Nagybörzsöny - 1. A községről
NAGYBÖRZSÖNY >>> TEMPLOMOK > LÁTNIVALÓK > KISVASÚT
Nagybörzsöny (németül
Deutschpilsen, szlovákul: Beršen) község Pest megyében, a Szobi járásban.
Nagybörzsöny a Börzsöny nyugati peremén, a Börzsöny-patak partján található.
Közigazgatási területe nyugaton az Ipolyig terjed, keleten pedig mélyen
benyúlik a Börzsöny erdei közé. Területének csaknem háromnegyede a
Duna–Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozik.
Hogy mikor jelent meg az első ember ezen a vidéken, pontos ismereteink nincsenek, de a terület, különösen az Ipoly partja, alkalmas volt az átmeneti vagy a tartós megtelepedésre. A Kr. e. 4000-2500 évvel ezelőtt élt őskori, újkőkori ember pedig már két-három kilométerre eltávolodva a folyótól, behúzódott a nehezebben megközelíthető, és ezért védhetőbbnek, biztonságosabbnak tudott Börzsöny-hegység völgyeibe. Ittlétének nyomait, eszközeinek maradványait (kőbalta. kőpenge, magkő, oldaltöredék) a mai Szob, Nagybörzsöny (Bogár-kert) és Bernecebaráti területén tárták fel.
A Kr. e. 2500-1900-as években élt itt a rézkor embere, még nem húzódott fel a magasabb fekvésű területekre, viszonylag nagy területen szétszórtan települt, a mai Nagybörzsöny belterületén is.
A bronzkor (Kr. e. 1900-800) korai és középső szakaszában Nagybörzsönytől északnyugatra alakult ki a környék központja, a mai falutól mintegy két kilométerre levő alacsony fekvésű Gór-hegyen. A Börzsöny másik két késő bronzkori erődített telepeinek nyomait a Nagybörzsöny és Vámosmikola határán emelkedő Magyar-hegy (714 méter) középső csúcsán és a mai Nagybörzsöny keleti vége felett emelkedő Rustok-hegyen találjuk.
A késő vaskori kelták (gallok) szintén a sík vidékeken, s a folyók mentén telepedtek le, alig távolodva el négy-öt kilométerre a partoktól. Településük nyomait ezért a Duna és az Ipoly mentén találhatjuk meg a Börzsönyben, falunktól délnyugatra, az Ipoly felé fekvő mai Halastó területén, ahol belső tűzhelyes ház alapfalait és cserepeket tártak fel. A Börzsöny azonban, a korábbi évszázadokhoz képest, szinte lakatlannak számított ekkor. S az is maradt hosszú időre, hiszen sem a római korban, sem a népvándorlás időszakában - az 5-9. században - nem népesült be a vidék, csak elszórt telepek jöttek létre.
A falu neve az Árpád-korban Bérsen, Belsun volt. A település nevéhez fűződő - a történelmi alapot nélkülöző - hagyomány szerint a község a német nevét az 1700 utáni német telepesek érkezésekor, (Pilsen, Deutschpilsen) egy Pilsen nevű bányászról kapta. A Nagybörzsöny nevet 1908 óta, a 20. század eleji közigazgatási átrendezéskor kapta, korábban Börzsönynek nevezték. A honfoglaló magyarok valószínűleg csak a 10. század közepétől szállták meg a későbbi Hont vármegye területét. A település első írásos említése az 1138-as keltezésű II. Béla király által kiadott dömösi oklevélben jelent meg. Nem tudjuk, hogy településünk mikor került királyi tulajdonból esztergomi káptalani, majd esztergomi érseki tulajdonba. Ekkoriban magyar jobbágyok mellett német bányászok lakták, akik valószínűleg II. Géza idején, a 12. században érkeztek ide. 1293-ban már érseki birtok volt. Az egyházi földesúr az egykori Hauland vidékéről telepíthette le a tatárjárás után az első német bányászokat, hevéreket, „Krieckhauer"-eket, akik magukkal hozva szaktudásukat és fejlett jogszokásukat, hamarosan felvirágoztatták a települést.
