Rieth József: Útiemlékek

Római látogatásunk 1998 - Hitoktatók zarándoklata

 

Tartalomjegyzékhez  <<<  Utazások - Magyar utak - Külföldiek - Elmaradt utak - Időrendben - Útikereső     

A Hitoktatói Felügyelőség meghívta hitoktatóit és koordinátorait egy 1998. április 13-19 közötti olaszországi zarándokútra. Utunk során a hitoktatással szorosabb kapcsolatban álló szentekkel (*) ismerkedtünk és a hozzájuk kapcsolódó fontosabb városaikat (**) látogattuk meg. Utunk első napján Veronába mentünk, ahol első szállásunk volt, másnap Siennába látogattunk el, ahol Sienai Szent Katalin életével ismerkedtünk. Rómából aztán április 18-án hazafelé utazva ismét Veronában szálltunk meg és ekkor foglalkoztunk Szent Zénóval

*Szentek, akikkel foglalkoztunk: Szent Ágnes,  Assisi Szent Ferenc, Szent Bonaventura, Loyolai Szent Ignác, Szent Julian, Szent I. Kelemen pápa, Nursiai Szent Benedek, Szent Pál apostol, Szent Sebestyén, , Szent Skolasztika, Szent Szilveszter pápa, Sienai Szent Katalin, Szent Zénó  

**Városok, ahol látogatást tettünk: Firenze, Greccio, RómaSienna, Subiaco, Verona

Odaút - Róma - Subiaco és hazaút

 

"Boldog az az ember… akinek szíve zarándokútra készül" (Zsolt 84, 6)

 

1998. április 13. (Húsvét hétfő) 

 

                 A meghívás a családtagoknak is szólt, így nagy örömmel jelentkeztünk. Reggel 5 órakor tervezték az indulást a Szent István Bazilika főbejárata előtti parkolóból.

 

                Már napokkal előbb megnéztük, hogy mikor indul az első Metró, így nem szükséges taxival mennünk, viszont időben kell érkeznie a metrónak, hogy még éppen odaérjünk. Szerencsére fél 5-kor nyitották a Metró bejáratát és mi pontosan, időre odaértünk. Már ott nyüzsgött a társaság, néhányukkal már továbbképzéseken találkoztam, így nem éreztem olyan nagyon idegennek magam. Beszálltunk, és öt óra hét perckor kigördültünk a Szent István térről.

 

 

                MAGYARORSZÁG

 

             Udvardy György (Gyuri) atya -- hitoktatási felügyelő -- utunk szervezője és vezetője először mindenkit üdvözölt, majd bemutatta két pilótánkat: Reisz György és Fazekas Imre urakat (az ő kezükre volt bízva időnk, biztonságunk, mindenben segítségünkre lesznek). Autóbuszunk kényelmes, légkondicionált. [D28] (A hazai útszakasz.)

 

                 Megbeszéltük, hogy ez a hét a "Fehér-hét" lesz, az utunk pedig az "Öröm-út". A zarándokút során szent hitoktatók nyomában fogunk járni, tőlük igyekszünk tanulni, példájukat követni. Az úthoz egy kis füzetet is kaptunk, ebbe vannak összegyűjtve a hét szentmiséinek olvasmányai, énekei, imái.

 

                 Hét óráig mindenki pihent, vagy reggelizett, az autóbuszban nagy csönd uralkodott, majd elmondtuk a reggeli zsolozsmát. Utána következett a bemutatkozás annak érdekében, hogy mindenki megismerje az utastársakat és elinduljon egy közösség kialakulása. Sokan jöttek csoportosan a XI. kerületi Szent Gellért óvodából, a legtöbben pedagógus végzettségű hitoktatók, egyikőjük szociális gondozó. A férjek egy része szintén hitoktató, de vannak orvosok, közgazdász, szakács, művész, stb. foglalkozásúak, akik mint "tartozékok", házastársuk kíséretében jöttek (Zsóval együtt). A legtöbben sok gyermekkel büszkélkedtek, de vannak 9, 8, 6 unokás nagyszülők is. A Szent Imre plébániáról fiatalok  jöttek, de a legtöbb az idős vagy középkorú koordinátor. Egyikőjük például fogyatékosok hitoktatója (ő a "Doki atya" munkáját folytatja).

