Háttéranyag Izraeli utazásunkhoz
Tabgha - Krollnál
<< Kenyérszaporítás temploma <<
Kineret Tell-el-Oreme régészeti kutatása
163. kép. Kineret-Genezár-Tell-el-Oreme -- 1. Légifelvétel Tell-el-Oreméről (1917) 2. Tell-el-Oreme környéke
Tell-el-Oreme azt jelenti, hogy ,,A kicsiny gát hegye''. És joggal hívják így, mert gátként határolja a Genezár-síkságot észak felől. A mészkődomb keleti oldalára bazaltréteg rakódott. A tó felé meredek falban végződik, annyira, hogy az útnak meg kellett kerülnie és nyugat felől kellett elhaladnia a domb mellett. A nyugati oldalon könnyű megkerülni a dombot, és itt haladt el a Via Maris is észak felé, a Jordán irányába. Ahol a Via Maris felfelé kezd kapaszkodni a domboldalban, ott állt 1920-ig a Hán-el-Minje rom (a kép bal oldalán, a domb aljában látható négyszög), a 14. századból származó karavánszeráj, amely épületnek azonban előzményei voltak. Tőle 300 méternyire dél felé fekszik a Hirbet-el-Minje, a római kastélyrom, amely azonban annyira a föld alá került, hogy az út áthaladt felette.
Genezáreti
tó
Tell-el-Oreme a tó szintje felett 81 m magas. Mivel a lábánál bővízű forrás fakad és az utak révén jó összeköttetései voltak a környékkel, továbbá mint domb védhető hely is volt, érthető, hogy korán lakott hellyé vált. A ráépült város annyira fontos volt, hogy a neve átment a tóra: Kineret. Néhány egyiptomi leletből -- egy oszlopmaradvány III. Tutmozisz fáraó idejéből (Kr. e. 1490--1436), Teje királynő skarabeusbogara, egy kultikus kerámiamaradvány II. Ramszesz idejéből (Kr. e. 1290--1224) -- arra lehet következtetni, hogy Kineret azonos azzal a ,,Knnrt'' várossal, amelyről Tutmozisz városlistája beszél.
Az a feltételezés, hogy Kineret városa Tell-el-Oreme volt, megfelel a Józsue könyvében található városjegyzéknek is, mert délről észak felé haladva így sorolja fel a városokat: Hammat, Rakkat, Kineret (Józs 19, 35). A felszíni leletek és az ásatások azt igazolják, hogy a domb egészen a késő bronzkorig visszamenőleg lakott hely volt. 1923-ban R. Köppel és A. E. Mader tizennégy kutatóárkot vágott, hogy megvizsgálják a domb rétegeit, amelyek 8--15 méteres vastagságban nyugszanak az alapot adó mészkősziklán. A délkeleti oldalon, 70 méteres magasságban a tó szintje felett, az egyik árokban égetett téglákat, keményre döngölt földet és olyan sáncmaradványokat találtak, amelyek nyilvánvalóan a város védelmét szolgálták.
Az 1939-es feltárás során megtalálták az egykori alsóváros egy részét, de a háború a munkálatok folytatását megakadályozta. Az addigi leletek, továbbá egy széleskörű feltárás előkészítő munkálata 1977-ben már lehetővé tették azt, hogy meghatározzák az egykori város pontos helyét és az egymást követő városok időbeli sorrendjét. Ezek szerint a település magva a domb nyugati oldalán volt. Maga a domb dél felé is, észak felé is kissé emelkedik. Délen 60 x 30 méteres, északon 60 x 90 méteres dombtetőt alkot. Az alsóváros a déli dombtetőtől északkeletre épült és észak felé felnyúlott egészen az északi dombtetőig. De a nyugati domboldalban is találtak épületnyomokat. Az egész város területét 200 x 150 méteresre becsülhetjük. A kerámiamaradványok a középső bronzkorból valók, annak jeleként, hogy az első várost Kr. e. a 18--17. században építették fel. Úgy tűnik, hogy a bronzkor következő, késői szakaszában a város élete megszakadt, de a korai vaskorban már újra emberek élnek itt. Valószínűleg ezt a várost már a betelepült izraeliták, Neftali törzse építette. Ettől kezdve a hely folyamatosan lakott volt egészen a 8. századig, amikor az északi ország elpusztult. Akkor a város fallal volt körülvéve, s minden jel arra mutat, hogy III. Tiglat-Pilleszer (Kr. e. 745--726) csapatai rombolták le, és utána nem is épült fel többé. A Királyok második könyvében ezt találjuk: ,,Izrael királyának, Pekahnak idejében Asszíria királya, Tiglat-Pilleszer fölvonult és elfoglalta Ijont, Ábel-bét-Maakát, Janoahot, Kádest, Házort, Gileádot és Galileát, Neftali egész földjét, és elhurcolta őket fogolyként Asszíriába'' (2Kir 15, 29).
