Háttéranyag Izraeli utazásunkhoz:
Izrael története
Ábrahám lehetséges útja az Ígéret Földjére -- A pusztai vándorlás feltételezett útvonala -- Izrael földje
A zsidók őseinek megjelenése Izrael területén a Biblia elbeszélése alapján az i. e. 2. évezred első felére tehető. A történet szerint Ábrahám ősatya családjával és félnomád törzsek egy csoportjával kijött a mezopotámiai Urból majd Harránból, és hazát keresett. Ezek a nomád vándorok azonban nem hagytak maguk után vándorlásaikról tárgyi történelmi emléket.
Az ókori Izrael történetéről a szó tulajdonképpeni értelmében csak az i. e. 13. századtól lehet beszélni. A régészeti leletek és korabeli írásos emlékek alapján az i. e. 13. század végén Palesztinában egy letelepedett népet találunk, amelyet többek között hébereknek hívtak. A Palesztinában letelepedett héberek tizenkét törzs szövetségének szervezetében éltek.
Az egységes Izraeli Királyság első uralkodója, Saul nem építette ki az állami élet intézményeit, a törzsszövetség szokásai megmaradtak, csak állandó hadsereg alakult ki. Saul kb. Kr. e. 1025-1005 között uralkodott, majd Dávid került az ország élére, aki kb. Kr. e. 1005-970 között uralkodott. Dávidot fia Salamon követte a trónon, aki kb. Kr. e. 970-931-ig uralkodott. Ő a Moria hegyén felépítette a zsidóság legfontosabb helyét, a jeruzsálemi Első Templomot, amely Jeruzsálemet a Jahve-kultusz központjává emelte. Salamon halála után a királyság kettészakadt, helyén két jelentéktelenebb, egymással versengő állam alakult ki. Kr. e. 722-ben Izrael királyságát elfoglalták az asszírok és a népet elhurcolták. Júdea később babiloni uralom alá került (Kr. e. 597), a világi és vallási vezetőket száműzték Babilonba (Babiloni fogság), ekkor rombolták le a Salamon által emelt első Jeruzsálemi Templomot. Hosszú ideig királyság volt a ketté szakadt ország mindkét felén, majd Kr. e. 597-ben, Jeruzsálem elfoglalása után II. Nabú-kudurri-uszur babiloni uralkodó Babilonba hurcoltatta Júda népének előkelő rétegét. Az úgynevezett „babiloni fogság” i. e. 536-ig tartott. Perzsa, majd görög uralom következett.
A zsidók IV. Antiokhosz Epiphanész (Kr. e. 175–164) szeleukida uralkodó idején a Makkabeusok vezette szabadságharcban (Kr. e. 168–165) felszabadították Júdeát. A Hasmoneusok uralma után a rómaiak a történelmi Izrael, római nevén Palaestina területén négyes fejedelemséget (tetracha – negyed fejedelemség) alakítottak ki. A félprovinciális helyzet kedvező volt a zsidóság számára. A fejedelemségek élén egy-egy zsidó származású tetrarcha („negyedes fejedelem”) állt. Kr. u. 6-ban Izrael területét Augustus császár közvetlen római uralom alá vonta Iudaea provincia néven, amelynek élére római helytartót állított. 66-70 körül a rómaiak ellen zsidó nemzeti felkelés tört ki, amit a zelóta mozgalom tagjai vezettek. A zsidó-római háború során a rómaiak porig rombolták Jeruzsálemet. Palesztina végleg római provinciává lett. 132-138 között újabb Róma-ellenes, hazafias felszabadító mozgalom bontakozott ki, amelynek Bar Kohba és Akiba rabbi voltak a vezetői. A rómaiak ezt az utolsó felkelést is leverték és kegyetlenül megtorolták. Ezzel kezdődött meg az izraeli törzsek (mind a tizenkét törzs) majd 2000 éves diaszpóralétbe sodródása, melynek napjainkban az alija (a zsidók Izraelbe történő visszatelepülése) tűnik végleg véget vetni.