 

                 Körmenden álltunk meg először pihenni, levegőzni, majd 8 óra 50 perckor Rábafüzesnél hagytuk el országunkat. Több mint egy órát várakoztunk az osztrákoknál, mert egy előttünk lévő -- román, vagy talán szlovén -- csoportot kiszállítottak a buszukból. Végül, a hosszú várakozás után minket minden cirkusz nélkül tovább engedtek.

 

 

AUSZTRIA

 

                Ausztria gyönyörű, mint ahogy már megállapítottuk máskor is és megcsodáltuk az ápolt kerteket, utakat, házakat. Utunk nyírfa és fenyőfa erdők mellett vitt el az autósztrádán. (Az osztrák útszakasz.) Magas hegyek és apró települések itt-ott. Kicsit borongós az idő, hol kisüt a nap, hol pedig száguldó felhők takarják el. Még havas hegyeket is láttunk. A gyönyörködés aztán egy időre abbamaradt, mert Isten felé fordultunk, a dicsőséges rózsafüzért imádkoztuk el. Zsuzsó minden tizedet más szándékra ajánlott fel, főleg három betegért, akiknek sorsát a Jó Istenre és a Szűz Anyára bízta, felajánlva értük az egész út minden fáradtságát, kényelmetlenségét, fájdalmait.

 

          Fél tizenkettőkor Twimberg és Wolfsberg között megeredt a hó. Közben hosszú alagutakon haladtunk át, majd dombok és szép parasztházak között vitt a négysávos utunk. Valamivel 12 óra előtt megálltunk egy pihenőben és ebédszünetet tartottunk. Voltak asztalok padokkal ahova leült aki akart, de mi inkább a tájat néztük egy magas vas-kilátóból. Csövekből, lemezekből volt összehegesztve. Érdekes szerkezet volt, több lépcsővel, bizarr figurákkal. Élénk színekkel volt kifestve, szinte a primitív művészek és a graffitik stílusát utánozva. A felületeken, lépcsőkön olvasható volt az itt élt és dolgozott polgármesterek, püspökök, művészek neve. Hideg szél fújt ott fönn, de a kilátás gyönyörű volt. Beláttuk az összefutó völgyeket, a vékonyan havas hegyoldalakat és tetőket.

 

                 Az osztrák honlapok az alábbiak szerint ismertetik a kilátót: "Der Künstler Giselbert Hoke (geboren 1927) war es, der im Jahr 1986 den Auftrag erhielt, den entstehenden Turm am A2-Rastplatz Twimberg kurz nach der Abfahrt Bad St. Leonhard Fahrtrichtung Klagenfurt zu gestalten.

 

                Es ist schließlich der „Sonnenturm“ aus stählerner Konstruktion geworden, der nun – stolze 24 Meter hoch – über genau 83 Stufen zu einer Aussichtsplattform führt. Blickt man bereits bei der Begehung nach oben, so erblickt man über sich die überaus kunstvolle Verewigung der größten Persönlichkeiten Kärntens aus den Bereichen der Kunst, Musik, Literatur, Politik und Kirche, die dort eingraviert und gestaltet sind.

 

                Die Sonne steht dabei am höchsten Punkt als weiteres wichtiges Symbol für das Kunst- und Kulturschaffen des Landes. Ihr und den zahlreichen gotischen und romanischen Kirchtürmen des Landes ist das begehbare Kunstwerk von Professor Giselbert Hoke gewidmet. Mit bis zu 100 Besuchern täglich ist der Sonnenturm im Lavanttal zu einem Publikumsmagneten für Gäste auf der Durchreise geworden." (http://www.lovntol.at/sehenswuerdigkeiten/sonnenturm-a2-twimberg) Auf dem Weg nach oben prangen in Tafeln die Namen von Kärntner Bischöfen, Regenten, Dichtern, Künstlern und Musikern und am höchsten Punkt die Sonne als Symbol für das Kunst- und Kulturschaffen. (http://www.kleinezeitung.at/k/kaernten/lavanttal/4035289/Lavanttal_Der-Sonnenturm-wird-jetzt-saniert

 

               Aztán beszálltunk a buszba és tovább robogtunk. Elmélkedés következett. Gyuri atya felolvasta Péter első leveléből (1 Péter 13-16.) "Hivatás az életszentségre" című részt és pár gondolatot mondott: az ember az úton lehet vándor vagy zarándok.

