Anyagvilág - Háttérinformáció:

Tartalomjegyzékhez < Világképem     

Lehetséges, hogy egy nemzetközi csillagászcsoportnak új-zélandi és tasmániai távcsövekkel sikerült az első exohold-jelöltet felfedezni a MOA-2011-BLG-262 jelű objektumban.

A megfigyelés alapján nem dönthető el, hogy a mikrolencsehatást egy, a csillagközi térben
szabadon kóborló bolygó és holdja, vagy egy csillag és bolygója hozta-e létre
KÉP: NASA/JPL-CALTECH

A megfigyelés a gravitációs mikrolencsehatás módszerén alapul, amely csillagok véletlenszerűen bekövetkező látóirányba eső egybeesését használja ki: amikor egy távolabbi csillag előtt átvonul egy hozzánk közelebb eső előtércsillag, az utóbbi nagyítólencseként fókuszálja és felerősíti a háttércsillag látszó fényességét. Amennyiben az előtércsillag körül egy bolygó is kering, az második mikrolencseként egy picivel módosíthatja ezt a hatást.

A VISTA 4 méteres távcsövének felvétele a MOA-2011-BLG-262 kettős égbolton elfoglalt helyzetéről KÉP: D. P. BENNETTETAL.

Gondosan elemezve az ehhez hasonló kifényesedéseket, a kutatók meg tudják határozni a mikrolencsehatást létrehozó előtércsillag és bolygója tömegeinek arányát. Bizonyos esetekben azonban megtörténhet, hogy a mikrolencsehatást okozó objektum nem csillag, hanem egy, a csillagközi térben szabadon kóborló bolygó, és így a körülötte keringő kisebb tömegű égitest egy hold.

A felfedezésről beszámoló, az Astrophysical Journal-ben megjelent tanulmány szerint a szóban forgó megfigyelés esetében is csak annyi bizonyos, hogy a mikrolencsehatást két olyan, egymáshoz gravitációsan kötött égitest hozta létre, amelyeknek a tömegaránya 1:2000. Ha ezt egy csillag és bolygója hozta létre, úgy a bolygó tömege 18-szorosa a Földének. Ha azonban a bolygó-hold változatról van szó, akkor a hold tömege kisebb a Földénél, miközben a szabadon lebegő bolygóé több mint a Jupiter tömegének négyszerese.

A gondot az okozza, hogy a közbeeső kettős távolságának ismerete nélkül nem dönthető el, hogy ténylegesen melyik szcenárió valósul meg: egy összességében kisebb, de hozzánk közelebb eső páros ugyanolyan kifényesedést hoz létre a háttércsillag fényében, mint egy távolabbi, de nagyobb tömegű, az átmeneti hatás megszűntével viszont a közbeeső páros is megfigyelhetetlenné válik.

A jövőben tehát olyan megfigyelési módszert kell kidolgozni, amely már a mikrolencsehatás megfigyelése közben képes a kettős távolságának meghatározására. Ez nem reménytelen feladat, s a csillagászatban a távolságok meghatározására már régóta ismert és alkalmazott parallaxis módszerrel valósítható meg. Mivel a mikrolencsehatás létrehozta átmeneti kifényesedés jellemzően egy hónapig figyelhető meg, így természetesen nem lehet a hagyományos — a földpálya két ellentétes pontjában elvégzett — megfigyelést elvégezni, hanem ehhez két egymástól viszonylag nagy távolságra (például a Földön és a világűrben vagy legalább a Föld két átellenes pontjában) lévő, rendkívül érzékeny távcsőre lesz szükség.

Tartalomjegyzékhez < Világképem     

-------------

(Sci-News)

Élet és Tudomány - 2014/17 - 538-539.o.

http://scitechdaily.com/researchers-discover-first-exomoon-candidate/