Háttérismeret a "GYERMEKKOROM" című anyaghoz:

FRISNYÁK Zsuzsa

A Tisza szabályozás és kára - Tisza szabályozás

 (Tartalomjegyzékhez  --  Gyermekkorom)     < TISZA TÖRTÉNETE < -SZABÁLYOZÁSA > -ÉLETE >    

 

A Tisza-szabályozás és kára             A szabályozás és kára - Zavaros víz és hibák - „Szakértők” és közvélemény - Belvizek, szivattyúk - Kitekintés

 

 

Európa legnagyobb folyamszabályozásának célja a Tisza ősi árterületeinek ármentesítése és mezőgazdasági művelés alá vonása volt. A szabályozás megkezdése (1846) előtt a Tisza rendkívül kiterjedt ártérrel (összesen 1 millió 200 ezer hektár, melyből 220 ezer hektárt egész évben víz borított) rendelkezett.

 

A szabályozási munkák megkezdése előtt két koncepció versengett egymással, Vásárhelyi Pál (1795–1846) és Pietro Paleocappa (1789–1867) olasz mérnök munkái. Vásárhelyi az ármentesítés célját az árhullámok gyors levezetésével vélte elérhetőnek. Elképelése szerint ehhez a folyó esését kellene megnövelni, amit az éles kanyarulatok levágásával (átmetszés) vélt megvalósíthatónak. Vásárhelyi a Tisza teljes hosszán összesen 101 átmetszést javasolt. Paleocappa mindössze 15 átmetszést tartott szükségesnek, ezeket is döntően a Tisza Tokaj alatti szakaszán. Ő az ármentesítést elsősorban töltések építésével tartotta megvalósíthatónak.

 

   

Átvágások                                             Vezérárok                                                                    

Paleocappa és az időközben meghalt Vásárhelyi terve felett éles harc indult meg. Paleocappa elképzelésének hívei lehetetlennek tartották, hogy a Tisza lomha folyása az átmetszésekkel lényegesen meggyorsítható lenne. Vásárhelyi tervének pártolói pedig tagadták, hogy a töltések képesek lennének a Tisza vizét maguk között tartani. A két terv közötti harc eredményeként 1850-ben a Tisza szabályozására alakult Középponti Bizottmány „Vásárhelyi és Paleocappa rendszerét összeegyeztette”. Ezek után a folyó teljes hosszában elkezdődtek az átmetszések és a töltésépítési munkálatok.

 

 

A szabályozási munkák leglátványosabb részét az átmetszések képezték. A folyó útjának lerövidítése, esésének megnövelése érdekében az éles kanyarulatokat mesterséges meder segítségével levágták, kiegyenesítve ezzel a folyó vonalát. Az új meder építése során csak egy ún. „vezérárkot” ástak ki, amelyet a folyó romboló ereje idővel kimélyített, kiszélesített. A munka méreteit jól érzékelteti, hogy az összesen 112 átvágás révén a folyó hossza 40%-kal rövidült meg (1212 km helyett 729 km).

 

 

 

Zavaros víz – mérnökök hibái             A szabályozás és kára - Zavaros víz és hibák - „Szakértők” és közvélemény - Belvizek, szivattyúk - Kitekintés

 

A Tisza és mellékfolyóinak szabályozása nyomán a folyó természete megváltozott, s ez a változás előre nem látható következményekkel járt. A folyó megrövidült, esése megnőtt, emiatt nőtt a Tisza által szállított hordalék mennyisége is: a folyó vize zavarosabbá vált. Jelentősen nőtt az évi vízszint-ingadozás. A Közép-Tiszán a folyó maximális vízállása 2–3,5 méterrel megemelkedett, a kisvízszint 2–2,5 méterrel alacsonyabb lett. A kisvízszint jelentékeny süllyedésével megszaporodtak a hajózás akadályai. A Közép-Tiszán a meder túlszélesedett, új zátonyok alakultak ki, mert a meder a kemény agyagrétegek miatt nem tudott mélyülni.

