|
Rieth József: Világképem - Háttérinformáció TRUPKA ZOLTÁN: Tartalomjegyzékhez < Világképem < Anyagelőtti A hét kutatója, fizika, kozmológia, részecskefizika, Tudományos Újságírók Klubja. Interjú Patkós Andrással. 2014/04/03
– Az életrajza szerint sok mindennel foglalkozott: kozmológia, statisztikus fizika, fázisátmenetek, kvantumszíndinamika, sőt a Higgs-mező vizsgálatával is. A fizikában ezek összefüggenek egymással, de melyik az igazi területe? Én részecskefizikus vagyok, kvantumtérelmélettel foglalkozó részecskefizikus, de a kvantumtérelmélet nem egy szűk ösvény. Egy nagyon széles körben felhasználható eszköz, amivel több szinten lehet megközelíteni a természeti jelenségeket. Van is a részecskefizikához kapcsolódóan egy kis elméleti csoport a Tanszéken, amit korábban én vezettem, most egy volt tanítványom. Van egy másik társaság is, amelyik Marx György és Szalay Sándor álmát, az asztrofizikai kutatásokat műveli. Ennek a létrehozásában is részem volt. – Ezek elméleti munkák vagy gyakorlat, kísérlet is van benne? Az elmúlt néhány évben a kvantumtérelmélet bizonyos megoldási módszereinek fejlesztésén dolgozom. Az ellenőrzésnél modellrendszereket használunk, azaz olyan rendszereket, amelyek közvetlenül nem részecskefizikai jelenségekhez kapcsolódnak. Egy korábbi időszakban, a kvatumkromodinamikában az erős kölcsönhatások tulajdonságait vizsgáltuk. Azt, hogyan változnak meg az erős kölcsönhatási jelenségek véges hőmérsékleten. Egyebek mellett olyan izgalmas kompakt csillagászati objektumok vizsgálatára adnak eredményeink lehetőséget, mint a neutroncsillagok belsejében esetleg megbúvó kvarkcsillag. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mikor változik meg a pusztán hadronokból, tehát megfigyelhető elemi részekből álló szerkezete egy neutroncsillagnak. Itt konkrét csillagászati megfigyelésekből származó paraméterekkel végrehajtott számításokat végeztünk. Én ilyen esetben mondom, hogy kapcsolódom valós jelenségekhez. De természetesen technikai alkalmazásokról szó sincs, ezek alapkutatások. – Jelenleg milyen szűkebb területeken dolgozik?
– Ez már inkább filozófia, nem? Nem teljesen. Egyes részei már ki vannak dolgozva, például az, hogy az egységes elektrogyenge elméletből hogyan jutok a kvantumelektrodinamikához. Egykori és mostani diákjaimmal olyan módszereken dolgozunk, hogy ezt az utat minél pontosabban lehessen követni. Izgalmas kérdés, hogy van egy sok paraméterrel elemezhető szuperelmélet, de annak nem minden része releváns minden energiaskálán. Azt a módszert, amelyikkel követhető, hogy adott skálán melyik része jön elő, hívják renormalizációs csoportnak. Ez az, amit mi kutatunk. Az a változás, ami az egyik releváns skálájú elméletből egy másik releváns skálájú elméletbe vezet, egyszerű modellekre matematikailag feltárható. De még egy érdekesség. Ez az út talán rekonstruálható, de senki nem mondja, hogy a természet valamely Planck-skálán érvényes elméletből csak egyetlen út mentén haladhatott. A mi univerzumunkat egy történetileg meghatározott út jellemzi. Ahogy kozmikus környezetünk a skálákon végighaladt, a természeti „állandók” változása egyfajta módon történt. De más utak is lehetnek a világegyetem más tájain és ennek felismerésekor kezdenek multiverzumról beszélni. Tehát e mögött a divatos filozófiai terminológia mögött, valójában a kvantumtérelméleti modelleknél nyert tapasztalatnak az általánosítása, ha úgy tetszik, filozófiai átfogalmazása bújik meg. Ennyiben filozófiai üzenete is lehet annak, amit csinálunk.
Tartalomjegyzékhez < Világképem < Anyagelőtti -------------------- http://www.eletestudomany.hu/uton_a_vilagelmelet_fele Keletkezési elmélet: http://nuclearmorphology.hu/kozmologia/mi-tortenik-most-a-vilagunkkal/
|