Gyermekkorom - Tanítóképzőben, problémák

Rieth József

Gyermekkorom - Tanítóképzőben, problémák

(Tartalomjegyzékhez -- Gyermekkorom -- Képzős élmények) <<< Problémák >>>

TANÍTÓKÉPZŐ, PROBLÉMÁK (TARTALOM)

Bezzeggyerek -

Családi problémák - Anyagi gondok - Édesanya dolgozik - Édesapa csalódása - Ivás - Laci - Rózsi - Válási veszély -

Hógolyózás -

Palaeset -

Torokgyík -

Torokgyík

Minden évben volt kemény torokgyulladásom. Ilyenkor hetekig alig tudtam enni, a torkom úgy be volt dagadva. A mandulámat ki kellene venni -- mindenkinek ez volt a véleménye -- de nem volt pénz ilyen műtétre (gyakran még orvosra se). Szüleim nem voltak biztosítva, emiatt orvos csak akkor jött hozzánk, ha nagyon betegek voltunk. Kissebb bajokat édesanya ismeretei alapján orvosoltunk, esetleg szomszédasszonyok javaslata alapján, vagy a gyógyszerészek tanácsai nyomán. Általában a házi gyógymódok használni szoktak.

1946 nyara végére iszonyú torokfájást kaptam, valószínűleg diftériát, magas lázzal. Orvos ekkor se látott, Aspirin, kamilla-tea, priznic volt a kezelés. Két hétig semmit se tudtam lenyelni, még a folyadékot is csak kínlódva tudtam magamhoz venni. Nagyon lefogytam, a hangom elvesztettem. Csak egy halk orrhangom maradt, amikor végre a torkom rendbejött. A leves is, de az ital is az orromon visszafolyt. Gyenge és furcsa hangom miatt az énektanárom, Kapi tanárúr sokat szekált -- valljuk be, teljes joggal, és szakmai gondossággal -- mert egy tanítónak erős, szép hangjának kell lennie. Alkalmatlannak nyilvánított, el akart tanácsolni a Képzőből. Orvosi alkalmassági vizsgálatra küldtek. Volt a Retek utcában egy Orvosi Bizottság akkoriban, annak a véleményét kérte az iskola. Belenéztek a torkomba, de nem tudtak semmit megállapítani. Elküldtek ezért az Új Szent János Kórház gégeosztályára, ahol nagy konzíliummal egy egész délelőtt vizsgáltak. Mivel az Osztályon dolgozó orvosok nem tudtak véleményt alkotni, más szakértőket is hívtak, újra és újra ugyanazt a vizsgálatot mindegyik szakértő elvégezte rajtam. Végül kimondták a döntésüket: lágyszájpad bénulásom van. Véleményük szerint B-vitamin kúrával kezelhetők a panaszaim.

Mivel vitaminkészítményeket rendszeresen nem tudtunk vásárolni, megpróbáltam házi B-vitamin gyártásba kezdeni. Szabó igazgató úr adott könyveket, amelyekből ki tudtam keresni a magas B-vitamin tartalmú gyümölcsöket, magvakat. Bőven ellátott tanáccsal, hogyan zúzzam, áztassam, szűrjem a vitaminjaim alapanyagát, oldatát. Tartós drogista munkába fogtam, sikeresen előállítottam a szükséges vitamin koncentrátumot. Nem volt a legszebb színe, az íze se volt kifogástalan, de el lehetett fogyasztani, túl lehetett élni. Hatékony volt, gyógyított. Egyidejűleg tudatos hangfejlesztésbe kezdtem. Ez azt jelentette, hogy zongora gyakorláskor a ritmust hangosan, énekelve számoltam: "egyesével - kettessével - hármassával...". Eleinte csak próbáltam hangosan énekelni, és bár kezdetben nem túl sikeresen, de erőlködtem. Később egyre jobban ment. Javult a torkom, a hangom is megjött. A kemény fejlesztés eredményeként az osztály egyik jó hangú, (és úgy mellesleg, de nem a betegség és kezelés hatására) legjobb hallású tanulója lettem.