 

 

A Tisza-szabályozás úttörői nem számoltak azzal, hogy más a folyó természete a Tokaj feletti szakaszon és más Szolnok, de főként Szeged alatt. Amíg a folyó viszonylag gyorsan kimélyítette a vezérárkokat a felsőbb, nagyobb esésű szakaszokon, addig ez a folyamat csak igen lassan játszódott le Szolnok alatt. Ennek következtében a Felső-Tiszán gyorsan leszaladó árhullámok megrekedtek a Közép-Tiszán, s ott egymásra torlódtak. A szegedi árvíz (1879) előtt a Szolnok–Szeged közötti szakaszon 11 átvágásból 2, a Szeged–Titel közötti ugyancsak 11 átvágásból csupán 1 képződött ki teljesen. A tervszerűtlenül, „össze-vissza” megépített töltések eredményeképpen a Tisza ártere hol összeszűkült, hol kitárult. A meder vízlevezető képessége rosszabbodott.

 

E tényezők együttes hatására 1876 és 1895 között a Tisza és mellékfolyóinak völgyében minden korábbinál nagyobb árvizek söpörtek végig, s nem egy esetben az ár addig nem veszélyeztetett területeket is elért. Az árvízszint magassága Szegednél 1855–1970 között a következően alakult: 1855: 687 cm, 1860: 670 cm, 1867: 722 cm, 1876: 786 cm, 1879: 806 cm, 1881: 845 cm, 1888: 847 cm, 1895: 884 cm, 1919: 916 cm, 1932: 923 cm, 1970: 961 cm.

 

„Szakértők” kontra közvélemény             A szabályozás és kára - Zavaros víz és hibák - „Szakértők” és közvélemény - Belvizek, szivattyúk - Kitekintés

 

A Tisza menti gátak építését a társulatok 1868-ra fejezték be. 1868–1888 között a növekvő árvízszintek miatt 48 esetben szakadtak át a töltések. Az országot leginkább az 1879. évi szegedi árvíz rázta meg: 2–4,5 méter magas árhullám zúdult a városra. A közvélemény felháborodásának csillapítására és az ellenzék leszerelésére a kormány külföldi szakértőket kért fel a Tisza-szabályozás műszaki felülvizsgálatára. A szakértők részletesen elemezték jelentésükben a töltésépítések és átmetszések építésében elkövetett hibákat: a nemzetközi gyakorlattól eltérően a Tiszán nem az alsó szakasztól fölfelé haladva hajtották végre az átmetszéseket; a töltésépítéseknél a Felső-Tiszától indulva folyásirányban kellett volna haladni; a töltések magasságának meghatározásához hibásan a szabályozás előtti legnagyobb árvizek magasságát vették alapul.

 

A szegedi árvizet követő szakértői jelentés és a többi elemző értékelés világossá tette, hogy a Vásárhelyi és Paleocappa-féle koncepció „összeegyeztetése” és ennek folyamatos módosítása révén, a Tisza-szabályozás eddigi munkái szakmailag megalapozott koncepció és egységes műszaki terv nélkül készültek. 1880-ban egyes ármentesítő társulatok kimutatták, hogy „az ármentesítés ma már többe van, mint amennyit a megmentett terület ér”. Az ismétlődő árvizek miatt „a Tisza-völgy birtokossága itt a völgy alsó részén rég túl van azon, hogy az ármentesítés reá nézve gazdászatilag sokkal előnyösebb lenne”, mert a föld megműveléséről szó sem lehet, s a helyzet nem más, mint rablógazdálkodás – írta 1881-ben egy névtelen röpirat szerzője.

 

Ilyen körülmények között az egyetlen reális célt Hieronymi Károly 1888-ban a következőképpen fogalmazta meg: „Ki kell nyíltan mondani, hogy abszolút biztonság nincs és nem is szerezhető meg. Az elérhető eredmény az, hogy a gátszakadások sokkal ritkábban fognak előfordulni, s az áradások okozta károk minimumra fognak leszállíttatni. De mivel a töltések építésén kívül más módunk nincs a folyó ártereinek mívelhetővé tételére, aközött kell választani, hogy vagy megszerezzük töltések építésével azt a biztonságot, amelyet jól épített, gondozott és árvíz idején védelmezett töltések nyújtani képesek, vagy tűrjük a folyónak kiöntéseit, úgy, mint azokat a szabályozás előtt tűrni kellett. A választás csak az lehet, hogy építsük ki a töltéseket és szállítsuk le ez által az árvizek kártékony hatását arra a minimumra, amire azokat emberi tudomány, igyekezet és szorgalom leszállítani képes.”

 

Az 1876–95 közötti árvizes időszak hatására a folyamszabályozási munkák egységes és műszakilag megalapozott terv alapján folytatódtak. A fejlesztési program kidolgozása Kvassay Jenő (1850–1919) nevéhez fűződik. Megállapította, hogy a Tisza vízjárásának egyensúlyát megzavarták, s az árvizek gyors levonulása érdekében a Tisza alsó és középső szakaszán a megépített átmetszéseket ki kell bővíteni. Az 1879. és 1881. évi árvizek hatására vízjogi törvény (1885: XXIII. tc.) született, majd egy év múlva megszervezték a vízrajzi szolgálatot is, melynek egyik feladata az árvízi előrejelzés lett. A következő nagy árvíz hatására a vízügy egységes irányítására létrehozták az Országos Vízépítészeti és Talajjavító Hivatalt. Ezzel a folyamszabályozás egységes irányítás alá került.

 

 

Belvizek, szivattyúk             A szabályozás és kára - Zavaros víz és hibák - „Szakértők” és közvélemény - Belvizek, szivattyúk - Kitekintés

 

A szabályozás kezdeti évtizedeiben nem számoltak azzal sem, hogy a töltések akadályozzák a bennük felgyülemlett csapadék és a feltörő belvizek lehúzódását a folyómederbe. Így a mélyebben fekvő területek elvizesedtek. Emiatt az ármentesítő társaságoknak újabb feladatot kellett programjukba iktatni: a belvízmentesítést, illetve erre a munkára külön belvízmentesítő társulatok is alakultak. A belvízmentesítő munkálatok az 1870-es években kezdődtek. Eleinte a már megépített töltéseket átvágva próbálták a belvizeket a folyóba vezetni, ez a módszer azonban kevésnek bizonyult: belvizeket összegyűjtő csatornákat, zsilipeket kellett építeni. A zsilipeket azonban csak akkor lehetett megnyitni, ha a Tisza vízállása alacsonyabb volt, mint a csatornákban felgyülemlett vízé. Magas vízállás esetén ezért szivattyúzni kellett. A Tisza völgyében 1919-ig összesen 12 477 km belvízcsatorna készült el. Így immár az egyre kiterjedtebb belvízcsatorna-hálózat rendszeres karbantartásáról is gondoskodni kellett: a csatornákban növő gaz kaszálása, az iszap kiemelése, a töltések javítása, magasítása állandó feladatot jelentett.

 

 

Kitekintés             A szabályozás és kára - Zavaros víz és hibák - „Szakértők” és közvélemény - Belvizek, szivattyúk - Kitekintés

 

Vizsgálva a Tisza szabályozásának és ármentesítésének történetét, szembetűnő, hogy a munkálatok mindig egy-egy katasztrofális árvizes korszak (1876–95, 1912–42, 1962–75–80) hatására kaptak új lendületet.

 

1905-ben (nem kis megelégedéssel) írta évi jelentésében a Földmívelésügyi Minisztérium: „A Tisza folyónak az 1850-es években megbolygatott egyensúlyi állapota nagyban és egészben ismét normális helyzetbe jutott.” A nem sokkal azután bekövetkezett árvizek feledtették ezt a véleményt.

 

Az 1920–30-as évek fordulójának Tisza vidéki szárazságai viszont azt a nézetet alakították ki az 1930-as évek közepére, hogy Magyarország éghajlata megváltozott, és ez annak köszönhető, hogy a tiszai és körösi szabályozás miatt eltűntek a nagy, nyílt vízfelületek. Ezzel akkoriban a képviselőház is foglalkozott. E nézettel a szakemberek nem értettek egyet. Korbély József 1937-ben megjelent könyvében a Tisza egyensúlyi helyzetét úgy értékelte, hogy az 1919. és az 1932. évi áradások bebizonyították: sikerült egy egyensúlyi helyzetet elérni. „Magasabb szinten ugyan, mint elődeink gondolták és nagyobb költségek árán, mint kezdetben számítgatták.”

 

Mindezek ellenére 1970-ben újabb áradás jött, minden idők legnagyobb tiszai árvize pusztított.

 

A szabályozás és kára - Zavaros víz és hibák - „Szakértők” és közvélemény - Belvizek, szivattyúk - Kitekintés

 

 (Tartalomjegyzékhez  --  Gyermekkorom)     < TISZA TÖRTÉNETESZABÁLYOZÁSA > -ÉLETE >    

---------------------

http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/historia/87-02/ch06.html