 

                Különbség: a vándor ember szerencsét keres, tovább megy, egyetlen cél irányítja keresni a szerencsét, nem kötelezi el magát. Ez látszólag jó, de valójában mégis rossz. Nincs otthona.

 

               A zarándok embernek pontos célja van, hite, meggyőződése: célba lehet érni. Mindent meg is tesz, hogy elérje. Tud választani, dönteni. Sokszor próbatételeken megy keresztül. Nem a boldogság megtalálását, nemcsak egy értéket keres, hanem Jézus életét követi, amire Ő hívott minket és amit bemutatott.

 

               Jézus találkozik Magdolnával. Az asszony sír, eltűnt a Mester. Az Úr megszólítja: "Ne félj! Legyőztem a halált!" Nekünk sincs okunk félni, ő ugyan nem adott receptet, hogy kiiktassuk a szenvedést, de vállalja a mi sorsunkat. Meghalt, de feltámadt! Felesleges aggódnunk a félelmek miatt. A zarándoknak nincs oka félni, el kell dobni a félelmeket, hogy mi van otthon és mi lesz az úton.

 

               A Szűz Anyának óriási szerepe van: szívében hordta az Igét, részt vett a szenvedésben, és a kereszt alatt Édesanyánk lett.

 

 

                OLASZORSZÁG              

 

              14 óra 10 perckor nagy hóviharban léptük át az olasz határt. (Olasz út Paduáig.) Pillanatok alatt betakarta a fákat, hegyoldalakat, háztetőket. Akkora nagy pamacsokban hullott, mint decemberben szokott. Erős szél vágta a havat. Az utat hókotró gépek tisztították. Minden fehér, itt a tél! 3 órakor elhagytuk a dolomitokat és a hóból az esőbe jutottunk. Ahogy haladtunk délre kezdett kiderülni az ég és a vidék is lassan síkra fordult. Oszlik a felhőzet és 5 órára már telibe süt a nap. Közben, hogy gyorsabban teljen az idő, a zarándok-füzetből dalokat tanultunk. Lassan tudtunk csak haladni, mert vége a Húsvétnak és mindenki hazafelé tartott, így azután a  forgalmi dugóban araszoltunk. Késésben voltunk, ezért most Páduába nem mentünk (elmaradt a városnézés), hanem igyekeztünk "egyenesen" a szállásunkra, Veronába. Az "egyenes" sietségünk nagyon görbére sikerült, 40 kilométeres kerülővel értük el a várost, úgy látszik, erről a sztrádáról különleges ismeretek birtokában sikerül csak letérni. Már korábbi utunkon is csak hosszas tévelygés után tudtunk célhoz érni a Garda tó mellé. Veronát elérve sem voltunk szerencsésebbek.

 

         Csak hosszú "városnézés" után találtuk meg szállásunkat. A városmagot ki kellett kerülnünk, és szinte az egész várost megkerültük -- szűk utcácskákon tekeregve -- mire célhoz értünk. (Prospektus)

 

         Centro Pastorale Mons. Carraro

                Lungadige Attiraglio, 45

                37124 Verona

                Tel.: 045/915423-915877 (Fax: 045/8301929)

 

             Két és háromágyas szobáink vannak, valamilyen ifjúsági szállóhoz hasonlít. Mindenki elrendezkedett a jéghideg szobákban, majd szentmisére mentünk a kis kápolnába. Vacsorát készítettünk és gyorsan lefeküdtünk.

 

1998. április 14. (kedd)

 

              Derült reggelre ébredtünk és az óránk csörgésére. Finom reggelit kaptunk, és 7 óra 50 perckor már indultunk Sienába. Útközben felhők gyülekeztek és fenyegettek bennünket. Elmondtuk a reggeli zsolozsmát. Téptünk a sztrádán. Mellettünk nagy szőlők, szépen művelt területek. Állnak szép sorban a karók a szőlővesszők mellett. Közben mondtuk a rózsafüzért és énekeltünk, dicsőítettük Istent. Ez teszi igazán zarándokúttá ezt az utunkat. Egyik útitársunk felkészült Siennai Szent Katalin életének bemutatására. Nagyon szép volt amit elmondott. Engem két dolog ragadott meg: Katalin szívet cserélt Jézussal (tanuljuk meg tőle!) és két mondat egyik írásából " Önismeretből fakad a hála, hálából a türelem, a türelmes ember örömmel várhatja az örök életet." "Az isteni Gondviselés az örökké égő tűz, amely nem hamvad el, elolvasztja a jeget és tüzet gyújt a szívben!"