Bányászati tanösvény. Bányászat, öntészet, pénzverés régi metszeteken. Egy bányaakna rekonstrukciója.
Nagybörzsönynek 744 lakosa van. A 2001-es népszámláláskor lakónépessége 880 fő volt, lakásainak száma 352. A lakosság 8,8 %-a vallotta magát cigány, 8 %-a pedig német nemzetiségűnek. A lakosság 57,5 %-a római katolikus, 27,2 %-a evangélikus, 5,7 %-a pedig református vallású volt. A községben cigány és német kisebbségi önkormányzat működik.
A 19. század második felében megszűnt a bányászat Nagybörzsönyben, mely a település fejlődését elősegíthette volna, az egyetlen komolyabb ipari tényező, a fakitermelés, az érseki uradalom, illetve a haszonbérlők kezében volt. S mindehhez ráadásként jött a filoxéra, ami gazdasági rendszerváltozást követelt meg, s egyúttal beszűkültek azok a kereskedelmi és piaci kapcsolatok, melyek Nagybörzsönyt összekötötték a külvilággal, elsősorban a felvidéki bányavárosokkal. A viszonylag kis mezőgazdasági terület pedig nem tudta ellátni a megszaporodott népességet, s ez szintén visszahatott a fejlődésre,
Fakitermelés
tanösvényének táblája
Az esztergomi érsekség nagybörzsönyi birtoka nagyrészt erdőből állt. Az erdő a 19. század közepéig elsősorban az uradalom saját szükségleteit elégítette ki, de 1848-ig a jobbágyság -- mint láttuk -- az úrbéri szerződés értelmében "faizási" joggal, erdőhasználattal bírt. A 19. század második felében az uradalom számára a kiesett jövedelmek leggyorsabb és legbiztosabb bevételt hozó ága az erdőgazdálkodás lett.
A század elejéig a fakitermeléseken csak korabeli módszereket alkalmaztak a Börzsönyben, ami igen lassú és nehéz munka volt, mert a hegyoldalakból láncokba kötve húzták be a fát, vagy pörgetéssel dobálták le, ahol pedig megérte ott, csúszdákat építettek. A Rózsás-patak völgyében a rózsási barak felett még ma is megtalálható egy vastag, kb. 6 cm átmérőjű drótkötél. Ez volt az ún. kötélpálya alapja. De volt a faanyagmozgatásnak még két, részletesebb leírást érdemlő módszere a Börzsönyben, mégpedig az úgynevezett román szánkós közelítés és a faúsztatás.
Mivel az uradalomnak nem volt elegendő tőkéje egy olyan nagy beruházáshoz, mellyel önerőből meg tudta volna oldani a kitermelt fa ipari méretű szállítását, szerződést kötött a Schanzer Fakitermelő Vállalattal. A szerződés értelmében ez a cég végezhette a fakitermelést, ennek fejében 600 milliméteres nyomtávú iparvasutat kellett kiépítenie, ami a szerződés lejárta után az érseki uradalom tulajdonába ment át.
A község 14. században bányatelepülés volt, nem királyi, hanem földesúri bányaváros, gazdag arany-, ezüst-, vasérc-, ólom- és kénkészlettel rendelkezett. Az arany- ezüst- és ólomérc bányászatát már az Árpád-házi királyok idejében kezdték, és az Anjouk idejében folyamatosan fejlődött. A nemesércbányászatra utaló legkorábbi adatok 1312-ből származó feljegyzésekben találhatók. A 15 század elejére tehető Nagybörzsöny bányászatának virágkora. A feljegyzések szerint 1417-ben száz bányász dolgozott a környék bányáiban. A településen német bányászok is dolgoztak, akik általában szakemberek voltak Ha a helyi munkaerőt és ezek kiszolgálóit, valamint családtagjaikat is számba vesszük akkor egy kisebb bányavaros képe rajzolódik ki. E bányásztársadalom összetartó erejét és gazdagságát bizonyítja az, hogy bányásztemplomot építettek egy korább, román korú templom kibővítésével, feltehetően 1417-ben. Ebben a korban a legszámottevőbb bányászat a Fagyosasszony táró környezetében volt. Albert király (1437-1439) halála után lezárult a börzsönyi bányászat virágkora. Erre az időre már valószínűleg lefejtésre kerültek a könnyen hozzáférhető érctestek. A visszaeséshez nemcsak az esztergomi érsek és Borbála királynő között folyó, évekig eltartó elkeseredett perek járultak hozzá, hanem korábban Zsigmond király zsoldjába szegődött husziták rabló hadjáratai is. A bányászat az 1600-as évek elején, majd 1700 és 1770 körül újraindult, de a 18. század végén már megszűnt, valószínűleg a feltárt ércvagyon kimerülése miatt.
