Rieth József: Világképem - Háttérismeret
Pierre Teilhard de Chardin
<<< (Tartalomjegyzék) <<< Világképem <<<
Pierre
Teilhard de Chardin SJ (Orcines, Franciaország, 1881. május 1. – New York,
1955. április 10.) a tudományos gondolkodás és a vallásos lelkiség
egymásrautaltságát hirdető francia jezsuita teológus, filozófus és
paleontológus. Teilhard felfogásában az evolúció az anyag, az élet, a
gondolat és a felsőbbrendű élet fázisait felölelő célirányos folyamat, mely
Jézus Krisztustól ered és benne éri el célját. Teilhard de Chardin Az emberi
jelenség című művében bemutatja, hogy a külsőleg a természeti törvényekre
visszavezethető fejlődés, belső lényegét tekintve a Teremtővel való egységre
törekvés. Teilhard szerint a fejlődéshez többletenergia szükséges, de ez a
többletenergia nem származhat magából az anyagi világból. A rendezettség
növekedése egyrészt az azonos rendű részecskék, elemek egymáshoz
kapcsolódását jelenti, másrészt ez az egymáshoz kapcsolódás egy összetettebb
és központosultabb állapotot eredményez. A kétféle mozgásban a tangenciális
(fizikai) energiára és radiális (pszichés) energiára ágazó szellemi energia
nyilvánul meg.
Pierre Teilhard de Chardin 1899-ben Aix en Provence-ban lépett be a jezsuita rendbe. 1902-ben a jezsuitákat száműzték Franciaországból, a rendi képzés központja Jersey szigete (Csatorna-szigetek) lett.1905-1908-ban Kairóban tanít fizikát és kémiát. 1908-12: a Canterbury közelében lévő Hastings feletti dombra épült „Ore Place”-ban folytatta tanulmányait. 1911-ben pappá szentelik. Hastingsi tanulmányai és a kövületekben gazdag vidéken tett barangolásai során vált sorsdöntővé számára a paleontológia. Teilhardra nagy hatással volt Henri Bergson ekkoriban megjelent A teremtő fejlődés (L'Évolution créatrice) című könyve, amely túllépett a fejlődéselmélet és teremtéstan egymást kizáró szembeállításán. 1912-ben Párizsban folytatta paleontológiai és őstörténeti tanulmányait. Tanulmányai befejeztével, 1913-ban Henri Breuil (1877-1961) abbéval, az „őstörténet pápájával” és Hugo Obermaier (1877-1946) madridi egyetemi tanárral megtekintette a Santander melletti nevezetes Altamira-barlangot, és részt vett az észak-spanyolországi ásatásokban. Azt remélte, hogy akadémiai tanulmányai alapján a paleontológia doktorává avatják, de ekkor kitört az I. világháború.
Az első világháború, a tanulmányok befejezése(1914-1923)
1914. végén behívták a hadseregbe. 1915.
májusától a háború végéig őrvezetőként szolgált. Sokszor naphosszat feküdt a
sárban, bombatölcsérekben, pergőtűz belövései közben vitte a lövészárkokból
a sebesülteket a kötözőhelyre, próbált a haldoklóknak papként vigaszt
nyújtani, temette a halottakat. Míg mások a kimerültségtől teljesen
tönkrementek vagy az állatias lét határán a lövészárok fedezékében magukról
is lemondtak, addig Teilhardban egyre erősebben élt a szellem. 1916. és
1919között 20 esszét írt a vallásos élet és szemlélet központi kérdéseiről,
sokszor a legnehezebb körülmények között (1916 májusától, 1917. januárig
Verdunnél szolgál). 1917. januárjában fölmentették az egészségügyi
szolgálatából, és az ezred rendkívüli lelkipásztorának nevezték ki.
Ünnepélyes fogadalmait 1918. májusában tette le, rövid szabadsága alatt.
