Háttérismeret a "GYERMEKKOROM" című anyaghoz:

Pfalzi örökösödési háború

 

(Tartalomjegyzékhez  --  Gyermekkorom)       30 éves h. < Pfalzi h. > Spanyol ö.h. > Lotharingiai ö.h.    

Dátum: 1688. szeptember 24 – 1697. szeptember 20.

Helyszín: Spanyol-Németalföld, Piemont, Franciaország, Rajna-vidék (Pfalz, Baden), Portugália, Spanyolország, Írország, Észak-Amerika

Eredmény: Ryswicki béke (1697).

Harcoló felek egyik részről: Francia Királyság, Ír Királyság (jakobiták), Skót Királyság;

           másik részről: Habsburg Birodalom, Holland Köztársaság, Anglia, Spanyol Királyság, Savoya és Piemont, Svéd Királyság és mások

Parancsnokok az egyik részről: XIV. Lajos király, Vauban márki, Luxembourg hercege, Villeroi hercege, Duras hercege, Lorge hercege,

                                                 Boufflers hercege, Nicolas de Catinat, Noailles hercege, II. Jakab angol király; a

           másik részről: III. Vilmos király, Waldeck hercege, III. Frigyes, Lotaringiai Károly, Badeni Lajos, Bajor Miksa, II. Viktor Amadé, XI. Károly király,

Haderők egyik részről: 420 000 katona, 119 hadihajó; másik részről: 350 000 katona, 189 hadihajó

A pfalzi örökösödési háború (1688–1697), más neveken az Augsburgi Liga háborúja, a Nagy Szövetség háborúja vagy kilencéves háború 1688-ban robbant ki, amikor XIV. Lajos francia király magának követelte elhunyt sógora, II. Károly pfalzi választófejedelem örökségét, és csapatokat küldött a Pfalzi Választófejedelemségbe. Franciaországgal szemben az Augsburgi Liga szövetsége vonult fel, amelyet 1685-ben a Német-római Birodalom, a Spanyol Királyság és a Savoyai Hercegség hozott létre, ehhez Bajorország, Brandenburg, a Pfalzi Választófejedelemség, Portugália, Szászország, Svédország és a Holland Köztársaság (az Egyesült Tartományok), majd 1689-ben Anglia is csatlakozott.

 

A fő hadműveletek a Rajna mentén, Pfalz és a Baden területén folytak, de a háború kiterjedt Spanyolországra, Észak-Itáliára, Írországra és az észak-amerikai gyarmatokra is. Az európai háborút főleg nagy ostromműveletek jellemezték (Philippsburg, Mainz, Mons, Namur, Charleroi, Barcelona), ritkán került sor nagy nyílt ütközetekre (fleurusi és marsagliai csata). 1696-ra a hadviselő felek kimerültek, és 1697-ben megkötötték a ryswicki békeszerződést, amelyben Franciaország megszerezte Elzászt és Strassburgot, de többi hódításairól le kellett mondania. Az 1701-ben kitört spanyol örökösödési háború a pfalzi háború közvetlen folytatásának tekinthető.

 

 

A háború előzményei

 

Franciaország győzelmesen került ki a devolúciós háborúból (1667–1668) és az ezt követő francia–holland háborúból (1672–1678). XIV. Lajos, a „Napkirály” Nyugat-Európa leghatalmasabb uralkodójává vált, és további hódításokat tervezett. Az egyesítési háború (1683–1684) során XIV. Lajos kiterjesztette és biztosította országának északi és keleti határait. 1684-ben, amikor megkezdődött a Szent Liga háborúja (1684–1699), XIV. Lajos nem akart csapatokat küldeni titkos szövetségese, az Oszmán Birodalom ellen, de a pápa kívánságára a regensburgi békeszerződésben 20 éves fegyverszünetre kötelezte magát Nyugat-Európában. 1685 októberében Lajos visszavonta a nantes-i ediktumot. A menekülésre kényszerülő hugenottákat a szomszédos protestáns államok fogadták be, akik elfordultak Franciaországtól, és Anglia szövetségét keresték. A Franciaországgal szomszédos német fejedelemségek veszélybe kerültek.

 

I. Károly Lajos pfalzi választófejedelem (1617–1680), V. Frigyes választófejedelemnek, a „téli királynak” (1596–1632) fia stabil politikai szövetséget kívánt kiépíteni hatalmas szomszédjával, a Francia Királysággal. Ennek érdekében leányát, Elisabeth Charlotte hercegnőt (1652–1722), akit a német történelem Liselotte von der Pfalz néven ismer, még 1671-ben feleségül adta Fülöp orléans-i herceghez (1640–1701), XIV. Lajos francia király öccséhez, XIII. Lajos kisebbik fiához. A politikai érdekházasság azonban visszafelé „sült el”. 1685-ben, amikor I. Károly fia és utódja, II. Károly pfalzi választófejedelem (1651–1685) elhunyt, XIV. Lajos – sógornőjének, Erzsébet Sarolta orléans-i hercegnőnek tiltakozása ellenére – igényt támasztott a Pfalzi Választófejedelemségre (németül: Kurpfalz, franciául Palatinat du Rhin). A Napkirály önmagát jogellenesen Erzsébet Sarolta örökösének jelentette ki annak dacára, hogy a házassági szerződés megkötésekor lemondott minden ilyen irányú követeléséről. A pfalzi trón jogos örököse, a Wittelsbach-ház katolikus Pfalz-Neuburg ága, amely Düsseldorfban uralkodott, visszautasította Lajos követelését.

 

A konfliktus másik forrása Köln választófejdelmének, a Wittelsbach-házból származó, franciabarát Maximilian Heinrich hercegérseknek (1621–1688) öröksége volt. XIV. Lajos saját birtokának tekintette a szomszédos kisállamot. Amikor a hercegérsek 1688 júniusában elhunyt, Lajos presszionálta a kölni székeskáptalan (Domkapitel) tagjait, hogy utódjául Wilhelm Egon von Fürstenberget (1629–1704), Strassburg franciabarát érsekét válasszák meg. I. Lipót német-római császár ezzel szemben Joseph Clemens bajor herceget (1671–1723), szövetségesének, II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem testvéröccsét pártfogolta. Mivel egyik párt jelöltje sem tudta megszerezni a szükséges 2/3-os többséget, a döntést Rómára bízták. A franciaellenes érzelmű XI. Ince pápa 1688. augusztus 26-án a bajor Joseph Clemenset nevezte ki Köln hercegérsekévé.

 

A rajna-vidéki hadműveletek helyszíne (a mai Németország térképén)

 

Az első nagyobb szabású hadművelet 1688. szeptember 27-én kezdődött, Philippsburg erődjének bekerítésével. Az erődöt egyetlen, főleg újoncokból álló császári ezred védte, Maximilian von Starhemberg tábornok parancsnoksága alatt. Mindössze 8 tisztjük volt, köztük a parancsnok unokaöccse, Reichard von Starhemberg alezredes. A 30 000 főnyi francia haderő főparancsnoka maga a trónörökös, Lajos királyi herceg (le Grand Dauphin, 1661–1711) volt, a várostromot Vauban márki, a hírneves hadmérnök–marsall irányította. A franciák 52 nehéz ostromágyút és 24 mozsárágyút vonultattak fel. Az ostrom október 1-jén kezdődött. Október 10-én rohamot indítottak, de a védők erős tüzében elakadtak. A francia utászok a védők gyilkos tüze ellenére október 20-ra feltöltötték az erőd vizesárkát. A következő rohamnál elesett a külső erődvonal. Október 26-án Vauban elrendelte a végső rohamot a központi erőd ellen. Október 30-án kimerült védők szabad elvonulás fejében megadták magukat. November 1-jén Starhemberg 1 500 emberrel és 6 ágyúval elhagyta az erődöt. Jelentős mennyiségű hadianyag jutott a franciák kezére. Az ostrom során mindkét oldalon kb. 600–600 katona esett el. Az Ulmba érkező Starhemberg grófot a bécsi Haditanács elé idézték, de a vizsgálat során tisztázta magát.