Amikor a következő kontrollra, alkalmassági vizsgára mentem -- megfeleltem. A tanári kar levette a napirendről ezt a kényes kérdést is: alkalmasnak bizonyultam a kántortanítóságra. Nagy kő esett le mindannyiunk szívéről...

Bezzeggyerek Torokgyík - Bezzeggyerek - Palaeset - Hógolyózás - Családi problémák

Öcsémmel nem volt már évek óta jó a kapcsolatunk. Kisgyermekkorában nagyon sokat volt beteg, mi nagyobbak rendszeresen vigyáztunk rá, ápoltuk, játszottunk vele. Egy bizonyos fokon túl ez a foglalkozás terhes lett számunkra, de öcsém is árulkodott ránk és ami a nagyobb baj volt, hogy szüleink mindég a kicsinek adtak igazat. "Tudjátok, hogy ő nagyon beteg..." vagy "Ő még kicsi...". Igen, ezt mind tudtuk, el is fogadtuk, de amikor az árulkodása hazugság volt, és mégis neki lett igaza, azt szörnyű igazságtalanságnak tartottuk. Ő pedig rendszeresen visszaélt ezzel a szülői megértéssel. Tudatosan (bosszúból?!) gonosz lett, legalább is én így éreztem. Megrongálta a kísérleti összeállításaimat, eltüntette a dolgaimat (zseblámpa izzókat, csapatjegyzeteimet), bele turkált a holmijaimba. Ha a szüleimnek panaszkodtam, azt árulkodásnak minősítették és kikaptam érte ("Miért hagytad olyan helyen, ahol megtalálhatja?").

Öcsém a családunkkal és ministránsok közt

Öcsém a Képző gyakorló iskolájába került. Én már akkor elfogadott, közismert kistanító voltam, csaknem mindenki ismert a Képzőben is, de a környéken is. Hamar megismerték őt is, de sajnos a bemutatkozása nem a legjobban sikerült. Mindjárt a kezdetekkor problémák voltak a tanulásával, a szorgalmával, a magatartásával. Nem tanult szorgalmasan, elhanyagolta a feladatait, verekedett, rendetlenkedett. Mindenki velem példálódzott, folyamatosan hallotta: "Bezzeg a bátyád így...; Bezzeg a Jóska úgy...". Addig se volt kifogástalan a kapcsolatunk, most azonban kifejezetten megromlott a kettőnk közti viszony. Tudatosan bosszantott ebben az időben, rendszeresen megrongálta a készülékeimet, eltüntetett jegyzeteimet, általában mindent megtett, hogy nekem kárt okozzon, de legalább is bosszantson... (Én legalább is így éltem ezt meg.)

Csak később, amikor ipari tanuló lett, akkor változott meg kettőnk kapcsolata. Akkor már én is dolgozó voltam, és nagy meglepetésére befizettem őt egy eszperantó nyelvtanfolyamra. Ezért az áldozatomért nagyon hálás volt. Hasonló módon teljesen váratlan volt számára, amikor a gyárban eltört a tolómérője és kártérítésre kötelezték, én kifizettem a kártérítés összegét. Ezek után kapcsolatunk nem csak hogy helyreállt, de az ellenkező végletbe csapott át, kifejezetten meleg, testvéri lett.

Palaeset Torokgyík - Bezzeggyerek - Palaeset - Hógolyózás - Családi problémák

1948. május 25-én ragyogó szép nap volt. Kirándulásra indultam a Sas-hegyre. A képző mellett haladtam éppen, amikor a fejemre esett egy pala a képző tetejéről. Az ütéstől berepedt a homlokomon a fejbőröm. Egy jó pár centis seb keletkezett, persze rögtön elöntött a vér. Az egyik tanárom a ribillió hangjára kihajolt a tanári ablakán és rámkiáltott, hogy azonnal menjek be a portára. Megpróbáltak a lehetőségekhez képest ellátni, de úgy döntöttek, hogy itt csak orvos tud segíteni. Nagyon vérzett a fejem. Betámogattak hát a közeli Vöröskereszt kórházba (akkor már Sportkórháznak nevezték). Gyorsan megműtöttek, pár öltés és óriási turbán lett a kezelés következménye. Hősiesen tűrtem a tortúrát, és örültem a vigasztalásnak, miszerint hét év alatt teljesen eltűnik a homlokomról a forradás és nem fogok úgy kinézni, mint egy kalózvezér. A baleset megegyezéssel zárult: mivel a tetőjavításra nem kerítették el a járdát az építők és felirat sem figyelmeztetett, a kivitelező kártérítést fizetett nekem. A seb komplikáció nélkül gyógyult. Mint megtudtam, a sebésznek ez a műtét egyik utolsó tevékenysége volt itthon, mert egy jószolgálati vállalásban Vietnámba ment. Egy magyar tábori kórházban ápolta a Vietnámi háború sebesültjeit. (Erről a Vietnámi közreműködésről érdekes részletek olvashatók a későbbi beszámolókban.)

Fejsérülésem -- A Medve-szikla részletei -- Az utolsó képen Zsuzsó kézzel mutatja a helyet, ahol

álltam az elugrás előtt. Onnan kellett visszajutnom arra a peremre, ahol Zsuzsó áll. A kép aljánál akadtam fenn.

A Sashegyre előszeretettel jártam kirándulni. Csak rövid -- egy-kétórás -- sétát, felfedező utat, vagy sziklamászást tettünk, hosszabbat a tanulnivalónk se tett lehetővé, de a délutáni játszóidőnk is csak rövid kiruccanásokat engedett meg. Felfedeznivaló viszont sok minden adódott. Romantikus ösvények, bizarr sziklák bőven akadtak. Szerettünk a sziklákon mászkálni, ilyen próbára tevő képződmények a hegy déli és keleti oldalán bőven adódtak. Apró Palival gyakran mászkáltunk igen veszélyes sziklaoldalakon. Egyik ilyen sorsdöntő kalandom a Medve-szikla megmászási kísérlete volt. A sziklafal közepéig jutottam, amikor nem tudtam a lábammal tovább lépni. Túl meredek volt az előttem lévő szakasz, azt a peremet pedig, amin álltam, meglazulni éreztem. Az előttem levő falon -- a továbbkapaszkodásra még esetleg lehetőséget adó -- szakaszt is túlságosan morzsalékosnak láttam. Vissza kellett volna fordulnom, de a meredek falon erre képtelen voltam. Mivel a lábam alól egyre jobban pergett a laza szikla, kénytelen voltam magam ellökni a faltól és hátrafelé leugrani az utolsó stabil kis szikla felületre. Az elrugaszkodással meg is szűnt az a pár centis perem, amin álltam addig, egyszerűen leomlott. De az elrugaszkodás sikerült, így hátrafelé arra a talpalatnyi sziklafelületre érkeztem, ahova szándékoztam. Egy baj volt csak, hogy az egyensúlyomat elveszítve kezdtem a mélység felé dőlni. Ösztönösen fordultam oldalra és ugrottam egy két-három méteres tigrisugrás szerű fejest két szikla között egy szűk, földes, meredek ösvényre. Egy bukfenc után -- megint csak ösztönösen -- kinyújtóztam, és néhány métert hason csúszva fennakadtam. Elszörnyedve néztem magam elé: többméteres újabb szakadékba lógtam bele. Borzalmas volt elgondolni is egy további zuhanást oda a sziklákra. De megúsztam. Leestem ugyan öt-nyolc méternyit, azonban az esés energiáját sikerült a bukfenccel és a csúszással elemésztenem. Így néhány horzsoláson kívül semmi bajom se történt. A szerencsés esésben Isten figyelmeztetését és óvását láttam. Egyrészt elhatároztam, hogy ilyen kockázatos kalandokba nem bocsátkozom a jövőben, másrészt a két szerencsés kimenetelű baleset az isteni gondviselés hatékonyságára figyelmeztetett és motivált a kereső tevékenységemben.

Hógolyózás Torokgyík - Bezzeggyerek - Palaeset - Hógolyózás - Családi problémák

Kistanítók voltunk, mégis előfordultak eszement fiatalos meggondolatlanságok. Egy őrült hangulatban -- amikor a hirtelen hóesés élménye az osztály magatartását teljesen felborította -- nagyon rosszul jártam. Pillanatok alatt vastagon belepte a hó az osztály ablakpárkányát. Páran a szellőztetés után bevettek pár maréknyi havat a párkányról és megdobtak másokat. Pillanatok alatt felbolydult a rend, a három ablakot kinyitották, mindenki igyekezett havat szedni és valakit megfürdetni, hatalmas hócsata alakult ki az osztályban. Minden lucskos lett, falról, tábláról, padokról folyt az olvadék, a padlón hatalmas tócsák álltak. A csata legizgalmasabb pillanatában lépett be a tanár -- a hangulat pillanatok alatt megfagyott. Elindult a fegyelmi eljárás. Az egész osztály levonult az igazgatói irodába, pukkadásig megtöltöttük a magasztos helyet. "Ki kezdte a dobálódzást?" -- volt a keresztkérdés. Természetesen senki se kezdte a felfordulást, de a folytatást ímmel-ámmal néhányan magukra vállalták. Ketten tiltakoztunk, ugyanis mi tanultunk, nem vettünk részt a felfordulásban. Néhányszor rákiáltottunk a viháncolókra, de nem dobtunk vissza, nem vettünk be havat, mi egymással voltunk elfoglalva. Természetesen nem hitték el, és nem tudtuk kihúzni magunkat a fegyelmiből. Az egész osztály osztályfegyelmit kapott, mi is megkaptuk a magunk rovóját.

Roppant igazságtalannak éreztem a kollektív fegyelmit, hiszen tényleg semmi rosszat se tettünk. Az is igaz, hogy a felfordulást és a pedagógushoz méltatlan magatartást meg kellett torolni, ugyanakkor a helyzet tisztázása lehetetlen volt. De az igazságtalanság attól még igazságtalanság maradt számomra, mert elháríthatatlan volt részemről a helyzet.

Családi problémák Torokgyík - Bezzeggyerek - Palaeset - Hógolyózás - Családi problémák

Anyagi gondok. A háború után kegyetlen világ szakadt ránk. A jegyrendszer miatt az ellátásunk igen szűkös volt. Az anyagkiutalás egyre csökkent, az adó pedig egyre emelkedett. Az emeleti műhely miatt a vevőkörünk igen erősen megcsappant. Az infláció gyors növekedése nyomán általános volt az emberek elszegényedése. Mi is visszaestünk a szegénység sokféle csapásába: a nagy család mindenféle különkiadás oka lett: tanszerek, ruházat, gyógyszerek, budakeszi földmívelés. Újra rendszeressé vált a végrehajtó látogatása: az adóproblémákban édesapám képtelen volt kiismerni magát, de mint megrögzött "maszekot" politikailag (és ugyanakkor anyagilag is) igyekeztek ellehetetleníteni, így kényszerítve belépni a szövetkezetbe (Ahova ismerős kollégái és tanítómestere, Németh Kálmán is nagyon hívták. Ő nem ment, mert -- mint mondta -- "Amíg a kalapácsot emelni tudja, a sajátját fogja emelni!"). [Anyagi gondok - Édesapa csalódása - Ivás - Válási veszély - Édesanya dolgozik - Rózsi - Laci]

Édesapa csalódása. Cipésznek álmodott édesapám, és valóban tehetséges mesterember bontakozhatott volna ki bennem. Én azonban fizikusnak, tanárnak készültem, egyre kevesebbet segítettem a műhelyben. (Igaz, hogy munka se volt annyi, ami a munkában való közreműködésemet igényelte volna.) A rendszeres barkácsoláson kívül egyre több papírmunkát végeztem a tanulmányaim során, édesapám szemében afféle "aktakukac" lettem, és erre kifejezetten hajlamom volt. Az álmait elvesztve nem tudott büszke lenni rám, de azért a tanulásra bíztatott. Valahol mélyen a lelkében elismerte az értelmiségi jövőm értékeit, de nem tudta megbocsátani, hogy valami teljesen más utat járok, nem az övét. Egyszer hazafelé tartva -- bizonyára kissé részegen -- rám ripakodott: "Nem is vagy igazi fiam..." Rettenetesen szívenütött ez a kijelentése. Nem is tudtam, hogyan értsem a szavait: csak szemrehányásnak, vagy a kitaszítás kezdetének, de rettenetesen fájt... Valamelyest segítette a megnyugvását, hogy amikor a cipészek ipartestülete megszűnt és létrejött egy szabadszervezet (amely a szövetkezeten kívüli néhány mesterember érdekvédelmi szervezete volt), abban helyette pénztárossá választottak engem. Nehéz dolgom volt, mert se a könyvelés, se a pénzgazdálkodás nem ment. Odáig jutottunk, hogy egy idő után egyszer csak nem tudtam a tagsági bélyegekkel és a szervezet pénzével elszámolni. Elvesztettem, vagy rosszul számoltam az értékeket. Általában utólag, emlékezetből könyveltem. A tanulás (és a játék) fontosabb volt számomra, mint egy "gitt-egylet" adminisztrációja. Minimális volt az eltérés, de a fillér is pénz, az eltérés eltérés. Leváltottak, harag nélkül váltunk el. [Anyagi gondok - Édesapa csalódása - Ivás - Válási veszély - Édesanya dolgozik - Rózsi - Laci]

Ivás. Édesapám szerette a bort, de nem bírta, már néhány fröccs megártott neki. Időről időre meglátogatott egy kocsmát és felhajtott egy fröccsöt, közben elbeszélgetett az éppen akkor ott iszogáló emberekkel, akik közt mindég talált valamiféle ismerőst. Érdekes intézmény volt akkoriban a kocsma. A kocsma pultjánál mindég iszogatott néhány betérő vendég, felhajtották, vagy elkortyolgatták a fröccsüket, aztán tovább álltak. A kocsmában töltött időt beszélgetésre fordították: politika, aktuális szenzációk, család, nők, anyagi helyzet, tervek, örömök-bánatok... Mindenféle témát meg tudtak ott a söntéspultnál beszélni az ivócimborák. Ha aztán a probléma, vagy öröm túl nagy volt, akkor több fröccs is kellett a témához. Ha aztán egy kicsit spicces volt, megszűnt az önkontrollja, nem tudta abbahagyni az ivást és csúfosan lerészegedett Voltak aztán olyan olyan társak, akik igencsak megtárgyalták a témákat, akik igencsak jó beszélgetőtársak voltak, akik még potya fröccsöt is fizettettek maguknak. A jó ivócimborák néha még adósságba is itták édesapámat, ami a rossz anyagi helyzetünkben nagyon komoly problémát okozott.

Számomra igen nehéz helyzet volt, hogy többször kellett érte mennem, megkeresni valamelyik kocsmában. Nem örült, ha megtaláltam, mert nagyon jól érezte magát a kocsma légkörében, ott el tudta felejteni a gondjait. Nem is nagyon engedelmeskedett nekem. Csak hosszú huzavona után tudtam rávenni a hazatérésre, és olyankor haragudott rám. Dülöngélve szidott mindenkit, és hangosan veszekedett velem az utcán. Véleménye szerint én édesanyám pártján álltam és akadályoztam őt a pihenésében, a megérdemelt szórakozásában, a jó társasággal való kapcsolatában. Én pedig szégyeltem a méltatlan helyzetet, amibe belekeveredtem a kocsmai viszonyok miatt, a dülöngélő, részeg és szitkozódó ember (aki ráadásul apám!) miatt. [Anyagi gondok - Édesapa csalódása - Ivás - Válási veszély - Édesanya dolgozik - Rózsi - Laci]

