|
Rieth József: Anyagvilág - Háttérinformáció Memra - Ige, Isten szava Tartalomjegyzékhez < Világképem < Isten titok I. RÉSZ Jézus születése és életének korai szakasza A bevezetés Jánosnál (Jn 1,1-18) Az első 18 versben található a bevezetés Jézus élettörténetébe. Ezzel a verssel kezdődik: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige". Sokan tudják, hogy az „Ige" szóra használt görög kifejezés a „logosz". Mivel János ezt a speciális „logosz" szót használta, a János evangéliumának legtöbb kommentárja már az elején megmagyarázza, mit jelent a logosz szó a görög filozófiában. Ez néhány vagy több oldalra is terjedhet, de végül is valamennyi a következő megállapításra jut: A görög filozófiában a logosz szónak két jelentéstartalma van, ami az értelem, és a nyelv. S mivel János ezt a logosz szót ezzel a görög jelentéssel használta, a kommentárok azt állapítják meg, hogy Jézus, a görög filozófia ezen jelentéstartalmainak betöltésére jött el. Az értelemre vonatkoztatva, mivel Jézus Istennek a legfőbb ideája (a legfelsőbb gondolata), és a nyelvre vonatkoztatva, mivel Jézus Istennek a legfőbb kifejeződése. Igaz ugyan, hogy jó tudni mindezt, de a legtöbb írásmagyarázó elfelejti, hogy János, foglalkozását tekintve nem görög filozófus, hanem egy zsidó halász volt. Ami valójában az ő gondolataiban volt, az éppenséggel nem a görög filozófia, hanem a zsidó teológia volt. Létezik egy bizonyos teológiai irányvonal a zsidó vallástanban. A rabbinusok a zsidó teológiában kidolgoztak egy koncepciót, a „Memra" címmel. A memra egy arám fogalom, aminek fordítása a „szó" lehet. Amikor János görög nyelven írta meg evangéliumát, szüksége volt egy olyan görög szóra, amivel a „memra" lefordítható. Az egyetlen görög szó, amit erre használhatott, a „logosz" volt. Amikor tehát a logoszról ír, nem a görög filozófia témái szerint gondolkozik, hanem a „memra" zsidó teológiájának témáira gondol. A rabbik a memrával kapcsolatban hat dolgot tanítottak. Mind a hat dolog sorban egymás után előfordul ebben a 18 versben. Az első teológiai igazság a memrával kapcsolatban, a zsidó teológiában: Néha a memra azonos Istennel, néha azonban el van választva Istentől. A rabbik soha nem próbálták meg írásaikban megmagyarázni ezt (a látszólagos) ellentmondást. Hogyan lehetséges, hogy a memra ugyanaz mint Isten, és egyidejűleg Istentől külön is van választva? Egyszerűen azt mondják, hogy mindkét kijelentés igaz, és ezt így meg is hagyják. S pontosan ez az, amit János itt az első versben tesz. Amikor azt mondja, „Az Ige Istennél volt", elválasztja a memrát Istentől, amikor pedig ezt mondja, „Isten volt az Ige", arról beszél, hogy a memra és Isten egy és ugyanaz. Éppen úgy mint a rabbik, János sem próbálja magyarázni ezt az ellentmondást, hanem mindkét kijelentést mint igazakat állítja egymás mellé. Később ezt a trinitás, a Szentháromság témájával kapcsolatban tisztázza irataiban. Amikor a memráról mint az Istentől különválasztottról van szó, nem Istenre az Atyára, és nem Istenre, a Szent Szellemre gondol. Azonban mégis ugyanaz mint Isten, nevezetesen Isten, a Fiú. Csak a Szentháromságról szóló tanítással tudjuk megmagyarázni magunknak ezt a rabbinusi paradoxont. A második teológiai igazság a rabbinusi teológiában a memrával kapcsolatban: A memra volt a ható, működő a teremtésben. Mindig, amikor Isten teremtő módon cselekszik, ezt a memra által teszi. Istennek egyszerűen csak ki kell mondania: „Legyen!", és az létezni fog. Mindaz, ami ma létezik, a memra cselekvése által létezik. A memra nélkül pedig semmi sem létezne és nem is fog létezni. Pontosan ez az, amit János a 3. versben mond: „Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött". János ezt mondja: Minden az Egy által jött létre. Ezért enélkül az Egy nélkül nincs semmi, és nem is lesz semmi. A memra tehát az, és aki cselekszik a teremtésben. A harmadik teológiai igazság a memrával kapcsolatban: A memra éppen így a cselekvő, a ható a megmentésnél. Valahányszor, amikor Isten az Ószövetség történetében megmentést gyakorolt, legyen az