Az izraeli államot 1948. május 14-én alapították meg. Az ország a történelmi Júdea és Izrael, ókori zsidó királyságok területén helyezkedik el. Lakóinak nagy része izraelita vallású zsidó, akik a szétszóratás 1850 éve után többnyire a második világháború és az európai holokauszt után vándoroltak vissza a térségbe. A lakosság további jelentős részét arabok alkotják, akik az ókori zsidó államiság megszűnése után települtek be tömegesen a 7. században. A szomszédos államok és Izrael között a 48-as újjáalapítás óta szinte folyamatos a harc. A muszlimok elfoglalták a vidéket 636-ban.
Az egykori Izrael földjén is kisebbségben maradt a zsidóság. A több száz éve tartó, változó intenzitású üldöztetések kényszercselekvésekre kényszerítik a zsidókat. Ezekben az időkben még az asszimilálódásban látták a megkülönböztetések elkerülésének leghatékonyabb módját, de a szegregálódás (társadalmi elkülönülés) elkerülhetetlen maradt. A 19. században főként Palesztinában, Európában és Oroszországban újraéledő „túltengő” nacionalizmus és az egymást érő pogromok hatására – a század közepétől – kialakul a cionizmus eszméje.
A cionizmus zsidó nemzeti mozgalom és ideológia, amelynek célja egyrészt a történelmi Izrael területén egy zsidó állam megalakítása, illetve helyreállítása, másrészt a zsidó érdekek védelme a világ más országaiban. A cionizmus definíciója ma sem végleges és a követői között sem egységesen elfogadott, tehát egy folyamatosan fejlődő, és – minden más nemzeti szervezkedéshez hasonlóan – szélsőségektől sem mentes mozgalomról van szó.
A Hatnapos háború
A cionizmus szó a Cion szóból ered (="Sion"). A Cion szó először Sámuel próféta könyvében jelenik meg. Cion Jeruzsálem egyik erődítményének a neve. Miután Dávid elfoglalta Jeruzsálemet a jebuzitáktól, Cion helyén épült fel "Dávid városa". Cion szimbolikusan nem csak Jeruzsálemet, hanem az egész országot jelenti a zsidók számára (ld. 137. Zsoltár). A zsidók a diaszpórában sem feledkeztek meg Sionról, a középkorban írta Jehuda Halevi "Cion énekeit". A mozgalom előfutárai voltak: Jehuda Alkalay szarajevói származású rabbi, a lengyel származású Kalischer rabbi, a magyar származású Natonek József rabbi, és Moses Hess filozófus. A "cionizmus" szót először N. Birnbaum használta, a mozgalomról azonban először a Dreyfus-per nyomán született Judenstaat, Herzl Tivadar műve beszél. Ezt tekintik a cionizmus alapművének.
1897-ben gyűlt össze az I. Cionista Világkongresszus Bázelben, és megalakult a Cionista Világszervezet. Herzl így írt naplójában: "Bázelben megalapítottam a zsidók országát, s ha most még nevet is ezen valaki, várjatok 5 vagy legfeljebb 50 évig és meglátjátok". Az ITO Jewish Territorialist Organisation bírálta a cionista világszervezet terveit. E szervezetet Izrael Zangwill alapította 1905. A cionista vezérek között akkor többen voltak, — így Zangwill is — akik nem tartották alkalmasnak Palesztinát arra, hogy ott épüljön fel a zsidó nép otthona. Mikor 1905. a VII. cionista kongresszus kimondotta, hogy szilárdan áll a Bázeli program alapján, többen kiváltak a cionista szervezetből és megalapították az ITO-t, amely az üldözött zsidók számára egy autonóm területet keresett. Az ITO vezetősége tárgyalásokat is folytatott különböző területekről (Galveston, Texas, Argora), de eredménytelenül. A cionizmus politikai sikereinek következtében később az ITO vezetői ünnepélyes nyilatkozatot tettek, mely szerint hajlandók a zsidó Palesztina felépítési munkájában részt venni. Ez a nyilatkozat automatikusan maga után vonta az ITO megszűnését.