Válási veszély. Az ismételten ránk nehezedő szegénység, az ivás, a politikai nyomás miatt fokozódó adóterhek sok veszekedést váltott ki szüleink között. Édesapám nem tudott, de nem is akart megoldást találni a szegénységünk ellen. Az egyre fokozódó ellentét miatt édesanyám szükségszerűen kezdett a válás gondolatával foglalkozni, remélve, hogy dinamizmusával meg tudja oldani a három gyermek és a saját problémáját. Nem tudom, testvéreimmel beszélt-e a válás tervéről (ebben a kérdésben csak a Rózsi jöhetett szóba) de engem teljesen feldúlt a kérdés: "A biztos bizonytalan, vagy a bizonytalan biztos..."választása. Nem tudtam választani, de nem is kellett végül. Valószínűleg belátta édesanya is, hogy egy válás nem hozott volna megoldást a gondjainkra (de talán édesapát is megrázhatta a kérdés). Lehet, hogy édesapa is komoly elhatározással próbált változtatni életmódján. Ekkoriban vállalt édesapa a MOM labdarugó csapatánál javítási munkát, ami általában a cipők stoplizását jelentette. Ennek a munkának a megszerzésében egy szomszédos cipész segítette. Ekkoriban kezdett el nagyobb arányban dolgozni a Sas-hegyen tanító Notre Dame de Sion nővérek részére is. [Anyagi gondok - Édesapa csalódása - Ivás - Válási veszély - Édesanya dolgozik - Rózsi - Laci]

Édesanya dolgozik. A szegénység miatt édesanya otthon végezhető munkát vállalt egy szociális foglalkoztatónál. Az Ugócsa utcában volt egy géprongyokat (?) csomagoló részleg, itt állt munkába. A hazahordott rongyokat kellett összevarrnia a saját varrógépével nagyobb felületű, tisztogatásra alkalmasabb törlőronggyá. A munkaidejét saját maga osztotta be, csak a leadás volt fontos, mert a leadott anyag szerint kapott valamennyi fizetést. Amennyire meg tudom ítélni, a fizetés nem volt túl sok, de annyi volt, amennyi az anyagi helyzetünk stabilizálásához szükséges volt. [Anyagi gondok - Édesapa csalódása - Ivás - Válási veszély - Édesanya dolgozik - Rózsi - Laci]

Rózsi húgom. Rózsi szövőnőnek ment Újpestre, pontosabban szövőipari tanulónak. Kemény munka volt ez egy fiatal nő, egy csaknem gyermek számára, hiszen három műszakban dolgozott. Hősiesen csinálta a feladatait, talán egy kicsit szerette is a munkáját. A munka mellett esti iskolára jelentkezett: óvónőnek ment el. Sokat kínlódott a számukra kötelező hangszerrel, a hegedűvel (nem tudta behangolni, nem tudott tisztán játszani), de az óvodát szerette, a gyerekekkel jól tudott foglalkozni, vele is elégedettek voltak a felettesei. Mindenesetre a teher nagyon nagy volt rajta. Néhány elejtett megjegyzésből úgy éreztem később, az én tanulmányaimhoz jelentősen besegített szüleimnek, és ez terhes is volt számára. Talán még rosszul is esett neki a sok lemondás. Soha nem kaptam ugyan szemrehányást se tőle, se édesanyán keresztül ilyen témában, de utólag mégis valami ilyen terhet éreztem... [Anyagi gondok - Édesapa csalódása - Ivás - Válási veszély - Édesanya dolgozik - Rózsi - Laci]

Laci. Öcsém nagy nehezen végezte a Képzőben az általános iskolát, legjobban a "bezzeg-gyerekség" kínozta. Makacs, akaratos gyerek volt. Mellesleg egy külső szemlélő számára úgy tűnt, mintha nem is szeretett volna tanulni. Pedig ez nem volt igaz. Csak dacból ellenkezett és tiltakozott minden ráerőszakolt kötelesség ellen. A Képző gyakorlóiskolája után ipari tanulónak ment a MOM-ba, és ott a tanulmányaiban is, de szakmailag is jól haladt: esztergályosnak tanult. A szakmunkás bizonyítvány elnyerése után a MOM Zalaegerszegre akarta helyezni. Ezt a leköltözést nem tudtuk, nem akartuk vállalni, ezért kilépett az Optikai Művekből. Ekkor egy rövid ideig postásnak állt, majd tovább tanult és műszaki ellenőr lett. Megbízható munkaerő volt, nyugdíjas koráig mint műszaki ellenőr dolgozott a MOM-ban majd később a Belloiannisz Hiradástechnikai gyárban. [Anyagi gondok - Édesapa csalódása - Ivás - Válási veszély - Édesanya dolgozik - Rózsi - Laci]