Nagybörzsöny - 2. Templomok
NAGYBÖRZSÖNY <<< TEMPLOMOK >>> LÁTNIVALÓK > KISVASÚT
A Szent István-templomot
valószínűleg a magyar őslakók építették a XIII. század első felében. A német
telepesek legfeljebb pár évtizeddel később emelték a mai Bányásztemplom
elődjét. Nem tudjuk, hogy a középkor folyamán mely egyház meddig viselt
plébánia rangot. Az biztos, hogy a hódoltság végén a település többsége már
német anyanyelvű volt, és a Bányásztemplomban tartotta istentiszteleteit.
(Ekkoriban a Szent István-kápolna mellett, a kerítőfalon belül temetkeztek a
hívek.) Az 1700-as évek elején néhány éven át az evangélikusoknak használták
a Bányásztemplomot, ekkor a Szent–István kápolna volt a katolikus plébánia
központja. Az ősrégi templom tiszteletére és tekintélyére mutathat, hogy a
Bányásztemplom „Szent István felajánlja az országot” témájú oltárképén is
megfestették a XVIII. század végén. Az 1779-es Batthyány-féle
egyházlátogatáskor ennek ellenére felmerült lebontásának gondolata, de ezt
később elvetették. Az épületet 1896-ban majd 1910-ben tatarozták, majd az
1960-as évek derekén gondos kutatás után szakszerűen helyreállították Erdei
Ferenc Ybl-díjas építész tervei szerint. Ekkor tisztázódott, hogy a templom
két periódusban épült: a XIII. század első harmadában a szentély és a hajó,
majd a tatárjárás utáni újjáépítés során készült a szentély díszes
főpárkánya és a torony is. Az első ismertetések a néphagyományra
támaszkodva – mely szerint I. István király emeltette a templomot –
építésének idejét tévesen a XI. századra tették. Henszlmann Imre ismerte fel
a XIX. század hetvenes éveiben, hogy az épület arányai és műrészletei
alapján a XIII. század első felében készülhetett. Az 1965-66-os falkutatás
ezt a keltezést erősítette meg, néhány építéstörténeti adattal kiegészítve:
a vakolat leverése után a torony belsejében láthatóvá vált, hogy a tornyot
később építették a hajó mellé. A két építkezés közt azonban nem telt el sok
idő: erre utalnak az ikerablakok lábazatai és fejezetei, melyek szintén a
XIII. század első felére jellemzőek. A vakolat leverése után kiderült, hogy
a szentély falának felső részét is átépítették. Ez az újrafalazás szintén a
XIII. század első felében történhetett, amit az ívsoros főpárkány igazol.
A Szent István-templom régi metszeten és ma.
A keletelt, nyugati homlokzati tornyos egyház román stílusú falusi templomaink legszebb példái közé tartozik. Érdemes röviden elidőzni mellette, elemezni, hogy mi tette azzá. Mindenekelőtt arányai: a szentély, a hajó és a torony egyre növekvő magassága kiemelten jól érezhető a déli oldal felől. Hajójának belső hossza kb. 7,5 méter, szélessége 4,25 m, a felmenő falak kb. 0,8 méter vastagok, a félköríves záródású szentély a nyugati végében 3,2 m széles, legnagyobb kelet-nyugati hossza pedig 3,1 méter körüli. A nyugati homlokzat előtt emelkedő torony kb. 4,1 x 3,3 méteres külméretű. Az apró, díszes szentélyt a hajó három keskeny tölcsérablakkal és díszes déli kapuval áttört nagyobb tömege követi, majd a távolról is jól látható, ikerablakokkal megnyitott karcsú torony zárja a képet. A szép arányokat a vörösesszürke trachit kváderkövekből emelt falazat, a sötétszürkés–lila tetőzet festőivé formálja a tájban.
Az emberfejek, a torony és a bejárat.