A római és a bizánci történeti forrásokban Kineret neve sehol nem fordul elő. A város neve is feloldódott a Genezár névben és a tóhoz, illetve a síksághoz kapcsolódott (vö. Mt 13,34; Mk 6,65). A zsidók hagyományában él a Gennoszar nevű város emléke, amit Kinerettel azonosítanak és a Talmud többször is említi. Az arabok és a középkori zarándokleírások tanúsága szerint a város a Genezár-síkságon épült. Valószínűnek látszik, hogy ez a római korszakban a síkságra épített város, Ginnoszar (Genneszar) olvasztotta magába az egykor a dombon álló Kineret emlékét.
A domb déli oldalán a tó parti sávjától homokpad különít el egy különálló kis tavat, mely vizét a domb oldalában fakadó Ain-et-Tine = Füge-forrásból kapja. Ennek közelében kell keresnünk Genezárt, Kineret örökösét. Egy vízvezeték, csatorna és fürdő maradványai tanúskodnak arról, hogy a római korban itt lakott hely volt.
A tó partja
Most a domb keleti oldalán is vezet egy út, a tabghai zarándokházba. Ettől a háztól mintegy 800 méternyire van a Hétforrás vidéke, a Kenyérszaporítás temploma és Péter primátusának kápolnája (l. a 182. képet).
164. kép. A tópart a Hétforrással és a Genezár-síkság
A képen látható partszakasz a Hétforrástól Magdaláig tart. Magdala a Vádi-el-Hammam torkolatánál fekszik, s éppen mögötte magasodik a Hattin. A nyugati part elég meredek, az északi oldalon viszont három patak: a Vádi-el-Hammam, a Vádi-er-Rabadije és a Vádi-el-Amud völgyéből érkező patakok feltöltötték a tó öblét, és aránylag nagy, termékeny parti síkságot alakítottak ki. A Talmud azzal magasztalja a Genneszár-síkság termékenységét, hogy azt mondja: gyümölcsei olyan gyorsan érnek, amilyen gyorsan fut a szarvas.
A kép hozzánk közel eső oldalán a Hétforrás vidéke látszik, jobb széle (egy sokszögű torony alapfalainak egyik részlete) a legnagyobb forrás (Q2) fölé épített bizánci torony maradványa. Lenn a parton áll az et-Tabgha-i zarándokház és tőle délnyugatra emelkedik a Tell-el-Oreme (vö. a 163,2. képpel).
182. kép. A Hétforrás vidéke
Három evangéliumi esemény kapcsolódik a Hétforrás környékéhez: a boldogságok, a kenyérszaporítás és a feltámadt Üdvözítő megjelenése (l. a 164. képet).
Annak az útnak az északi oldalán, amely Kafarnaum felől jön és észak felől halad el a Hétforrás felett a domboldalban, van a Boldogságok barlangja. A kenyérszaporítás templomának alaprajzába berajzoltuk az első templom fekvését. Az út déli oldalán lévő Kenyérszaporítás-templom (a nagy bizánci épület) magába foglalja az ősi templomocskát. Közvetlenül a tó partján áll a Megjelenés-templom. A sziklalépcsőket csak hozzávetőlegesen jeleztük e templom mellett. Az összes források az Ali Sejk nevű mészkődomb nyugati és déli oldalából fakadnak. A legbővízűbbet, az Ain-et-Tabghát -- másik nevén Birket-Ali-ed-Dahert (Q2) -- nyolcszögletű építmény veszi körül. Alig látszik ki a földből az épület, amely a bizánci időkből származik (vö. 164. kép). E sokszögletű víztoronynak legnagyobb átmérője 22,8 m. Eredetileg húsz lépcsője volt, de ezekből most csak tíz van meg. Általános a vélemény, hogy ez az a forrás, amelyet Josephus Kafarnaum-forrásnak mond: ,,Az enyhe éghajlat mellett a vidék termékenységéhez hozzájárul egy bővízű forrás is, amelyet az ott lakók Kafarnaum-forrásnak neveznek'' (Zsh. III, 10, 8).
<< Kenyérszaporítás temploma <<
--------------------
http://www.felfedezesek.hu/index.php?content=felfedezesek&cid=1&id=215