Háttéranyag Izraeli utazásunkhoz

Dominus Flevit kápolna története

<< Dominus Flevit <<     

Sok szemléletes és kiváló mű ismerteti a zsidó nép történetét. Itt elsősorban az általam feldolgozott Meistermann könyvre hivatkozom. Az alábbiakban mellékelem az általunk meglátogatott egyes szenthelyek történelmének részleteit ennek a műnek a segítségével.

 

A 12. századtól templom állt a hagyomány szerinti megsiratás helyén, az út északi felén. El Mansurijeh (a Diadalmas) néven mecsetté alakították. Az elmúlt század elején a mecset már romokban volt. 1891-ben a ferencesek kis kápolnát emeltek az út másik, déli felén, csaknem szemben a romos mecsettel. 1901-ben a kápolna mellett temették a földbe Bute márki szívét.

 

A könnycsepp formájú kápolnát A. Barluzzi tervezte, és 1955-ben szentelték fel. A kápolna bejáratánál látható az ősi, bizánci templom mozaikja. Ennek az ősi templomnak a romjaira építették a mai templomot. Az ásatások során sok római sírt is feltártak, valamint egy kerámiával kirakott nagy síremléket és sok bronzkori fegyvert. A leletek azt mutatják, hogy itt már Kr.e. 1500 táján is temetkeztek. (S56;U236)