Háttérismeret a "GYERMEKKOROM" című anyaghoz:

OSZTRÁK "ÖRÖKÖSÖDÉSI" HÁBORÚ 1741-1748

 

(Tartalomjegyzékhez  --  Gyermekkorom)       30 éves h. < Pfalzi h. < Spanyol ö.h. < Lotharingiai ö.h.    

 

Már az első sziléziai háború kirobbanásával világossá vált a korabeli Európa hatalmasai számára, hogy az osztrák Habsburgok trónjait öröklő Mária Terézia nehéz helyzetbe került mind a Habsburg Birodalomban magában, mind a Német-római Birodalomban. Ráadásul mindkét területen trónkövetelőként jelentkezett Károly Albert bajor választófejedelem. További három választófejedelem is területi követeléseket kezdett el hangoztatni, és ugyancsak készen állt, hogy azokat fegyver által érvényesítse.

 

Ilyen körülmények között XV. Lajos francia király is kedvezőnek találta az időt, hogy tovább gyengítse a Habsburg-ház hatalmát és jobban megszilárdítsa saját európai befolyását. Ezért a bajor választófejedelem trónigényének támogatójaként jelentkezett, bár korábban maga is elismerte a leányági Habsburg-öröklési rendet. Példáját Európa több más uralkodója is követte, így Spanyolország, Savoya, Nápoly-Szicília királya egyaránt szembefordult a még trónra sem lépett Mária Teréziával.

 

A francia diplomácia ekkor lázas tevékenységbe kezdett, hogy a Habsburg-hatalmat orosz szövetségesétől is megfossza. Ennek eredményeként 1741-ben belehajtotta a Svéd Királyságot egy újabb oroszellenes háborúba.

 

Más vonatkozásban ugyancsak sikeres volt a francia diplomácia: Anglia királya semlegességre kötelezte magát, hannoveri választófejedelemként viszont a bajor választófejedelem császári trónigénye mellett nyilatkozott. Mindenesetre az angol-francia gyarmati és tengeri ellentétek miatt a háború kezdetén kinyilvánított angol semlegesség eleve törékenynek ígérkezett.

 

Mária Terézia háborúi

 

Miután a diplomáciai erőviszonyok egyértelművé váltak, megszólalhattak a fegyverek. A francia király nem látta szükségesnek, hogy a még trónra sem lépett Mária Teréziának hadat üzenjen. Pusztán a Passau térségében szövetségesekre váró 25 000 fős bajor hadsereg megsegítésére állított ki és indított német-római birodalmi területre egy 40 000 főből álló segélyhadsereget. Első lépésként ezt is elegendőnek vélte, hiszen míg ő 224 gyalog- és 140 lovasezredet tartott fegyverben, Mária Terézia alig 52 gyalog- és 40 lovasezredre számíthatott.

 

A továbbiakban újabb és újabb hadseregeket küldött ki XV. Lajos a határain túlra, hogy mielőbb kedvező hatalmi helyzetet teremtsen. Amikor 1741 szeptemberében a 40 000 fős francia hadsereg kiért az Inn folyó vonalára és egyesült a bajor hadsereggel, egy másik 40 000 fős francia hadsereg azonnal Vesztfáliában nyomult előre, egy harmadik 10 000 fős francia hadsereg Osztrák-Németalföldre tört be, végül egy negyedik, ugyancsak 10 000 fős francia hadsereg az itáliai Habsburg-birtokokra rontott rá, és ott egyesült egy 20 000 fős expedíciós spanyol hadsereggel.

 

Mária Terézia szempontjából legveszélyesebbnek az a körülmény látszott, hogy a bajor-francia egyesült haderő könnyedén és ellenállás nélkül nyomult előre a Felső-ausztriai, majd az Alsó-ausztriai Főhercegségben, és ágyúlövésnyire megközelítette a birodalmi székvárost, Bécset. Mária Terézia és udvara sietősen menekült.

 

Bécs azonban váratlanul megmenekült. II. Frigyes Ágost választófejedelem (egyébként III. Ágostként lengyel király is) 30 000 fős hadserege élén Csehországba tört be, és Prága irányába nyomult előre. Nehogy a szövetséges, ám mégis rivális uralkodó megelőzze, Károly Albert bajor választófejedelem bajor és francia seregeit sietve észak felé, ugyancsak Csehországba vezette tovább. Így a két szövetséges egyesült erővel foglalta el 1741. november 26-án a fővárost, Prágát, ahol tíz nap múlva a cseh rendek a bajor választófejedelmet Vll. Károly néven királyukká választották.

