Háttérismeret a "GYERMEKKOROM" című anyaghoz:

Erdei Éva:

Tanúim lesztek

(Tartalomjegyzékhez  --  Gyermekkorom)    Cipész < Műhelymunka < Kellékek < Cipőkészítés < Inas  < Felsőrész > Ukrán példa   

Érdekesen írja le Erdei Éva a cipészmesterség szép és érdekes tudományát egy Ungvári magyar életében. Nem tudtam nem rögzíteni összeállításomban.

Apámat mindenki Józsinak szólította. Sokan szerették, jó embernek tartották.

 

– Józsi mindent meg tud csinálni, ezermester – mondták a szomszédok. Igaz is volt. Néhány tanult mesterségén kívül számtalan dologhoz értett. Nem volt magas iskolai végzettsége, de egy könyvtárnyi könyvet olvasott ki, és mi gyerekek valamennyi kérdésünkre választ kaptunk tőle. Ha kellett szüretelt, puttonyozott, taposta a szőlőt, disznót vágott, és kitűnő hurkát, kolbászt készített, vezetett – ahogy ő mondta – minden robbanó motort, elvégezte a lakatos, elektromos munkákat, karácsonyra öcsémnek lábbal hajtós kisautót, nekem babakocsit készített fából. Tudta, hogyan meneküljön meg télen az éhes farkasoktól a Kárpátok szerpentinjein, amikor elakadt a rozoga polutorkával egy nyersbőr rakománnyal a platóján. Nagyratörő célok nélkül, mosolyogva szemlélődött a világban. Bölcs egyszerűséggel élte az életet. Lelkét mindvégig épen tartotta, ahogy nehéz fizikai munkához szokott kezét sem roncsolta soha szét. Még ma is magam előtt látom hosszúkás holdas körmeit a kórházi tétlenségben kifehéredett szabályosan szép kezén.

 

Egy ideig sofőrködött egy amerikai Studebekkeren, szállított fát, tejet a kolhozból, aztán egy öreg polutorkával járt, majd az ungvári bank igazgatójának a személyi sofőrje volt a legújabb Moszkvicson. A megélhetésre valót viszont feketézéssel, suszterkodással kereste meg otthon, éjszaka, egyetlen szobánk sarkában. Ha rá lennék utalva, elejétől a végéig meg tudnék csinálni egy cipőt. És ezzel Péter öcsém is így van. Apám javítást is vállalt, de az igazi az új cipő volt. Ilyenkor azzal kezdte, hogy a mezítelen lábat egy papíron körberajzolta. Számításba vett bütyköt, tyúkszemet, a kaptafát már e szerint alakította ki. A megrendelő kiválasztotta a bőrt. Volt sevró, borjú, boksz, antilop, lakk, vagy egyszerű disznóbőr. Aztán jött a felsőrészkészítés. Ennek is mestere volt apám. Megcsinálta a szabásmintát, aztán a kiszabott bőr széleit borotvaéles eszközzel sirfolta, elvékonyította. Majd megkente ragasztóval és gondosan, egyenletesen behajtogatta. Finom ütögetéssel leragasztotta, bukkolta. Az így előkészített bőrszéleket aztán a család nőtagjai, anyukám és testvére, Rózsi, – aki a vasfüggöny foglyaként élt velünk Ungváron, és a Mehovscsik nevű cipőgyárban dolgozott – bőrvarró géppel szép egyenletesen végigvarrták, letűzték.

 

A cipő felsőrészébe bélés került, előre és hátra a kéregbe külön keményítés.

 

Amikor a felsőrész elkészült, apám felfeszítette a kaptafára, cvikkolta. Előbb az orránál és a sarkánál erősítette oda egy-egy szöggel a branzolhoz, a kaptafához, majd módszeresen körbe. Az egész műveletsor alatt lábszíjjal erősítette a combjához a cipőt. A lábszíj félelmetes gyermekfenyítő eszköznek számított, nálunk szerencsére soha valóra nem váltott ígéretként. A hosszú vasszögeket, amivel cvikkolta a lábbelit, akkor szedte ki folyamatosan, amikor két görbe tűvel a branzolhoz bindolta, varrta a felsőrészt. Ilyenkor már jól látszott, mi készül, de még nem volt talpa. A bőrtalp felerősítése faszögekkel történt. Ebből néhányat mindig a szájába fogott apám. Talán meg is kellett nyálazni egy kicsit, aztán a szögező árral előkészített lyukakba ütögette olyan akkurátus sorban, hogy öröm volt nézni. Majd felkerült a sarok, a flekk. Aztán apám stuffolta a cipő szélét, vagyis egy erre való eszközzel forró viaszt égetett a szépen lecsiszolt talpszélre.

 

A talp kis szélét rádlizni, egy speciális eszközzel rovátkázni kellett, rászögezni a sarok- és a spiccvasat és már kerülhetett is ki a kaptafa. A belül meredező szögeket görbe ráspollyal kicsiszolta. Ma a szobraimat csiszolgatom vele. Befejezésül talpbélést ragasztott a belsejébe.

 

Jött a megrendelő, forgatta, nézegette a cipőt, aztán felpróbálta. A nők illegették magukat a tükör előtt, a férfiak élvezték a járást az új cipőben, tetszett nekik, hogy az egymásnak feszülő bőrök lépéskor csikorgó, nyekergő hangot adtak. Nyugalom és derű ült apám arcán. Mosolygott, rágyújtott egy Verhovinára és útjára engedte művét. Szívesen mondanám, hogy művészetét, ha nem félnék a gyermeki túlzás vádjától. Lukács Icu, Magda, Szenyáné, az udvar többi lánya, asszonya és sok ungvári ember sétált vasárnap a korzón, az Ung-parton apám készítette szandálban, cipőben.

 

(Tartalomjegyzékhez  --  Gyermekkorom)    Cipész < Műhelymunka < Kellékek < Cipőkészítés < Inas  < Felsőrész > Ukrán példa   

------------------

http://www.krater.hu/krater.php?do=3&action=a&pp=1701