fizikai megmentés mint az Egyiptomból való kivonuláskor, vagy legyen az egy szellemi megmentés, ezt a memra által teszi. A memra az, aki cselekszik. A János 1,12-ben ezt olvassuk: „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek, mindazokat, akik hisznek az ő nevében". Ebben a versben azt mondja János, hogy azok, akik hisznek Benne, akik befogadják Őt, Isten gyermekeinek neveztetnek. Azon személy által nyernek szabadítást, Aki a cselekvő a szabadításban. A negyedik teológiai igazság a memrával kapcsolatban A memra volt az az eszköz is, amely által Isten az Ószövetségben láthatóvá lett. Isten olykor látható alakot is öltött. Valahányszor ezt tette, a memra által történt. A keresztyén teológusok szívesen használják a „theofania" szót, Isten látható megnyilatkozásának leírására. De a rabbinusok egy másik fogalmat használtak, - ez a fogalom a „Sekináh". Ezt gyakran kombinálják a dicsőség fogalmával. Ekkor Isten Sekináh-dicsőségéről beszélnek. A Sekináh-dicsőségnek egyik egyszerű meghatározása a következő: „A Sekináh-dicsőség Isten jelenlétének látható megjelenítése". Mindig, amikor a láthatatlan Isten látható lett, mindig, amikor Isten jelenlétét helyhez lehetett kötni, ez a lokalizált jelenlét volt a Sekináh-dicsőség. Ez az Ószövetség eseményei folyamán, a legtöbb esetben három különböző módon történt: egy fény, egy tűz, egy felhő vagy e három kombinációja formájában. Nem ez volt az egyedüli módja annak, ahogyan Isten jelenléte láthatóvá vált, de mindenesetre a leggyakoribb. És mindig, amikor Ő eljött, a memra által jött el. Tehát még egyszer: a memra volt az az eszköz, amely által Isten láthatóvá vált. A János 1,14-ben ezt írja János: „Az Ige (hús)testté lett". Az Ige, amely kezdetben Istennél volt, és ami Isten volt, az emberi történelem egy pontosan meghatározott időpontjában látható formát öltött. De ebben az időpontban ez nem fény, tűz, vagy felhő formájában történt, hanem ekkor (hús)-testté lett. Emberré lett, és János így ír tovább: „...és közöttünk lakott". János itt nem a szokásos görög szót használja a 'lakni' kifejezésére. Egy teljesen más görög szót használ, amely tulajdonképpen nem is görög szó. Héber fogalom volt, amit a görögök vettek kölcsön. A zsidók ezt a „Sekináh" szót használták Isten látható jelenlétének leírására. Amikor a görögök kapcsolatba kerültek a zsidó világgal, találkoztak ezzel a szóval és a jelentése megtetszett nekik, be akarták illeszteni a görög nyelvbe. Ugyanis a görög mitológiában az istenek újra meg újra lejöttek az Olimposzról, és különböző alakban elvegyültek az emberek között. A görögöknek azonban volt egy kis problémájuk, ugyanis egy bizonyos hang hiányzott a nyelvükből. A héberben van egy betű, amely az „s" hangot írja le. Az angolban két betű [sh], a németben három [sch] tölti be ezt a szerepet. A görögben azonban nem létezik ilyen betűkombináció, egy ilyen lágy „s", csak ennek kemény változata. A görögök a „Sekináh" szót hellenizálták. A görög szó e helyen most a „skeinei" és a jelentése nem lakni, vagy élni, hanem sátorozni. Pontosan ez a jelentése annak, amire János gondol. Ez a szó ugyanis az Exodusból [Mózes 2. könyvéből] származtatható. A 2Mózes 40-ben az ÚR dicsősége, a Sekináh-dicsőség felhő formájában szállt le és átment a szentek szentjén, és a következő évszázadokban Izrael népe körében sátorozott, amíg végül Ezékiel idején elhagyta Izraelt (Ez 8-11). Most azonban visszatért a „Sekináh". Nem felhő, tűz vagy fény formájában, hanem (hús)testben, és újra Izrael népe között lakott. És figyelembe kell vennünk, hogy ahogy a rabbinusok, János is összeköti a „Sekináh"-t, ill. „skeinei"-t az Isten dicsőségével: „...