Teilhard 1919. márciusában szerelt le. A Sorbonne előadásait látogatta és a párizsi Természettudományi Múzeumban dolgozott. Gyors egymásutánban szerezte meg bizonyítványait: 1919: földtanból, majd növénytanból, 1920: állattanból. Ezrede kérelmére 1921-ben megkapta a „Francia Köztársaság Becsületrendje” kitüntetést. Már tanulmányai idején mint a geológia tanára tevékenykedett a párizsi Katolikus Egyetemen. 1922-ben a természettudományok doktorává avatták.
Paleontológiai expedíciók Ázsiában (1923-1924)
1923: a Múzeum megbízásából és egy rendtársa - Emile Licent SJ (1876-1952)- meghívására elindult első kutatóútjára Kínába. A két jezsuita tudós 1923-ban az Ordosz (a Sárga-folyó nagy kanyarja által határolt terület), a következő évben pedig a Kelet-Mongóliába megy több-több hónapos expedícióra.
Párizsi intermezzo (1924-1926)
1924. végén visszatért Párizsba és folytatta oktató munkáját a
Katolikus Egyetemen. 1926 elején azonban Az egyetemes Krisztus-ról tartott
beszéde, az áteredő bűnről és a gonosz lélekről szóló egyházi tanítás
átértelmezése miatt elöljárói fegyelmi úton minden tanítási tevékenységtől
eltiltották. A természettudomány területére kellett visszavonulnia, ami
számára fájdalmas, de engedelmesen elfogadott száműzetés volt.
1926-ban Teilhard másodszor is Kínába utazott. 1926/27 telén Tiencsinben kezdte írni lelkiségi könyvét: Az isteni miliőt. A kézirat 30 évig feküdt kiadatlanul. Teilhard 1927. februárjától a Carnegie Alapítvány megbízottjaként dolgozott tovább, a gerincesek és emberi kövületek paleontológiai kutatásával bízták meg.
Párizs, Afrika (1927-1928) és Távol-Kelet (1928-1930)
Teilhard 1927. októberétől 1928. októberéig
Párizsban tartózkodik, majd harmadszor is Kínába utazik. Közben azonban
Dzsibutiban megszakítja útját és egy ismerősével ellátogat az etiópiai
Hararba. Mikor újra Kínába ér, az ottani tudományos közvéleményt éppen a
csoukoutieni leletek foglalkoztatják. 1928. decemberében tárták fel a
csoukoutieni barlangban azokat a csontmaradványokat, melyekből később a
„Sinanthropus pekinensis”-t, a Pekingi előembert rekonstruálták. Teilhard az
első geológusok, ill. paleontológusok közé tartozott, akik felismerték az új
lelet jelentőségét. Az ásatásokat élénk érdeklődéssel követte, és több
tudományos munkájában is beszámolt a Csoukoutien-beli gerincesek
állatvilágáról. A homokos üledékek rétegeinek tisztázásában is lényeges
munkát végzett.
Franciaország, Egyesült Államok és Távol-Kelet (1930-1938)
1930-1931-ben Teilhard előadókörutat
tartott az Egyesült Államokban, ahol a tudományos körök tárt karokkal
fogadták, viszont megdöbbenten tapasztalta, hogy az USA-ban a vallásos réteg
különösen konzervatív gondolkozású: a származástanban a puritán amerikai
keresztény hívő a materialista monizmus veszélyét sejti. Ez nagy csalódást
jelentett Teilhard számára. New Yorkban egy közép-ázsiai expedícióról
tárgyalt, melyet a Citroën autógyártó cég szervezett és finanszírozott, az
expedíció 1931. áprilisában indult, miután Teilhard a Csendes-óceánon
keresztül újra Kínába ért. Az expedíciót homok- és hóviharok, hőség és -33°C
fokos hideg tette próbára. A vállalkozás műszaki értelemben kétségtelenül
rekordteljesítmény volt, a tudományos eredmény azonban váratott magára. 1934
tavaszán hirtelen meghalt Davidson Black, a Pekingi Geológiai Szolgálat
igazgatója, a csoukoutieni ásatások vezetője. Teilhardot bízták meg
átmenetileg ezekkel a feladatokkal. A következő években két dél-kínai
kutatóúton vett részt Teilhard. 1935 tavaszán visszautazik Franciaországba,
majd ősszel Indiát keresi fel. India kasztrendszere mélyen megdöbbentette, a
hindu vallás hétköznapi megnyilvánulásaiban csalódott. Mire újra Pekingbe
ért, Észak-Kína egy részét már elfoglalták a japánok és a fővárost Pekingből
Nankingba helyezték át. 1937-ben Teihard Philadelphiában részt vett egy
paleontológiai kongresszuson, ahol a kínai negyedkorról tartott előadást.
