Rieth József

Gyermekkorom - Elemiben, ismerőseim

 

(Tartalomjegyzékhez  --  Gyermekkorom  --  Elemista kor)    <<< Vissza <<<  >>> Tovább >>>     

 

          ELEMI ISKOLA, ISMERŐSEIM (TARTALOM)

Ismerősök        - Baba - Baleset - Balogh néni - Csapat - Erdélyi Pityu - Házmesterné - Két pofon - Papás-mamás - Patkány - Semsei - Temesiék - Temesi Erzsi - Tóth -

Regina             - Hallgatózva -

Trafikos néni    - Dohányelosztó - Holczer-nagymama - Rabló - Tanultam a trafikban -

Batári Gyuszi   - Batári György - Csapatszervezés - Ostoba levél - Újság -

"Liferálások"    - Bedő - Borravaló - Dobokay tornatanár - Dusovsky - Házhozszállítás - Ludwig - Magyar Hiszekegyet - Papvári Elemérné utca - Osztrovsky - Sterbinsky -

Lakók               - Ágnes - Ákosék - Csikós úr - Friedék - Horváthék - Locky Dénes - Merzichék - Rottenbiller -

 

 

          Ismerősök  Ismerősök - Regina - Trafikos néni - Batári Gyuszi - "Liferálások"  - Lakók

(Baba - Baleset - Balogh néni - Csapat - Erdélyi Pityu - Házmesterné - Két pofon - Papás-mamás - Patkány - Semsei - Temesiék - Temesi Erzsi - Tóth - )

 

 

A kertészet kapujánál Tóth bácsival és a házmesterünkkel. A másik képen Simon bácsival és feleségével

 

Rendszeresen belátogattak édesapa műhelyébe ismerősök, akik éppen arra jártak, vagy más dolguk nem lévén beültek egy kicsit beszélgetni édesapámmal. A Simonékról, Tóthékról már írtam, rendszeres látogatók voltak a műhelyben. Hasonlóképen gyakori vendég volt a negyvenes évek felé az új házmesterné egészen új férje. 1940 táján (vagy pár évvel előbb) Simonék a légoltalmi készülődések miatt elköltöztek vidékre, és ebben az időben egy önálló házmester vette át tőlünk a házmesterséget. Özvegy asszony volt ez az új házmester, három gyermekkel, két fiúval és egy lánnyal. Mind a három fiatal nálam jóval idősebb volt. A házmesteri lakás a mi korábbi ügyeleti szobánkat, meg egy, az épület másik oldalára néző nagy szobát és egy konyhát tartalmazott. Itt éltek négyen az újonnan jött házmesterék. A  házmesterasszonnyal jó ismeretségben voltunk. Nehezen viselte az özvegységét, ismeretsége nem volt, egyszer aztán apróhirdetéssel megismerkedett egy jóravaló férfivel, akivel házasságot is kötött. Ez a férfi volt a fenn említett "egészen új" férj. Valamilyen gyári munkás volt a Lövőház utcai Ganz-gyárban. Ő is gyakori beszélgető partner volt az üzletben. Fenn képeket mutatok be: a kertészet előtt a húgom mellett olvasó Tóthot és a nagy darab új házmesterférjet, valamint Simonékat vidéki új házuknál. Mindég érdeklődve hallgattam -- sokszor lopva, mert szüleim vagy eltávolítottak a nem gyerekfülnek való beszélgetések elől.  -- ezeknek az egyszerű (gyakran primitív) embereknek az életéről, egymás közt elmondott történeteit, melyek sokszor erkölcsi szempontból nem állták meg a helyüket. Nemegyszer "zsindelyes a háztető" figyelmeztetéssel igyekeztek édesanyámék a beszéd témát halkabbra, vagy moderáltabbra változtatni.

 

Ilyen patkányra vadásztunk

 

Az 1935-1940 évek tájékán egyre több gyermekismerősöm volt, akik legtöbben nem gyakoroltak rám jó hatást. Volt egy barátom, Erdélyi Pityu. Szemben, néhány házzal lejjebb laktak. Szülei egyszerű emberek voltak, annak a villának a házmesterei, amelyben laktak. Többször meglátogattuk őket családostól. Sokat beszélgettünk Erdélyi Pityuval, a szájából szinte faltam a szemérmetlen szavakat és gondolatokat, igen sok tisztátalan indítékot nyertem tőle. Az ő témáival szemben én a csapatunkról szerettem beszélni, ebben a csapatban sokszor csak mi voltunk tagok, természetesen az én fővezérségem alatt. Egyszer -- nagy élmény volt számomra -- patkányvadászat volt a villánál. A patkány egy deszkahalom alá menekült. A felnőttek egyenként szedték el a deszkákat. Mi gyerekek és a nők körben álltunk, vártuk a patkányt. Mindenki valamilyen ütőszerszámmal volt felfegyverkezve. Volt ott ilyen-olyan söprű, lapát, de volt, akinek csak egy szál léc jutott. A deszkák lassan fogytak, a patkány pedig bátran várakozott az esetleges szerencséjére. Aztán belátta a reménytelen helyzetet, és merészen menekülőre fogta a dolgot. Bennem reménykedett, hitte, hogy mellettem meglóghat, gyorsan futott felém. Meg voltam lepve, és dermedten vártam. Belém villantak olvasmányaim vadászbeszámolói: kivárni a vadat. szeme közé célozni, majd lélegzetvisszafojtva meghúzni a ravaszt. Puskám nem lévén, végül lecsaptam a kezemben levő hólapáttal. A lapát óriási csattanással tört ketté, a patkány utolsó sóhaját emiatt senki se hallotta. Megdöbbenve álltam, ijedtség, rémület, sajnálat bénított meg. Agyoncsaptam a szerencsétlen állatot. Szívem kegyetlenül kalapált, alig tudtak szüleim megnyugtatni, de végül is én lettem a nap hőse. Egy alapos uzsonna adta vissza a lelki nyugalmamat. Erdélyiék később, még az ostrom előtt elköltöztek. Pityuval megszűnt minden kapcsolatom.

