELŐ NEGYED látnivalói: — Monasterio de las Delcalzas Reales a mezítlábas klarisszák kolostora. — Teatro Real az operaház, 1850 — Paéaco Real fogadó palota 1764 — La Almudena katedrális szentelve 1993-ban 100 év építés után — Templo de Debod Óegyiptomi templom Asszuánból (Kr.e.200) az 1968-as mentésből — Ermita San Antonio de la Florida kápolna (1798) Goya sírjával, a kupolában freskódíszítésével
Tartalomjegyzékhez <<< Utazások - Magyar utak - Külföldiek - Elmaradt utak - Időrendben - Útikereső -------------- http://hu.wikipedia.org/wiki/Madrid
|