Ha részleteit tekintjük, a félköríves szentély a leggazdagabb: a gyémántfrízből, ívsorból álló főpárkány tükreiben 19 bajuszos, magyaros karakterű faragott tatár emberfejet találunk. Két másik fő látható a félköríves, bélleletes kapun, mely – a magyar emlékanyagban oly gyakran – az első és a második ablak közt áll. A toronyablakok oszlopocskái trapéz alakú vállkővel záródnak, a legtöbb fejezet és lábazat egyéni kialakítású. A fejeknek története van, ugyanis jól látható, hogy 20 fejnek van kialakítva ív, viszont csak 19 fejet faragtak az ívsorba. A fejek a faluba betörő és legyőzött tatárokat szimbolizálják, elrettentésül is a tatároknak, hogy hasonló eset ne következzék be újra. A támadásban megmenekült egyetlen bajuszos barbárnak meghagyták a helyet az ívsor végén, ha esetleg visszatérne.
A szentély és kórus
A templombelsőben a hajórész síkmennyezetes, az apszis boltozata negyedgömb formájú, a szentélyt diadalív választja el a hajótól, míg a torony dongaboltozatos földszintjére a XV. században vágott kapun juthatunk be, tehát eredetileg a torony és a hajó között nem volt kapcsolat. A templom falain a helyreállításkor felszentelési kereszteket találtak, és azok, valamint az oltár feletti, kettős pálcatagos ablak és a szentélyben körbefutó XIII. századi párkány a puritán belső szerény díszei.
Egy kőbe faragott felirat szerint a kerítőfalat 1632-ben Zakarias Pop (egy helyi módos parasztgazda) csináltatta – feltehetőleg egy korábbi, gyengébb fal helyén. A szentély tengelyében visszatekintve az említett hármas megformálást más szemszögből élvezhetjük: az alacsonyabb, díszesebb szentélyt szélesebb, magasabb, nyeregtetős hajó és keskeny, gúlasíkokkal záródó torony követi. A Szent István-templom finom arányaival, festői megjelenésével, díszeivel a XIII. századi falusi templomaink gazdagabb, igényesebb példái közé tartozik, jelezve az építőközösség tehetősségét.
A templomot 1990-ben életveszélyessé nyilvánították, mivel falai időközben megsüllyedtek és megrepedtek. 1994-ben a Szent István Király Alapítvány kezdeményezésére elkezdődött a restaurálás előkészítése, melynek során Sedlmayr János építész tervei alapján megtörtént a helyreállítás, és az esővíz elvezetésének megoldása után sikerült megállítani a falak süllyedését is. (Bővebben)
A falu plébániatemploma Szent Miklósnak lett ajánlva, és Batthyány József esztergomi prímás, az akkori földesúr építtette 1782 és 1788 között. Az egyhajós, már nem kelet-nyugati tengelyű, hanem nagyjából észak-déli tájolású, déli tornyos egyház elegáns főhomlokzatával a környező házak fölé emelkedik. A késő barokk stílusú, jól megvilágított belső térrel rendelkező épület három csehsüveg-boltozatos hajóból és a hasonló lefedésű szentélyből áll. A sekrestye a szentély nyugati feléhez csatlakozik.