 

Temesi Öcsi az egyik képen Jancsival és velem, a másikon húgommal

 

A Temesi-családról már írtam korábban. Az Öcsivel rendszeres volt a kapcsolatunk, ő rendszeres vendégünk, látogatónk volt. Húgom és köztem volt a kora, így mindkettőnkkel tudott játszani, barátkozni. Mindketten komoly baráti kapcsolatban voltunk vele. Nem írtam azonban a Temesi lányról, aki nálam kicsivel idősebb volt, és mint lány, ebben a korban valamivel komolyabb is volt nálam, de az érdeklődése is különbözött az enyémtől. Vele aránylag kevesebbet tudtunk játszani. Az érdeklődése is gyökeresen más volt, mint az enyém. Előszeretettel kívánt papás-mamást játszani, ahol a szerepeket ő szabta meg. Sokkal felvilágosultabb volt mint én, általában a nemi szerepek eljátszását is megkövetelte. Emiatt a Babával (teljes nevén Temesi Erzsivel) 4-12 éves korunkban sok olyan szemérmetlen játékot is játszottunk, amit se én, se a húgom, de még az Öcsi sem értett. Izgalmasak voltak számomra ezek a játékok, de nagyon zavart, és legszívesebben kiszálltam volna belőlük, de nem lehetett.

 

Sajnos, se a szüleimmel, se lelkivezetővel nem tudtam ezekről a dolgokról beszélni. Édesapámmal sohase volt olyan meghitt kapcsolatunk, hogy szexuális témát előhoztunk volna. Édesanya még másodikos koromban keményen a számra vert két alkalommal is. Egy alkalommal valamilyen épület faláról, vagy egy kerítésről olvastam le egy szexuális vonatkozású falfirkát, aminek a jelentéséről a leghalványabb fogalmam se volt, a másik alkalommal a húgom bántott meg nagyon, mire én röviden, tömören, egy szóval, feslett, romlott életű, nyilvános nőnek minősítettem. Édesanyám tenyere azonnal csattant a számon. Mind a két alkalommal rögtön rákérdeztem, hogy miért kaptam ezt a durva fenyítést. A válasz egyszerű volt: "Majd ha nagyobb leszel, megérted!" Ebből még nem értettem meg, hogy ugyan mi is volt az elkövetett vétkem, csak azt, hogy ezt vagy azt nem szabad mondanom (legalább is nekem, gyereknek!). Alaposan megtanultam egy életre: édesanyám nem tudja, vagy nem akarja megmagyarázni ezeket a dolgokat. Megértettem, hogy tőle nem várhatok felvilágosítást. Soha nem is kértem tanácsát, pedig házasság előtt nagyon jól jött volna néhány anyai szó. Az a két pofon egy életre szólt... Lelki vezetőm pedig nem volt. A Margit néni, az elsőáldozásra felkészítő hitoktatóm az alapokat pontosan megtanította, de lelki vezetést nem végzett, legalább is nálunk fiúknál nem. A gyóntatószékben pedig az atyák csak tudomásul vették a felsorolt kategorikus önvádat, feloldoztak, legfeljebb valami teljesen általánosságba hajló tanácsot adtak a hogyan továbbra, de a problémáimat nem vizsgálták, azokra rá se kérdeztek, nekem pedig eszembe se jutott ilyen témákkal előhozakodjak.

 

A csapat szervezés nem csak az otthoni barátságokban, de az iskolában is főtémám volt. Semsei és Tóth osztálytársaimmal elsőtől kezdve indián csapaton törtük a fejünket. Sok hazugság született köztünk ebben a témakörben. Sokszor meséltem nekik az otthoni állítólagos csapatomról, megálmodott, de soha meg nem történt csata-kalandjaimról. Mivel nagyobb kötelességük nem volt, nyugodtan beálltak a csapatba, tervezgetni, meg álmodozni szívesen vállalkoztak mindketten. Otthon a csapattéma már nem volt ilyen egyszerű. Batári Gyuszival a csapattéma kölcsönös hadüzenetekből és fenyegetésekből állt. Mindketten hazudoztunk egymásnak.

 

A szoba-konyhás lakásba, ahol először laktunk, a kiköltözésünk után egy idős néni, Balogh néni költözött be, mi pedig az üzlethelység hátsó részében húztuk meg magunkat, illetve kihasználtuk a kapualjból nyíló készenléti szobát használtuk ki. Az idős néni körülbelül 1940-ig lakott ott a szoba konyhás lakásban, de akkor szegény egy utcai baleset után meghalt. A baleset úgy történt, hogy ő épen az úttesten ment át, amikor egy várakozó kocsi lovai megvadultak, és kocsis nélkül, a lejtős utcán lefelé eszeveszett vágtatásba kezdtek. A kocsis szaladt ugyan a kocsi után, de nem tudta utolérni. A néni nem vette észre a közeledő kocsit, egyenesen eléje totyogott. A lovak átgázoltak a nénin, a kerekek pedig hosszan húzták az alájuk került szerencsétlent. A súlyos sérülésekbe a kórházban belehalt a néni. Szegény néni részben figyelmetlen volt, másrészt kissé süket, ezért nem vette észre a kormányozhatatlanul vágtató lovakkal nagy sebességgel közeledő kétlovas kocsit. Én messziről tanúja voltam a balesetnek, de szerencsére nem viselt meg különösebben a látvány.

 

 

            Regina            Ismerősök - Regina - Trafikos néni - Batári Gyuszi - "Liferálások"  - Lakók

(Hallgatózva - )

 

Cselédlány volt -- mint arról korábban már írtam -- édesanya barátnője. Édesanyánál fiatalabb lévén anyai szeretettel csüngött édesanyán (vagy talán a nővérét találva meg benne), minden bizalmas dolgát elmondta, tanácsait kérte. Szinte napi vendég volt nálunk. Szabadnapjait, kimenőit gyakran nálunk töltötte, szinte családtag volt. Mikor már nagyobb kezdtem lenni, felfigyeltem bizalmasabb beszédtémáikra, mert abban észrevettem, hogy szerelmi kalandokról, női praktikákról is szó van. Mivel a Temesi Erzsivel való játékaink nyomán számomra központi kérdés lett a papás-mamás játék sok apró fortélya, praktikája, édesanyám és Regina beszélgetéseiből lopva hallgatózva nagyon sok olyan tapasztalatot (féltapasztalatot vagy -- talán helyesebben -- áltapasztalatot) szereztem, amit szüleim életében, házassága során nem tapasztaltam meg, de egy átlagos szerelemben feltétlen szóba jön. Így aztán suttyomban élénk érdeklődéssel igyekeztem kihallgatni Édesanya és Regina meghitt, baráti beszélgetéseit. Ezek nem voltak lelki épülésemre, sokszor nagyon felzaklattak, mert kapcsolódva a Babával való játékainkkal, igen sok problémát, kísértést, olykor még gyerekes bűnt is kiváltottak.

 

Regina, Regina és Pista, valamint két gyermekükkel egy közös kirándulásunkon

 

Az ostrom utáni időben Regina megismerkedett egy vasutassal, egy mozdony fűtővel, Kiss Istvánnal, akivel hamarosan összeházasodtak. Ez a Pista vidéki fiatalember volt, nem sok beszélgetési témát talált szüleimmel (velünk fiatalokkal még annyit sem). Regina gazdájának, az idős, súlyosan beteg katonatisztnek a halála után megkapták az öreg, hozzátartozó nélküli tulajdonos  lakását, amiben Regina addig mint háztartási alkalmazott lakott. Házasságukból két gyermekük született. A gyerekek kis korában még rendszeresen találkozott a két család, de aztán a kapcsolat  gyorsan lazult, majd megszűnt.

 

 

            Trafikos néni            Ismerősök - Regina - Trafikos néni - Batári Gyuszi - "Liferálások"  - Lakók

(Dohányelosztó - Holczer-nagymama - Rabló - Tanultam a trafikban - )

 

Már írtam a hímzési szokásomról, amit "Holczer-nagymamától" tanultam, és szeretettel gyakoroltam. Harmadikos, de főképp negyedikes koromban kitudódott az iskolában is ez a szórakozásom, mert ekkoriban több osztálytársam is bemutatta barkács-tevékenységét. Mint különlegességet én is bemutattam terítőimet, de ezzel nem volt szerencsém. Dicséret helyett kicsúfoltak az osztálytársaim, hiszen tényleg szokatlan egy fiú részéről az ilyen nőies foglalatosság gyakorlása. Sajnos ekkoriban hirtelen abba hagytam ezt a szép tevékenységet. Pedig nagyon szerettem a hímzést, gyorsan és szépen dolgoztam. Arányérzékemet és a színek iránti fogékonyságomat ekkoriban, őnála, a trafikos néninél tanultam meg. Később, amikor már nagyobb voltam, barátságunk továbbra is megmaradt. Sok szolgálatot tettem a "nagymamának".

 

Például egyszer rabló rontott be hozzá és elvitte a pénzt a kasszából. Ekkor első lépésként rendszeresen benn tanultam a trafikban, nem mintha olyan félelmetes megjelenésem lett volna, amitől minden rabló lebénul, azonban a jelenlétem nyugtatta a trafikos nénit, és egy gyermek társasága az esetleges rabló tevékenységét megnehezítette volna. Később aztán beépítettek egy riasztócsengőt, amivel segítséget tudott volna hívni. A pult alatt volt egy nyomógomb, nálunk a műhelyben pedig egy csengő volt felszerelve. Szerencsére a segélykérésre soha sem került sor, több rabló ezek után már nem zaklatta.

 

 Postapalota

 

Amikor már nagy iskolás voltam, egy másik rendszeres segítség volt részére, hogy a Központi Dohányelosztóból gyakran hoztam árút a trafikba. Élveztem ezt az időszakos munkát. Pehelykönnyű hullámpapír dobozokban volt a cigaretta. A doboz ugyan óriási volt, de én szerettem ezekkel a nagy csomagokkal bajlódni. Spárgával körülkötve könnyűszerrel hurcoltam a hatalmas skatulyákat. Sokszor mentem a Krisztina körúti Főpostára  is, ahonnan bélyegeket, nyomtatványokat, képeslapokat hoztam. Ostrom után a trafikos néni már nem nyitott ki újra, talán meg is halt az ostrom alatt.

 

 

            Batári Gyuszi            Ismerősök - Regina - Trafikos néni - Batári Gyuszi - "Liferálások"  - Lakók

(Batári György - Csapatszervezés - Ostoba levél - Újság - )

 

Az Ugocsa utca sarkán álló házban volt egy cipész, Batári György. Két fia volt, a velem egykorú Gyuszi, és a körülbelül négy évvel fiatalabb öccse Feri. Szüleink nem támogatták barátságunkat, valószínűleg szakmai féltékenységből. Túl közel volt a két cipészüzlet egymáshoz, a vevőkör területileg találkozott, erős volt a két üzlet közt a rivalizálás. Azonban hiába volt a szülők ellenkezése, én a Gyuszival jó barátságban voltam. No ez a "jó barátság" nem jelentett egyéb témát, mint a csapatszervezést. Erről kimeríthetetlen volt a mondanivalónk. Alapszabályok, jogok és kötelességek listái, névsorok, jegyzőkönyvek és tervek végtelen sora foglalkoztatott minket. A csapat létszáma teljesen illuzórikus volt: mi ketten a Gyuszival, a Németh Feri, meg a Temesi Öcsi, tulajdonképpen mi voltunk a tényleges tagság. Én az álomvilágomba betársítottam néhány iskolatársamat, akik elvileg valóban partnerek voltak a csapatálmodozásban. Gyuszinak is voltak virtuális csapattársai. A Batáriéknak Budaörsön volt hétvégi telkük, és valószínűleg az ő osztálytársain kívül a telekszomszédaik gyerekeit számította hozzá Gyuszi az ő csapatlétszámához. Ha felnőttesen akarok fogalmazni tulajdonképpen hazudoztunk egymásnak. Azonban mindkettőnknek -- nekem teljes bizonyossággal -- szükséges volt ennek az álomvilágnak ilyen formában történő megélése. Lényegében ugyanezt élveztük a mesékben, ezt láttuk a történelem tanulása során, ezt tapasztaltuk a napi politikában, de az olvasmányaink is ezt idealizálták. Ez az álomvilág erős hatást fejtett ki lelki világom fejlődésére. Felfigyeltem a politika módszereire, követtem tájékoztatásaikat, olvasgattam jegyzőkönyveiket, észrevétlenül, de próbálgattam propaganda eljárásaikat. Közben éreztem mindég a valóságom és képzeletem kettősségét. Bántott ez a képmutatás, de gyerekként nem tudtam szabadulni hibáimtól. Csak jóval később, az ostrom iskolája ébresztett rá a váltás szükségességére. De erről majd ott írok le néhány gondolatot.

 

Ami pozitív volt ebben a játékban az egy újság készítésében, tervezésében csúcsosodott ki. Újságom egy félbehajtott, A5 méretű papírlapon készült el, eleinte kézírással, indigóval. Később -- egy karácsonyra kapott gyermeknyomda segítségével -- nyomtatott formában próbálkoztam az elkészítésével. Nem volt sikeres próbálkozás: nem volt érdekes, szépre se sikerült, de főleg nagyon nehézkes volt az előállítása. Majmoltam az újságok stílusát, persze igen röviden és ügyetlenül, ahogy egy harmadikos-negyedikes gyerek ezt utánozni tudja. Írtam a csapatról néhány sort, valamint fejlesztés alatt álló harceszközökről: nyíllal kilőhető füstbomba, ugyanaz csúzlival kilőhető formában, kénbomba. A füstbomba elképzelés feltekert filmszalagból készült volna, de soha se próbáltam ki. Odáig eljutottam egyszer én is, hogy egy tekercs filmet újságpapírba csavartam, meggyújtottam, majd amikor a film is égni kezdett, rátapostam. Az elfojtott film förtelmesen bűzös és hatalmas füsttel pörkölődött tovább. Veszélyes játék volt ez, mert az akkori nitrofilmek roppant tűzveszélyesek voltak, és magas hőmérsékleten égtek. Soha nem próbáltam ki nyíllal, vagy csúzlival kilőhető füstbomba elkészítését, csak naiv elképzelésem volt az ötletről, és a szokásos álmodozós-hazudozós képzeletvilágomban valóságként írtam bele az újságomba. Az újság csak néhány példányt élt meg, hamar kiábrándultam belőle. Az igazság az, hogy olvasói se nagyon voltak. Az osztálytársaim közt néhányan, Temesi Öcsi, meg Batári Gyuszi olvasta a megjelent néhány példányt.

 

Gyuszival az ostrom után nem volt kapcsolatom, mert a légó-kitelepítés alatt írt Nyáregyházára nekem egy ostoba levelet, amit a fél falu elolvasott, és attól kezdve mindenki rajtam röhögött. Emiatt végképp összevesztünk, és azután már soha se álltunk szóba egymással.

 

 

            "Liferálások"            Ismerősök - Regina - Trafikos néni - Batári Gyuszi - "Liferálások"  - Lakók

(Bedő - Borravaló - Dobokay tornatanár - Dusovsky - Házhozszállítás - Ludwig - Magyar Hiszekegyet - Papvári Elemérné utca - Osztrovsky - Sterbinsky - )

 

A cipők házhozszállítása óriási lelki alakító tényező volt az életemben. Emberekkel találkoztam, új környezeteket láttam, eseményeket tapasztaltam, sokakkal elbeszélgettem. Ahogy növekedtem, egyre nagyobb távolságokra engedtek el szüleim, egyre komolyabb feladatok megoldásával bíztak meg. Szakmailag is új ismereteket sajátítottam el, megtanultam a cipők esztétikus és biztonságos becsomagolását. A gyors és megbízható hazaszállítás édesapám részére igen lényeges volt. Egyrészt a gyors bevételt biztosította (szegénységünk miatt szinte egyik pillanatról a másikra éltünk), másrészt a vevők megtartása és a reklám érdekében volt szükséges (a vevők igényelték nemcsak a szép és megbízható munkát de a gyorsaságot és a kényelmes kiszolgálást, például a házhozszállítást, vagy a javítandó cipő elszállítását). A vevők egy gyereket kedvesen fogadtak, szerencsére én barátkozós stílusú gyerek voltam, szimpatikus voltam a legtöbb ember számára. Általában sokat dicsértek, kérdezgettek iskoláról, olvasnivalóimról, játékaimról, álmaimról. Sok mindent megmutattak a lakásukból, műhelyükből, Szerették okos kérdéseimet, szívesen elbeszélgettek velem, nagyon sok ilyen kedves emlékem maradt erről az időről. Sok tanácsot adtak tanulásra, viselkedésre, de az érdeklődési köröm bővítésére is.

 

A liferálásokért a vevők általában nagyon hálásak voltak, többnyire borravalót adtak: pár fillért, vagy valami édességet. Voltak jelentősebb összegek is, de általában 10-20 fillér volt a szokásos összeg (általános volt a fizetendő díj kerek pengőre való kerekítése). A kapott pénzt általában hazaadtam, a kapott édességeket húgommal, majd később öcsémmel is megosztottam. Szüleim még ifjú koromban is emlegették jószívűségemet, mert még egy parányi cukorkát is fel kellett darabolniuk, hogy igazságosan mindannyiunknak jusson. A borravalókat szorgalmasan nyilvántartottam, elvileg gyűjtögettem, de sajnos a legtöbbször el is vesztettem, mert szüleimnek szüksége volt rá. No, ritkán fordult elő olyan, hogy a családi háztartáshoz, vagy a műhely terheihez kellett volna hozzájárulnom. A probléma inkább úgy adódott, hogy valamilyen ruhadarabot, esetleg taneszközt vettünk meg az összegyűjtött pénzből. Szomorúan fogadtam el édesanyám javaslatát ezekben az esetekben, mert szívesebben vettem volna belőle valamilyen játékot, esetleg édességet. Egyszer több mint 30 pengőt is összegyűjtöttem, az is használati tárgyakra lett fordítva.

 

Ezek a kifutófiú-feladatok sok olyan kedvenc címet adtak számomra, ahova nagyon szerettem szállítani. Volt a Lejtő úton egy Sterbinsky nevű vevőnk, egy nagyon szép villában laktak. Náluk találkoztam először kaputelefonnal és elektromos kapunyitó szerkezettel. Ugyancsak meglepődtem, amikor csöngetés után a kőoszlopból rám kérdeztek, hogy ki vagyok és miért jöttem. Alig tudtam magamhoz térni. De a második kérdésre már bátortalanul válaszoltam is és az utasítás szerint a berregésre feltáruló kaput betettem magam után, majd felsétáltam a gondozott úton, a virágágyások között az épülethez. Hatalmas lépcsősor vezetett a teraszra, benn csillogott a szalon -- ilyet még nem láttam addig. Egy inas várt, átvette a cipőt és nemsokára hozta a pénzt és természetesen a borravalót. Megilletődve léptem ki az újra feltáruló kapun, volt mit mesélnem otthon... -- Egy Sterbinsky-rokon lakott felettünk is, pont az üzlet felett. Szerettem hozzájuk is menni, mint házmester-gyerek velük gyakrabban volt kapcsolatom. Csak az előszobába engedett be a cselédlány, ott kellett várakoznom. Előkelő ülőgarnitúra volt egy gyönyörű asztal körül, de ami igazán érdekes volt, az a falakon lógó kis festmények és fényképek sora. A szép festmények között számomra különösen feltűnő volt egy művészi fénykép. Kleopátrát ábrázolta egy kereveten, kezében kígyóval. Akt kép volt. Nekem még nem volt fogalmam művészi ábrázolásról, nem ismertem Kleopátra történetét sem, de mezítelen női testet se láttam korábban. Sokat foglalkoztatott a látott kép...

 

Az utca túlsó oldalán, kissé lejjebb állt egy hatalmas kertben a Dusovskyék villája. Gyakran dolgoztattak nálunk, minket gyerekeket is szerettek. Gyümölcsérés idején mindég meghívtak, segítettem leszedni számukra a gyümölcsöt, és jutalmul hatalmas kosárral mi is kaptunk a finom cseresznyéből, körtéből, őszibarackból. Általában a cselédlányokkal és a szakácsnőkkel voltunk kapcsolatban. Ha hozzájuk liferáltam valamit, akkor a konyhában finom kakaóval kínáltak, mazsolás kalácsot majszolhattam hozzá. Ilyenkor a személyzettel alaposan el tereferélgettünk, de a "méltóságos asszony" is szívesen beszélgetett velem időnként.

 

A mi oldalunkon, a szomszéd ház alsó részén, a távolabbi házban az Osztrovskyék laktak. A férfi egy bankban dolgozott, valamiféle vezető volt. Mesélték, hogy egyszer sikkasztott, és emiatt egy időre börtönbe került. Megilletődve néztem ettől kezdve rá, de semmi különös se látszott rajta. Nagyon előkelő lakásuk volt, ezt az utcáról, a nyitott ablakokon keresztül láttam. A hosszú kapualjnál tovább sohase jutottam, mindég ott kellett megvárnom, amíg visszatértek a pénzzel, meg a bankáréktól joggal elvárható borravalóval. Épületük számomra még egy érdekességet nyújtott. A pincéjükben volt a mosókonyhájuk, ahol időnként nagy  és a számomra roppant érdekes mosások történtek. A mosókonyha ablaka az utcára nyílt, nekem derék magasságban, és én gyakran néztem nagy érdeklődéssel, amint az asszonyok fűtötték a hatalmas katlant, rakták a kádakba a mosnivalót áztatásra, majd a mosógépbe mosásra. Mi még akkor nem tudtuk, mi fán terem a mosógép, de nekik volt egy háztartási mosógépük. Persze nem hasonlított a mostani gépekre, ha jól emlékszem egy nagy kádban forgott a lyukas dob a ruhákkal, de forgott, motor hajtotta, mosott és mi csodálkozva bámultuk a keskeny pinceablakon át.

 

A szomszédos, hozzánk közelebbi házban a Ludwig nagymama lakott. Az idős hölgyet ritkán láttuk, csak néha dolgoztatott nálunk, de lehet, hogy nem is romlott el cipője, szerintem egy fotelben élhette az életét. Ami érdekes volt, az a Zsuzsi, az unokája volt. Őróla már írtam. Valahol a Dunántúlon volt birtokuk, a Ludwig Zsuzsi csak itt tanult Pesten. Természetesen unalmas volt számára egy nagymamával és egy cselédlánnyal élni egy hatalmas lakásban. Sokat könyökölt az utcai ablakban, nézte az utca gyér forgalmát, no és persze várta, hogy végre föltűnök. Mert mi aztán tudtunk beszélgetni mindenféléről: iskoláról, könyvekről, játékokról, újdonságokról, meg mindenféle másról. Ahogy ez igazi barátságnál természetes, nagyon sokat tanultunk egymástól. Kár, hogy a felnőttek világa akkoriban annyira nem értette meg két gyermek mély barátságát. Nagyon fájt, amikor ilyen (később osztályharcosnak nevezett) beteges indok alapján el kellett válnunk egymástól. De ez akkoriban már az ostrom előszele volt.

 

Jó vevőnk volt a Bedő család, és gyakran jártam náluk a Papvári Elemérné utcában. (Papp-Váry Elemérné írta a "Magyar Hiszekegyet") A villájuk elhanyagolt részen, ösvényen keresztül volt megközelítő, de nagyon szép kis épület volt. Tulajdonképpen egy hosszú telek felső részén volt a ház, megközelíthető lett volna a villamos felől is, ám akkor az alsó telektulajdonos telkén kellett volna átmenni, amit egyáltalán nem ajánlottak a Bedőék. Itt is mindég bőséges borravalóval, időnként süteménnyel jutalmaztak. Szerettem hozzájuk liferálni, tetszett a romantikus ösvény, ami hozzájuk vezetett, és a takaros kis ház is. Az ajtók félfáján apró kis imatábla volt felszerelve, ami a zsidóknál szokás. Valószínűleg ők is zsidók voltak, egyébként az övék volt a Bedő féle vendéglő a Győző utca és Pálya utca sarkán. Itt vasárnaponként az iskolai mise után rendszeresen megfordultunk, édesapa egy fröccsöt szokott inni, én pedig egy málnaszörpöt kaptam. A háború után őróluk se tudtunk semmit.

 

Volt egy távoli vevőnk, a Dobokay tornatanárom, aki a Budafoki úton lakott. Érdekesség, hogy ott nőgyógyász rendelője volt, nálunk az iskolában csak másodállásban dolgozott, de az Alkotás utcai Vöröskereszt kórházban (a későbbi Sportkorházban) is praktizált. Hosszú gyaloglással, az akkori Nagyboldogasszony útján végig haladva mentem el a lakására. Tiszteletet parancsoló volt az előszobája (idáig engedett be mindég a cselédlány) igazi gazdag lakás volt. Egy háztömbbel odébb már a Lágymányos ingoványos, feltöltésre váró nádasa és ingoványa terpeszkedett; a hosszú út jutalmául néhány percre rendszeresen leszaladtam oda.

 

 

            Lakók            Ismerősök - Regina - Trafikos néni - Batári Gyuszi - "Liferálások"  - Lakók

(Ágnes - Ákosék - Csikós úr - Friedék - Horváthék - Locky Dénes - Merzichék - Rottenbiller - )

 

A házmesterséggel kapcsolatban már írtam a feladatokról, a kapuzásról, a lépcsőház takarításról, a szemetelésről, a hósöprésről, amik által rendszeres kapcsolatba kerültünk a ház lakóival. Szerettem a szemetelést, mert ez volt akkoriban számomra a kukázás, sok emberrel kerültem  kapcsolatba, módom volt a pince és a padlás felderítésére. Néhány lakó fontos szerepet játszott személyiségem alakulásában.

 

 

Az első emeleten laktak a Horváthék. Az idős férfi postamester, vagy valamilyen postafőtiszt volt, lánya lelkészfeleség volt. Horváth bácsi nem csak idős volt, de Parkinson kórban is szenvedett. Az idő múltával egyre több gondot okozott a családjának. Minden nap sétált egy nagyot a környéken, ilyenkor rendszeresen elcsent a Schiller fűszeres kitett gyümölcsös rekeszeiből. Schiller úr mindég panaszt tett a családnál, azok pedig keserű szájízzel fizettek neki, de a bácsi javíthatatlan volt. Egyszer eltűnt, és napokig semmit se tudtak róla. A rendőrség is kereste, végül valahol vidéken, egy árok partján találták meg. Semmi baja se történt, csak elindult világgá. Nem tudta a nevét, sem azt hogy hol lakik, sem azt, hogy mi célból indult világgá Ettől kezdve még jobban szemmel kellett tartani, vigyázni rá. Én önkéntelenül is imádkoztam már akkor, hogy öregségemre ne okozzak hasonló gondot a környezetemnek. Ostrom előtt nem sokkal a bácsi beteg lett és rövid korházi kezelés során meghalt. Szerencse volt, hogy nem lett az ostrom részese, mert az óvóhelyi életet nem bírta volna ki se ő, se a családja, se a lakótársak. --

 

Rotterideszék felettük laktak. Lányuk, Ágnes, velem egykorú volt, jó barátságban voltunk. Az ő szerepe érdekes volt az életemben. Rokonságban álltak a Batári-csapat egyik tagjának, Locky Dénesnek a családjával, akik az Ugocsa utca sarkán a Batáriék és Ilkeyék felett laktak. Ezzel a fiúval mi a Gyuszival csaknem állandóan hadüzenetben voltunk. Neki se volt csapata, ő is a miénkhez hasonló álomvilágban élt. Ági vállalta, hogy Dénestől számomra kikémked adatokat. Szállította is a létszámokról a különböző jelentést. Boldog is voltam az én szuperkémem miatt. Ma már, így utólag világos előttem, hogy Ági kettős játékot játszott: egyrészt Dénessel mindég megbeszélte a nekem szállítandó névsort, másrészt a tőlem hallott különböző meséket vitte Dénesnek. Remekül működött ez a mi háromszögünk.

 

A földszinten lakott egy időben a Csikós úr. Nagy beszélgető volt, sokszor beült édesapámhoz, és végnélküli beszélgetésbe kezdtek. Érdekes beszélgetések voltak ezek, szóba került ott politika, régi emlék, terv, gond, öröm, szóval minden. Csikós úrnak volt egy nálam három-négy évvel idősebb fia. Kiváló úszó volt a fia, sokat mesélt a versenyeiről, meg az iskolai élményeiről, amik mindég érdekesek voltak. Amikor én megtanultam úszni és bekerültem a Diák Sportkörbe, tanácsok tömkelegét kaptam Csikós úrtól az úszástechnikára, a levegővételre. Sokszor az ablakából beszélgetett velem, volt, hogy már elgémberedett a nyakam a hosszú beszélgetés során, de ő csak mondta, csak mondta a magáét. Ostrom előtt néhány évvel elköltöztek.

 

A földszinti lakásnak lakói ezután rövid ideig a Friedék voltak, három lánytestvér, már jóval ötven felett jártak, valamilyen földbirtokos családhoz tartoztak. Az említésre méltó az, hogy egy velem egykorú rokon kislány költözött hozzájuk, Anna. Nagyon hamar megismerkedtünk, de mint úrilány, Anna is csak a szobában tartózkodhatott, és így beszélgetni csak az ablak párkányról beszélgethetett velem. Beszélgettünk is hosszan, órákon át, ugyanott, ahol előzőleg Csikós úrral beszélgettem hosszasan. Érdekes dolgokat mesélt az uradalom életéről. Rövid ideig laktak nálunk.

 

A másik lépcsőházban laktak Merzichék, egy tanító és családja: három gyerek. Két fiú velem és húgommal egyidős volt, lányuk pedig nálam mintegy négy évvel idősebb. Merzich úr nagyon sokat tartózkodott a műhelyben, igen sokat mesélt édesapának. Nem szerettem a történeteit hallgatni, túlságosan iskolás volt. Engem is mindég nevelt, ha szóközelbe kerültem hozzá. Kerültem is a vele való találkozást, amennyire megtehettem. A nagyobbik fiú Géza jó pajtásom volt, még az ostrom után is sokszor kirándultunk együtt, állandó csapattagom volt.

 

 

A szomszédjukban laktak az Ákosék, akiknek a lakásába költöztünk mi fel ostrom után. Velem egykorú fia volt az az Ákos Géza, akinek indián jelmezéről és forgópisztolyáról már írtam. Ákos Géza nagyon okos fiú volt, sokat olvasott. Az ő elbeszélése nyomán olvastam el a Nagy Indiánkönyvet, Winnetout, meg a May-könyvek más köteteit. Ezeket a könyveket többnyire Gézától kaptam kölcsön olvasásra. A Gézával való beszélgetések, és a beszélgetésekkel kapcsolatos álmodozások erősen befolyásolták az indián-cowboy romantikára való hajlamomat, a természethez való vonzódásomat, a csetepaték, a lopakodás, a lesbenállás és a végsőkig való kitartás sokféle taktikáját. Sajnos Gézával való kapcsolatom csak igen rövid volt, és az ostrom előtti elköltözésük fontos időszakban választott el tőle. Pedig rövid barátságunkból igen értékes tapasztalatokat nyertem. Sok mindenben példaképnek tekintettem őt, sok tulajdonságát, szokását igyekeztem utánozni. Csak a pisztolya iránti nosztalgia vetett vissza egy irigységre épülő, döcögve alakuló álomvilágba, és akadályozta a jó tulajdonságainak követésében.

 

          ELEMI ISKOLA, ISMERŐSEIM (TARTALOM)

Ismerősök        - Baba - Baleset - Balogh néni - Csapat - Erdélyi Pityu - Házmesterné - Két pofon - Papás-mamás - Patkány - Semsei - Temesiék - Temesi Erzsi - Tóth -

Regina             - Hallgatózva -

Trafikos néni    - Dohányelosztó - Holczer-nagymama - Rabló - Tanultam a trafikban -

Batári Gyuszi   - Batári György - Csapatszervezés - Ostoba levél - Újság -

"Liferálások"    - Bedő - Borravaló - Dobokay tornatanár - Dusovsky - Házhozszállítás - Ludwig - Magyar Hiszekegyet - Papvári Elemérné utca - Osztrovsky - Sterbinsky -

Lakók               - Ágnes - Ákosék - Csikós úr - Friedék - Horváthék - Locky Dénes - Merzichék - Rottenbiller -

 

(Tartalomjegyzékhez  --  Gyermekkorom  --  Elemista kor)    <<< Vissza <<<  >>> Tovább >>>