és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal" (Jn 144). A Sekináh-dicsőséget rendszerint egyfajta sugárzás veszi körül, fényt sugároz ki, Jézus fizikai teste azonban úgy hatott mint egy kárpit, úgyhogy az Ő dicsőségének világossága rejtve maradt. Amikor az emberek akkoriban látták Jézust, nem nézett ki másként mint más zsidó férfiak. Nyilvános működésének egy bizonyos időpontjában azonban megmutatkozott ez a világosság. Ez a megdicsőülés hegyén történt. Itt átsütött Isten dicsőségének ragyogása a kárpiton: „És szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a Nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a fény" (Mt 17,2). Három apostola látta az Ő dicsősége világosságát, és ezek közül az egyik, János volt az 1,1-18 rész szerzője. Itt tehát mint szemtanú ír. Ezt mondja: „Láttuk az Ő dicsőségét", és ő ezt a megdicsőülés hegyén látta. Éppen úgy, ahogyan a memra volt az eszköz a rabbinusi teológiában, amely által Isten láthatóvá vált, ugyanez történik itt a János által használt „logosz" esetében. Az ötödik teológiai igazság a memrával kapcsolatban A memra a kijelentés eredete. Minden alkalommal, amikor Isten kijelentette magát az embereknek, ez a memra által történt. Amit mi Istenről mindig is tudunk, azt a memra által tudjuk. Ez a megállapítás az Ószövetség sok helyén alapul, ahol azt olvassuk, hogy az ÚR szava eljött az egyik vagy másik prófétához. János ezt írja az 1,18-ban: „Istent soha senki nem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt". János evangéliumának főtémája Jézus, a Messiás, Istennek a Fia. Azonban az egész evangéliumnak két altémája van: Először a világosság és a sötétség közötti konfliktus, másodszor pedig, hogy Jézus azért jött, hogy kijelentse az Atyát az embereknek. Ezért ír le János a többi evangéliumnál sokkal többet arról, amit Jézus mondott és tanított. Jézusnak több prédikációját találjuk meg a János evangéliumában, mint a másik háromban összesen. S ezekben Jézus mindig az Atya természetéről tanított. János e második altéma miatt rögzített egy olyan eseményt, amikor a tanítványok megkérték Jézust: „Mutasd meg nekünk az Atyát." Jézus ezt válaszolta: „Ha engem láttok, látjátok az Atyát". Minden, ami igaz az Atya isteni természetével kapcsolatban, igaz a Fiúval kapcsolatban is. Tehát a Fiú ismerete az Atya ismeretét is jelenti. A Zsidókhoz írt levélben a szerző ugyanerre helyezi a súlypontot: „Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk" (Zsid 1,1.2). Tehát a Fiú a kijelentés eszköze. A hatodik teológiai igazság a memrával kapcsolatban A memra az az eszköz is, amivel Isten megpecsételi az Ő szövetségeit. Isten az Ószövetségben összesen nyolc szövetséget kötött. Ezek közül három általánosságban az emberiséggel köttetett, öt pedig speciálisan a zsidó néppel. Ez az utolsó szempont - a memra annak eszköze, amivel Isten megpecsételi a szövetségeit -, nem kerül olyan világosan kifejezésre, mint a másik öt. A 17. versben azonban található egy utalás (János ezt később az evangéliumában és a leveleiben világosabban is kifejti): „Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg." A törvény időszaka a mózesi szövetségen alapult. A mózesi szövetség az ÚR dicsősége, a Sekináh-dicsőség által került megerősítésre (2Móz 24,15.17). A kegyelem időszaka azonban az új szövetségre alapozódik, amely az Ő kiontott vére által kerül megerősítésre és megpecsételésre. Amikor Jézus meghalt a kereszten, sok más dolog mellett, amelyeket ott tett, 'aláírta' az új szövetséget is. Ebben az értelemben Ő aláírója is egy szövetségnek. Amit tehát János itt, az evangéliuma első 18 versében megmutat, nem az, hogy Jézus a görög filozófia céljainak betöltésére jött el, hanem azért jött, hogy a zsidó messiási reménységet töltse be. Az a hat jellemző, amelyeket a rabbinusok a memrával kapcsolatban kijelentenek, a Názáreti Jézusra vonatkozóan kivétel nélkül beteljesedett. Azokat az állításokat, amelyeket János itt elmond, négy egyszerű pontban foglalhatjuk össze:
Amikor az 1. század zsidó hátterének keretei között mozgunk, jobban megértjük, miért írattak meg egyes dolgok úgy, ahogyan megírattak.
Tartalomjegyzékhez < Világképem < Isten titok ------------------------------ Dr. Arnold G. Fruchtenbaum: A Messiás élete (Központi események zsidó szemszögből) Evangéliumi Kiadó és Ariel Ministries. A könyv eredeti címe: Life of Messiah from a Jewish Perspective. l. http://lexikon.katolikus.hu/L/logosz.html
|