A Szent Miklós plébániatemplom légi felvételről, elölről, oldalról, hátulról és környezete
A belső tér díszei közül említésre méltó a copf stílusú (= a barokk egyik kései irányzata) oltár felett látható, XVIII. század végi főoltárkép, mely Szent Miklós apoteózisát (megdicsőülését) ábrázolja. A szentély bal oldalán az „Utolsó vacsora”, jobb oldalán a „Krisztus megkeresztelése” témájú festmények, az első boltszakasz jobb oldalfalán a Szent Imrét, a balon pedig a fekete–fehér ruhát viselő domonkos rendi Árpád-házi Szent Margit apácát (IV. Béla leányát) ábrázoló vászonképek láthatók. (Bővebben)
A tájházzal szemben, meredek lépcső végén, hatalmas hársfa koronája alatt áll a kelet-nyugati tájolású Bányásztemplom. Az 1960-as évek derekán – Sedlmayrné Beck Zsuzsa tervei szerint – helyreállított templom építése a 13. század közepére vezethető vissza. Ez időben egy kisebb hajóból és egyenes záródású szentélyből állt; Ez a templom a mainál jóval kisebb méretben és egyenes szentélyzáródással épült. Hajójának északi és déli, szentélyének az északi fala esett egybe a maiakkal; hajója kb. 9 méter hosszú, 7,5 méter széles, szentélye pedig kb. 3,7 x 4,6 méteres volt (belméretek). Falait egyenetlenre építették, vastagságuk 0,6 és 0,8 méter közt váltakozott. (Ennek a kisebb épületnek az alaprajzát a helyreállítás során a padlózaton téglával jelölték.) A jelenlegi hajó jelentős szakaszai, a diadalív alsó része és talán a szentély északi oldala e korból, a 13. századból való.
A Bányásztemplom külseje és szentélye
A 15. században feltehetően a hívők számának növekedése miatt a hajót nyugati irányba kibővítették, és ugyanekkor a régi oltártér helyén egy nagyobb, sokszögzáródású csillagboltozatos szentélyt emeltek, mely északi oldalához sekrestyét kapcsoltak. A templom nyugati bejáratának gótikus, pálcatagos kőkerete – az egész nyugati fallal együtt – a 15. századi bővítéskor készült. A kapu fölött egy pajzsba foglalt bányászcímer: véső és kalapács látható. A reformáció térhódításakor a lakosság többsége evangélikussá lett, a 17. század nagy részében ők használták a templomot. Ekkortájt készültek – az azóta elbontott – karzatok a hosszanti falak mentén, és a karzatok megvilágítására nyitották a főpárkány alatti nagyméretű ablakokat.
A síkmennyezetes hajó kutatása közben került elő az északi kapu és a déli fal több középkori ablaknyílása is, melyeket a kutatók ismét kibontottak. A szentély a restaurálás révén visszanyerte középkori térhatását, formáit, fényeit és színeit. A gótikus ablakok kibontásával, a fehérre festett falak fölé boruló csillagboltozat eredeti festésének visszaállításával, a csavart oszlopon álló szentségház restaurálásával és a szemöldökgyámos sekrestyeajtó letisztításával sikerült a 15. századi hangulatot visszalopni. A térhez jól simul az egyszerű falazott oltárasztal és a kis barokk szenteltvíztartó, de hangsúlyosabb a modern szenteltvíztartó. 1689-től rövidebb megszakítással egy évszázadon át ismét plébánia központja volt ezen egyház. Korábbi védőszentjét, Szent Miklóst a mai plébániatemplom elkészültekor (1788) vesztette el, később átszentelték a Fájdalmas Szűz tiszteletére. A templom torony nélkül épült. Az utóbbi több mint két évszázad folyamán az épület sorsában a legnagyobb változást az 1960-as évek közepén végzett műemléki kutatás és helyreállítás jelentette, majd a 2001. évi renováláskor megerősítették a szentély csillagboltozatát és átfestették a templom külső részét. (Bővebben) Az 1779-es leírás szerint még álló, három haranggal felszerelt haranglába nem érte meg a 20. századot. Pótlására épült a helyreállításkor a ma látható, a templom és a falu hangulatába illeszkedő egyszerű építmény.
NAGYBÖRZSÖNY <<< TEMPLOMOK >>> LÁTNIVALÓK > KISVASÚT
------------------
http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagyb%C3%B6rzs%C3%B6ny
http://nagyborzsonyierdeikisvasut.freewb.hu/
http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagyb%C3%B6rzs%C3%B6nyi_Erdei_Vas%C3%BAt
http://www.wolfhaz.gportal.hu/gindex.php?pg=33015206
A Magyar Bányászat Évezredes Története I-III. kötet, Bp. 1996, 1997, 2001. (Kiadó az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület)