Egyiptomi utazásunk - Kairó és környéke KAIRÓI ÚT >>> GIZÁBA
REPÜLÉSGyönyörű napsütés volt. Az elmúlt évek során kialakult szokásunk szerint városi autóbusszal mentünk ki a repülőtérre, most a Ferihegy-1-re. Lassan gyűlt össze kicsiny csapatunk, pedig mindössze nyolcan voltunk. Végül is egymásra találtunk. A beszállási eljárás minden probléma nélkül megtörtént. Lelki vezetőnk Bábel Balázs püspök úr volt, ugyanis az utazás egyik célja volt az Egyiptommal kapcsolatos vallástörténeti ismereteink elmélyítése.
Végül mégis csak akarhatta Allah hogy elinduljunk, mert újra kezdték a légikisasszonyok a becsatolási ellenőrzéseket. Indulás előtt a légikisasszonyok látványosan bemutatták a mentési módokat. A vészkijáratoknál állva mutogatták mindazt, amit a hangszórón és fejhallgatón mondtak, valamint a TV képernyőjén vetítettek. Ez szórólapon is látható volt. Megtudtuk: hol van a mentőmellény, hogyan kell felvenni, hol van a légző állarc. Hogyan kell feltépni a vészkijáratot a csúszdához. A feltétlen menekülési biztonság tudatával teltünk el -- mint mindég, ha riogatják az embert, de aztán megnyugtatják a biztos szabadulás mikéntjéről… Csak minderre ne legyen szükség... Vajon a Jó Isten mit tartogat számunkra? … Végre eljött a tényleges indulás pillanata is, félórás késéssel mozgásba jött gépünk, elindultunk.
Repülés közben hirtelen lett este. Magasan szálltunk és gyorsan lement a nap. A gép baloldalán már koromsötét volt, a nyugati oldalon levő ablakokon tűzpirosan látszottak a felhők lenn a láthatáron. Gyönyörű látvány volt. A három órás repülési idő gyorsan elmúlt. Aztán egyszerre csak feltűnt alattunk Kairó. Fentről a hatalmas város kivilágított fényeit, a színes neonokat lehetett látni, és csak sejtettük, hol folyik a Nílus. Óriási város. Később megtudtuk, becslés szerint 17 millió lakója van. A megérkezéskor már teljesen sötét volt, 7,20-kor (ez itt Magyarországon 8,20) simán leszálltunk a kairói repülőtéren.
Hamar végeztünk az útlevélvizsgálattal, nem volt semmi probléma, és már messziről láttuk a "Julianus Tours" feliratot tartó mosolygó arab fiatalembert, aki gyorsan terelt minket a csomagjainkért, majd vezetett ki egy mikrobuszhoz. Itt négy magyar fiatal csatlakozott hozzánk, akik egy másik pesti iroda utasai voltak, ám ugyanaz az arab iroda látta el őket. Ezek egy napig velünk járták Kairót, majd tovább mentek Luxorba és a tengerhez: pihenni, búvárkodni (8 napos volt az útjuk, sok holt idővel, de sok látnivalóval, és árban kb. ugyanennyi, mint a mienk. Viszont mivel sok fakultatív programjuk volt, azt itt Kairóban kellett befizetniük).
A repülőtér kijáratánál már mintát vehettünk az egyiptomi életstílusból: lépten nyomon ránk csimpaszkodott valaki; volt aki taxit kínált, a másik elvezetett volna..., megmutatta volna..., segített volna. A legagresszívebb emberke mindenáron a kiskocsinkat tolta volna. Makacsul toltam félre, nem engedtem segíteni. Csak a végén, a busznál derült ki, hogy az iroda egyik alkalmazottja volt, aki nem baksisért, hanem feladatszerűen segített volna. Mi azonban semmilyen szolgáltatást sem mertünk igénybe venni, mert nem akartunk baksis-ügyletbe keveredni. Kairó, szálloda
A mikrobuszba gyorsan bepakolták a csomagjainkat, majd elindultunk a szállodánkhoz. Nagyforgalmú, soksávos úton robogtunk, az autópálya Kairón is keresztül vezetett. A város nagy, modern épületekkel mutatkozott be, szépen kivilágítva a város. A Nílus hídján átrobogva hamarosan letértünk a sztrádáról, sötét utcákon, időnként kertvárosszerű villák közt, majd keleties rendetlenség közt haladtunk, hepe-hupa, építkezések közt centizett a gépkocsivezetőnk.