 

1688. október 15-én Louis-François de Boufflers marsall (1644–1711) 20 000 emberrel ostromgyűrűt vont a stratégiai fontosságú Mainz erődje köré. A nemrég korszerűsített és jelentősen megerősített erődrendszer hosszú ostromot is kiállt volna, de a pacifista Anselm hercegérsek (1622–1695) kapitulált. A „Birodalom kulcsa” csaknem egy évre francia kézre került.

 

 

Mainz visszavívása

 

A francia támadás hírére I. Lipót császár azonnal birodalmi háborút (Reichskreig) hirdetett. 1689-ben Anglia, Savoya és a Holland Egyesült Tartományok csatlakoztak a Habsburgok által vezetett Augsburgi Ligához, ezzel megalakult a „Nagy Szövetség” (Große Allianz, Grand Alliance). A császár és a német fejedelmek 1689-re mintegy 100 000 főnyi haderőt vonultattak fel a Rajnához. Három hadtestet alakítottak III. Frigyes brandenburgi választófejedelem, Lotaringiai Károly herceg, és II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem parancsnoksága alatt. Feladatuk Mainz visszafoglalása, a Svábföldet és Baden megvédelmezése volt.

 

A franciák a „felperzselt föld” taktikáját alkalmazták, az útjukba eső pfalzi és badeni városokat kirabolták, lerombolták és felégették. Lotaringiai Károly ezért Maximilian von Starhemberg grófot 1689 májusában néhány ezreddel Koblenz védelmére rendelte. Május 25-én maga Lotaringiai Károly is megérkezett a frankfurti gyülekezőhelyre. A franciák felkészülve várták a császáriak támadását. A Majna torkolatát Mainz alatt elsüllyesztett hajókkal zárták el, hogy a császáriak ne kaphassanak utánpótlást vízi úton. A francia Rajna-hadsereg főparancsnoka, Durfort marsall, Duras hercege (1625–1704) 30 000 emberével Mainz mellett táborozott, hogy megakadályozza a császáriak átkelését a Rajnán.

 

Lotaringiai Károly a környező fejedelemségekben megszervezte az élelmiszer- és hadianyagellátást. Koblenznél megkezdte egy rajnai hajóhíd építését. Nem várta meg a késlekedő fejedelmek beérkezését, hanem már május 30-án Mainzba indult, június 1-jén megtámadta a Rajna jobb partján létesített francia hídfőállást (Mainz–Kastel).

Június közepén megérkezett a táborba II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem is. Június 15-re a császáriak nagy része is összegyűlt. A császáriak átkeltek a Rajnán és egyesültek Miksa Emánuel hadtestével. Július 3-ra Károly egész haderejével átkelt a Moselen. Duras marsall a mainzi erődöt bevehetetlennek tartotta, ezért nem küldött erősítést, hanem a pfalzi Landauba vonult.

 

Namur ostroma, 1695.

 

Lotaringiai Károly lovassága július 16-án, gyalogsága július 17-én ért Mainz alá. Miksa bajor választófejedelem még a Felső-Rajnánál tartotta saját csapatait, nehogy távollétében a franciák megtámadják és felprédálják a Svábföldet és a Badeni Őgrófságot. Lotaringiai Károly csak nagy nehézségek árán tudta meggyőzni vezértársát, aki július végén – Savoyai Jenő herceggel együtt – mégis Mainz alá vonult. Megkezdték az ostromművek építését. A védők tüze sok veszteséget okozott, augusztus 4-én maga Savoyai Jenő is megsérült egy muskétalövéstől.

 

Augusztus 8-án az ostromtüzérség megkezdte a falak rombolását. A védők gyakori kitörései ellenére az ostromlók augusztus 16-án elérték a falak alatti védőárkot. Ekkor került sor a védők legnagyobb erejű kirohanására, 2 000 katonával. Az ostromlók csak tartalékaik bevetésével, súlyos ütközetben tudták őket visszavetni.