 

               Féltizenkettőkor megérkeztünk Siennába egy rövid látogatásra. Csak benyomásokat szereztünk a városról, de ezek a benyomások alaposak.

 

              Negyed háromkor már indultunk is tovább Greccioba, ahol Assisi Szent Ferenc felállította az első betlehemet egy barlangban. Hegyes-dombos vidéken haladtunk. A házak a dombok tetején épültek. Némelyik szinte várkastély kinézetű. Minden üde zöld: virágzó fák, aranyeső, lila akác, pálma és fenyő látható. Útközben Szent Ferencre emlékezünk. Még egy viccet is meghallgatunk a három különböző színű habitust (csuhát) hordó ferences rendről. Vidám nevetés töltötte be a buszt. Nemcsak savanyú hitoktatók és papok ülnek itt. Szent Ferenc a pápától azt a feladatot kapta, hogy hozza rendbe az egyházat. Meglátogattuk Greccio kolostorát, mely egy hegy oldalába települt, régi remetebarlangok köré. Az ember át tudja érezni a szent remeték életéből sugárzó erőt.

 

               Kanyargós úton felfelé haladva megérkeztünk a greccioi kolostorhoz.. Magasan fenn a hegyen sziklára-ba épült. (majdnem mint a Meteorák). Sok lépcső vezet fel a kolostorhoz, ahova szuszogva felkapaszkodtunk. Gyönyörű kilátás tárult a szemünk elé. Bementünk az épületbe. Láttuk Ferenc celláját, ahol egy sziklán  félig ülve aludt. Láttuk a volt társai celláit a maguk egyszerűségében. A 13. cella Szt. Bonaventuráé volt itt asztalka is állt, ahol műveit írta. A barlang,ahol az első élőszemélyekkel eljátszott betlehemi jelenet létrejött, még látható, a kis kápolna lehetett a nézőtér. Ma is élnek itt ferences atyák. Szép, nagy templom áll a kolostorban, itt volt a szentmisénk. Faragott keresztút a falakon, hátul színpadszerűen kiképezve a születés, a pásztorok, a háromkirályok, a gyermekgyilkosság jelenetei fából kifaragva  (fél méteres szobrok), és hol itt, hol ott gyullad ki a fény, egy-egy jelenetre felhívva a figyelmet. Nagyon érdekes és szép.  Sajnos mise után már sietni kellett a buszunk várt lent a szikla alatt. Az egész  kolostor, az itt töltött idő nagyon lélekemelő és megindító volt.

 

                Hét óra után indultunk tovább, robogtunk Róma felé. Sötét este, fél tízkor hajtottunk be a Szent István-ház udvarába. Jó volt újra látni az öt éve itt töltött kellemes napokra emlékeztető épületet, a portát, az ebédlőt, a kápolnát, ahol ministráltam és Jézussal mindennap találkoztunk. Genovéva nővér kedves, mozgékony alakja hiányzott a portáról, de ő már máshol él. Most is egy határozott, tapasztalt, udvarias nővér rendezett el minket. Bernadett nővér és két kis fiatal, de már fogadalmat tett segítő nővér látja el a portai ügyeletet és áll a vendégek szolgálatára. Más személyzet is biztosan van (takarító, konyhai), de őket nem láttuk. Kaptunk egy több ágyas szobát, amit elcseréltünk egy kétágyasra. A többiek lázas helyezkedésbe kezdtek, ágyakat hurcoltak a szobák közt, sőt emeletek közt. Végül sikerült minden házaspárt és csoportot összehangolni. Villámgyorsan lefeküdtünk. (Utunk folytatása)

 

Odaút - Róma - Subiaco és hazaút

 

Tartalomjegyzékhez  <<<  Utazások - Magyar utak - Külföldiek - Elmaradt utak - Időrendben - Útikereső     

------------------