 

1742. január 24-én az uralkodó, aki egymaga rendelkezett a bajor és a cseh vokssal, a szász, a brandenburgi, a pfalzi, a hannoveri választófejedelem, a kölni, a mainzi, a trieri választóhercegérsek jóvoltából német-római birodalmi választófejedelmi gyűlésen elnyerte a császári koronát is.

 

Mária Terézia, akit mindössze a Magyar Királyságban emeltek trónra, ebben a számára kétségbeejtő hadi helyzetben egyetlen sikernek azt könyvelhette el, hogy az első sziléziai háborúban kötött fegyverszünet árán hadvezetése egy közel 30 000 főnyi hadsereget tudott Alsó- és Felső-Ausztriába juttatni, s ez kiszorította onnan a mintegy 10 000 megszálló francia katonát.

 

1742-ben a hadi események továbbra is kedvezőtlenül alakultak a magyar királynő számára. Az előző év végén Csehországban téli szállásra tért francia erők április 19-én elfoglalták a nyugati határon levő Éger (Cheb) erődjét, és ez a hátországgal való szilárd összeköttetés biztosítását jelentette. A fegyverszünet lejártával folytatódott az első sziléziai háború is. Nem maradt más hátra, mint gyors békekötés súlyos áldozatok árán a porosz királlyal.

 

Ezzel viszont mód nyílt a Habsburg-erők átcsoportosítására, a francia és bajor hadak elleni sikeres fellépésre. A császári-királyi csapatok körülzárták Prágát és a várost megszállva tartó 24 000 francia katonát. Mindenesetre egy sietve Csehországba küldött 40 000 főnyi francia felmentő hadsereg manővereivel lehetővé tette, hogy a körülzárt francia haderő Prágából elvonuljon. Prága 1743. január 2-án került újra Habsburg-fennhatóság alá, ezt követően a cseh rendek immár Mária Teréziát koronázták királyukká.

 

Az 1743-as hadműveleteket további erőeltolódások határozták meg. A Szász Választófejedelemség különbékével kivált a Habsburg-ellenes kioalícióból. II. György pedig, aki nemcsak hannoveri választófejedelem, hanem - ami ennél lényegesen fontosabb - angol király is volt, hozzásegítette Mária Teréziát egy 17 000 fős birodalmi hadsereg kiállításához. Így a német-római birodalmi hadszíntérre helyeződött át a hangsúly.

 

A Habsburg-erősítések beérkezte után június 27-én II. György csatát vállalt Dettingennél, és vereséget mért a franciákra, akik kénytelenek voltak visszavonulni a Rajnához. A császári-királyi hadsereg, a amelynek élén Lotharingiai Károly herceg állt, ugyancsak a Rajnához szorította vissza a bajorországi francia csoportosítást.

 

A hadi sikerek hatására a szeptember 18-i wormsi egyezménnyel Anglia és Savoya királya szabályos koalícióra lépett a magyar királynővel, amelyhez még az évben Szászország választófejedelme is csatlakozott.

 

Most már a Francia Királyság került nehéz helyzetbe, egyenesen Elzász és Lotharingia védelméről kellett gondoskodnia. Az 1744-es hadjárat megkezdése előtt XV. Lajos immár formálisan is hadat üzent a magyar királynőnek és az angol királynak. Döntő hadműveletet Osztrák-Németalföldön kívánt kezdeményezni, azonban erős összpontosításokat rendelt el a Rajna-vidéken, a Moselle-mentén és Itáliában is.

 

Miközben a francia király hadseregével sorra foglalta el a határmenti osztrák-németalföldi erődítményeket, a császári-királyi hadvezetés továbbra is a Rajna mentén igyekezett döntésre vinni a háborút. Ez végül is arra kényszerítette XV. Lajost, hogy július közepén hadai élén a fenyegetett Elzász és Lotharingia megsegítésére siessen. Sőt diplomáciai sikert elérve, belehajtotta II. Frigyes porosz királyt a második sziléziai háborúba, és ezáltal sikerült a Rajna-vidék tehermermentesítését elérnie.

