Rieth József: Anyagvilág - Háttérinformáció

Furcsa párok

TartalomjegyzékhezVilágképem <  Anyag-időszak     

A Tejútrendszer (és más galaxisok) csillagainak többsége kettős (bináris) csillagrendszerekben található. A nagytömegű csillagok esetében különösen gyakori, hogy többnyire van (legalább) egy kísérőjük. A csillagpárok tömege sokszor egymáshoz közeli, de nagyon eltérő is lehet. Külön csoportba sorolhatók az extrém tömegaránya binárisok, amelyekben a két csillag tömege rendkívüli mértékben különbözik. Amerikai csillagászok ilyen csillagpárokat keresve bukkantak a binárisok egy olyan új, nagyon fiatal osztályára, amelyek mondhatni még a „szülőszobában" vannak: egyikük már világra jött, de párja még csak születőben van. A Maxwell Moe, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ (CfA) csillagásza vezette kutatócsoport a felfedezésről az Astrophysical Journalben számolt be.

Minél nagyobb tömegű egy csillag, annál fényesebben ragyog: ez különösen megnehezíti az extrém tömegarányú binárisok észlelését, mivel a páros „nehezebb" tagjának fénye messze túlragyogja párjáét. Ezt kikerülendő Moe és munkatársa, Rosanne DiStefano olyan binárisokat kerestek, amelyeknél a Földről nézve időről időre csillagfogyatkozás figyelhető meg, azaz periodikusan ismétlődve egy egyenesbe esnek miközben egymás körül keringenek. Az így létrejövő csillagfogyatkozások miatti fényességváltozások még nagyon eltérő tömegek esetében is észlelhetők, viszont a nagyon különleges térbeli felállás értelemszerűen csupán a binárisok töredékére teljesülhet.

A kutatók, miután a Tejútrendszerrel szomszédos Nagy Magellan Felhő törpegalaxísban átvizsgáltak többezer olyan kettőst, amelyekben csillagfogyatkozás volt észlelhető, végül 18 extrém tömegarányú binárist szűrtek ki. A párok egymáshoz közel, 3 és 9 nap közti keringési idővel, kötött pályán keringtek. A binárisok „nehezebb" tagjának tömege 6 és 16 naptömeg közé esett, a kisebbiké 1—2 naptömeg volt.

Egy csillagképző tartomány a Nagy Magellan Felhőben (KÉP:HST)

Azt, hogy ezek a kettősök még nagyon fiatalok, a fényváltozások szokatlan vonásai árulták el: a halványabb tag ugyanis olyan fázisokat mutatott, mint Hold a Földről nézve. Ez pedig azt sugallta, hogy a bináris kisebbik tagjának még nincs saját fénye, csupán nagyobb társának fényét veri tükörként vissza.

A csillagkeletkezés során a saját gravitációja hatására összehúzódó gázfelhő folyamatosan zsugorodik, miközben egyre sűrűbbé és forróbbá válik, míg végül belsejében beindul a nukleáris fúzió, és a csillag saját fénye felragyog. Ez a folyamat nagyobb tömegű csillagok esetében gyorsabban megy végbe. Kisebb tömegű társa ebben a fejlődésben lemarad hozzá képest, tehát van egy olyan rövid időszak, amikor még zsugorodik, tehát viszonylagosan felpuffadt, de ritkásabb és hűvösebb állapotban van. Mivel a nukleáris fúzió még nem indult be benne — még nem született meg, mint csillag —, nincs saját fénye, csupán tükörként veri vissza fejlettebb, nagyobb tömegű párjának fényét.

Ennek a csillagászati léptékben csupán pillanatnyi, rövid ideig tartó időszaknak a vizsgálata értékes új adalékokkal bővítheti a nagytömegű csillagok keletkezésére, illetve az egymáshoz közeli binárisok fejlődésére vonatkozó ismereteinket. (CfA)

TartalomjegyzékhezVilágképem <  Anyag-időszak     

---------------

Élet és Tudomány - 2015/10 - 314-315. oldal