Különös megtiszteltetésben részesült, amikor Philadelphia elővárosa,
Villanova római katolikus gimnáziuma a Gregor-Mendel emlékérmet adományozta
neki. Köszönő beszédében Teilhard gátlástalanul mondta el gondolatait a
természetes emberré válásról, az emberi nem fejlődéstörténetéről.
Nyilvánvalóan alábecsülte a keresztény körök részéről a fejlődéstannal
szemben annak idején Amerikában élő ellenállást. Ugyanakkor a The New York
Times egy teljesen félreértett részletes interjút közölt róla. Ezek után nem
csoda, hogy, bár a bostoni egyetem díszdoktorrá akarta avatni, erre nem
került sor. Visszatért Franciaországba, majd egy betegségből felépülve a
szétszóródott katonáktól és rablóktól körülvett Pekingbe. Itt fogott hozzá
élete fő művének az Emberi jelenségnek a megírásához. A Pekingi Geológiai
Szolgálat vezetését közben a német amerikai tudós, Franz Weidenreich vette
át. 1938-ban három helyről is ajánlatot kap Párizsból, köztük a Muséum
d'Histoire Naturelle-ból is. Nagy reményekkel érkezik Párizsba, ahol végre
megfelelő helyről kinyilváníthatja hivatásának alapeszméit, beszélhet az
egyetemes Krisztusról, főleg a fiatalabb generáció tagjainak, akik hozzá
hasonlóan szeretnék áthidalni Isten és a világ, a hit és a tudás közötti
szakadékot, ami a keresztény Nyugatot oly szerencsétlenné tette. Nemsokára
azonban szertefoszlottak ezek a reményei. A II. világháború kitörésének
előestéjén visszamegy Pekingbe.
Peking - Az emberi jelenség c. mű megalkotása (1939-1946)
Kényszerű emigrációjának igazi eredménye:
Az emberi
jelenség. A könyv már 1940-ben készen volt, a római cenzúra azonban nem
engedélyezte kiadását. Teilhardnak még 1948. évi római zarándokútján sem
sikerült felettesei álláspontját megváltoztatni.
Visszatérés Európába - Látogatás az USA-ban - Afrikai, majd dél-amerikai kutatóutak -
Utolsó hazalátogatása - Halála New Yorkban (1946-1955)
Sőt a College de France-on kilátásba helyezett tanszék elfogadását sem engedélyezték neki.1950-ben a francia Tudományos Akadémia tagjává nevezték ki. Ugyanebben az évben adta ki XII. Piusz pápa a Humani generis enciklikát, mely elzárta az utat az emberi nem keletkezésére vonatkozó természettudományos elméletek túlzottan szabad terjesztése elől. Világossá vált, hogy ezzel a figyelmeztetéssel a legmagasabb helyen többek közt Teilhard de Chardin világképére gondoltak. 1951-ben Teilhard Dél-Afrikába, majd Argentínába és New Yorkba utazik, ahol a dél-afrikai út költségét fedező amerikai megbízó számára tervezi elkészíteni a beszámolót, de rendi vezetői azt tanácsolták, maradjon New Yorkban és ott folytassa tudományos munkáját. Teilhard érdeklődése egyre inkább az afrikai ásatások felé fordul. 1953-ban még egy afrikai kutatóutat tesz. 1954-ben fölöttesei engedélyével Franciaországba utazhatott, de - a tervezettnél előbb -, újra visszatért New Yorkba, ahol 1955. húsvét vasárnapján agyvérzésben meghalt.
Teilhard szerint Jézus Krisztus az önmagára talált evolúció. A fejlődés Teilhard szerint az isteni szeretet energiának az anyagi valóságot egy transzcendens központ irányába rendező lendülete, egy „felfelé mutató tudathullám”, ami nem lehatárolt létszférákon (mozgásformákon) belül, nem csupán a társadalomban vagy az élővilágban, valósul meg, hanem a világegyetem egészében.