 

A háború menetében 1745-ben ismét jelentős fordulat állt be. Január 20-án a váratlanul elhalálozott bajor választófejedelemből német-római császárrá lett VII. Károly. Utóda, lll. Miksa József az április 22-i füseni különbékében annak fejében, hogy Mária Terézia elismerte bajor választófejedelemségét, lemondott a császári trónnal kapcsolatos igényéről és minden területi követeléséről.

 

Ennek ellenére a még egyidejűleg folyó osztrák örökösödési és a második sziléziai háborúban a császári-királyi, birodalmi és a szövetséges hadak alulmaradtak, így május 11-én a Fontenoy melletti csatában a f:rancia hadseregtől is vereséget szenvedtek.

 

A további harccselekmények idején megszületett a titkos angol-porosz konvenció, amely egyrészt véget vetett a második sziléziai háborúnak, másrészt Mária Terézia férjének, II. (Lotharingiai) Ferenc toscanai nagyhercegnek a császárrá választását eredményezte.

 

A két koalíció között azonban 1746-ban az itáliai és a németalföldi hadszíntereken tovább folytak a hadműveletek. Közben még az előző esztendőben a francia uralkodó Stuart Károly trónkövetelő angliai partratételével is kísérletezett. Ő azonban hadseregével vereséget szenvedett, és az angol hajóhad a francia tengeri kötelékeket szétszórta. Ezzel szemben a németalföldi ellenséges csoportosítás ellen az 1746. október 11-i rocoux-i csatában francia győzelem következett be. Ugyanakkor Itáliában egész évben csak egymást kerülgető manőverezés folyt.

 

Előző évi sikerüket a németalföldi hadszíntéren a franciáknak 1747-ben sikerült elmélyíteniük, miután egy sor erődítményt elfoglaltak, majd a július 2-i lawfeldi csatában is győzelmet arattak. Ezt követően a francia király formálisan is hadat üzent az ellenséges koalícióhoz tartozó Egyesült Németalföldi Tartományoknak, és mélyen benyomult hadaival az ellenséges országba. Szeptember 16-án még Bergen op Zoom erődjét is birtokba tudta venni a francia hadvezetés.

 

A szemben álló koalíció csupán diplomáciai sikert könyvelhetett el, éspedig azt, hogy az előző évben megkötött újabb osztrák-orosz egyezmény szellemében I. Erzsébet cárnő - miután véget ért svéd háborúja - immár hajlandó volt a fegyveres segítségnyújtásra.

 

 

Amire azonban 1748-ban az orosz segélyhadak kiértek a nyugat-európai hadműveleti területre, a két szemben álló koalíció belefáradt a hosszú háborúba. Már április 30-án aláírták Aachenben az előzetes békét, majd ugyanott október 18-án véglegesen véget vetettek a háborúnak.

 

A nyolc esztendei harc csupán annyi változást hozott Európa hatalmi rendszerében, hogy a Habsburg Birodalom átengedte a Nápolyi-Szicíliai Kettős Királyságnak a Pármai és a Piacenzai Hercegséget, továbbá a Savoyai Királyságnak egy kisebb területet a Milánói Hercegségből. Mária Terézia újólag megerősítette a második sziléziai háborút lezáró békét, vagyis Sziléziának a Porosz Királyság számára való átengedését. Az addig szemben álló koalíciós hatalmak ezzel szemben ismét elismerték a Habsburg-ház leányági trónutódlási rendjét, ennek megfelelően Mária Terézia Habsburg birodalombeli, valamint I. (Lotharingiai) Ferenc császár német-római birodalombeli uralmát, birtokaik jogosságát. A további megállapodási pontok ugyancsak a szembenállás megszüntetését kívánták demonstrálni. Így a francia király kötelezettséget vállalt az angol trónkövetelő kiutasítására, egyes németalföldi erődök kiürítésére, míg az angol király néhány észak-amerikai gyarmati területnek a francia király számára való átengedésére.

 

(Tartalomjegyzékhez  --  Gyermekkorom)       30 éves h. < Pfalzi h. < Spanyol ö.h. < Lotharingiai ö.h.    

--------------------

http://mek.oszk.hu/01200/01267/html/09kotet/09r03f14.htm

http://hu.wikipedia.org/wiki/Osztr%C3%A1k_%C3%B6r%C3%B6k%C3%B6s%C3%B6d%C3%A9si_h%C3%A1bor%C3%BA