 

Augusztus 30-án Duras marsall Philippsburgnál felmentő csapatokaival átkelni készül a Rajnán, emiatt Lotaringiai Károlynak csapatokat kellett elvonnia az ostromtól. Szeptember 5-én minden készen állt az ostromra. A közeledő felmentő seregek árnyékában Károly és vezértársai azonnali rohamot határoztak el. Szeptember 6-án az összes ágyúból és muskétából össztüzet adtak, majd 10 000 emberrel rohamot indítottak. A katonákat tisztjeik és tábornokaik – köztük maga Miksa Emánuel választófejedelem is – személyesen vezették. Három órán át tartó véres küzdelemben elfoglalták a védműveket. A császáriak 2 000, a bajorok 1 500 embert veszítettek. Savoyai Jenő ismét megsebesült. Mainz francia védőserege szeptember 8-án kapitulált.

 

A francia csapatok által lerombolt heidelbergi kastély (kép 1815-ből).

 

A visszavonuló francia csapatok stratégiai céllal felprédálták az útjukba eső német vidéket, hogy ne maradjanak védelmezhető támpontok, amelyek a (tervezett) újabb francia hadjáratot akadályozhatnák. (A megismételt rajnai francia hadjáratra 3 évvel később, 1692–93-ban került sor). A Pfalzi Választófejedelemségben, a Trieri Érsekségben és a Badeni Őrgófságban elpusztított városok, lerombolt kastélyok és felégetett falvak sora jelezte Ezéchiel de Mélac tábornok vonuló csapatainak nyomát. Több várost többször is felprédáltak. Így pusztult el többek között Mannheim és Heidelberg. 1693-ban a francia tüzérség lerombolta és végleg lakhatatlanná tett a a heidelbergi várat. 1689-ben elpusztították Speyer városát, vele a középkori katedrálist (Kaiserdom) és a Baden-Durlachi Őrgrófsághoz tartozó Staffort kastélyát.

 

A német államok területén folyó hadjáratban nyílt harctéri ütközetre nem is került sor. A francia csapatok arra törekedtek, hogy célzott pusztításokkal támadásra bírják ellenfeleiket. A Balkánon lekötött birodalomi haderő csak arra szorítkozhatott, hogy meggátolja a franciák mélyebb előrenyomulását Svábföld és Frankföld irányában, de a Rajna bal partján hajtott végre támadó jellegű hadműveletet.

 

 

A háború következményei

 

Elzász megszerzése ellenére XIV. Lajos elégedetlen volt, mivel eredeti területi követeléseinek nem tudott érvényt szerezni, és több, korábbi háborúban megalapozott igényéről is le kellett mondania. A romokban heverő francia államháztartás konszolidálására sem maradt ideje, mivel 1700 novemberében a Habsburg-házból való II. Károly spanyol király (1661–1700) örökös nélkül elhunyt, és a spanyol trón öröklése fölött ismét összeütköztek I. Lipót és XIV. Lajos érdekei. 1701-ben kitört Franciaország és a Nagy Szövetség újabb nagyhatalmi háborúja, a spanyol örökösödési háború.

 

Anglia (a későbbi Nagy-Britannia) az 1692-es La Hougue-i tengeri ütközetben lefektette tengeri hegemóniájának alapjait. Az ellenséges francia flottát a brit flotta szétverte, de a csatában Anglia aktuális szövetségesei, a hollandok is komoly veszteségeket szenvedtek, mindkét flotta meggyengült, ez Angliának kettős sikert jelentett.

 

A németországi hadjárat során a francia hadsereg az újkori hadviselésben addig szokatlan brutalitással lépett fel. A német történelmi munkák XIV. Lajos háborúit máig „rablóháborúk” gyűjtőnévvel jelölik. A városok és kastélyok tervszerű rommá lövetése, a termény elpusztítása, a polgári lakosság elleni erőszakos cselekmények és fosztogatások mélyen megülő franciagyűlöletet hagytak maguk után. Franciaország a német népek „ősellenségévé” vált, ez kihatott a 19.–20. századi német nacionalizmusra, és – más tényezők mellett – hozzájárult a későbbi német–francia háborúk könyörtelen hadviseléséhez.

 

(Tartalomjegyzékhez  --  Gyermekkorom)       30 éves h. < Pfalzi h. > Spanyol ö.h. > Lotharingiai ö.h.    

------------------

http://hu.wikipedia.org/wiki/Pfalzi_%C3%B6r%C3%B6k%C3%B6s%C3%B6d%C3%A9si_h%C3%A1bor%C3%BA