A fejlődés lényege a ’jónak’ a növekedése a ’rosszal’ szemben. Teilhard a következő képszerű megfogalmazással fejezi ki ezt: „a világban minden létező annak a ’lejtőnek’ valamelyik pontján van, amely a homályból a fény felé emelkedik. Előtte: rá vár az erőfeszítés, hogy uralmába vegye és egyszerűbbé tegye saját természetét; mögötte pedig: könnyű ráhagyatkozás erőinek fizikai és erkölcsi szétesésére. Ha előre tart, a ’jóval’ találkozik: számára minden már szellemet jelent. Ha visszacsúszik, csak ’rosszat’ és anyagot talál a lába alatt. – Vagyis az ’abszolút rossz’ (azaz a semmi, a teljes sokféleség, amibe az ember visszahull) és a ’végső jó’ között (vagyis ama egyetemes összpontosulási központ között, ahová minden törekszik) rengeteg létezési fokozat van; bizonyára néhány magaslati szint választja el ezeket a fokozatokat (pl. ami az állatot az embertől, vagy az embert az angyaltól választja el), de ugyanazt az egyetemes mozgást rajzolják ki. S minden egyes foknak megfelel a ’jónak’ és a ’rossznak’, a szellemnek és az anyagnak sajátosan arányos mennyisége.”
Teilhard de Chardin a világegyetem fejlődését a következő alapelvekre vezeti vissza:
1.A tudat elsősége, a nagyobb tudat abszolút értéke.
2.Hit az életben: a világegyetemnek célja van, és sem utat nem téveszthet, sem meg nem állhat útközben.
3.Hit az ’abszolútban’: a világegyetem célja nem más, mint az abszolút tökéletesség.
4.Az egész elsősége. Annak az ’abszolútnak’ a vonásai, amely felé emelkedünk, csakis az egésznek, valamiféle kitisztult, magas fokra szublimált, „tudatossá vált” ’egésznek’ vonásai lehetnek.
Az ember fejlődése és Teilhard víziója
A teilhardi fejlődés felfogásnak fontos elemei a kompenzáció törvénye és a teremtő egyesülés törvénye. A kompenzáció törvénye: minden ismert élőlényben minél magasabb rendű a psziché, annál bonyolultabb szervezethez kötődve jelentkezik. A teremtő egyesülés törvénye: az ’egy’ a ’sokfélének’ sorozatos egyesüléséből alakul ki; s az ’egy’ annál tökéletesebb, minél tökéletesebben központosított magában minél több ’sokfélét’. A lélek által egy testbe csoportosított elemek számára a többlét annyit jelent, hogy minél több elemmel minél jobban jut egységbe.
Teilhard de Chardin „Az emberi jelenség” című művében bemutatja, hogy a külsőleg a természeti törvényekre visszavezethető fejlődés, belső lényegét tekintve a Teremtővel való egységre törekvés. Teilhard szerint a fejlődéshez többletenergia szükséges, de ez a többletenergia nem származhat magából az anyagi világból. A rendezettség növekedése egyrészt az azonos rendű részecskék, elemek egymáshoz kapcsolódását jelenti, másrészt ez az egymáshoz kapcsolódás egy összetettebb és központosultabb állapotot eredményez. A kétféle mozgásban a tangenciális (fizikai) energiára és radiális (pszichés) energiára ágazó szellemi energia nyilvánul meg.
„ „A Világ igazi evolúciója a lelkekben játszódik le, s a lelkek egyesülésében. Bensőséges tényezői nem mechanikai jellegűek, hanem pszichológiaiak és erkölcsiek (…), íme az Emberiség később bekövetkező fizikai kibontakozását… ezért kell olyan tudatnövekedésben keresnünk, amelyet a pszichés egyesítő erők működése valósít meg.”[6] ” – írja Teilhard de Chardin
<<< (Tartalomjegyzék) <<< Világképem <<<
---------------------------
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pierre_Teilhard_de_Chardin