A cionizmus prominens magyarországi képviselője a Magyarországi Cionista Szövetség (MCSZ), amely a magyarországi cionista szervezetek intézményes kerete. Az MCSZ még a Horthy-korszakban, 1927-ben alakult, és megalakulása óta tagja a Cionista Világszervezetnek (héberül: Hisztadrut Hacioni Haolamit). Az MCSZ a második világháború előtt, a német csapatok 1944. márciusi bevonulása előtt törvényes keretek között működött, és fontos szerepet játszott a zsidó fiatalok nevelésében és oktatásában. A náci megszállás idején szerepet vállalt a zsidó ellenállásban és életmentésben. A világháború után berendezkedő kommunista diktatúra, annak ellenére, hogy legfelső vezetői (mindenekelőtt Rákosi Mátyás pártfőtitkár) maguk is zsidók voltak, 1949-ben betiltotta a Szövetséget. Tagjai ekkortól illegalitásban tevékenykedtek, és a lehetőségekhez mérten mindent megtettek a zsidó identitástudat megőrzéséért.
1947: ENSZ-közgyűlés határozata: egy zsidó és egy arab állam létrehozása Palesztinában. Felosztási terv: 7 körzet (3 zsidó, 3 arab, és Jeruzsálem, mint nemzetközi zóna)
1948. május 14: Izrael Állam létrejötte -- David Ben Gurion. Brit csapatok kivonulása, szomszédos arab országok azonnali támadása (Egyiptom, Szíria, Libanon Jordánia, Irak), mely izraeli győzelemmel és területszerzéssel végződött (Ny-Galilea, Ny-Jeruzsálem, Negev). A háború következménye: palesztin menekültek (800000 fő kb.). A palesztinai arab lakosság a háború előtt, alatt elhagyta lakhelyét -- önként vagy kényszerből --, azóta menekülttáborokba tömörülve várják, hogy helyzetük végre megoldódjon. Helyileg: a Gázai-övezetben, Ciszjordániában, Dél-Libanonban és Szíriában. Az ENSZ ekkor hozta létre Segély és Munkaügyi Irodáját, és élelmet, ruhát, oktatást biztosít a táborokban.
1964: PFSZ létrejötte (Palesztin Felszabadítási Szervezet). Arab vezetők hozták létre, egyfajta ernyőszervezet a palesztinokat szolgáló különböző társaságok, félkatonai szervezetek számára. Céljuk hazájuk visszaszerzése, egyedüli önrendelkezési jog megszerzése, és gyakorlatilag Izrael megsemmisítése. (Bár akkoriban “hatékonyabb” volt a Jasszer Arafat vezette El Fatah nevű gerillaszervezet.)
Jasszer Arafat a palesztinok nemzeti hőse egy falfirkán és fényképen
1967: hat napos háború.
1973: jóm kippuri háború (engesztelés napja a zsidóknál).
PFSZ: az arab államfők határozata szerint a palesztin arab nép egyedüli törvényes képviselője lett, céljuk a függetlenség és az autonómia. ENSZ-ben megfigyelői státust kapott.
1978-79: Camp David - egyiptomi-izraeli békeszerződés. Menahem Begin (Izrael) és Szadat (Egyiptom) között, Carter (USA) segítségével. Így Egyiptom elismerte Izrael állam létét (az arab államok ezért elítélték és kizárták az Arab Ligából.)
1982-ig Egyiptom fokozatosan visszakapta a Sínai-fsz egészét.
1982: Izrael D-Libanoni inváziója a PFSZ ottani felszámolására.
1987-94: Intifáda - (”lerázás”) Palesztin felkelés a zsidó megszállás ellen. (PFSZ)
1994: jordán-izraeli békeszerződés (Jordánia ezzel elismeri Izrael állam létét) Jichak Rabin (Izr.), Huszein (Jord.), Clinton (USA)
2000: izraeli egyoldalú kivonulás D-Libanonból Camp David II.
Jeruzsálem 1948-ig jordán fennhatóság alatt 1949-es fegyverszünet kettéosztja: nagyobb újváros Izraelé, óváros Jordániáé (3 vallás szent helyeivel: Siratófal - zsidó, Szikla-mecset, al Aksza-mecset - arab, Szent Sír Bazilika - keresztény. 1967: Izrael az óvárost is elfoglalja, zsidó lakosság betelepítése - lakótelepek Fővárossá nevezik ki, de sok ország nem ismeri el jogilag. (Hivalatosan Tel Aviv a fővárosuk) Golán
------------------------
http://hu.wikipedia.org/wiki/Izrael