A szálloda a Nilus nyugati oldalán, a folyóhoz közel van: Hotel Santana. 8 óra után érkeztünk a hotelbe, gyorsan megkaptuk a kulcsokat és elvonultunk a szobánkba. Szép, tiszta, kétágyas szobákat kaptunk. Elegánsan volt berendezve: klíma berendezéssel, hűtőszekrénnyel, szép fürdőszobával, beépített szekrénnyel, TV-vel, telefonnal, rádióval. Az éjjeliszekrénybe épített vezetékes rádió nem működött, a TV sem, antennája szakadt lehetett. Minden más szabályosan működött. A Santana félig kész szálloda, nagyon szép modern, de a pincéje, ahol a garázs lesz, és az 1. emelet, ahol jelenleg még csak egy fodrásznak titulált üvegkalitka van, az építkezési terület: porral, építési anyagokkal, kopáran, sőt rendetlenül. Aki azonban liften jár ezt nem veheti észre, mert a bejárattól csak ragyogással és renddel találkozik. Kairószerte hasonló tapasztalatunk volt. Ragyogó épülethomlokzatok tündökölnek, de a pince, vagy a földszint, esetleg a tető befejezetlen.
A vacsora 9 órakor volt: tarhonya leves, milánói makaróni, marha szelet, saláta, puding. Sajnos a salátát nem mertük megenni, nagyon féltünk az esetleges fertőzéstől. Az étterem kissé sötét volt, ilyen a hangulatvilágítása. A kilencszemélyes asztalokhoz meglehetősen nehéz volt beülni: nehéz székek, szűk hely tette nehézzé. A falakon igen sok tükör borítás van, ez a teret hatalmassá varázsolja. Vacsora után merészen elindultunk egy sétára a háztömb körül a Nílus irányában. A portás mindenáron taxival kínált volna minket, de mi sétálni akartunk, megismerni a környéket. Az utcánk igen sötét volt, a szomszédban építkeztek, az utcai árusok már a portékáikat rakodták el. Mindenfelé üldögélő, álldogáló, vagy csak guggoló arabokkat láttunk, beszélgettek egymással. Egyik-másik lámpa közelében fiatalok fociztak. Sok rendőr, éjjeliőr volt az utcán. Az egyik magas kerítésen túl, magas pálmafák között mecset körvonalait vehettük ki, másutt valamilyen palota húzódott meg a kertben, itt még fegyveres őr is volt a bejáratnál. A Nílus-parti sétány sem volt különösebben kivilágítva, nagyon kevesen jártak az utcán. A taxik minduntalan megálltak mellettünk, kínálkoztak, hogy elszállítanak minket, de mi udvariasan elhárítottuk ajánlkozásukat. Piramisok (1996. nov. 9.)
Reggel 8-kor misén voltunk Balázs atya szobájában. Lehetett áldozni, ami nagyon jól esett, olyan volt, mintha az emmauszi tanítványok idejében lettünk volna. Mise után gyors reggeli következett az étteremben: svédasztal. Kedvünk és ízlésünk szerint válogathattunk és pakolhattunk. Pontosan érkezett az idegenvezetőnk: Tokár Mária. Kedves, fiatal nő, két nagy lánya van. 1970 óta él itt, angol nyelvet tanít egy szerzetesi iskolában, katolikus, férje kopt keresztény. (Címe: 11231 Egypt Masr - Cairo -- Shoubra El TERA -- 20El Manzara str. -- Facebook címe lehet: )
Beszálltunk a mikrobuszba és az iroda arab idegenvezetőjével együtt Gizába indulunk. Ez a hatalmas darab arab nő, szinte kifejezetten tartózkodó volt. Aránylag kevesett magyarázott, Mária rendszeresen átvette tőle a vezetést és érdekesebb dolgokat is mondott el, mint az arab kolléganője. Az arab nő általában a buszban maradt, és mi Máriával jártuk a látnivalókat. Jobb is volt ez így, de Máriának akkor még nem volt meg az idegenvezetői engedélye, ezért egyedül nem vezethetett. Egyiptomi munkamegosztási stílussal aztán egyikük a jogosítványt, másikuk a gondos segítőkészséget adta az életünkbe.
Ezen a napon a piramisokat néztük meg. Ez az előzetes program változtatását jelentette a négy magyar társunk miatt, Ők ugyanis már este el kellet hogy utazzanak, és az ő Kairói programjuk a piramisok és a múzeum volt A változtatás számunkra semmi hátránnyal sem járt, könnyűszívvel vállaltuk tehát, bár az arabok nagyon félve terjesztették elénk a módosítást. Mindent megtettek, hogy ne érezzünk csalódottságot, és a legjobb benyomásunk maradjon. Ebben oroszlánszerepe volt Máriának, akivel kölcsönösen megszerettük egymást, és nagyon kegyeibe fogadott minket... A piramisok meglátogatása előtt nagyon gyakorlatias feladat várt ránk:
KAIRÓI ÚT >>> GIZÁBA -------------------- http://www.egyptforever.eoldal.hu/
|