1846-ban, majd 1913-ban és 1933-ban ismét kísérletet tettek a nemesfém ércek termelésére. 1949-ben újranyitották a Rózsa, a Ludmilla és a Fagyosasszony nevű tárókat, és egy mélyebben létesített táróval alávájták az ércesedést. Az ismételt kutatások az 1990-es években zárultak azzal, hogy az ércesedés (többek között) 4 tonna aranyat tartalmaz. Erre koncesszió adható, ami azonban környezetvédelmi megfontolások alapján kis valószínűségű. A falu jellegében magyarrá lett, már csak a 60 év felettiek beszélik őseik archaikus, az ország mai területén egyedülálló -- a mai németek számára teljesen érthetetlen -- nyelvét. A helyi eredetű népesség mellett jelentős létszámúvá vált a roma nemzetiség, továbbá egyre több az ország különböző részeiről ide költöző, s itt házat vásárló család, akik felismerték a település és környéke szépségét, s kedvező természeti adottságait.
Nevezetességek és látnivalók
A Szent István-templom román stílusban, vakolatlan kváderkövekből épült, valószínűleg a 13. század első felében. Az építményt kőfal veszi körül.
A Szent Miklós-templom barokk stílusban épült 1782-1788 között.
A Fájdalmas Szűznek szentelt Bányásztemplom gótikus stílusban épült a 14. század első felében. A török hódoltság idején protestáns templom lett. 1710-ben visszakerült a katolikusokhoz majd 1788-ig volt Börzsöny plébániatemploma.
A Bányásztemplom udvarában áll a római katolikus plébániaház támpilléres, tornácos épülete, ami 1754-ben épült barokk stílusban.
Evangélikus temploma klasszicista stílusban épült 1847 és 1852 között Belcsák Károly tervei alapján az 1844-es tűzvészben leégett templom helyére. Oltárképét 1851-ben festette Pesky József, legrégebbi harangja 1857-ből való. Színes üvegablakait 1952-ben készítették. Falán 2007-ben helyezték el a kitelepítettek és a kényszermunkára hurcolt nagybörzsönyiek emléktábláját.
A Tájház egy 17. századi épületben (a egykori bányagazda házában) kapott helyet és többek között a helyi bányászat, bortermelés és kézművesség történetét is bemutatja.
Az 1851-ben épült Antal-féle vízimalom ipari műemlék. A 20. század első felében még négy vízimalom működött a Börzsönyi-patakon, az egyedüliként fennmaradt Antal-malomban malomipari kiállítást rendeztek be.
Erdei vasút - az 1908-ban megnyitott erdei vasutat 1992-ig használták gazdasági célokra. 2002-ben újra megnyitották idegenforgalmi célokra.
2008. május 1. óta látogatható Nagybörzsönyben a szépművészeti fafaragások állandó kiállítása.
A község főterén, a Hunyadi téren állnak az első világháború 76, valamint a második világháború 74 nagybörzsönyi áldozatának emlékművei.
NAGYBÖRZSÖNY >>> TEMPLOMOK > LÁTNIVALÓK > KISVASÚT
------------------
http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagyb%C3%B6rzs%C3%B6ny
http://nagyborzsonyierdeikisvasut.freewb.hu/
http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagyb%C3%B6rzs%C3%B6nyi_Erdei_Vas%C3%BAt
http://www.wolfhaz.gportal.hu/gindex.php?pg=33015206
A Magyar Bányászat Évezredes Története I-III. kötet, Bp. 1996, 1997, 2001. (Kiadó az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület)